2022. július 21. csütörtök

júl. 21
5:48
Sajátmárkás termékek az online kereskedelemben (Transpack)
A sajátmárkás termék ma már azt jelentik, hogy „alacsony árú, kevésbé minőségi” az áru.
júl. 21
5:57
Itt a Kánaán, ha a kormány augusztus elsejétől hat és félszeresére emeli az áram árát (Piac és Profit)
Az áramár megsokszorozásával egy olyan példátlan beruházási piacnak nyit teret a kormány, amely két év alatt megtérül. Jelenleg ehhez hasonló üzlet nem létezik a világban, még egy trafik, vagy egy lángossütő megtérüléséhez is több idő kell. Utána pedig ingyen áram életünk végéig. Kell ennél jobb?
júl. 21
6:12
A járvány előtti szintet is felülmúlta a magyar GDP tavaly (ProfitLine)
Magasabb volt a magyar bruttó hazai termék (GDP) tavaly a koronavírus-járványt megelőző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán, a "Magyarország, 2021" című kiadványának megjelenése kapcsán.
júl. 21
6:12
Több mint egy évtizede tartó korszak ér ma véget Európában – de mi lesz az euróval? (Portfolio)
Fontos nap a mai: 11 év után az Európai Központi Bank kamatot fog emelni. Nem is biztos, hogy óvatos lesz a kezdés, a jegybank korábbi előretekintő iránymutatásával szemben ma már az 50 bázispontos emelés is reális. Az ilyen határozott emelés erőt adhatna az eurónak, hiszen már az ezzel kapcsolatos várakozások megjelenése is erősödést váltott ki. A
júl. 21
6:18
Holland fejlesztéssel válhat egyszerűbbé a napelemek használata (Alternatív Energia)
A Sessy nevű otthoni akkumulátorral okosabban lehet felhasználni a lakosság által megtermelt energiát.
júl. 21
6:18
Az ország legnagyobb BMW M-es kereskedését alakította ki a Wallis Motor (Márkamonitor)
Tovább erősítve piaci pozícióját, a Wallis Motor Duna létrehozta az ország legnagyobb M-es szekcióját és mostantól dedikált prémiumkörnyezetben kínálja ügyfelei számára a teljesítményre optimalizált és nagyteljesítményű BMW sportautókat.   A „bővítés” apropója, hogy a BMW Motorsport divízió, mai nevén BMW M GmbH, idén ünnepli alapításának 50. évfor
júl. 21
6:18
Egyre nagyobb a verseny az otthoni töltők piacán (NRGreport)
Az elektromos autók iránti növekvő érdeklődéssel párhuzamosan egyre nagyobb azoknak a cégeknek a száma, amelyek az otthoni töltők előállításával foglalkoznak. Ez az intenzitás pedig várhatóan csak tovább fog emelkedni a következő évtizedben. A Reuters elemzése szerint több mint száz európai vállalat kínál otthoni elektromos autó töltőket és további
júl. 21
6:18
A drónhasználat és a 3D nyomtatás az év áttörése az építészszakmában (KKV Magazin)
Sem a drón, sem a 3D nyomtatás nem számít ma már eget rengető újdonságnak, hiszen évek óta tudunk a létezésükről. Azonban most először kezdték el Magyarországon az építőipari tervezés, kivitelezés és ellenőrzés területén is bevetni őket, ami rövid időn belül a szektor átrendeződéséhez vezethet.
júl. 21
6:18
Veszteséges a nyugdíjportfóliónk? Nem kell rögtön szívrohamot kapni! (Bank360 blog)
Az idén az első félévben nehéz pályán negatív teljesítményt ért el a legtöbb nyugdíjpénztári portfólió, de fölösleges ezért pánikba esnünk. A tisztes hozamba általában belesimulnak a rövidtávú visszaesések.
júl. 21
6:24
Jelentkezz Binance Angel-nek! Magyar önkéntesek jelentkezését várja a Binance (Kripto Akadémia)
Magyarországi jelenlétének megalapozásához és fenntartásához keres segítőket a legnagyobb kripto tőzsde. A Binance Angel program magyar csapatába ezen az oldalon lehet jelentkezni. A Binance Angyalok olyan önkéntesek, akik részben a kriptók szeretete, részben a Binance brand iránti elkötelezettségük miatt vállalják, hogy szabadidejükben aktívan rés
júl. 21
6:24
Amerikai–magyar adóegyezmény felmondása: magánszemélyeket érintő szabályok (Adózóna)
Mi történik, ha az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között nem lesz kettős adózás elkerülésére vonatkozó egyezmény? Az egyezmény hiányában a magánszemélyek adózását érintő szabályokat ismertetjük.
