2024. január 22. hétfő

jan. 22
14:41
Már 21 ezer felett az új napelemes pályázatra regisztrálók száma (Portfolio)
Az egy héttel ezelőtt nyílt új lakossági napelemes és energiatárolós pályázatban "már 21503 pályázó nyújtott be előregisztrációs kérelmet, négyötödüké az első 24 órában érkezett be" – jelezte hétfő délutáni közleményében a friss adatot az Energiaügyi Minisztérium.
jan. 22
14:42
Az öntapadó etikett címke sajátos tulajdonságai (ProfitLine)
A fogyasztói társadalom kialakulásával több minden is változásnak indult a világon. Gondolunk itt például arra, hogy számos új termék, illetve szolgáltatás jelent meg a piacon, mindezek mellett pedig a megfelelő módon történő, hiteles tájékoztatásra is kialakult az igény.
jan. 22
14:42
Elég volt egy mondat, és idei mélypontjára esett a forint (Forbes)
Hétfőn délután 2023-as mélypontra futott a forint az euróval szemben.
jan. 22
14:45
A béremelések verhetnek oda az európai kamatvágásoknak (Portfolio)
Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az európai munkavállalók fizetésemelési követelései jelentősen késleltethetik az Európai Központi Bank korai kamatcsökkentését, amit Christine Lagarde, az EKB elnöke is kiemelt a várható kihívások között a davosi Világgazdasági Fórumon. Az euróövezeti jegybank már fenntartásait fejezte ki a bérek növekedése és azo
jan. 22
14:48
Elhunyt Grétsy László nyelvészprofesszor (Márkamonitor)
Grétsy László halálának hírét A magyar nyelv jövője – a nyelvi változások nyomában címmel rendezett konferencián  jelentették be hétfőn kora délután. Mint mondták, az ismert nyelvész vasárnap halt meg otthonában, békésen. A széles körben ismert nyelvművelő 1960-ban diplomázott. A Magyar Tudományos Akadémián több funkcióban is dolgozott, majd az Elt
jan. 22
14:48
Tudtad, hogy a KitKat a kakaótermesztő családok jólétét is támogatja? (Digital Hungary)
A Nestlé bemutatta az első olyan KitKatet, amely a vállalat jövedelemnövelő programjában résztvevő farmercsaládok által termesztett kakaóbabot használja fel a gyártás során. A csokoládémárka célja, hogy felhívja a figyelmet az ikonikus termékben használt kakaó fenntarthatóságára.
jan. 22
14:51
Jött egy jó hír az Európai Unióból (Privátbankár)
Javult a költségvetési helyzet.
jan. 22
14:54
Egyre közelebb kerülünk Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozójához (vg.hu)
Szijjártó Péter és Dmitro Kuleba január 29-én Ungváron találkoznak.
jan. 22
14:54
Meghalt Grétsy László (Media1)
A tévénézők olyan tévés műsorokban láthatták őt mint például az Álljunk meg egy szóra, amelyet Vágó Istvánnal közösen vezetett.
jan. 22
14:56
Megrohamozták a Napenergia Plusz Programot a kiírás első hetén (vg.hu)
A beruházást tervező magánszemélyek egy hete jelezhetik fejlesztési szándékukat a zöldenergia termelésre és tárolásra ösztönző kiírásban.
jan. 22
14:57
Hiába a jó hír, nem esik az olaj ára (Portfolio)
Egyelőre oldalazást láthatunk ma az olajáraknál annak ellenére, hogy a legfrissebb hírek szerint újraindítanak egy kulcsfontosságú líbiai olajmezőt.
jan. 22
15:06
NAV: szja-kedvezmények havi összegei (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján táblázatos formában közölt összefoglalót a személyijövedelemadó-kedvezmények havi összegeiről. A táblázat az adatokat 2019-től tartalmazza éves bontásban.
jan. 22
15:06
Meghalt a magyar nyelv őrzője (vg.hu)
Grétsy László saját otthonában, álmában hunyt el, néhány héttel 92. születésnapja előtt.
jan. 22
15:09
Szijjártó Péter ismét odaszúrt Ukrajnának (Piac és Profit)
Magyarország továbbra sem fog részt venni az ukrajnai fegyverszállításban, ugyanakkor nem is gátolja meg, hogy más európai uniós tagállamok így tegyenek, de a kormány ennek semmilyen pénzügyi terhét nem hajlandó vállalni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
jan. 22
15:12
A Pannonia Bio és az E.ON közösen biogázzal egészíti ki a hazai gázmennyiséget (ProfitLine)
Csaknem 100 százalékos tisztaságú, növényi rost alapú biometánt táplálnak a hazai földgázhálózatba az E.ON Hungária csoport és a Pannonia Bio Zrt. együttműködésében - közölte az E.ON az MTI-vel hétfőn.
