Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Erre lehet következtetni abból, hogy az utolsónak maradt két nem államosított meddőségi központ közül az egyik 60 millió forintot kap, a másikat még meg sem kereste az állam azok után, hogy megvonták a lombikkezelési jogosítványaikat. Utolértük a Reprosys Termékenységi Központ egykori adminisztratív vezetőjét, aki szerint jogalkotói hibák csúsztak
Az idei évtől alapvető változások léptek életbe a fenntarthatósággal, vagyis ESG-vel kapcsolatos vállalati kötelezettségek területén, ami valamilyen módon minden hazai társaságot érinteni fog. Míg a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség a nagyvállalatok jelentős része számára ismert, a beszállítóikra vonatko
Peszeki Gabriella októberben csatlakozott a nemzetközi sportszerforgalmazó csapatához. A HR szakember több mint 10 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik a telekommunikációs, FMCG és gyártói szegmensekben, a HR mellett közgazdász végzettséggel is rendelkezik, tapasztalt business coach.
Sokadik fejezetéhez érkezett az MNB és a kormány közötti konfliktusok története. Most a Nemzetgazdasági Minisztérium és a jegybank szakértői vitatkoztak össze. Közben a forint szépen gyengülget. Noha úgy tűnik, szakmai vita folyik, minden érvelésben azért odaszúrnak a másiknak. Valójában mindegyik fél a másikat okolja azért, hogy a magyar gazdaság
Peszeki Gabriella több multinacionális cégnél szerzett szerteágazó szakmai tapasztalatot, többek között Hr Business Partnerként, nemzetközi szakértőként, szervezetfejlesztési vezetőként, valamint személyügyi vezetőként is. Széleskörű szakmai tudását és tapasztalatát az új pozíció kihívásain és feladatain túl új perspektívák megnyitására tervezi fel
A vállalkozások egyelőre még kevésbé számolnak az uniós pályázatokkal, alig felük tartja reálisnak, hogy forráshoz juthat idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2023 negyedik negyedéves felmérésből. Ez az arány azonban jelentősen emelkedhet, mivel tavaly év végével megnyíltak a pénzcsapok. Az elmúlt hetekben érkezett közel 500 milliárd forint jele
Mindenképpen szigorításra szorul az új idegenrendészeti törvény, ha a hazai hatóságok nem szeretnének újabb és újabb kellemetlen ügyekbe belefutni a külföldiek magyarországi foglalkoztatása terén. A harmadik országokból (EU-n kívülről) érkező külföldi munkaerő mosolyogva vállalja a rengeteg túlórát, így egyre nehezebb velük versenyezni a hazai dolg
Viczián János lakhelyén, Gerendáson és családjában is nagy hagyományai vannak a sertéstartásnak. Az elmúlt ötven év során sok változást és nehézséget megélt, de talán sosem volt olyan bizonytalan a jövőt illetően, mint mostanában.
A decemberi rendeletcunamiban többek között a biztosítók, a hitelintézetek, a betétbiztosítási alapok, a magán- és önkéntes pénztárak, az egyházi jogi szervezetek és az egyéb szervezetek beszámolóra és könyvvezetésére vonatkozó szabályok is módosultak.
Meetingek, feladatok, ügyintézés, háztartás, család, sport - néha egy napba sűrítve képtelenségnek tűnik mindent teljesíteni. De a megfelelő időmenedzsment tanulható Erdélyi Boróka hatékonyságszakértő szerint. Interjú.
„A stressz az élet sója“ – vallotta Selye János, a stresszelmélet osztrák-magyar származású, világszerte ismert megalkotója. Élete során 17-szer jelölték orvosi Nobel-díjra, de végül egyszer sem kapta meg. Világhírű stresszkutató Selye János osztrák-magyar származású vegyész, belgyógyász, endokrinológus és stresszkutató 1907. január 26-án született
Az online marketing szakmai utánpótlás kinevelésében, toborzásban és a meglévő kollégák továbbképzésében segíti a hazai vállalkozásokat egy új e-learning és talent management platform, amelynek sajátossága, hogy a munkaerőpiac digitális marketing hiányszakmáira koncentrál. "A marketing folyamatosan változó, megkerülhetetlen terület, ami egyre nagyo
Kiderült, hogy a nem véletlenül betiltott vonóhálós halászat nagyon jelentős emisszióval jár, ami egy egészen eddig számon sem tartott forrása a szén-dioxid-kibocsátásnak. A létező legvisszataszítóbb és legdestruktívabb halászati megoldás lényege, hogy a tengerfenékre leengedett hálóval egész egyszerűen felszántják a talajt, amin egyetlen húzással
A Hyundai Motor Company és a Kia Corporation bemutatta az „aktív légszoknya” (Aas) nevű technológiát, amely csökkenti a nagy sebességnél keletkező aerodinamikai ellenállást, és hatékonyan növeli az elektromos autók hatótávolságát és stabilitását, adta hírül a társaságok közleménye. Az Aas az első lökhárító alsó részébe van beépítve, és a belépő lég
Az Egyesült Királyság mesterséges intelligencia alapú arcfelismerést tervez az alkoholárusításhoz a szupermarketekben, hogy egyszerűsítse a vásárlók életkorának ellenőrzését.
