A hét korábbi részében látott felemás hangulat tegnap is kitartott az amerikai tőzsdéken, vegyesen zártak a vezető indexek, miután az friss inflációs adatok váratlan emelkedést mutattak decemberre. Ezek után Ázsiában a piacok nagyrészt estek, miután Kína éves exportja hét év óta először csökkent, de a japán tőzsde a trenddel szembemenve tovább emel
Több mint hatezer fővel bővült a milliomosok klubja 2023-ban. A Szerencsejáték Zrt hálózatában rekordot döntött a nyertesek száma, 6 darab milliárdos, 31 darab százmilliókat jelentő nyeremény született tavaly, és összesen 6031-en örülhettek hét- nyolc-, vagy éppen kilencszámjegyű nyereménynek. A legtöbb nyertes a sportfogadásban született, a legnag
Megvan az időpont, amikor a Rogán Antal-féle gödöllői raktárból átviszik a porosodó lélegeztetőgépeket a pátyi giga raktárcentrumba. Abból a raktárból, ahol Rétvári Bence államtitkár szerint az ellenzék csak szelfizgetett.
A kormány 2023-ban azt vállalta, hogy év végéig egy számjegyűre csökkenti az inflációt. Ezt a vállalását a kormány két hónappal korábban, már októberben teljesítette. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint most az látható, hogy decemberben az infláció gyakorlatilag összeesett, annak mértéke éves alapon 5,5 százalékra zuhant, amellyel
Jelentős eszközberuházás zárult le uniós forrásból az alapellátásban; az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében 22 milliárd forintot fordíthatott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) a háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisok eszközellátásának javítására.
Rég nem látott feszültségeket váltott ki Brüsszelbe Charles Michel döntése, hogy lemond az Európai Tanács elnöki posztjáról, hogy elinduljon az európai parlamenti választásokon. Megüresedő helyét így júliustól a papírforma szerint ideiglenesen Orbán Viktor magyar miniszterelnök venné át, azonban a tagállamok és az Európai Bizottság már egy átmeneti
Az általános iskolákban és az óvodákban is csökkentette a végzettséggel kapcsolatos követelményeket a Belügyminisztérium. A szakszervezetek szerint erre a pedagógushiány miatt van szükség, és aggódnak az új lépések hatásai miatt.
A nagy jelentőségű, most szombati választásra készülve Kína az elmúlt héten fokozta Tajvan körüli katonai aktivitását. Ahogy Kína gazdasága lassul és az ingatlanszektor adósságválságba süllyed, a kommunista párt egyre inkább a nacionalista pillérre támaszkodik, hogy megőrizze legitimitását.
Az ország több pontján is veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
A bankolási díjak a 17,6 százalékos tavalyi éves átlagos inflációnak megfelelő mértékben drágulhatnak. Az egyelőre kérdés, melyik bank mennyivel emeli a díjakat, mindenesetre akinek van bankszámlája, tanácsos körülnéznie.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem teljes mértékben teljesítette a felügyelet korábbi, a jogelőd Takarékbankra vonatkozó határozatát a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok miatt. Az MBH Bank nem teljeskörűen szűrte a megerősített eljárás alá tartozó ügyfeleket, ügyleteket,
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem teljes mértékben teljesítette a felügyelet korábbi, a jogelőd Takarékbankra vonatkozó határozatát a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok miatt. Az MBH Bank nem teljeskörűen szűrte a megerősített eljárás alá tartozó ügyfeleket, ügyleteket,
Ennyivel bővült a milliomosok klubja 2023-ban. A Szerencsejáték Zrt. hálózatában rekordot döntött a nyertesek száma, 6 darab milliárdos, 31 darab százmilliókat jelentő nyeremény született tavaly, és összesen 6031-en örülhettek hét- nyolc-, vagy éppen kilencszámjegyű nyereménynek. A legtöbb nyertes a sportfogadásban született, a legnagyobb nyeremény
Az idei évtől csökkentette az üzemanyagok után fizetendő tagi hozzájárulásnak, azaz a készletezési díjnak a mértékét a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ). Az autósok számára literenként mindössze pár forintos tétel 17,5 százalékkal csökkent mindkét finomított termék esetében.