júl. 21
6:27
Új rekordot állított be a belföldi használtautó-piac (Infostart)
Csaknem 432 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az idei első fél évben, 7,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a JóAutók.hu szerdán az MTI-vel, a DataHouse előzetes adatai alapján.
júl. 21
6:42
Az időjárási kilátások mozgatták az árakat (Agrofórum)
Amerikában az eladók, Európában pedig a vevők domináltak a terménypiacokon a szerdai kereskedés során. Chicagóban a búza ugyan 1,5 százalékkal drágult, de a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 1,6 százalékkal, a repce pedig 2 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, a repce árszintje
júl. 21
6:48
Tudod, miért kukorékol a kakas? (Agroinform)
A kakaskukorékolás hozzátartozik a vidéki élethez. De vajon tudjuk, miért hangoskodik ez a szép madár?
júl. 21
6:48
Mit csináljak most a pénzemmel? (Azenpenzem)
Továbbra sem emelik a bankok a betéti kamatokat, igaz, az MNB már nem is noszogatja őket. A korábban kiemelkedően vonzó lakossági állampapírok veszítenek népszerűségükből, a szuperállampapírból kifejezetten menekül a pénz. Jobban járhatunk, ha inkább diszkontkincstárjegyet veszünk. A banki tanácsadókkal pedig nem árt vigyázni.
júl. 21
6:48
Közel 50 milliárd találhat gazdára (Márkamonitor)
Magyarországon 93 hete nem született telitalálatos az Eurojackpoton, a 18 országban elérhető játékon pedig utoljára március 27-én született nemzetközi nyertes, akkor egy német játékos örülhetett.   Európa legismertebb lottójátéka idén tíz éves, az évforduló alkalmával pedig megújult az Eurojackpot. Március 25-től a sorsolások számát megduplázták, m
júl. 21
6:48
Tradicionális gyártás modernizálása (newtechnology.hu)
Az ón felhasználása a régmúltra tekint vissza. A manuálisan végzett öntészeti eljárás viszont komoly előkészületeket igényel a humán munkaerő részéről. Az öntéshez használt gépeket és helyiségeket a munka- és környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve kell kialakítani. A Sheldon Invest vállalatát manuális gépek robotizálásának céljából kereste m
júl. 21
6:48
Visszatérés helyett légikáosz: minden harmadik Ryanair gép késik, de a Wizz sem büszkélkedhet (Forbes)
Idén nyáron teljes erővel térhetett volna vissza a globális turisztikai szektor. De nem fog – a járvány után az általánossá váló reptéri káosz írja újra az iparág szabályait.
júl. 21
6:48
A favédelem legújabb megoldásai (Magyar Mezőgazdaság)
Előadások és gyakorlati bemutatók szóltak a faápolás legfontosabb kérdéseiről és a favédelem legújabb megoldásairól Budapesten, az Elte botanikus kertjében rendezett szakmai napon. Az érdeklődők azt is láthatták, hogyan végzik a szakemberek az ikonikus füvészkerti fa, a legalább 250 éves sajmeggy statikai megerősítését alátámasztással.
júl. 21
6:50
Ma háromszázért, holnap egy ezresért veszem ugyanazt – új helyet nyit az egyik legmenőbb magyar gasztroarc (Forbes)
„A covid picit megtanította ezt a piacot arra, hogy nem feltétlenül napról napra kell élni.” Menő enteriőrrel és pánázsiai koncepcióval nyit a Badhanna, Vajda Márton és a Socially szerelemgyereke.
júl. 21
6:54
Stagnálnak az árak, kiszáradóban a Velencei-tó ingatlanpiaca (vg.hu)
Bezuhant a kereslet idén a tónál.
júl. 21
7:00
Nem lesz egyeduralmuk az elektromos autóknak (vg.hu)
Tizenkétféle hajtáslánc lesz meghatározó a következő tíz évben.
júl. 21
7:00
Nagy volumenű fémipari projekt valósult meg 3 cég összefogásával európai uniós támogatásból (newtechnology.hu)
A Csaba Metál Zrt., a Csaba Tool Kft. és a Droidx Kft. konzorciumban megvalósult projektjéhez 771,76 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében megjelent, GINOP-1.3.3-16 – „Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása” tárgyú pályázaton, melynek keretében
júl. 21
7:12
Súlyosbodik az aszály, itt a vízhiány - mire számtsunk? (ProfitLine)
Súlyosbodik az aszály, a vízügy országosan összehangolja a vízhiány elleni készültséget - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-t.
