Szeretne dolgozni a nyugdíj mellett Galkó Balázs, aki most elárulta, 150 ezer forintot kap havonta a nyugdíjemelés után. Korábban portásnak jelentkezett a Radnóti Színházba, de nem kapta meg az állást, az igazgató, bár szeretne neki segíteni, de nem a 74 éves színésznek való ez a munka - az az ígéretet kapta Kováts Adéltól, hogy talál neki valamily
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) leállította a Boeing 737 MAX keskeny törzsű repülőgépek további gyártását, ugyanakkor engedélyt adott a 737 MAX 9-es típusnak, hogy egy alapos ellenőrzési folyamatot követően újra repülhessen. A típus repülési tilalmának elrendelését az Alaska Airlines egyik repülőgépének törzsrobbanása váltotta ki - sz
A University of Texas Southwestern Medical Centerben a kutatóknak sikerült elkülöníteniük egy sertés agyának vérellátását, majd leválasztani az agyat a test többi részétől úgy, hogy egy új eszközzel működőképesen tartották az agyat - írja a Yahoo a kutatók jelentése nyomán.
Az utóbbi napok gyengülése után már 387 felett kezdi a kereskedést a forint az euróval szemben. Már nem az a kérdés, hogy kitört-e az árfolyam a korábbi szűkülő háromszögből, hanem az, meddig tarthat a vesszőfutás.
Az agráriumban a versenyképesség feltétele a fejlesztés, ezért beruházásokban kell gondolkodnia annak a termelőnek, aki hosszú távon a piacon akar maradni – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, a 42. AGROmashExpo és AgrárgépShow megnyitóján. A tárcavezető szerint a gyorsan változó körü
Hogyan számítódik a nyugdíj esetében a részmunkaidős foglalkoztatás? 6 és 5 órás foglalkoztatás teljes szolgálati időnek minősül, vagy csak arányosan? Olvasónk kérdéseire Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Jens Bühler tölti be januártól a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának (Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.) igazgatói pozícióját, illetve Ceo funkcióját. A vállalatnál 21 éve különböző vezetői pozíciókban dolgozó szakember új szerepkörében a folyamatban lévő gyárbővítésért, valamint az Mma (Mercedes-Benz Modular Architecture) és Mbeam (Mercedes-B
Mintegy 130 neves európai adójogász professzor közösen szorgalmazza egy Európai Adóügyi Együttműködési Ügynökség létrehozását egy Paolo Gentiloni gazdasági biztosnak címzett nyílt levélben. A szakértők egy aprólékosan kidolgozott, kész rendelettervezetet is mellékeltek az Európai Bizottságnak küldött javaslathoz, ami paradigmaváltásra szólítja fel
Eddig nem fizettek kártérítést az esztergomi robbantásban elhunyt rendőr családjának, mert az ügy még folyamatban van. Az államtitkár szerint ha lezárul a nyomozás, a törvény szerint fognak eljárni.
Thaiföldön az alapnyugdíja nagyjából havi 10 ezer forintnak megfelelő bath. A dolog azért viszzás, mert a nyugállományba vonult köztisztviselők, katonák és rendőrök ehhez képest jelentős összeget kapnak, de tömegek kénytelenek fillérekkel beérni.
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 6 év 6 hónap, 6 év, illetve 5 év fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék szerdán három embert, akik rendszeresen nehéz fizikai munkára kényszerítettek kiszolgáltatott embereket egy borsodi kistelepülésen.
Ismét jelentős mérföldkőhöz érkezett a tisztán magyar tulajdonban lévő BioTechUSA-cégcsoport, melynek gyártó- és logisztikai központja új, modern automata raktárral bővült Szadán. A beruházásnak köszönhetően még gyorsabbá válik a fogyasztók és üzleti partnerek rendeléseinek kiszolgálása, emellett pedig a munkatársakat a logisztika más területein tu
A GDP-ben is jól kimutatható értéket jelenthet a kínai elektromosautó-gyártó üzeme, amely – ha a terveknek megfelelően 2025 második felére felépül – éves szinten 200 ezer járművet állíthat elő Szegeden.
