Szeged után Indonéziában is autógyárat épít a BYD, a kínai járműipari óriás 1,3 milliárd dolláros beruházást jelentett be, évi 150 ezer darabos kapacitással.
Hazánkban az egyik legalacsonyabb az 1000 főre jutó személygépkocsik száma - ez derült ki az Eurostat adataiból. Ennek több oka is lehet egyszerre, és még nőtt is az autók száma ugyanebben a vizsgált szegmensben. Az viszont kétségtelen, hogy nem állunk jól: sem a benzin, de még kevésbé az autó megfizethető az átlagbérből élő magyaroknak. De vajon h
Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely elítéli "a magyar kormány szándékos, folyamatos és szisztematikus erőfeszítéseit az EU alapértékeinek aláásására".
500 000 norvég koronát, azaz kb. 16 500 000 Ft-nak megfelelő összeget próbál összegyűjteni a háromszoros női kézilabda Bajnokok Ligája győztes Vipers Kristiansand, hogy elkerülje a csődöt és be tudja fejezni a jelenlegi szezont.
A képviselők elítélik a palesztin terrortámadást, szerintük a Hamászt fel kell számolni. Elítélik ugyanakkor Izrael aránytalan katonai válaszát is, a zsidó államot a palesztin területek megszállásának megszüntetésére szólítják fel, valamint szankciókat javasolnak a szélsőséges izraeli telepesekkel szemben.
A magyar Államadósság Kezelő Központ csütörtökön mandátumot adott egy euróalapú, 5,5 éves futamidejű zöld kötvény kibocsátására, amelyre rengeteg, 5,1 milliárd euró feletti vételi ajánlat ömlött be, és már meg is van néhány fontos paraméter a kibcsátásról – írja az IFR News. A tranzakció fényében már jobban érthető, hogy miért bukkant fel az ÁKK ol
Az állategészségügy támogatására együttműködési megállapodást kötött az Állatorvostudományi Egyetem a Sorapharm Kft.-vel - közölte az intézmény az MTI-vel.
"Nem szeretjük már a híd és a komp szerepét, zsilippé kell válnunk Kelet és Nyugat között" – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Vélekedjen bárki bárhogy Donald Trumpról, de a nagyobb állami kontroll és a decentralizáció elvesztése miatt aggódók örülhetnek egy kinyilatkoztatásának. A
Egy állásinterjún való sikeres szerepléshez számos szempont alapján érdemes felkészülni. Az interjú előtt tanulmányozd alaposan a céget, annak értékeit, küldetését, termékeit és szolgáltatásait. Ismerd meg vállalati kultúráját és azt, hogy milyen típusú munkatársakra van szükségük. Ha lehetséges, érdeklődj az interjúval kapcsolatos részletekről, pé
A belgiumi Sint-Katelijne-Waver és Putte között kialakult tornádó súlyosan megrongált két termesztő üzemet a közelmúltban. Jelentős károkat szenvedett a Paulanco, ahol az egyik termesztő 40 éves életművét veszítette el – egyetlen perc alatt.
Leváltotta Marcel Ciolacu román miniszterelnök csütörtökön Ion Cupát, a román vámhivatal vezetőjét és Sandu Costeát, az adóhatóság (ANAF) alelnökét a több mint egy hete forgalomlassítással tüntető gazdák és fuvarozók ukrán gabonatranzittal kapcsolatos panaszai miatt.
A hazai MediaMarkt új pénzügyi igazgatója, Ribár Mariann több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik gazdasági ügyvezetőként. A Danone élelmiszer gyártó cégnél kezdte pályafutását, majd a szolgáltatási szektorra váltott a Brink’s C.L. Hungaria-hoz. A Brinks-nél töltött hét éve alatt a klasszikus gazdasági területek mellett az It csapat is hozzá ta
Az első Fällräven Vándortúrát a svéd Classic koncepcióját a hazai vándortúrázás több évtizedes hagyományaival ötvözve szervezték meg 2014-ben, és mostanra az egyik legnépszerűbb hazai túraeseménnyé vált. A Fjällräven Classic szabályainak megfelelően a résztvevők maguk viszik a többnapos túrára szükséges felszerelésüket, az éjszakát pedig a kijelölt
Újra megszólalt az a szakértő, aki a többséggel szembe menve pontosan jósolta meg decemberben az olajár alakulását. Előrejelzéseit technikai elemzés alapján dolgozza ki.
A Samsung bemutatja a Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra készülékeit, amelyek a Galaxy AI segítségével új mobilélményeket teremtenek - tudatta sajtóközleményében az óriásvállalat.
