2024. január 3. szerda

jan. 3
9:14
15 millió forintot csalt ki kamu hirdetésekkel egy szabolcsi nő, ő sem úszta meg (Portfolio)
Több száz rendbeli csalás miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben a Marcali Járási Ügyészség; a vádlott csaknem 500 sértettnek kínált megvásárlásra olyan tárgyakat, amelyekkel valójában nem rendelkezett - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
jan. 3
9:18
Célzott programokat fog kidolgozni a kormány a munkaerő-tartalék kihasználásához (HR Portál)
Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés, miután a recesszióból való kilábalás tavaly megkezdődött - mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Demokratában szerdán megjelent interjúban. A foglalkoztatottság növeléséről is beszélt.
jan. 3
9:18
Túl nagy a boldogság a tőzsdéken, ebből még nagy baj lehet (Portfolio)
Steve Eisman befektető aggódik a Wall Streeten uralkodó nagyfokú optimizmus miatt, még annak ellenére is, hogy az év alapvetően gyengén indult a tőzsdéken - közölte a CNBC.
jan. 3
9:18
Sr-72: a titkos projekt, amely forradalmasíthatja a légi hadviselést (Gyártástrend)
Az Sr-72, más néven "Son of Blackbird," a Lockheed Martin által fejlesztett hiperszonikus repülőgép, a tervek szerint 2025-ben hajtja végre első repülését.
jan. 3
9:24
A bajor gazdáknak a tejnél jobban fizet a nyereg, de mit szólnak hozzá a fogyasztók? (Agroinform)
A lovagoltatás kevesebb munkával több jövedelmet hoz.
jan. 3
9:24
Hiánycsökkentés magyar módra: tavaly 1363 milliárd forinttal rosszabbul teljesített a költségvetés, mint egy évvel korábban (444.hu)
És ez csak az első 9 havi adat volt. A KSH jelentése szerint már szeptember végén a GDP 5,4 százalékán állt a kormányzati szektor hiánya, ami 2,1 százalékponttal rosszabb volt a 2022-esnél.
jan. 3
9:24
Felemásan nyitott a pesti tőzsde, lejtőre került a Mol árfolyama (vg.hu)
Visszafogott gyengüléssel kezdte a napot a BUX index.
jan. 3
9:24
A poszméheket még mindig károsítják a peszticidek (Agrofórum)
A londoni Royal Holloway Egyetem tudósai által folytatott nagyszabású, ötéves, egész Európára kiterjedő kutatási program megerősítette, hogy a mezőgazdaságban általánosan használt növényvédő szerek még mindig jelentősen károsítják a poszméheket, mivel a kolóniák gyengébben növekednek és kevesebb utódot hoznak létre.
jan. 3
9:24
KSH: Csökkent a GDP arányos hiány tavalyhoz képest (Növekedés)
A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 3,7 százalék volt tavaly a III. negyedévben és 5,4 százalékot ért el az első három negyedévben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
jan. 3
9:24
Folyamatosan bővül az ország fával borított területe (Magyar Mezőgazdaság)
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelemmel folytatja az ország fával borított területeinek növelését, a határozott elkötelezettséget az is jelzi, hogy 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok elsők között nyílnak meg.
jan. 3
9:24
Jól járt, aki kivárt a lakáshitellel: több tízezer forinttal csökkentek a törlesztők (Üzletem)
Az év végén érdeklődőknek megérte kivárni januárig.
jan. 3
9:27
Megszaladtak a kiadások - ekkora a hiány a kormányzati szektorban (Piac és Profit)
Az előzetes adatok szerint a hiány 3,7 százalékos volt a GDP arányában a III. negyedévben, ami 264 milliárd forinttal, 2 százalékponttal lett kedvezőbb az egy évvel korábbihoz viszonyítva, és 5,4 százalékot tesz ki az első három negyedévben, ami az előző év azonos időszakához képest 1363 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal lett ke
jan. 3
9:30
Munkahely van, már csak dolgozó kellene (HR Portál)
2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi létszámát, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower munkaerő-közvetítő kutatásából. Informatikában, pénzügyben és az ingatlanszektorban nőhet leginkább a munkaerőigény. "A munkaerőpiacról mintegy húszezer olyan munkavállaló hiányzik aki megfelelő di
jan. 3
9:30
Visszafordult a Covid-görbe, de nem árt észnél lenni (vg.hu)
Az ünnepi időszak vége és a munkába visszatérés megkavarhatja az értékeket. Eközben továbbra is ajánlott az oltás – akárcsak az influenza esetében.
