2024. január 12. péntek

jan. 12
5:33
Téli gumi használatának fontossága – abroncsgyártó szakma (Szakmát Szerzek)
Az abroncsgyártó szakmában dolgozók számos feladatuk mellett, figyelnek arra is, hogy a téli és nyári gumik összetétele megfelelő legyen, hiszen a téli gumik használata nagyon fontos. A saját biztonságunk érdekében használnunk kell a téli gumikat! A téli és nyári gumik különbsége A téli gumiabroncsok és a nyári gumiabroncsok közötti különbségek kul
jan. 12
5:33
Balog Alexandra: „A nehéz dolgokból is tanulok és táplálkozom, ezekből készül életem szimfóniája” (Digital Hungary)
Tizenhatodik alkalommal vehették át a legkiemelkedőbb ifjú tehetségek a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án. A díjazottak között volt a 29 esztendős Balog Alexandra zongoraművész, aki hétévesen kezdett játszani a billentyűs hangszeren, majd meg sem állt a londoni Royal Academy of Music zenei konzervatóriumig.
jan. 12
5:48
Döbbenetes, hogy Zuckerberg mivel eteti a marháit (Agroinform)
Az a célja, hogy a világ egyik legkiválóbb marhahúsát hozza létre.
jan. 12
5:51
Logisztikai pillangóhatás: drágulás jön a kereskedelemben (Piac és Profit)
Nehezen indul a 2024-es év, ugyanis az elmúlt hetek politikai eseményeinek hatására a legnagyobb hajózási vállalatok közül többen is határozatlan időre felfüggesztették a konténerhajók áthaladását a Szuezi-csatornán. Emiatt a következő hónapokban késésekre, áremelkedésekre és nem várt fennakadásokra kell számítani a kereskedelemben. A kialakult hel
jan. 12
5:51
2023-ban is a JimJam volt a legnépszerűbb gyerekcsatorna a szülők körében (Márkamonitor)
A megelőző évhez képest 2023-ban is az élen végzett a JimJam gyermekcsatorna a magyar piacon. A Nielsen Közönségmérés konszolidált adatai szerint a 18-49-es korosztályban első helyen zárt. Szintén dobogós, harmadik helyen végzett a 4-14-es célcsoportban is, a szülői korosztály magas nézettsége a műszeresen nem mért, 4 évesnél kisebb gyerekek erős j
jan. 12
5:51
350 ezres napelemes rendszert telepíthetünk hamarosan az erkélyünkre? (Tiszta Jövő)
Ha a kormány valóban engedélyezi a 0,8 kW-os napelemes rendszerek használatát akkor, akár ilyen rendszert is telepíthetünk.
jan. 12
5:51
Játéknet.hu akik komolyan veszik a játékot (KKV Magazin)
Két család szerencsés találkozása indította el a hazai online játékpiac legnagyobb webáruháza, a Játéknet történetét. A 2016-os tulajdonosváltást követően is ragaszkodtak a nagyon erős technológiai alapokhoz, a folyamatos innovációhoz és a kiemelkedő ügyfélkiszolgáláshoz, azonban az elmúlt évek hektikus piaci változásai arra ösztönzik a cég vezetés
jan. 12
5:51
2024-es trendfigyelő: szintet lép az MI, de az embert továbbra sem szorítja ki (newtechnology.hu)
Feltartóztatatlanul fejlődő mesterséges intelligencia, egyre égetőbb kiberbiztonság, fenntarthatóság – néhány kulcsszó, amely a 2024-es évre várható technológiai trendeket meghatározza a Technology Magazine által megkérdezett szakértők szerint. A portál videóriportokkal színezett körképéből kiviláglik, hogy az új esztendő jelentősen átrajzolja majd
jan. 12
5:51
Magyar szabadalom segíti a pelletes szervesanyag-utánpótlást (Mezőhír)
Hazai találmány kínál megoldást a mezőgazdaságnak a pelletalapú szervesanyag-utánpótlásra – Granofarm projektzáró.
jan. 12
5:51
Fogmaker: a világ egyik leghatékonyabb tűzvédelmi rendszere (Agrárágazat)
A mezőgazdasági gépek tűzvédelme soktízmilliós kárt előz meg: ebben segít a Fogmaker beépíthető, hatékony rendszere.
jan. 12
5:51
High-tech agrotechnológia A-től Z-ig a Prega-n (GépMax)
Prega 2024: adatalapú döntések, termőhely- és egyedspecifikus gazdálkodás lépésről lépésre közérthetően.
jan. 12
5:51
A Gartner előrejelzése a szállítmányozási ágazatban 2024-re (Transpack)
A hidrogénnek még mindig van némi esélye arra, hogy 15 éven belül a légi közlekedés legfőbb zöld megoldásává váljon.