Lezárta a Siemens az e-busz és e-kamion flották, valamint elektromos személygépkocsik számára kínált Dc gyorstöltés terén vezető pozíciót betöltő Heliox vállalat felvásárlását. Az elektromos járművek (Ev) töltőinfrastruktúra piacán ezek, az e-busz és e-kamion flották számára készült Dc gyorstöltési megoldások a leggyorsabban növekvő szegmensnek szá
Fokozott óvatosság – leginkább ez jellemzi a fővárosban építő vállalkozások 2024-es terveit, derül ki az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképének legfrissebb kiadásából. Idén a tavalyinál kevesebb új otthon átadásával számolnak, az áraikkal és akcióikkal pedig mintha csak tesztelnék a leendő vevők hajlandóságát.
Idén januártól hivatalosan is életbe lépett az új DRS (Deposit Return System) hazánkban, azaz a kötelező üvegvisszaváltó rendszer. A Pénzcentrum a Debreceni Egyetemmel együttműködve egy kérdőíves kutatás keretében végez a témában felmérést, melynek célja az előzetes lakossági várakozások feltárása a rendelettel kapcsolatban. A módosítás tagadhatatl
A kelet-közép-európai országok költségvetési hiányai 2024-ben is a legmagasabbak közé tartozhatnak az EMEA-régióban, ez pedig az egyik fontos kockázat a hitelminősítői besorolásuk szempontjából is – figyelmeztetnek friss elemzésükben a Standard & Poor’s (S&P) szakemberei. A hitelminősítő Magyarországon a GDP 4,5 százalékának megfelelő deficitet vár
Véget ért a GreenGo elektromos autómegosztó egy éven át zajló figyelemfelhívó kampánya. Ez idő alatt 13, a GreenGo szellemiségéhez és értékvállalásához közel álló fontos ügyet sikerült láthatóvá tenni - vizuálisan és kommunikációs szinten is.
A most megalakult Management Board Bijan Khezri Group-Ceo vezetésével áll fel, tagjai: Alberti Petra (content), Fenyővári Szilvia (pénzügy és operatív irányítás) és Lencsés Dávid (Media Lab). A legfontosabb vátozások: új Management Board állt fel a Group-Ceo, Bijan Khezri vezetésével; e-commerce bővítést hajtanak végre a kis- és közepes méretű vál
Az amerikai pénzügyi piacokon nemrégiben bevezetett bitcoin spot ETF-ek majdnem 1 milliárd dolláros befektetést vonzottak a kereskedés első két napján. A Grayscale, a világ legnagyobb bitcoin alapját működtető cég jelentős, 579 millió dolláros kiáramlást tapasztalt, mivel a befektetők inkább a BlackRock és a Fidelity termékei felé fordultak. A Blac
A hét korábbi részében látott negatív tőzsdei hangulatot ma felváltotta az optimizmus, és a pozitív nemzetközi hangulat a magyar tőzsdét sem kerülte el. Szokás szerint ma is az OTP-t volt érdemes figyelni, főleg a kereskedés utolsó perceiben, hiszen néhány perccel a zárás előtt a 17 000 forintos szint fölé tört ki a bankpapír, ami közel kétéves csú
A Barilla bejelentette, hogy hamarosan több terméke árát csökkenti 7% és 13% között mértékben. Ez a tészták mellett kekszekre, snackekre és a cég kenyérféléire is vonatkozik - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.
A kormány 2024-ben 65 ezer főben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát. Emellett meghatározott 300 foglalkozást, amelyekben vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel nem foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgár - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Central Médiacsoport átszervezéssel készül fel a jövő kihívásaira 2024-ben. Ahhoz, hogy partnereik számára minél szélesebb körű szolgáltatást biztosítsanak, önálló Kreatív és kommunikációs igazgatóság fogja koordinálni a hirdetői piac számára készülő natív tartalomgyártást, a részleget Pácsonyi Daniella vezeti majd. A fejlesztések részeként Szede
Az ezermilliárdos eszközállományt kezelő Franklin Templeton nevű eszközkezelő cég X-fiókján nemrégiben arról posztolt, hogy mennyire lenyűgözi őket az a sok
Új digitális divízióval kiegészülve, önálló kommunikációs ügynökségként folytatja tevékenységét a FleishmanHillard Café (korábbi nevén Café PR) a hazai és a nemzetközi piacon. Ez azt is jelenti, hogy 24 éves együttműködést követően a FleishmanHillard Café kiválik a Café Csoportból. A négyszeres év PR ügynöksége nyertes vállalkozás vezetője a jövőbe
Zsinórban három éve rekordeladást ér el itthon a BMW Csoport, a BMW márka 15 év után újra a legtöbb autót adta el a prémium szegmensben, derült ki a mai sajtóeseményen.
Rekordértékesítést produkált a múlt évben a BMW és a MINI márka is, előbbinél 10, utóbbinál 41 százalékos volt a volumennövekedés. A BMW Group Magyarországon tavaly 5 921 darab új autót értékesített, ami 12 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A teljesen elektromos modellek értékesítése 68 százalékkal nőtt, így az eladások bő 15 százaléká