A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két pénzügyi vállalkozás hitel- és pénzkölcsön nyújtására, követelésvásárlási és pénzügyi lízing tevékenység végzésére vonatkozó engedélyét vonta vissza, és elrendelte a társaságok végelszámolását. Az intézkedés oka többek között, hogy a társaságok nem feleltek meg az alapítási és tevékenységi engedély kiadásához és a pé
Az OTP Bank vezérigazgatója és a Banca Transilvania vezérigazgatója a jövő héten tárgyalhat az OTP romániai leányvállalatának eladásáról - tudta meg a Bloomberg.
A Davide Campari-Milano olasz alkoholos italgyártó 1,2 milliárd eurót gyűjtött össze részvények és kötvények kihelyezésével a Courvoisier konyakmárka tulajdonosa megvásárlásának finanszírozására.
A vízhiány a globális felmelegedéssel és a népesség növekedésével járó egyik ismert probléma, és az emberi közösségek között erősödnek az ezzel járó ellentétetek. Hogyan lehetne enyhíteni ezeket? Érkezett egy meredek javaslat egy Nobel-díjas tudóstól.
A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata - tájékoztatta szerdán a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t.
Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv hívja fel a figyelmet az EY. Az EU működése szempontjából nélkülözhetetlen iparágakat is lefedő új szabályozás közvetetten munkavállalók százezreit is érintheti Magyarországon.
Lehetett volna precízebben, pontosabban, nagyobb hangsúlyt fektetni a csatlakozás előkészítésére: a mezőgazdaság önmagához képest nagyot fejlődött, de a többi államéhoz képest lemaradt.
A mostani kormányzati ciklus legnagyobb volumenű bérfejlesztését hajtja végre a kormány a pedagógusok fizetésemelésével. Az egészségügyi szakdolgozók és a rendvédelmisek is jelentős keresetnövekedésre számíthatnak idén.
A meddőségi kivizsgálások jobb elérhetősége érdekében még ebben az évben nyolc meddőségkezelési szakambulanciát hoznak létre az országban, és bővül azon gyógyszerek köre, amelyeket 100 százalékos társadalombiztosítási támogatással írhatnak fel a kezelésben résztvevőknek - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán Budapest
Január elsejétől kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak a békéltető testületek, ha a fogyasztó kérelme megalapozott és az érvényesíteni kívánt igény nem haladja meg a kétszázezer forintot.
Debrecenben próbálhatják ki először az utasok azt a Solaris hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt a menetrend szerinti forgalomban, amely a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében közlekedik. A jármű négy hétig több útvonalon is részt vesz a forgalomban, majd fél év múlva újabb nég
Kiderült, hogy a korábbi protokollal ellentétben mér azok is foglalhatnak időpontot az E-térben az új Covid-oltásra, akik korábban már négy vakcinát kaptak.
Szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra, ennek keretében bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az
Szerdán megérkezett az az írásos garancia, amelyet az Európai Bizottságtól várt Magyarország, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint - nemzeti forrásból - a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük - mondta az MTI-nek a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az idei év legjobb befektetéseit illetően a legfontosabb kérdés az, hogy kell-e egy újabb inflációs hullámmal számolnunk az Egyesült Államokban és Európában többek között ez derült ki a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag legújabb, 2024 legjobb befektetéseiről szóló részből.
A Wolt+ Hetek kampány januárban három héten keresztül 14 piacot ölel fel, és több ezer ajánlatot kínál neves partnerekkel az éttermektől kezdve az élelmiszerboltokon át a kiskereskedőkig. A kampány a Wolt+ tagok számára elérhető.
Az idei év az airdropok éve lehet, nemcsak az airdrop vadászoknak. Több nagyobb projekt is bejelentette, vagy utalt rá az elmúlt évben, hogy airdropra készül közössége és a hálózatot tesztelők számára. Az első fecske idén, talán a Starknet lehet. A Starknet Alapítvány még 2023 decemberében hozta nyilvánosságra az STRK tokenek elosztására vonatkozó
Az új évbe érve nagy elánnal vetjük bele magunkat a fogadalmunk megvalósításába. Még nem sok idő telt el szilveszter óta, vagyis még a lelkesedés, a lendület is kitarthat. A rutinosabbja
A súlyos gabonapiaci zavarok következében kárt szenvedett magyar gazdálkodók veszteségeinek enyhítésére összesen 5,9 milliárd forintos kompenzációs kifizetésre került sor a tavalyi év végéig. Az érintett tagállamok – közöttük Magyarország – nyomására az Európai Bizottság hazánknak erre a célra 15,9 millió eurós forrást biztosított.
Focirajongó legyen a talpán, aki követni tudja a közel húsz éve hánykolódó Puskás Ferenc-film sorsát. Most kiderült, hogy sorozat is születhet a legendás labdarúgó életéből, és nem más készíti, mint az RTL korábbi veteránproducere.
Egy politikai erőszakot és az elnyomó rezsimeket kutatató szakember Putyin újraindulásával kapcsolatban azt írja, hogy a győzelem ellenére meggyengülhet a hatalma. Sőt, ennél jóval fontosabb dolgokat mond ki.
Idéntől évi 15 millió euróra bővítette a napelem-támogatási keretét az osztrák főváros. Ráadásul úgy dolgozták át a szabályokat, hogy mindenki találjon megfelelő támogatást, aki napelemek telepítésén gondolkodik. A cél, hogy 2030-ra a bécsi háztartások egynegyede napenergiát használjon.