jan. 3
9:36
Nem találja az irányt a magyar tőzsde (Portfolio)
Gyengén indult az év a nemzetközi piacokon, ebben ma reggel sincsen változás, a magyar piacon is csak iránykeresés látszik.
jan. 3
9:36
Robbant a BUX index (Azenpenzem)
Decemberben több alkalommal is rekordot döntött a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index, és végül 60620 ponton zárta az évet, ami 38,4 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A tőzsdei forgalom mérsékelt volt egész évben – adta hírül a BÉT.
jan. 3
9:36
Továbbra is támogatja a tejpiaci szereplőket a kormány (Növekedés)
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács üdvözli, hogy az Agrárminiszter az immár 9 éve működtetett Közösségi Marketing Alapjának fenntartási kötelezettségét újabb három évre, 2026. december 31-ig kiterjesztette a nem Tej Terméktanács tag tejpiaci szereplőkre is.
jan. 3
9:38
Hatalmas költségvetési lyukról vallottak – veszélyben a 6 százalék alatti hiány? (Portfolio)
Októberben emelte meg a kormány 5,2 százalékra az egész éves hiánycélt, de a KSH most közölt adatai szerint már a szeptemberben záruló harmadik negyedévben 5,4 százalék hiányzott a központi költségvetésből. A különadók sokat javíthattak a termelési adóbevételeknél. Nagyon nagy kérdés, hogy a kormány 2023 egészére közölt 5,9 százalékos hiánybecslése
jan. 3
9:39
Elkapták a csúcstartó internetes magyar csalót, mindent árult, amije nem volt (Piac és Profit)
Több száz rendbeli csalás miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben a Marcali Járási Ügyészség; a vádlott csaknem 500 sértettnek kínált megvásárlásra olyan tárgyakat, amelyekkel valójában nem rendelkezett - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.
jan. 3
9:42
Pedagógus-béremelés: teljes a zűrzavar (HR Portál)
Gulyás Gergely miniszter állításával ellentétben a szakképzésben dolgozó oktatók nem részesülhetnek a pedagógusoknak megígért, átlagosan 32,2 százalékos januári béremelésből – közölték a Népszava érdeklődésére a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vezetői. Bár nem egészen világos, kik és mennyivel ka
jan. 3
9:42
Gyengültek az ázsiai indexek, Tokióban nem volt kereskedés (ProfitLine)
Jórészt gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói börzén nem volt kereskedés.
jan. 3
9:42
Bizonytalanság a tőzsdéken, lassan indul az év (Portfolio)
Gyengén indult az év a világ tőzsdéin, tegnap eséssel zártak az amerikai indexek, miután a kötvényhozamok ismét emelkedésnek indultak. Ez elsősorban a technolóigai részvényeket helyezte nyomás alá, így a Nasdaq jelentősebb mínuszban zárt, amiben az is szerepet játszott, hogy az Apple-re érkezett egy leminősítés, amire eséssel reagált a részvény. En
jan. 3
9:42
Megjelent a friss rangsor: ezek Magyarország legjobb egyetemei (Pénzcentrum)
Megjelent a HVG Diploma 2024-es kiadványának teljes összesített egyetemi rangsora. Az élről a jelek szerint letaszíthatatlan az ELTE.
jan. 3
9:42
MNB Fogyasztói Percek – Hogyan válasszunk nyugdíjpénztári portfóliót? (vg.hu)
Ma Magyarországon több mint egymillióan tagjai önkéntes nyugdíjpénztárnak és további közel 52 ezren magánnyugdíjpénztárnak.
jan. 3
9:42
Nem csak az energia lehet megújuló – hirdeti az E.ON (Márkamonitor)
Az energiacég a folyamatos változás és alkalmazkodás fontosságára hívja fel a figyelmet, és arra inspirálja a fogyasztókat, illetve a partnereit, hogy induljanak el ők is a fejlődés útján.   Legyél Te is megújuló! – az E.On mindenkit arra buzdít, hogy merjen változtatni a régi szokásain, legyen nyitott az eddig ismeretlen megoldások iránt és bátran
jan. 3
9:45
Előrehozott választásra készül a német CDU (Privátbankár)
A CDU/CSU a koalíciós kormány permanens válságára és saját erejére való tekintettel előrehozott parlamenti választásokat sürget. Friedrich Merz, a CDU vezetője már egy időpontot is javasol: a június 9-i európai parlamenti választások napját. Káncz Csaba jegyzete.