jan. 12
5:57
Jó sokan a rekordinfláción is szépen meggazdagodtak – mutatjuk, kik ők (Privátbankár)
Egy év alatt több mint 16 százalékkal nőtt a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon, amely következtében az 2023 végére már 9400 milliárd forint fölé ugrott. Ez a pénztömeg az egy évvel korábbinál csak alig két százalékkal több, közel 58,5 ezer számlán fialt, ami azt jelzi, hogy a szektor tavalyi gyarapodása alapvetően az átlagvagyonok
jan. 12
6:09
Kitarthat a pesti tőzsde ralija, ezekkel a részvénnyel kaszálhatnak idén nagyot a befektetők (vg.hu)
A Magyar Telekom és az OTP jó sorozata is folytatódhat 2024-ben, begyújthatja a rakétákat a tavaly lemaradó Richter is.
jan. 12
6:12
Életre kelt a napelemes piac: akár 5 milliós állami támogatás, de érdemes okosan választani! (ProfitLine)
Mire érdemes figyelnie a Napenergia Plusz Program kapcsán, aki szeretne 5 millió forintos támogatást?
jan. 12
6:15
Ritkán tesznek fel mindent egy lapra a magyar lakáshitelesek (vg.hu)
A fedezetül felajánlott ingatlanok átlagos megterheltsége alig haladja meg a 50 százalékot.
jan. 12
6:15
Mesterséges intelligenciával működő robotporszívó értelmezheti újra az otthoni takarítást (Márkamonitor)
A 2024-es Ces-en mutatta be a Samsung új porszívócsaládját, amely a mesterséges intelligencia alkalmazásával újradefiniálja az otthonok tisztán tartását. A termékcsaládba tartozik a Bespoke Jet Bot Combo porszívó- és felmosórobot, amely továbbfejlesztett Mi és gőztisztító funkcióval rendelkezik.   "Nagy örömmel mutatom be a 2024-es újgenerációs por
jan. 12
6:15
A fuvardíjak növekedése miatt többe kerülhet a lakásépítés (KKV Magazin)
Január elsejétől emelkedtek az útdíjak, új szakaszok kerültek be a tehergépjárművek fizetős rendszerébe, és nőtt a gázolaj jövedéki adója Magyarországon. Mindez nem hagyja érintetlenül az építőanyagárakat, mivel a szállítási díj legalább 5, de akár 25 százalékot is kitehet az építkezés helyszínére szállított építőanyag árából.
jan. 12
6:15
Harmadával drágíthatják a bankok az alapszámlát 2024-től (Bank360 blog)
Az év elején két évet drágult, mégis olcsóbb, mint egy éve: mi az? Ez az alapszámla, ami bárkinek elérhetővé teszi legalább a fapados bankolást. A lehetőség vonzó, de nem mindenkinek jó, érdemes alaposan megnézni, nyerünk vagy vesztünk vele.
jan. 12
6:15
Zöldmezős beruházás és talajvédelem (Magyar Mezőgazdaság)
A jogszabályok meglehetősen szigorúan szabályozzák, hogy milyen engedélyek birtokában lehet a mezőgazdasági területeken építkezni. A beruházással érintett terület nagyságától függetlenül első lépésként szükség van a művelési ág alóli kivonásra.
jan. 12
6:18
2035-re a munkahelyek száma 3 millióval lesz kevesebb a Brexit miatt (HR Portál)
A Cambridge Econometrics modellszámításai szerint 2035-re a munkahelyek száma 3 millióval, a beruházások értéke 32 százalékkal, a brit export értéke 5 százalékkal, az importé 16 százalékkal lesz alacsonyabb azoknál a szinteknél, amelyeket a Brexit nélkül el lehetett volna érni.
