2024. január 2. kedd

jan. 2
16:12
Kissé emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jan. 2
16:12
Erős decemberrel zárta az évet az ingatlan és hitelpiac (KKV Magazin)
A tavalyi évnél 21%-kal erősebb forgalommal zárt decemberben az ingatlanpiac, amely így éves tekintetben is elérte a szakértők által várt 90-110 ezres sávot.
jan. 2
16:18
Válságban az európai fokhagymapiac? (Agroinform)
Kínából és Dél-Amerikából érkeznek majd az első szállítmányok.
jan. 2
16:18
Új funkcióval bővült az elektronikus gazdálkodási napló (Magyar Mezőgazdaság)
Régóta várt funkcióval, az évek közötti másolás lehetőségével bővült az eGN. Segítségével lehetővé vált a már felvezetett adatok következő évi naplóba történő átmásolása, jelentősen lerövidítve, egyszerűsítve ezzel a kitöltés folyamatát.
jan. 2
16:18
Kínai elnök: Tajvan mindenképpen újraegyesül Kínával (BitcoinBázis)
A kínai elnök év végi beszéde döbbenetesre sikerült. Újabb viszály jöhet a világ nyakára? A Hszinhua hírügynökség által angolra fordított
jan. 2
16:24
Itt a friss brókersorrend - Ki lett a legnagyobb 2023-ban? (Portfolio)
Visszafogott részvénypiaci forgalom mellett, de jelentős emelkedéssel zárta a 2023-as évet a magyar tőzsde – derül ki a BÉT havi forgalmi statisztikáiból. A brókercégek közül decemberben a Concorde állt az élen, míg a teljes évet tekintve az Erste bonyolította a legnagyobb forgalmat.
jan. 2
16:24
2024-ben is Házasodna a gazda (Digital Hungary)
A sikerszéria folytatódik! Idén újra adott a lehetőség a Házasodna a gazda 7. évadában, hogy az egyedülálló gazdák országos társkereső hirdetést adjanak fel.
jan. 2
16:24
Kos 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
A 2024 éves horoszkóp szerint a Kos sok projektet végez el sikeresen, de a döntéshozatali folyamatot megfelelő módon kell kezelnie a várt eredmények eléréséhez. Út a független karrierhez: A Jupiter idén
jan. 2
16:26
Bika 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
Az előrejelzések szerint a Szaturnusz, a Rahu és a Jupiter idén fontos szerepet játszik majd a karrieredben. Ebben az évben a pozitív hozzáállás, a türelem, a kitartás és a kutatás
jan. 2
16:27
Íme, a magyar tőzsde 2023-as legjei (Privátbankár)
Történelmi évet tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index: az előző hónapok magabiztos növekedését követően decemberben több alkalommal is rekordot döntött a kurzus, végül 60 620 ponton zárta az évet, amely 38,4 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest.
jan. 2
16:28
Rák éves horoszkóp 2024 (Karrier Trend)
A feladatokat elvégző Szaturnusz 2024-ben előre- és hátramenetben lesz. És amikor a Karma Ura természetes helyzetébe kerül, akkor még erősebb lesz. Az első negyedéve A Szaturnusz nagyra értékeli a kemény
jan. 2
16:30
Ömlik az uniós forrás a brüsszeli pénzcsapból (Menedzsment Fórum)
Újabb 170 milliárd forintnyi uniós pénz érkezett meg, melynek célját Varga Mihály már meg is nevezte.