jan. 22
15:15
Vannak, akiknek már csak négy napot kell dolgozniuk egy héten (Portfolio)
2024 a négynapos munkahét éve lehet a brit kis- és középvállalkozások körében – állítja egy napokban megjelent felmérés. Az utóbbi időszakban világszerte egyre jobban terjedő munkarend koncepciójának lényege, hogy azzal a cégek egyszerre tudják javítani a munkavállalók életminőségét, illetve a termelékenységüket. A rövidített munkarend hívei szerin
jan. 22
15:15
A Napenergia Plusz Program első hetének mérlege több mint 21 ezer jelentkezés (hirado.hu)
A támogatott családok a napelemek mellé energiatárolót is telepítenek.
jan. 22
15:18
A BKK járatritkítások drasztikusan érintik a csepeliek, újpalotaiak, kőbányaiak vagy a Havanna-lakótelepen élők életét (vg.hu)
Vitézy Dávid korábbi BKK-vezérigazgató szerint bár próbálják úgy beállítani, mintha valamiféle optimalizálás és átcsoportosítás történt volna, a valóságban kizárólag ritkítás történt.
jan. 22
15:18
Frusztrált a Cardano (ADA) közösség, az erőteljesebb Solana (SOL) és Retik Finance (Retik) felé fordul (BitcoinBázis)
A Cardano (ADA), amely egykor sok kriptórajongó kedvence volt, figyelemre méltó változáson megy keresztül. Az ADA közösség egyes tagjai elfordulnak
jan. 22
15:18
Környezetbarát címkézés veheti kezdetét (Öko-drive)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a fogyasztók hitelesebb tájékoztatását, valamint a környezetbarát jelleget alaptalanul állító címkézés tilalmát előíró jogszabályjavaslatot - tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
jan. 22
15:20
Itt a lista: ezek az autópályák továbbra is ingyenesek Magyarországon (vg.hu)
Jelentősen csökkent idén a díjmentesen használható gyorsforgalmik száma, miután fizetős lett a teljes M0-as, az M4 autóút mellett több kisebb szakasz, de még így is közel 100 km ingyenes maradt.
jan. 22
15:20
Sok felhasználót érint a Binance fontos bejelentése (BitcoinBázis)
A világ legnagyobb kriptopénz-tőzsdéje január 22-én „jelentős mennyiségű Binance-pegged” eszközt éget el különböző láncokon. „Ezeknek a tokeneknek a natív hálózataikon
jan. 22
15:22
M6-os autópálya: utolsó fázisába ért a beruházás, heteken belül használatba vehetik az autósok (vg.hu)
Teljessé válik az Adriai- és a Balti-tenger közötti útkapcsolat magyar szakasza.
jan. 22
15:24
Ismét zöldségnövény palántanevelési tanfolyamot hirdet a Mate (Agroinform)
Jelentkezni az intézet honlapján is elérhető formanyomtatványon keresztül lehet.
jan. 22
15:24
Továbbpattant a Richter és a Magyar Telekom, gyengén kezdte a hetet a forint (vg.hu)
A BUX a pénteki rekord után hétfőn is felülteljesítő.
jan. 22
15:24
Kilencen is utazhatnak a Peugeot elektromos csapatbuszában (Agrofórum)
Az új Peugeot e-Traveller ideális partner minden olyan szakember számára, aki nagyszámú utas és csomagjaik kényelmes és fenntartható módon történő szállítására alkalmas járművet keres.
jan. 22
15:26
Társasházak: figyelmeztetést adtak ki – extrém drágulást jön a közös költségben (vg.hu)
A drágításról a lakástulajdonosok döntenek a társasházuk pénzügyi helyzete alapján
jan. 22
15:28
Eurómilliárdok indulhatnak meg hamarosan Kelet-Európába – nem Magyarország a célpont (vg.hu)
Békét és jogi reformokat kér Brüsszel az érintett országoktól.
jan. 22
15:30
Közel százmilliárd forint jut az agrárdigitalizációs fejlesztések támogatására (vg.hu)
Az agrárvállalkozásoknak alkalmazkodási stratégia kell, ebben pedig megkerülhetetlenek a precíziós, adatalapú technológiák.
jan. 22
15:32
Tanárbéremelés: február elején már mindenki emelt bért fog kapni (vg.hu)
A pályakezdők legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint lesz.
jan. 22
15:36
Egy jó és egy rossz hír az esztergomi Suzuki-gyárból (Infostart)
A Vörös-tengeri helyzet miatt hiány keletkezett az ellátásban, ezért volt szükség a kényszerpihenőre.
jan. 22
15:36
Bekeményít Moszkva: vagyonelkobzással járhat a hadsereg rágalmazása (vg.hu)
Egy javaslat büntetőjogi felelősségre vonást kér olyan felhívások esetében, amelyek Oroszország biztonsága ellen irányulnak.
jan. 22
15:42
Mikor kezd el végre kamatot csökkenteni Amerika? (ProfitLine)
Az elmúlt hetek gazdasági adatai és a Fed jegybankárok szigorú kommunikációjának hatására a befektetők egyre kisebb esélyt látnak arra, hogy márciusban kamatot csökkenthet az amerikai jegybank.
jan. 22
15:48
Tovább csökkent az európai gázár (444.hu)
A napokban enyhül az idő Európában, miközben sok még a gáztartalék, és nő a szélenergia-termelés a nagy légmozgást kiváltó Isha vihar hatására.