jan. 12
6:21
Elérkezett az idő a magyar lakáshitelek tömeges leváltására? – Rengetegen nyerhetnek nagyot idén (Portfolio)
Fáradságos és drága mulatság Magyarországon egy lakáshitel kiváltása, de észszerű időzítés és bankválasztás esetén 1-2 év alatt megtérülhet a hiteladós számára. A piaci kamatok csökkenésének köszönhetően a Portfolio becslése szerint a lakáshitelek több mint 10%-ánál érdemes már elgondolkozni a hitelkiváltáson. Az új lakáshitelek kamatának további c
jan. 12
6:27
Megengedheted magadnak, hogy nem vásárolsz az év kriptójából? (BitcoinBázis)
A Launchpad XYZ előértékesítése hónapokkal ezelőtt vette kezdetét, majd számos izgalmas fejlesztés bemutatását követően végül a gyűjtés az utolsó napjaihoz
jan. 12
6:30
Rekord forgalommal debütált a Bitcoin Etf (Kripto Akadémia)
Rekordnak számító, 4.5 milliárd dolláros forgalommal zárta első kereskedési napját a spot Bitcoin ETF. Ez több mint 2.5 milliárd dollárral haladta meg a korábbi csúcstartót, vagyis ez volt minden idők legsikeresebb ETF indulása. A piac rögtön 11 szolgáltató ETF terméke közül választhatott, melyek közül kettő, a Grayscale (GBTC) és a BlackRock (IBIT
jan. 12
6:30
Harmadik országbeli befektetőkre, önfoglalkoztatókra és szezonális vendégmunkásokra vonatkozó új szabályok (Adózóna)
A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény preambuluma szerint az újra növekvő migráció miatt idegenrendészeti szigorításra van szükség, szabályozni szükséges, ki és mennyi ideig tartózkodhat Magyarország területén. A törvény egyértelművé teszi, hogy vendégmunkásokat Magyarország
jan. 12
6:33
Legkésőbb tavasszal startol a Mavir-leány új tőzsdéje (vg.hu)
Indul az energiamegtakarítások szervezett piaci kereskedelme, a tesztüzemhez máris érdemes csatlakozni.
jan. 12
6:33
Lépésről lépésre sokkal könnyebb, még életmódot váltani is – interjú Jankó Robi táplálkozáskutatóval (Forbes)
Az Instagram táplálkozástudományi rendőreként igyekszik tényekkel és adatokkal hatni arra, hogy ne higgyünk el mindent, amit sokszor és sokaktól hallunk az online világban. Jankó Robi a tudománnyal akar segíteni abban, hogy egészségesebben éljünk.
jan. 12
6:48
Januárban sincs pihenés a kertben! Ez a sikeres tavasz feltétele! (Agroinform)
A tavasz előtt még sok olyan feladat vár rád, amit januárban kell elvégezned.
jan. 12
6:51
Az egész éves magyar költségvetés másfélszerese eddig a Brexit vesztesége (Piac és Profit)
Eddig 140 milliárd font (csaknem 62 ezermilliárd forint) veszteség érte a brit gazdaságot az EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt, és ez a veszteség a következő évtized közepére várhatóan több mint a kétszeresére emelkedik - áll a Cambridge-i Egyetem gazdaságkutató műhelye, a Cambridge Econometrics átfogó elemzésében.
jan. 12
6:51
Csak mérsékelten nőhet 2024-ben a magyar gazdaság (Azenpenzem)
A reálkeresetek emelkedésének köszönhetően mérsékelten, 2,7 százalékkal nőhet 2024-ben a magyar gazdaság – derült ki a Kopint-Tárki legfrissebb előrejelzéséből. Az infláció 5 százalék körül alakulhat. Hiába mérséklődött az áremelkedés üteme, az elmúlt másfél évben akkora áremelés történt, hogy a magyar árszint jócskán a fejlettségi szintünk által i
jan. 12
6:51
Hidrogénbusz mintaprojekt indult Debrecenben (Márkamonitor)
A jármű Debrecenben több útvonalon is részt vesz a forgalomban, majd fél év múlva újabb négy hétre visszatér. Az utasok díjmentesen próbálhatják ki az autóbuszt. A 89 utas szállítására képes, háromajtós, 12 méter hosszú Solaris Urbino 12 electric H2 február 1-ig közlekedik a Dkv Debreceni Közlekedési Zrt. menetrend szerinti vonalain. A jármű hidrog
jan. 12
6:51
Már egész Európában elérhető a Mewa ügyfélportálja (newtechnology.hu)
A Mewa teljes körűen átvállalja ügyfelei üzemi textíliáinak beszerzését és kezelését, beleértve a termékek kiszállítását és visszagyűjtését is. Ezzel komoly terhet vesz le az üzemek és cégek válláról, amelyeknek nem kell a kapcsolódó, időrabló szervezési feladatokkal foglalkozniuk. Mindezt mostantól már egy olyan, egész Európára kiterjedő digitális
jan. 12
6:57
Hidrogénbusszal indult az év Debrecenben (Gyártástrend)
Debrecenben és további öt vidéki nagyvárosban tesztelik a hidrogénbuszt, Messer hidrogénnel.
jan. 12
7:06
"Aki Magyarországon tanulni kezd, annak biztosan lesz állása" - megnyílt az Educatio Szakkiállítás (HR Portál)
Aki Magyarországon elkezd tanulni, akár a szakképzésben, akár a felsőoktatásban, az biztos lehet benne, hogy lesz állása - hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon csütörtökön a Hungexpon.
jan. 12
7:09
Erősödött péntek reggelre a forint (hirado.hu)
Az euró jegyzése 1,0942 dollárról 1,0977 dollárra erősödött pénteken kora reggel.