jan. 3
9:48
Ez a tejágazatot érintő döntés további három évre szól (Agroinform)
Folytatódik a tejágazat Közösségi Marketing Alapjának működése.
jan. 3
9:48
Devizapiac – Minimális forintmozgás reggel (TőzsdeFórum)
Alig mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az eurót röviddel fél hét előtt 381,69 forinton jegyezték a kedd kora esti 381,63 forint után. A svájci frank árfolyama 410,51 forintról 410,27 forintra, a dolláré pedig 348,34 forintról 348,30 forintra változott
jan. 3
9:48
Meghalt dr. Révész Anna (Media1)
Olyan lapokban publikált mint az Élet és Tudomány, az Élet és Irodalom és a HVG, vagy például a Búvár, a Delta, az Impulzus, a New Hungarian Quarterly és a People and the Planet.
jan. 3
9:50
Tőzsde – Gyengültek az ázsiai indexek, Tokióban nem volt kereskedés (TőzsdeFórum)
Jórészt gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói börzén nem volt kereskedés. A tajpeji börze 1,65 százalék, az ausztrál tőzsde pedig 1,37 százalék mínuszban zárt. A reggel 7 órakor még nyitva tartó hongkongi tőzsde 0,76 százalékos csökkenést, a sanghaji 0,17 százalékos emelkedést, a szöuli 2,17 százalékos esést jelzett. Az északi-tenger
jan. 3
9:52
Bődületesen magas az Egyesült Államok államadóssága (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Államok államadóssága pénteken átlépte a 34 ezermilliárd dolláros rekordszintet – derül ki az amerikai pénzügyminisztérium honlapján szereplő adatokból. Csütörtökön az adósságszint 33 ezer 900 milliárd dollár, három hónapja 33 ezermilliárd dollár volt. A 34 ezermilliárd dolláros deficit a vártnál jóval előbb keletkezett. A Kongresszusi
jan. 3
9:54
Nő a feszültség, csökken a bizalom a kínai bankközi piacon (Portfolio)
Kína vezető bankjai szigorítani kezdték bankközi hitelezési sztenderdjeiket az ingatlanadósság-válság súlyosbodása miatt, hogy csökkentsék kockázataikat - tudta meg a Reuters.
jan. 3
9:54
KSH: A GDP-arányos hiány 3,7 százalék volt a III. negyedévben (hirado.hu)
A kormányzati szektor 2023. IV. negyedévi adatait 2024. április 3-án közli a KSH.
jan. 3
9:54
Az Amnesty International nem kommentálja Vig Dávid testvérének az ügyét (vg.hu)
Kiderült, hogy Vig Mórt egy adóhatósági razziát követően őrizetbe vették, majd letartóztatták.
jan. 3
9:54
Húsevő Bitcoin rajongók: a carnivore étrend hívei (BitcoinBázis)
Az elmúlt évek során a bitcoinnal foglalkozók körében egyre ismertebb lett a „Bitcoin Carnivores” kifejezés, amely a bitcoinisták azon csoportját
jan. 3
9:54
Az Lg a 2024-es Ces-en mutatja be legújabb Qned televízióit (Digital Hungary)
Az LG Electronics (LG) bejelentette legújabb, 2024-es QNED és QNED Mini LED televízióit. A még szélesebb képernyőválaszték része egy ultranagy, 98 hüvelykes modell is, amely életteli képminőséggel, fejlett, mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozási technológiákkal, széleskörű személyre szabhatósággal és kifinomult dizájnnal érkezik.
jan. 3
9:57
Kiszámolták, mennyivel jártak jól azok, akik vártak a lakáshitel felvételével (Piac és Profit)
A januártól élő új kamatplafon alapján legfeljebb 7,3 százalékos THM-mel kínált lakáshitelek törlesztőrészletei több tízezer forinttal alacsonyabbak, mint a kamatplafon előtti, október eleji jelzálogkölcsönöké. Az igénylők közül az járt jól, aki kivárt, a lakáskölcsönt három hónappal ezelőtt felvevők viszont verhetik a fejüket a falba. A hitelkivál
jan. 3
10:00
Új lehetőség az szja-kedvezményeknél (Adózóna)
2024. január 1-jétől fontos adóalap-csökkentő kedvezmények akár folytatólagosan is igénybe vehetők, nem kell minden évben új adóelőleg-nyilatkozatot leadni a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jan. 3
10:00
Január elsejével emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére (HR Portál)
Január elsejétől átlagosan 79 500 forinttal emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére - jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában szerdán.
