A magyar felnőtt lakosság csaknem egyharmada (29 százaléka) tervez gyermekvállalást, a 18-39 éves korosztályban ez az arány ennek jóval több mint a kétszerese, 65 százalék. Az OTP Bank megrendelésére készült országos reprezentatív felmérés eredményéből az is kiderült, hogy a tervezési szakaszban járó párok többsége stabil pénzügyi háttérrel könnyeb
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy 2022.07.27-én kötelező érvényű ajánlatot írtak alá a müncheni G-plus Consulting tulajdonosai és a Gloster, melynek keretében a több közvetlen (ún. Tier 1) autóipari beszállítói szerződéssel rendelkező német szoftveripari vállalat többségi (51 százalékos) tulajdonrészét szerezheti meg a Gloster.
Úszómedencét kitevő mennyiség marad körforgásban az Efott-on keletkező hulladékból, a házigazda Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) fesztiválzöldítő törekvéseinek köszönhetően. A fesztiválon használt 170 000 komposztálható műanyag poharat és minden biológiai úton bontható hulladékot Gödöllőn komposztálnak, a tiszta PET-palackokat, aludobo
Rendkívül bosszantó érzés, amikor amúgy is meg kell fognod minden forintot, de a zöldségek és gyümölcsök egy része sajnos időről-időre a kukában köt ki. Így szó szerint kidobod a pénzt, ráadásul az élelmiszerpazarlás ténye már önmagában fáj.Mutatjuk, mihez kezdj a hamar romlandó ételeiddel, hogy környezettudatosan spórolhass.Egy tanulmány nemrég ki
Augusztustól a változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők számára a kamatstop még nagyobb pénzügyi előnyt biztosít, kölcsönük kamata ugyanis 9,89-10,48 százalékponttal mérséklődik a Kormány intézkedése miatt. Az érintettek negyedénél a kamatstop nélkül 77 százalékkal lenne magasabb a törlesztőrészlet.
Az augusztustól a változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők számára a kamatstop még nagyobb pénzügyi előnyt biztosít, kölcsönük kamata ugyanis 9,89-10,48 százalékponttal mérséklődik a Kormány intézkedése miatt. Az érintettek negyedénél a kamatstop nélkül 77 százalékkal lenne magasabb a törlesztőrészlet.
Most, hogy már az is kérdés, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában, egyre nagyobb figyelmet kapnak a gáztárolók – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóban.
Több rászoruló számára is átadtak már digitális eszközöket a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvétel javítására indított és folyamatosan nyitott Digitális Felzárkóztatási Alapnak köszönhetően. A tavaly decemberben, a Yettel és a Magyar Vöröskereszt által indított alapból a kor elvárásainak
Ukrajna kész növelni villamosenergia-exportját az EU-ba, hogy ezzel is enyhítse az orosz gázszállítások csökkenésével keletkezett hiányt – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda éjjel.
Németországban júliusban éves szinten lassult, havi összevetésben viszont gyorsult az infláció - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön. Az éves index is csak látszólag jó, valójában a piaci szakértők ennél nagyobb csökkenésre számítottak, így az árindex kissé magasabb lett a várakozásoknál.
Az elmúlt hónapokban központi témává vált az üzemanyagpiaci helyzet Magyarországon, hiszen a piaci benzinár jóval magasabb, mint az itthon bevezetett hatósági ár, ez pedig több problémát is felvetett az iparági szereplők szempontjából. Most ott tartunk, hogy miközben a környező országokban visszaesést lehet látni, addig nálunk kifejezetten erős a k
Az amerikai GDP a második negyedévben is visszaesett, ezzel két egymást követő negyedévben esett vissza az USA gazdasága. A közgazdászok figyelmeztetnek viszont, hogy ez a recesszió mindössze technikai.
„’No, fiam…! Gyakran kezdték így a mondanivalót öregjeink. Ha a címkén szereplő nagyapám fotójára tekintek, önkéntelenül is előttem van, amint mondja: ’No, fiam ezt nem köll’ kiborítani’. Tőlük tanulva azon igyekeztünk, hogy kedves fogyasztóinkban is ez a vélemény alakuljon ki, miután megkóstolják palackjaink tartalmát.”