A kínai EV-gyártók részvényei a lassuló kereslet, az erősödő árháború és a gazdasági visszaeséssel kapcsolatos aggodalmak közepette gyengén indították az évet - számolt be a Bloomberg.
A Goldman Sachs (GS.N) egy korábbi vezető menedzsere mintegy 1 millió fontot (1,27 millió dollárt) követel a londoni Wall Street-i banktól, mert azt állítja, hogy a rossz munkahelyi kultúra tönkretette fizikai és lelki egészségét - írja a Reuters.
Az Egyesült Királyság gazdasága novemberben szerény fellendülést mutatott: a bruttó hazai termék (GDP) 0,3%-kal nőtt az októberi hasonló csökkenést követően – közölte a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS). Bár ez a fellendülés pozitív, a közgazdászok szerint nem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a 2023 második felére valószínű technik
A KSH számításai szerint az elemzői várakozásoknál jobban csökkent az infláció az év végére. 2023 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az éves átlagos áremelkedés pedig 17,6 százalék volt.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Hat százalékkal emelt nyugdíj érkezik pénteken a nyugdíjasokhoz, ami átlagosan havi 13 ezer forintos emelést jelent - közölte a kormányszóvivő a közösségi oldalán.
A hajtatott primőröket szokásos felosztani hőmérsékleti igényük szerint melegigényesekre (paprika, paradicsom, uborka, padlizsán és sárgadinnye) és alacsony hőmérsékletet jobban tűrőkre (hónapos retek, káposztafélék és levélzöldségek). Ilyen formában történő felosztás nemcsak környezeti igényük esetében helytálló, sok vonatkozásban a termeszthetősé
Az Óbudai Egyetem lesz az idei EFOTT házigazdája – jelentették be a szervezők a legnagyobb hazai felsőoktatási szakkiállításon, az Educatio-n. Az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként 2024. július 10. és 14. között a nyár egyik legjobb bulijával és nappali programkínálatával várja a jelenlegi vagy egykori egyetemistákat. Az idei fesztivál központi
A lengyel gazdálkodók úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a tiltakozást az ukrajnai határátkelőnél, Medykánál, miután a kormány beleegyezett követeléseikbe.
Óriási növekedést mutat a mesteremberek keresete 2020 óta, sőt néhány szakmában meg is duplázódott a jövedelmük. Az alkalmazott szakmunkások keresete ezzel szemben reálértékben is csökkent, és végképp leszakadt a mesterekétől. Örömteli ugyanakkor, hogy elindult a vidéki szakik munkadíjának felzárkózása, keresetük gyorsabban nő, mint a „pestieké”. D
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban novemberben átlagosan 5,4 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedése. Az októberi 5,6 százalékról, és ezzel harmadik hónapja jegyeztek fel mérséklődést. A párizsi székhelyű szervezet honlapjára felkerült adatok szerint novemberben a 38 OECD-ország közül 28-b
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama 378,98 forintra gyengült fél hétkor a csütörtök kora este jegyzett 379,76 forintról. A svájci frank jegyzése 405,54 forintról 405,23 forintra csökkent, a dolláré pedig 347,02 forintról 345,24 forin
A hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint, melyeket a Magyar Államkincstár tett közzé még decemberben, ma utalják a nyugdíjakat azoknak a jogosultaknak, akik bankszámlára kérték az összeget. A januári nyugdíjnak 6 százalékkal magasabbnak kell lennie, mint a decemberinek, mert ekkora emelést állapított meg a magyar kormány 2024-re. De mekkora ö
Miután hajnalban az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vezetésével nemzetközi erők tengeri-és légicsapást mértek a húszi állásokra, az olaj világpiaci ára emelkedett - írja a Reuters