jan. 2
16:30
Rekordévet zárt az olajexport, de elindult a visszaesés (Portfolio)
Oroszország az évet a tengeri nyersolajexport jelentős emelkedésével zárta, amely november eleje óta a legmagasabb szintet érte el. Azonban már a májusig tartó időszaknál jóval alacsonyabb volt a heti olajkivitel, és további zsugorodásra lehet számítani az orosz tengeri exportban. Az európai vevőket Kína és India váltotta fel, de a két ország nyomo
jan. 2
16:30
Ikrek 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
Összességében ez az év nagyszerű év lesz számodra, mivel egy új platformot ad, ahol a legjobbat nyújthatod a munka és a karrier terén. Ez azt jelenti, hogy nagyobb felelősséget kapsz, ami
jan. 2
16:30
Skorpió 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
A Skorpió 2024 éves horoszkóp szerint magabiztosan és elszántan dolgozol majd. Az év elején a bolygók igazán támogatni fognak téged! Az év első negyedéve Az üzletembereknek több kemény munkát kell
jan. 2
16:32
Oroszlán 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
Az Oroszlán 2024 éves horoszkóp szerint előfordulhat, hogy ebben az évben némi késést tapasztalhatsz az általad kitűzött célok elérésében. Ez elsősorban azokra tartozik, akik kutatással és mérnöki tevékenységgel kapcsolatos munkát végeznek.
jan. 2
16:32
Nyilas 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
Úgy tűnik, hogy az év kiváló lehet számodra a tehetséged bemutatására a Nyilas 2024 éves horoszkóp szerint. A Jupiter sok lehetőséget rejthet magában. Az év első negyedéve Meg kell tanulnod csapatban
jan. 2
16:33
Csengett a kassza, pénz jött Brüsszelből (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság január 2-án átutalta a korábban blokkolt 2021-2027-es kohéziós források első részét, 445 millió eurót.
jan. 2
16:34
Szűz éves horoszkóp 2024 (Karrier Trend)
Ebben az évben leginkább időbeosztásodon kell dolgoznod, hogy ne válj munkamániássá vagy stresszessé a munkateher miatt. Továbbra is hozd a legjobb oldalad, és pozitív eredményeket fogsz elérni. Abban az esetben, ha
jan. 2
16:34
Vízöntő 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
Úgy tűnik, hogy ez az év alkalmas arra, hogy a Vízöntő 2024 -ben meghozzon néhány fontos döntést a szakmai életével kapcsolatban. A Merkúr azt jelzi, hogy éles kritikai gondolkodási készségeid segíthetnek
jan. 2
16:36
Bak 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
Ahogy kezdődik az év, bőséges bolygói támogatást kaphatsz, amely segíthet abban, hogy előrehaladj a szakmádban. Az év előrehaladtával a Bak 2024 éves horoszkóp azt jelzi, hogy több kihívással is szembe kell
jan. 2
16:36
Mérleg 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
Az idei év remek lesz a karriered szempontjából, amit a Mérleg 2024 éves horoszkóp szerint. Előfordulhat, hogy a Jupiter kegyelmes lesz és így az általad kívánt új feladatokra is számíthatsz.
jan. 2
16:38
Halak 2024 éves horoszkóp (Karrier Trend)
A 2024 éves karrier horoszkóp szerint az idei év valószínűleg jó lehetőségeket hoz néhány remek pénzügyi üzlet megkötésére ezáltal anyagi helyzeted pedig fokozatosan javulhat. Az év első negyedéve A Halak
jan. 2
16:42
Megemeli a Spar az alapbéreket januártól (ProfitLine)
Megállapodott a 2024-es bérekről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (Kasz), a vállalat munkatársainak alapbére átlagosan 10 és 24 százalék közötti mértékben nő január 1-jétől - közölte az üzletlánc kedden az MTI-vel.
jan. 2
16:42
Újra tárgyal Latin-Amerika nagybetegje az IMF-fel (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tisztviselői csütörtökön kezdik meg a tárgyalásokat Javier Milei elnök kormányával Argentínában – erősítette meg Manuel Adorni elnöki szóvivő kedd reggeli sajtótájékoztatóján a Bloomberg szerint.