Zöldséghajtatásban télen és tavasszal tapasztalható rossz virágtermékenyülés és terméselrúgás jelentős veszteséget okoz a kertészetekben. Nagyobb hajtatóüzemekben, ahol jól klimatizált üvegházakban vagy 25-30 Δt Celsius-fok szinten fűtött fóliablokkok alatt termesztenek paprikát és paradicsomot, ott jól megoldott, biológiai úton, poszméhek segítség
A bukaresti munkaügyi minisztérium elé szervezett "sztrájkőrséggel" folytatta bérkövetelő tüntetéssorozatát csütörtökön a Sanitas egészségügyi szakszervezet, amely az ágazati általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezve követel 20 százalékos béremelést az egészségügyi dolgozók számára.
Walter Katalin BKK-vezér azt mondta, hogy az 54 járatot érintő intézkedéssel 250 millió forintot spóroltak, és biztosan nem vonják vissza, mert pénteken már kevesebben utaznak, a hétfő pedig olyan, mint a hétvége. A megtakarított pénzt más járatok kapacitásbővítésére költik.
A magyar gazdaság tavaly túljutott a 2022-es választások előtti osztogatás okozta belgazdasági, illetve az Ukrajna elleni orosz agresszió által előidézett világgazdasági következmények miatt kialakult válság legnehezebb szakaszán. A kormány elgondolásai azonban aligha állítják fenntartható növekedési pályára a gazdaságot, ehhez a szilárd eredmények
A 235 tulajdonosai, Juhász Péter, Blik Dániel és Dreissiger László tavaly ősszel Drops: néven podcast és playlist sorozatot indítottak Szabó Simon színész-rendező műsorvezetésével. Egy olyan közösségépítő, értékteremtő és értékmentő kezdeményezést álmodtak meg, ami a filmes-kreatív szektorba enged betekintést bárki számára. A műsor 13. vendége a Ba
A tavalyi év utolsó negyedévében ismét emelkedett a magyar háztartások fizetőképessége, bár az elmúlt évek zuhanását még nem sikerült ledolgozni - derül ki az Intrum és a Gki új fizetőképességi jelentéséből. Várhatóan növekszik a hazai Gdp, a forint pedig további erősödést mutat az euróval szemben. Ugyanakkor a 2024-es évben a globális környezetből
Nagy Borbála és Werner Mária a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zeneművészeti szakképzésén tanulnak. A velük készült interjúban mesélnek a zenész képzésről, és arról, hogy hogyan esett rá a választásuk. Pontosan hol és mit tanultok? Werner Mária: A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában tanulunk, aminek van egy szakképzés, szakgimnázium része is. Nagy
A kadétképzést elvégzett középiskolás diákok jelentős része, átlagosan hatvan százaléka a honvédelmi pályát választotta - mondta a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Újfehértón.
2023 első kilenc hónapjában 31 százalékkal kevesebb lakást adtak el Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában. A tavalyi harmadik negyedévre a használt és az új lakások ára is mérséklődött az előző negyedévhez képest. Az új lakások iránt nagyon visszaesett a kereslet. A családi házak tovább vesztettek az értékükből – írja a friss adatokat
Közzétette 2023-as pénzügyi eredményeit az LG Electronics (LG): a dél-koreai vállalat 84,2 ezer milliárd von (63,7 milliárd dollár) konszolidált árbevételről és 3,55 ezer milliárd von (1,32 milliárd dollár) üzemi nyereségről számolt be. Ezzel immár három egymást követő évben döntött új rekordot a társaság éves árbevétele.
A Magyar Közlöny csütörtök késő este megjelent számában a kormány két különálló rendeletével is módosítja az extraprofitadóról szóló rendeletet - vette észre a Portfolio. A gyógyszergyártói különadó után bevezetik a gyógyszergyártói extraprofitadót kétszeres adókulccsal.
Az emberi kapcsolatok fontossága szembetűnő: az első szerelem mellett az első csók és az első barátság is sokak számára jelent maradandó emléket. Az életútban az első munkahely kapott még sok említést, de persze a hazai McDonald’s megbízásából készült kutatás azt is igazolta, hogy mi magyarok szeretjük a hasunkat, hiszen sokan emlékszünk az első ha
A Binance kriptotőzsde egykori vezérigazgatója Changpeng “CZ” Zhao megpróbálta biztosítékként felkínálni a Binance.US-ban lévő több milliárd dolláros részesedését, hogy ideiglenesen
A magyar konyha sok olyan fogással büszkélkedik, amiket világszerte ismernek az emberek, gondoljunk csak a gulyáslevesre vagy a paprikás csirkére. Vannak azonban olyan ételeink is, amiket az ország egyik felén más néven ismernek, mint a másikon, vagy éppen a hosszú évtizedek során feledésbe merültek. Ez a kvíz éppen az ilyen ételekről szól. Te men
Az adventi sztrájk után 2024. január 28-ára és 29-ére ismét kétnapos munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet - közölte a Volánbusz. A közlekedési vállalat indokolatlannak tartja az akciót, azt állítják, a MÁV-VOLÁN-csoport továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyaláso