Bonyolultabbá váltak az ukrajnai 50 milliárd eurós támogatási programról szóló tárgyalások, mivel a magyar kormány álláspontja az ügyben "nem igazán volt rugalmas" – jelezte egy magasrangú névtelen diplomata a Reutersnek. Ez arra utal, hogy a február 1-jei rendkívüli uniós csúcstalálkozón lehet, hogy mégsem jön össze az egyhangú támogatás a 4 évre
Több mint 40 éves fennállásának újabb rekorderedévét zárta 2023-ban a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Fővárosi Hulladékhasznosító Mű - közölte az MTI-vel a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.
A decemberi erősebb Covid-járványt követően január első heteiben a tendencia megfordult, és az influenzafertőzés dominál, amit az is jelez, hogy a légúti tünetekkel rendelkező páciensek száma továbbra is rendkívül magas a háziorvosi praxisokban, de szerencsére a kórházi kezelést igénylő esetek száma alacsony – jelezte Békássy Szabolcs az InfoRádiób
Lassan kiürülnek a növényvédőszer-raktárak polcai. A hatóanyagok uniós felülvizsgálata miatt sok szer már kikerült a forgalomból és a folyamat 2030-ig meg sem áll.
Átláthatóbb és könnyebben hozzáférhető e-naplós rendszert fejlesztett ki egy informatikai vállalkozó és egy tűzvédelmi szakember, akik mindketten immár 20 éves szakmai tapasztalatot tudhatnak maguk mögött. Az új módszer nemcsak megkönnyíti a cégek számára sokszor nyűggé vált tűzvédelmi ellenőrzéseket, de biztonságosabb is, hiszen a rendszer figyelm
A Worldcoin megváltoztatja az Orb, a felhasználók íriszének szkennelésére használt eszköz dizájnját. A személyazonosságot igazoló gömb egy “Apple termékre hasonlító”,
Szimbolikus kereskedésindító csengetés jelezte, hogy a hazai IT szektor meghatározó szereplője, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. újabb mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsdén: a vállalat részvényei a BÉT Xtend után immár a Standard kategóriában forognak. A szintlépés a Gloster szisztematikus tőkepiaci építkezésének, dinamikus fejlődésének a
Egy nagy volumenű gázalku formálódik az Európai Unió és Oroszország között, amihez Ukrajna kész asszisztálni – ez rajzolódik ki az elmúlt napok fejleményei és egy szombati délutáni orosz miniszterelnök-helyettesi nyilatkozat alapján. A fejlemény Magyarország számára is rendkívül érdekes helyzetet teremt, hiszen a hosszútávú magyar-orosz gázvásárlás