jan. 2
16:42
Kritikus szakaszban az építőipar (TőzsdeFórum)
Törékeny ponton az alapítási kedv idén a szektorban, ötezer körüli új vállalkozás prognosztizálható. Minimális cégszámcsökkenés novemberben, azonban az új kényszertörlések száma meghaladta a 3 ezret, és várhatóan év végére eléri a 3,5 ezret. November hónap végén a tevékenységet végző egyéni vállalkozók száma 1500-zal kevesebb, mint előző év decembe
jan. 2
16:42
Újabb 170 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra (Demokrata)
Ezzel az elmúlt öt napban összesen 470 milliárd forint hazánknak járó uniós forrást kaptunk meg – közölte Varga Mihály.
jan. 2
16:48
Újra tárgyal Latin-Amerika nagybetege az IMF-fel (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tisztviselői csütörtökön kezdik meg a tárgyalásokat Javier Milei elnök kormányával Argentínában – erősítette meg Manuel Adorni elnöki szóvivő kedd reggeli sajtótájékoztatóján a Bloomberg szerint.
jan. 2
16:50
Gyengélkedik az iPhone, odacsaptak az Apple-nek (Portfolio)
Az Apple részvényei több mint 3%-ot estek, miután a Barclays leminősítette a részvényt a gyenge iPhone eladások miatt, kiemelve a kínai értékesítéseket - tudósított a CNBC.
jan. 2
16:54
A napokban már lehet igényelni a támogatást! (Agrárágazat)
Jó hír a mezőgazdaság e szegmensének: január 22-éig lehet igényelni a szerkezetátalakítási támogatást!
jan. 2
17:00
Készülhetünk: új állampapírok jönnek (Menedzsment Fórum)
Új lakossági állampapírokat vásárolhatnak a befektetők jövő hétfőtől. A Fix MÁP 7 százalékos kamatot fizet majd, az új BMÁP kamatbónusza magasabb lesz a réginél. Január 9-től indul az állampapírok forgalmazása, de már hétfőtől megvehetők. Az Egyéves Magyar Állampapír kamata viszont csökkentik: a jelenlegi 8 helyett 6,5 százalékra.
jan. 2
17:00
Újabb 170 milliárd forintot kapott Magyarország az Európai Uniótól (Telex)
A helyreállítási forrásokból származó második részletének érkezését kedden délután Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be a Facebook-oldalán.
jan. 2
17:03
Nem jeleskednek a hazai cégek az innováció terén (Piac és Profit)
A hazai vállalatoknak mindössze egyhatoda tervezi új termék vagy szolgáltatás bevezetését az elkövetkező egy évben. Változatlanul a 4 milliárd forint feletti árbevételű cégek a legaktívabb innovátorok. A cégek több mint egytizede (11 százaléka) alkalmazza a mesterséges intelligenciát.
jan. 2
17:06
3% alatti lakáshitel-kamattal támad két bank a CSOK Plusz piacán (Portfolio)
Legfeljebb fix 3%-os kamattal lehet kínálni a CSOK Plusz lakáshiteleket – szól a január 1-jével életbe lépett jogszabály. Két bank kapott is az alkalmon, hogy a maximális szintnél alacsonyabb kamattal ígérjen alá a versenytársaknak. Időközben a 6% alatti piaci lakáshitelkamatok is megjelentek Magyarországon.
jan. 2
17:06
Varga Mihály: megérkezett az EU-s források első részlete, százmilliárdokhoz jutott Magyarország (Pénzcentrum)
Varga Mihály Facebookon jelentette be, hogy 170 milliárd forintnyi uniós támogatás érkezett Magyarországra, valamint a 2023-as költségvetési adatokról is megérkeztek az első összesítések.
jan. 2
17:09
Befutott az első hajó a palesztinoknak szánt segéllyel (Privátbankár)
Megkezdődött a Gázai övezet Ciprusból történő segélyezése, kedden futott be a palesztin térség lakóinak szánt humanitárius szállítmánnyal az első teherhajó Egyiptomba - közölte a nicosiai kormány.
jan. 2
17:12
Fejlesztették az új iparterületet Karcagon (ProfitLine)
Fejlesztették az új iparterületet Karcagon a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán nyert csaknem 865 millió forint, száz százalékos vissza nem térítendő támogatásból - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzati Hivatal közleményben az MTI-vel.