A helyi férfikosárlabda NB I-es csapat névadó szponzora lett a Kometa, így a kétszeres bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes együttesnek a következő szezonban Kometa Kaposvári Kosárlabda Klub lesz a neve. A sport támogatása kiemelt terület a húsipari cégnél, legyen az amatőr, profi vagy utánpótlás.Kerékpár mellett immár a profi kosárlabda sport tám
A múlt heti hőséget lezáró hidegfrontok csak kismértékű enyhülést hoztak időjárásunkban. Kevés helyen esett 5 mm-t meghaladó csapadék, és bár több fokkal visszaesett vasárnapra a hőmérséklet, így is 30 fok fölött alakulnak a maximumok. A vízhiány nem csökkent, továbbra is aszálytól szenvednek növényeink. A hétvégén országszerte várható csapadék, na
Napjaink egyik legeredményesebb klubja, a Manchester City olyan okossálat szeretne árulni a szurkolóinak, amely a meccs közben adott reakciókat alakítaná át számszerű adatokká.
A kriptovaluták piacán annak ellenére volt kisebb mértékű emelkedés az árfolyamokban, hogy az Egyesült Államok jegybankja 75 bázispontos kamatemelést jelentett
Az országos inflációs mutató a kormányzati enyhítő intézkedéseknek köszönhetően már a második egymást követő hónapban csökkent, az európai harmonizált index azonban nem utal enyhülésre.
A Morgan Stanley arra ösztönzi a befektetőket, hogy a piac Fed-döntés utáni emelkedése ellenére se kezdjenek el részvényeket vásárolni. Mike Wilson, a cég vezető amerikai részvénystratégája és befektetési igazgatója elmondta, hogy szerinte korai és problémás a Wall Street „izgatottsága” amiatt, hogy a kamatemelések a vártnál hamarabb lelassulhatnak
Az üzemanyagpiacon régiós szinten is tapasztalható beszűkült alapanyag-ellátás, illetve a kiugróan magas értékesítési volumenek okozta kihívásokra reagálva a Shell Hungary Zrt. új intézkedéseket vezet be 2022. augusztus 1-jétől - közölték. Ennek keretein belül öt töltőállomásnak időszakosan szünetel a működése.
A megkérdezettek 43 százaléka vett fel hitelt az elmúlt 12 hónapban, míg egy évvel korábban csak minden harmadik magyar válaszadó állította ezt – derül ki egy friss kutatásból. A felmérés alapján látható, hogy a legtöbbet mobiltelefonra, élelmiszerre és háztartási cikkekre, rezsire, valamint ruhára költik rendszeresen. Emellett nemzetközi összehaso
A megkérdezettek 43 százaléka vett fel hitelt az elmúlt 12 hónapban, míg egy évvel korábban csak minden harmadik magyar válaszadó állította ezt – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) megbízásából készült kutatásból.
Halgazdálkodásra jogosult hiányában a Nébih Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) látta el csaknem fél éven át a halőrzési feladatokat a Gyékényesi horgásztavon. Ezalatt a halőrök 120 kg haltetemet szállíttattak el ártalmatlanításra, 8 esetben indítottak eljárást az éjszakai horgászati tilalom megszegése miatt, valamint több tucat illegális haltároló esz
Roberto Soto, az HBO Max sikeres európai bevezetéséért felelős növekedési marketing csapat volt vezetője lesz a SkyShowtime stratégiai vezetője. A médiacéghez a Disney+-tól is érkezik szakember, John Heinemann, a streaming szolgáltató főbb európai piacokon történő terjesztését letárgyaló ügyvéd lesz a társaság fő jogtanácsosa. Monty Sarhan, a SkySh
Az üzemanyagpiacon régiós szinten is tapasztalható beszűkült alapanyag-ellátás, illetve a kiugróan magas értékesítési volumenek okozta kihívásokra reagálva a Shell Hungary Zrt. új intézkedéseket vezet be 2022. augusztus 1 -jétől.
Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 739 ezer volt, 53 ezerrel több, mint az előző hónapban. Az április-júniusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 693 ezret tett ki, 74 ezerrel nőtt a tavalyi második negyedévihez képest - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Oroszországban éves szinten gyorsult az ipari termelés csökkenése, és lassult a kiskereskedelmi forgalom visszaesése, miközben májusi szinten stagnált a munkanélküliség júniusban.
Rengeteg szektor küszködik a mostani gazdasági helyzetben, így nem meglepő, hogy egyre több termelő költözik át az internetre, és keresi közönségét akár alternatív támogatói oldalakon is. A közösségi kertek, háztáji zöldségek-gyümölcsök pedig különösen keresettek most, csak úgy, mint a Szedd magad akciók, hiszen a vásárlók is szeretnének spórolni.