jan. 22
15:51
140 ezer pedagógus fizetése emelkedik, itt a lista az új bérekről (Portfolio)
Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a pedagógusbérek emelkedése kapcsán.
jan. 22
15:54
Társasházak: figyelmeztetést adtak ki – extrém drágulás jön a közös költségben (vg.hu)
A drágításról a lakástulajdonosok döntenek a társasházuk pénzügyi helyzete alapján.
jan. 22
15:56
Újra beléphet az ezermilliárdos klubba a Meta (vg.hu)
Mark Zuckerberg cége tavaly tízezrével küldte el a dolgozókat, amit értékelt a Wall Street. A cég ráadásul a mesterséges intelligencia terén sem áll rosszul.
jan. 22
15:57
Az első negyedévben át fogja látni a lehetőségeit a hazai vállalati szektor (Piac és Profit)
Tanulékonyak a hazai vállalatok, és a digitalizáció már eléri a kisebb cégeket is, miután felismerték, hogy ez lehet a hatékony válasz az őket érő kihívásokra. De melyek ezek a kihívások? Ez is szóba került Illés Zoltánnal, az MBH Bank mikro- és kisvállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatójával folytatott beszélgetés során.
jan. 22
16:00
Vége a találgatásoknak, célegyenesben az OTP Romania eladása (vg.hu)
Még tavaszig lezárhatja a romániai bankja eladását az OTP.
jan. 22
16:06
Ne várjon szerdáig a tankolással! (Adózóna)
Szerdától emelkednek az üzemanyagárak. A benzin esetében a nagykereskedelmi ár bruttó 4 forinttal emelkedik, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek többet a kutak a hét közepén, írja a holtankoljak.hu.
jan. 22
16:06
Több az aktív munkakereső, miközben csökkennek a betöltésre váró pozíciók (Digital Hungary)
2023 végén is tartott még az év során tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás Magyarországon. Az utolsó negyedévben 20,9%-kal több pályázat érkezett a meghirdetett állásokra, mint az előző év azonos időszakában. Az ország két vármegyéjét leszámítva mindenhol nőtt a jelentkezések száma, a legnagyobb arányban Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vá
jan. 22
16:09
Egyre feszültebb a helyzet, soha nem tett még ilyet az olajóriás (Portfolio)
Az Exxon Mobil pert indított amerikai és holland aktivista befektetőkkel szemben, hogy megakadályozza őket abban, hogy az olajipari óriáscég éves részvényesi közgyűlésén éghajlatvédelmi javaslatokat nyújtsanak be. A vállalat és a környezetvédő aktivisták közötti egyre élesedő feszültség közepette ez az első eset, hogy jogi úton igyekszik az olajóri
jan. 22
16:12
Új korszak a szántóföldi termesztésben (ProfitLine)
Hatékony növényvédelmi termékpalettával és széles, kitűnő vetőmag genetikával indítja az idei esztendőt a Syngenta. A vállalat új programjainak révén a termelők nemcsak ezeket a termékeket kaphatják meg a szántóföldi gazdálkodásukhoz, de számíthatnak a vállalat szakértőinek tapasztalatára is.
jan. 22
16:15
Rekordot döntöttek a külföldre folyósított állami segélyek a menekültek és Ukrajna miatt (Piac és Profit)
A 2022-es végleges számadatok szerint a külföldi segélyek 17 százalékkal emelkedtek és elérték a 211 milliárd dollárt – a valaha volt legmagasabb szintet.
jan. 22
16:18
Példátlan lehetőséghez jut márciusban hárommillió magyar lakástulajdonos (Infostart)
Rendkívüli felmondási lehetőség nyílik meg a lakásbiztosításoknál – a kormány így akarja élesíteni a biztosítók versenyét.
jan. 22
16:18
Helikopterpénz: a levegőből szórta a pénzt a cseh influenszer (vg.hu)
Volt olyan szerencsés, aki a havi jövedelmének megfelelő összeget szedett össze.
jan. 22
16:18
Csődvédelmét kért a Terraform Labs 500 millió dollárnyi kötelezettséggel (BitcoinBázis)
A Terraform Labs, a mára már megszűnt stabilcoinért, a TerraUSD-ért (UST) felelős vállalat az Egyesült Államokban csődvédelemért folyamodott. A lépés
jan. 22
16:20
Most már hivatalos: hatnapos sztrájkot indítanak szerdán a német vasutasok (vg.hu)
A mozdonyvezetők fizetésemelést és a heti munkaórák számának csökkentését követelik.
jan. 22
16:21
Remek hangulatban indul a kereskedés Amerikában (Portfolio)
Emelkedéssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones 0,5 százalékos pluszban áll, a S&P 500 0,4 százalékos pluszban van, míg a Nasdaq 0,6 százalékkal került feljebb.
jan. 22
16:24
Nő a digitális tartalom súlya az agrárberuházási pályázatoknál (Agroinform)
A projektek értékelése során azok digitális tartalmát és megalapozottságát jóval nagyobb hangsúllyal bírálják el az eddigiekhez képest.

Keresés