Magyarországon a kötelező védőoltási rend miatt nagyobb szamárköhögés-járványra nem kell számítani, az átoltottság a magyar lakosság körében 98 százalékos, azonban elszórt esetek mindig előfordulhatnak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán az MTI-vel.
Történelmi csúcsra szárnyaltak ma reggel a német szoftveróriás, az SAP részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette 2023-as eredményeit. A vállalat emellett egy többezer fős átszervezést jelentett be a reorganizáció jegyében, arról egyelőre nincs hír, hogy a magyar tevékenységet hogyan érintik a lépések.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint a kötelező védőoltási rend miatt a szamárköhögéses megbetegedésekből nem alakul ki járvány.
Az Arbitrum (ARB) pozitív irányú mozgást mutat a diagramon, és a legfrissebb trend alapján egy bikapiaci zónában halad. A grafikon elemzés alapján a pozitív bikapiaci hangulat maradhat a meghatározó, és hosszú távon jelentősen emelkedhet tovább. A Meme Moguls (Mgls) kriptovaluta elővásárlása is nagy lendületet kap, különösen azért, mert rövid idő a
Fontos döntést hozott a török parlament. Kedden ugyanis a török törvényhozás elé került Svédország NATO csatlakozásáról szóló ratifikáló törvényjavaslat, a parlament estére már egy végleges válasszal állt elő. NATO – hatalmas lépés az orosz fenyegetés után A napokban beszámoltunk róla, több szakértő is azzal fenyegette Európát és a NATO-t, hogy Oro
Komoly gyengüléssel zárt kedden a forint, így egyértelművé vált, hogy kitört az árfolyam a korábbi sávjából. A következő napokban az MNB jövő heti kamatdöntésével kapcsolatos várakozások mozgathatják elsősorban az árfolyamot, egyre inkább beárazza a piac is, hogy a korábbinál nagyobbat vághat a Monetáris Tanács.
A Nyitottak Vagyunk nonprofit szervezetet választotta a Velux, a tetőablakok és napfényrendszerek nemzetközi gyártójának Cee regionális központja, és bízta meg őket a munkahelyi sokszínűséget, nyitottságot és befogadást támogató programjuk továbbfejlesztésével, új szintre emelésével. A dán vállalat, mely már eddig is kiemelt szerepet vállalt a társ
A német hatóságok eddig 467 esetben ismerték el hivatalosan a Covid-oltás okozta károkat, ami elenyésző szám az egészségügyi hatóságokhoz befutott csaknem 12 ezer panaszhoz képest.
Monori rendőrök kerítették elő azt a 28 éves sofőrt, aki egy közlekedési szituációból kialakult nézeteltérést paprikaspray-vel és tolatásos autózúzással intézett el. Az esetről készített videót is közzétette a rendőrség egy Facebook-posztban.
Az Allianz Hungária biztosító adatai szerint 2023-ban 15 százalékkal több kár keletkezett a lakóingatlanokban, mint egy évvel korábban, így a károk száma meghaladta a százezret. A nyári időszakban 50 százalékkal nőttek a káresetek a pusztító viharok miatt.
Vállalkozó szellemű hobbikertész vagyok, szeretnék próbálkozni a megszokott zöldégfélék termesztésén kívül más zöldségek nevelésével is. Milyen különleges zöldségfajok termeszthetők nálunk is a kertben?
