Sok opció van, de valamelyikre rá kell indulni Horváth Zsófia, az MBH öngondoskodási szakértője szerint. A Klasszis beszélgetésében a nyugdíj és az egészségirányú megtakarításokról is beszélgettünk a pénzintézet szakértőjével, ahogy piaci kitörés lehetőségeiről is. Egészségügyi bajok kezeléséről, gyerekvállalási megfontolási célokról is faggattuk p
Már lehet regisztrálni a Semmelweis Egyetem (SE) január 19-ei online nyílt napjára és február 12-ei, személyes campustúrájára - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.
Bár tavaly a magas kamatok és emelkedő árak miatt sokan halasztották el autóvásárlásukat, aránylag jól teljesített a magyar újautópiac: 2023-ban 107 720 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, csak 3,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A használtautópiac forgalma azonban jelentősebben, 16,2 százalékkal csökkent - közölte a Magyar
Az Lg Electronics (Lg) idén egy innovatív és úttörő termékcsaládot készül bemutatni a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai és informatikai kiállításának számító Ces-en.
A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében nagymértékben enyhítette a szélkerekek létesítésének jogszabályi feltételrendszerét. Az előírt védőtávolság az európai gyakorlatnak megfelelően 700 méterre csökken. A megújított törvényi keretekhez igazodó rendeleti szintű részletszabályok kihirdetésével január elsejével megszűnik a pályáztatá
A Generali Biztosítóhoz több mint 58 ezer, lakásokkal és társasházakkal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett tavaly januártól december közepéig, ami rekord az elmúlt három év adataival összehasonlítva - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
Közzétette az 51. heti járványadatokat a a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az adatok visszaesést mutatnak, de ez csalóka lehet, mivel az ünnepek miatt jelentősen torzulhatnak a számok. Az 52. heti adatokat egyelőre nem tették közzé, amint ezek megérkeznek, frissítjük az adatsorokat.
A Tyumeni régió területén egy korszakalkotó üvegház-komplexum, a „TyumenAgro" építése zajlik, amely az Uráli Föderációs Körzet eddigi legnagyobb létesítménye lesz. A tyumeni vállalkozás célkitűzése az, hogy évente 8500 tonna zöldséget termeljen. Ezzel a beruházással az üvegházi termesztési terület közel 52 hektárra bővül.
A magyar családi cégek a gazdaság alakulását tekintve derűlátóbbak, egyéves időtávon többen várnak javulást, mint visszaesést, ugyanakkor kisebb árbevétel-növekedést és nagyobb profitcsökkenést valószínűsítenek 2024-ben saját gazdálkodásukban, mint negyedévvel korábban - közölte a K&H.
A horvátok szerint nem mondott igazat Hernádi Zsolt az olaj szállítási költségéről. A Mol-vezér azt próbálta elmagyarázni, miért nem éri meg leválni az oroszokról.
Tavaly több mint tizenhárommilliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, ami rekordnak számít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közzétett videójában.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében vizsgálja a mesterséges intelligencia hatásait a piaci versenyre és a fogyasztók ügyleti döntésére. Az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, ezért a nemzeti versenyhatóság előre feltérképezi
Egyelőre jól indult az év a forint számára, hiszen mindhárom kereskedési napon erődödött, így az euróval szemben csütörtökön 379 alá jutott, több hetes csúcsra, és egy kritikusan fontos technikai szintig. A lendületes erősödésben az újév eleji feltörekvő piaci portfolio-allokációk, a sikeresen, de nem túl olcsón lebonyolított tegnapi dollárkötvény-
GDP-növekedésről, költségvetési hiányról, inflációról volt szó az ATV Szigorlat című műsorában, melyben kollégánk, Rácz Gergő kérdezte a DK gazdaságpolitikusát, Dávid Ferencet. Videó.
Rekordszintre nőttek a Dél-Koreában végrehajtott közvetlen külföldi befektetések (FDI) 2023-ban – csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint. Az FDI tavaly 32,7 milliárd dollárt tett ki, 7,5 százalékkal felülmúlta a 2022. évi 30,4 milliárd dollárt – áll a kereskedelmi, ipari és energiaipari minisztérium közleményében. A közvetlen külföldi befektet
A magyar könyvelők 72%-a nem elégedett a munkája anyagi ellentételezésével, holott háromnegyedük arra is hajlandó, hogy munkaidőn túl is az ügyfelek rendelkezésére álljon - derül ki a Számlázz.hu friss, online felméréséből. A kutatás szerint a május a könyvelők legnehezebb időszaka és többségében hisznek a digitalizáció pozitív hatásaiban.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción. Az elsődleges forgalmazók 37,5 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amiből az ÁKK, csökkentett értékesítéssel, 24,5 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 6,99 százalék volt, 77 bázis
Több mint hárommillió alternatív hajtású járművet (NEV: New Energy Vehicle) értékesített világszerte a BYD, ezzel a NEV-piac világszintű vezetője 2022 után 2023-ban is - közölte a vállalat.
Kutyafelügyelők járják Bécs utcáit januártól, hogy elősegítsék kutyások és nem kutyások békés egymás mellett élését. A kutyafelügyelők tanácsot adnak, ellenőrzik a szabályok betartását, és szükség esetén bírságolhatnak is.
Az International Data Corporation (IDC) honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint a személyi számítógépek (PC-k) globális kiszállítása éves szinten 13,8 százalékkal, mintegy 251,8 millió darabra csökken az idén.
A Citigroup volt vezetői indítottak egy startupot, a Receipts Depositary Corporation (RDC) nevű céget, amely úgynevezett bitcoin letéti jegyeket fog kínálni intézményi befektetőknek - közölte a Bloomberg. A termék az amerikai szabályozott piaci infrastruktúrán keresztül közvetlen bitcoin-tulajdonjogot biztosít és nem szükséges hozzá az SEC jóváhagy
Jakab Rolandot nevezte ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatójává január 1-jei hatállyal Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke - közölte a szervezet. Jakab Rolandnak új pozíciója mellett megmarad a HUN-REN Irányító Testületében 2023. július 15. óta betöltött tagsága is.