A szerdai kereskedésben történelmi csúcsra emelkedett az S&P 500 index, a nap végére azonban némileg elfogyott a lendület, a Dow mínuszban zárt. Ázsiában kis emelkedéseket látni ma reggel, a kínai tőzsde kivételével, ahol jelentős a plusz, az európai tőzsdék pedig mérsékelt csökkenésekkel nyitottak. Folytatódik a vállalati gyorsjelentési szezon, és
A bérek 2024-ben miként változnak az elmúlt évekhez képest? Mennyi az átlagfizetés 2024-ben Magyarországon? Hogy tudod kiszámolni a nettó béred? Milyen béren kívüli juttatások a népszerűek 2024-ben? Ezeket a kérdéseket
A huszonéves fiatalok alig több mint fele rendelkezik megtakarítással, de sokuknak csak rövid időre elég a tartaléka – derül ki a K&H ifjúsági indexből. A felmérés eredményei szerint a múlt év negyedik negyedévében az anyagi tartalékkal rendelkező fiatalok körében tízből hárman egy hónapig tudnának megélni, további 37 százalékuk viszont több mi
Melyek azok az okok, amelyek alapján egy alapítvány megszűnik, illetve megszüntethető? Milyen szabályok vonatkoznak az alapítvány végelszámolására? Milyen sajátosságai vannak a közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit szervezetek végelszámolásának? Greff Magdolna okleveles adószakértőt hallhatják.
Több mint 70 bányász életét vesztette Mali délnyugati részén, miután rájuk omlott egy aranybánya szabályellenesen ásni próbált alagútja - erősítette meg szerdán az ország kormányzata.
A Fed márciusban lezárja a tavalyi bankválságra válaszul adott sürgősségi banki finanszírozási programot: megemeli az új hitelek kamatát, véget annak a gyakorlatnak, hogy a pénzintézetek a Fedtől felvett kölcsönt magasabb kamaton teszik vissza a jegybankhoz. E döntéssel a hatóságok jelzik: a válság véget ért, a bankrendszer pedig stabil.
Amerikában egyértelmű drágulást, Európában pedig iránykeresést lehetett látni a terménypiacokon a szerdai kereskedési napon. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab 0,1 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában a malmi búza ára stagnált, a kukorica drágult, a repce és a taka
A recesszióból való kilábalással egyidőben növekedni fog a munkaerő iránt kereslet, így várhatóan a foglalkoztatás 2024-ben enyhén bővülhet majd. A munkaerőpiac továbbra is feszes, a gyorsuló gazdaság és magas foglalkoztatás ellenére minden ágazatot érintő munkaerőhiányra számíthatunk idén is.2024 azonban bőven tartogat további kihívásokat is, isme
Sokkal közelebb van hozzánk a mesterséges intelligencia, mint azt gondolnánk: elég csupán egy mozira vagy vásárlásra beugrani a Westendbe, hogy robotok, virtuális asszisztens és mesterséges intelligencia alapú biztonsági rendszer vegyen körül minket. A látogatói élmény mellett azonban már a vezetői döntéshozásban is komoly szerepet kap a technológi
Az elmúlt napokban jelentősen gyengült a forint több fundamentális és technikai ok együtteseként, köztük arra, hogy a kormány felvetette: lecserélnék a hitelek referenciakamatát, ami érdemi kamatcsökkentéssel érne fel, és amelyre csütörtöki cikkében élesen visszaszóltak az MNB ügyvezető igazgatói, téves útnak, a monetáris politikába való beavatkozá
Tavalyi közös kampányának eredményeként a Tesco és a Nestlé 16 millió forinttal támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját. Az ősszel meghirdetett jótékonysági akció keretében a Nestlé a Tesco áruházakban eladott Nestlé termékek értékének 1 százalékát ajánlotta fel jótékony célra, az összeget pedig a Tesco megduplázta. Az összegyűlt támog
Erőteljesen növekedett az október-decemberi negyedévben a Wizz Air utasforgalma, és kissé javult a gépek kihasználtsága, azonban az időszakot veszteséggel zárta a légitársaság mind az üzemi eredmény, mind a nettó eredmény szintjén. Az izraeli járatok leállítása nem kedvezett a cégnek, emellett a hajtóművizsgálatok miatt is kiestek kapacitások. A jó
Michael Breme veszi át február 1-jével az Audi Hungaria igazgatóságának elnöki pozícióját – tudatta a győri székhelyű vállalat szerdán az MTI-vel. Michael Breme jelenleg a platform és modulmanagement területét vezeti Ingolstadtban. A közleményben Gerd Walker, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja kifejtette, Michael
2023 decemberében az előző hónaphoz képest csökkentek a lakbérek: országosan 0,2 százalékkal, Budapesten 0,7 százalékkal lettek alacsonyabbak – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexéből. Ugyanakkor éves szinten jelentős a drágulás.
Egyszerűen elég volt abból, hogy hazánk unatkozó politikusok olcsó játéka legyen, akiknek éppen nem jut eszükbe semmi más, vagy éppen valamiről el akarják terelni a figyelmet, akkor Magyarországba törlik a sáros cipőjüket – mondta Svédország NATO-ratifikációjáról Kövér László házelnök.