jan. 12
7:15
Tovább száguld a Telekom-rakéta, meddig mehet még az árfolyam? (Portfolio)
Nagyot ment tavaly a Magyar Telekom árfolyama, és úgy tűnik, hogy idén is folytatódik a jó széria, az elmúlt napokban tovább száguldott a rakéta. Összeszedtük, hogy milyen fundamentális okok állnak az emelkedés mögött, mit gondolnak az elemzők, és mit mutat a technikai kép.
jan. 12
7:15
Csökkentek a lakásárak a harmadik negyedévben (Azenpenzem)
A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 harmadik negyedévében tovább csökkentek a lakásárak az előző negyedévhez képest, és hosszú évek óta először fordult elő, hogy már éves alapon sem volt áremelkedés. Pedig az infláció szeptemberben még 12,2 százalék volt.
jan. 12
7:15
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság megtámadta a huthi célpontokat Jemenben (vg.hu)
A brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen - jelentette be péntek hajnalban a londoni miniszterelnöki hivatal. A brit védelmi minisztérium egyidejű tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.
jan. 12
7:17
Merre tovább magyar kötvénypiac? (vg.hu)
A normalizálódó hozamgörbe miatt a közepes futamidejű papírokban lehet felülteljesítési potenciál.
jan. 12
7:18
Erősödött reggelre a forint (Adózóna)
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a csütörtök kora esti szintekhez képest a bankközi devizapiacon – közölte az MTI.
jan. 12
7:21
Nyolc kiváló fiatal gyermekorvos kapta a K&H; jövő gyógyítói díjat (Márkamonitor)
A fiatal, 40 év alatti orvosok közül hárman házi gyermekorvosok, ketten kórházban dolgozó szakorvosok, hárman pedig még a szakvizsgájuk előtt álló, de a korszerű eljárások mellett már elkötelezett rezidensek.   "A K&H gyógyvarázs 20. évfordulója alkalmából meghirdetett K&H jövő gyógyítói díjra tavaly lehetett jelentkezni, és összesen 81 gyermekgyóg
jan. 12
7:21
Milyen hozammal számolhatnak az ingatlanba fektetők? (KKV Magazin)
A befektetési célú ingatlanvásárlások esetében mind a bérleti díjból, mind pedig az eladáskor szerzett nyereségen nőtt a hozam mértéke az elmúlt években – derül ki az Mbh Indexből, az Mbh Jelzálogbank által végzett ingatlanpiaci elemzésből. Az elmúlt években az utóbbi elem jelentős hasznot biztosított a befektetők számára, 2020 első és 2023 első ne
jan. 12
7:21
AI + kvantumtechnológia = AQ, a pénzügy jövője (BitcoinBázis)
Az AI és a kvantumtechnológia fogja forradalmasítani a pénzügyeinket a jövőben. A pénzügyek egyre gyorsuló világában az innováció a túlélés
jan. 12
7:21
Ismét reflektorfényben a Nubank (Fintech)
A fintech szektor egyik meghatározó szereplője, a Nubank bejelentette, hogy mostantól mexikói ügyfelei az Egyesült Államokból WhatsAppon keresztül is fogadhatnak pénzátutalásokat. Az újítás a Nubank és a Felix Pago között létrejött partnerség eredménye. Az új szolgáltatás használata egyszerű és felhasználóbarát. A Nubank ügyfeleknek csupán annyit k
jan. 12
7:27
Két hétre leáll a Tesla egyetlen európai gyára (Portfolio)
A Tesla január 29-től február 11-ig leállítja az autógyártást a Berlin melletti gyárában, mivel a Vörös-tengeren a hajók elleni támadások miatt nincs elég alkatrész az autók legyártásához, írja a Reuters.
jan. 12
7:27
Erősödött pénteken a forint (vg.hu)
Az euró árfolyama 378,98 forintra gyengült péntek reggel a csütörtök kora este jegyzett árfolyamhoz képest.
jan. 12
7:27
Megfagyott a talaj felső rétege, de már látszik a felmelegedés kezdete (Agrofórum)
Azok az őszi vetések, ahol nem volt tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, csak hiányzik a tartós hideg és a hó is. De hamarosan inkább felmelegedés érkezik.
jan. 12
7:27
2024. január 12. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jan. 12
7:27
Miközben a várólisták egyre hosszabbak, a magánegészségügy is folyton drágul (Telex)
Az orvosi kamara elnöke néhány napja azt tanácsolta, hogy aki megteheti, különítsen el egy összeget az egészségügyi ellátására.
jan. 12
7:30
Órákon belül eljön az igazság pillanata Matolcsy György és Varga Mihály számára (Menedzsment Fórum)
Vajon hogy alakult a magyar gazdaság fontos mutatója tavaly?

Keresés