jan. 3
10:00
Meglepetés: megszületett a döntés az új üzemanyagárakról – péntektől jókora árcsökkenés lép életbe (vg.hu)
Kevesen számítottak arra, ami most történik a magyar benzinkutakon.
jan. 3
10:06
Egy európai ország, ahol már 80 százaléknál tart az elektromos autók beüzemelési aránya (Infostart)
Tavaly már csak minden ötödik járgány nem volt "villanyos" Norvégiában.
jan. 3
10:06
Erősödik a forint (Portfolio)
Reggel nem látszik nagy mozgás a forintban, a héten érkező fontos események viszont kimozdíthatják a magyar devizát is az év eleji mozdulatlanságból.
jan. 3
10:06
"A háború okozta hibás brüsszeli szankciók ütötte lékeken kifolyó forrásaink" – Nagy Márton megalkotta 2024 eddig legpusztítóbb szóvirágát (444.hu)
A hatáskörök becápázása mellett "véleménycikk" írására is ráérő miniszter a főnöknek-benyalás műfajában is nagyot megy mostanában.
jan. 3
10:06
Zsiday: Az őszödi beszéd előtti állapotban a magyar költségvetés (Forbes)
Zsiday Viktor évindító gazdasági elemzésének a Vissza a múltba címet adta – összeomlott a "legalább kormányozni tudnak" mítosz – a költségvetés helyzete jelenleg legalább olyan rossz, mint 2006-ban, a Gyurcsány-korszak mélypontján. A magyar gazdaság immáron negyedik éve ijesztően nagy költségvetési hiánnyal küzd, és ennek előbb vagy utóbb meg kell
jan. 3
10:08
Mire számíthatunk péntektől a benzinkutakon? (Portfolio)
Lakossági szempontból jól indul az év az üzemanyagárakat tekintve, írja a holtankoljak: péntektől a gázolaj nagykereskedelmi, azaz beszerzési ára bruttó 10 forinttal csökken, a benzin beszerzési ára a héten nem változik. A kiskereskedelmi árak alakulása azonban jelentősen eltért az elmúlt időszakban a nagykereskedelmi árak változásától, ezért nehéz
jan. 3
10:12
Zsiday: meg kell fizetni a költségvetési hiány árát, a végső eredmény több évnyi stagfláció (Portfolio)
A költségvetés valós helyzetét jól tükröző mutató alapján visszajutottunk a 2006-os szintekre: a hiány megugrott, ennek pedig nagy ára lehet. Főként, ha a kormányzat nem próbál meg kiigazításokat végrehajtani. De a költségvetés egyenlegjavulása is kisebb kiadásokat és/vagy magasabb adókat jelent, mindkettő alacsonyabb életszínvonalat, kisebb gazdas
jan. 3
10:12
Ennyibe kerül a béke Magyarországon: újra jelentősen emelték a rendvédelmi dolgozók bérét (vg.hu)
Átlagosan 79 500 forinttal emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére, miután 2022-ben már volt egy 116 ezer forintos emelés.
jan. 3
10:14
Egyre gyakoribb a szélsőséges időjárás Magyarországon, és ez várhatóan nem is fog javulni (Portfolio)
Az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhetünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal: az előző évekhez hasonlóan tavaly is komoly viharok sújtották hazánkat, melynek eredményeként a Generali 2023 január-december közepe között több, mint 58 000 lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentést kapott – mely az
jan. 3
10:16
Rekord összegben szabadultak a kínai részvényektől a külföldi alapok (Portfolio)
A piac emelkedésére játszó globális alapok jelentős pénzeket vontak ki decemberben a kínai piacokról, ennek nagy részét a befektetői visszaváltások váltották ki, de az alapok maguk is igyekeznek csökkenteni kínai kitettségüket.
jan. 3
10:18
Így jut újabb extra pénzhez rengeteg magyar idős 2024-ben: ez az igazi nyugdíjbónusz? (Pénzcentrum)
Csaknem 135 ezerre nőtt azoknak a magyaroknak a száma, akik a nyugdíjkorhatár betöltését követően még mindig dolgoztak, a 65-74 éves korcsoportból pedig minden tizedik magyar még aktívan dolgozott 2023-ban. A foglalkoztatási adatokból az a trend rajzolódik ki, hogy egyre több idős magyar marad aktív a munkaerőpiacon, egyre emelkedik az idősödő dolg

Keresés