Több olyan internetes platform is létezik, ahol a szabadúszók kínálják munkaidejüket kisebb-nagyobb projektek erejéig. Bár leginkább az üzleti világban elterjedt az ilyen szolgáltatások használata, ezek a magánembereknek is hasznosak lehetnek. Lakberendezés, életmódváltás, ajándékozás, asztrológia - csak néhány olyan terület, ahol bárki kamatoztath
Szétszóródott fémforgács okozott fennakadást az M1-esen, legalább 40-50 autó kapott defektet kedden. Németh Péter biztosítási szakértő szerint azok az autósok járnak jobban, akiknek van cascójuk, aki csak kötelező felelősségbiztosítással rendelkezik, annak várnia kell, amíg megállapítják a felelősséget. Ez az eset ugyanis nem közlekedési baleset vo
Történelmi csúcsra szárnyaltak ma reggel a német szoftveróriás, az SAP részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette 2023-as eredményeit. A vállalat emellett egy többezer fős átszervezést jelentett be a reorganizáció jegyében, arról egyelőre nincs hír, hogy a magyar tevékenységet hogyan érintik a lépések.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) január végével kivezeti változó kamatozású, legfeljebb 6 hónapos futamidejű betéti eszközét. A lépés illeszkedik a monetáris politikai eszköztár egyszerűsítését célzó, 2023 őszén indult intézkedésekhez, melyek célja a jegybanki alapkamat szerepének megerősítése és a monetáris politikai transzmisszió hatékonyságának növel
A BDO Magyarország ESG üzletága által, 9 közép-kelet-európai BDO iroda részvételével, a régió vállalatainak fenntarthatósághoz való hozzáállásáról, a területen tett kezdeményezéseiről és az ESG-vel kapcsolatban azonosítható akadályokról készített kutatása szerint a vállalatok 20 százaléka már készített ESG-jelentést, és további 40 százalék tervezi
Tavalyhoz hasonlóan az Allianz Hungária biztosító idén év elején is megvizsgálta az előző évre vonatkozó kárstatisztikáit. 2023-ban a társaság összesen mintegy 15 százalékkal több lakóingatlannal kapcsolatos káresetet regisztrált, mint 2022-ben, több mint százezer a károk száma. Az idei nyár az egyik legpusztítóbb volt viharok tekintetében – a nyár
Már egy január közepi elemzésünkben is felhívtuk arra figyelmet, hogy a tavaly év végén pedzegetett, 2024-re várt gazdaságélénkítő intézkedések hatására komoly rali indulhat a kínai részvényeknél. Kedden jött is a hír, hogy a lakossági befektetők megnyugtatásának céljával közel 300 milliárd dolláros intézkedéscsomagot fontolgatnak a kínai hatóságok
A cseh államfő szerint Ukrajna jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy az orosz erőket belátható időn belül ki tudná űzni saját területéről. A demokratikus országoknak ezért segíteniük kellene, hogy Ukrajna minél jobb kompromisszumot köthessen.
Új-Zéland egészen jól áll megújulóenergia-fronton, de a rengeteg juh és szarvasmarha metánkibocsátása miatt nem lehetnek túl nyugodtak a klímaváltozás elleni küzdelemben. Jönnek az emissziós bikák, a vakcinák és a spéci takarmányok, na meg a szellentésadó. Vajon rávehetők-e a gazdák, hogy kisebb termetű és egyébként drágábban tartható, ámde környez
Történelmi csúcsra szárnyaltak ma reggel a német szoftveróriás, az SAP részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette 2023-as eredményeit. A vállalat emellett egy többezer fős átszervezést jelentett be a reorganizáció jegyében, arról egyelőre nincs hír, hogy a magyar tevékenységet hogyan érintik a lépések.
Nem csak zöldségtermesztők építenek ma már üvegházat, noha a szerkezet és a tervek más épületek esetében is majdnem ugyanolyannak tűnnek első blikkre. De akkor ki és miért akar üvegházat emelni?
Januárban kissé kevésbé lassult az euróövezetben a gazdasági aktivitás, mint az előző hónapokban a londoni S&P Global Market Intzsugorodott az euróövezet gazdasági teljesítményeelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.
Az ukrán háború kirobbanása előtti szinteken jár az európai gázár. Mutatjuk, mi áll ennek hátterében. Pletser Tamás, az Erste energetikai szakértője elemezte a helyzetet.
Indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a vezető tőzsdék veszteséggel zártak. Az összeurópai STOXX 600 index 0,78 százalékos, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 1,27 százalékos emelkedéssel kezdett. Londonban 0,61 százalékkal nyitott magasabban az FTSE 100 index, a frankfurti DAX 1,11 százalékkal, a C
A reptérvásárlásra gyűjtő és nagy költségvetési hiánnyal küzdő állam nemcsak a százmilliárdos bevételt hozó, bankban, biztosítókban és mobilszolgáltatóban lévő érdekeltségeitől válik meg, hanem a Balatonnál lévő üdülőiből is elárverez párat. Néhány milliárd ezekből is befolyhat a vastag pénztárcájú tóparti ingatlanbefektetőktől.
A kínai autógyártó ágazat 2023 első 11 hónapjában erőteljes növekedést ért el mind a termelési érték, mind az értékesítési árbevétel terén a CAAM, a kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete jelentése alapján. A CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) adatai szerint az ágazatban előállított hozzáadott érték 12,3 százalékkal nőt
Erősödött kissé a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót szerda reggel hét órakor 386,04 forinton jegyezték. Az előző esti 386,34 forint után, a dollár jegyzése 355,44 forintra csökkent 356,84 forintról. A svájci franké pedig 409,04 forintra 409,18-ról. Az év el
Az FE-Group Invest Zrt., az Alteo leányvállalata 300 millió forintos támogatást nyert el, amelyet a 2024 januártól bevezetett visszaváltási rendszerből származó termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok körforgásos gazdálkodásra történő átállásának technológiai támogatására - közölte csütörtökön az MTI-vel a vállalat.