jan. 2
17:12
Itt vannak a friss számok, lenyomta a Teslát a Magyarországon terjeszkedő kínai autóipari multi (Portfolio)
Megérkeztek a Tesla és a BYD negyedik negyedéves értékesítési számai, melyek alapján először hagyta le az eladásokban a Magyarországon terjeszkedő kínai gyártó Elon Musk cégét - írja a Financial Times.
jan. 2
17:18
3% alatti lakáshitelkamattal támad két bank a CSOK Plusz piacán (Portfolio)
Legfeljebb fix 3%-os kamattal lehet kínálni a CSOK Plusz lakáshiteleket – szól a január 1-jével életbe lépett jogszabály. Két bank kapott is az alkalmon, hogy a maximális szintnél alacsonyabb kamattal ígérjen alá a versenytársaknak. Időközben a 6% alatti piaci lakáshitelkamatok is megjelentek Magyarországon.
jan. 2
17:18
Az érkező hidegfront ellenére marad az enyhe idő (Agroinform)
Erősen felhős, borult lesz az ég.
jan. 2
17:18
Több mint 1400 italcsomagolás-visszaváltó automata várja a vásárlókat (Magyar Mezőgazdaság)
Elindult az üdítő- és szeszesitalok csomagolásának - műanyag, fém, üveg palackok - kötelező visszaváltása egyes üzletekben; az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai több mint 1100 üzletben üzemeltetnek mintegy 1400 automatát.
jan. 2
17:18
A biztosítóknak is fel kell készülniük a környezeti kockázatokra (Öko-drive)
Ajánlást adott ki az MNB a hazai biztosítóknak az éghajlatváltozási, környezeti kockázatok azonosításáról, kezeléséről és közzétételéről, illetve üzleti tevékenység során a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről.
jan. 2
17:24
Nagy Márton a Budapest Airportról: "Nagyon közel a végleges megállapodás" (Menedzsment Fórum)
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor.
jan. 2
17:24
Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás (Agrofórum)
2024. január 4-től ismét lehetősége nyílik a szőlősgazdáknak a támogatási kérelmek benyújtására a szőlő szerkezetátalakítási támogatás keretében. A támogatás intenzitása a szőlőültetvények jellemzőitől függően 50–75% közötti lesz.
jan. 2
17:24
Társasági adó: "történelmi jelentőségű" változások január 1-jétől (Üzletem)
"Az új esztendővel új korszak veszi kezdetét a nagy multinacionális vállalatok adóztatásában."
jan. 2
17:30
Egy régi szereplő modern megoldása – BÁV Faktor (Fintech)
A digitális faktoring a hagyományosnál sokkal gyorsabb és hatékonyabb, emellett a másfél millió magyar mikro kkv-nak is elérhető megoldás.
jan. 2
17:33
Újabb ország csatlakozott a BRICS-országcsoporthoz (Privátbankár)
Szaúd-Arábia hivatalosan is csatlakozott a BRICS-országok csoportjához - jelentette a szaúdi állami televízió kedden.
jan. 2
17:36
Csak a Richter úszta meg az esést a blue chipek közül (Portfolio)
Miközben a délutáni órákra elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a BUX is lefelé vette az irányt, de pluszosra sikerült a zárás, ami a blue chipek közül a Richternek volt köszönhető.
jan. 2
17:36
A magyar Himnusz különleges története (Digital Hungary)
Milyen körülmények között született Kölcsey halhatatlan verse, miért nevezzük a nemzeti imádságunknak és mikor énekelték először? A Tudás.hu Takaró Mihály irodalomtörténész segítségével gyűjtött össze kevésbé ismert tényeket a Himnuszról.
jan. 2
17:39
Kincstárjegy – emelkedett az aukciós átlaghozam (TőzsdeFórum)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción az ÁKK 30 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 15,7 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 14,0 milliárd forintot fogadott el. A

Keresés