júl. 21
7:18
Ne várjuk még, hogy olcsóbbak lesznek a nyersanyagok (vg.hu)
Az esésért az erősödő dollár és a recessziós félelmek felerősödése együttesen felelősek.
júl. 21
7:18
Három webáruház személyre szabott oktatási platformot indít márkapartnerei részére (Márkamonitor)
Az ABOUT YOU, a YOOX NET-A-PORTER és a ZALANDO közösen lép fel a divatipar és a teljes értékláncuk széndioxid-kibocsátásának csökkentése érdekében. A három webáruház online oktatási platformot indít márkapartnerei részére, amellyel az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére irányuló, tudományosan megalapozott célok kitűzését és elérését tám
júl. 21
7:24
A Bosch Rexroth AG kisebbségi részesedést szerzett a Brusa HyPower AG-ban (newtechnology.hu)
A Bosch Rexroth AG kisebbségi részesedést szerzett a Brusa HyPower AG-ban, és fokozott együttműködésre törekszik a mobil munkagépek piacán. A Brusa HyPower termékeivel a Bosch Rexroth kibővíti a mobil munkagépek villamosítására kifejlesztett eLION termékportfólióját, és lehetővé teszi az ügyfelek számára az elektromos hajtásarchitektúrák gyors és e
júl. 21
7:30
Ma teszik közzé a felsőoktatási felvételi ponthatárokat (Portfolio)
Ma este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. A diákoknak Budapesten és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.
júl. 21
7:36
Hatszázezer új fertőzöttet azonosítottak világszerte (vg.hu)
.
júl. 21
7:42
Még nagyobb hőség lesz ma: van, ahol 39 fokig kúsznak a hőmérők (Portfolio)
Tovább fokozódik a hőség - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében.
júl. 21
7:42
Erősödött csütörtök reggelre a forint (hirado.hu)
Csütörtök reggeli jegyzésén a forint 0,6 százalékkal áll erősebben a hét eleji kezdésnél az euróval, 1,9 százalékkal erősebben a dollárral és 1,2 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben.
júl. 21
7:42
Brutális hőség jön, akár 40 fok is lehet (vg.hu)
Csütörtökön még "csak" 34 és 39 fok között alakul a hőmérséglet
júl. 21
7:42
Ma sem mozdul a forint a lélektani határtól (Forbes)
A 416-os történelmi mélyponttól már lassan távolodunk, de a 400-as EURHUF gravitációs pontjához három hete ragad a forint.
júl. 21
7:48
Jó kedvvel ébredt csütörtökön a forint (vg.hu)
A nap folyamán az EKB kamatdöntő ülése is mozgathatja az árfolyamot.
júl. 21
7:48
A német vasút ukrajnai “gabonahidat” tervez (Agrofórum)
A német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn közölte, hogy gabonát tervez tehervonattal Ukrajnából Németország kikötőibe szállítani nagy mennyiségben.
júl. 21
7:48
Sajtkóstoló teszt a nyári táborban (Magyar Mezőgazdaság)
A Kistermelők Lapja szerzője, Szilágyi Szabina az istállótól az asztalig mutatta be a sajtkészítés folyamatát a Csongrád-Csanád megyei Nagymágocson rendezett Erzsébet-táborban.
júl. 21
7:54
Útlezárásra kell számítani az M5-ös autópályán (vg.hu)
.
júl. 21
7:54
Milliárdos költséget jelenthet a vármegyés-főispános átnevezgetés (Forbes)
Százmilliós, vagy akár milliárdos adminisztratív költséggel számol a Momentum szóvivője.
júl. 21
8:00
Eladta a kriptovaluta-állományának nagy részét a Tesla (444.hu)
A cég az értékesítésből származó 936 millió dollárral hagyományos valutát vásárolt.
júl. 21
8:12
Pénzügyi felügyeleti továbbképzést szervez a Budapesti Metropolitan Egyetem és az MNB (ProfitLine)
Leendő pénzügyi felügyeleti szakemberek számára szervez két féléves szakirányú továbbképzést a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
júl. 21
8:12
Bemutatták az autóipar következő nagy dobását Kínában, a szuperolcsó, kormány nélküli autót (Portfolio)
A Baidu kínai keresőmotor-óriás csütörtökön bemutatta új, levehető kormánykerékkel ellátott autonóm járművét, amelyet jövőre tervez bevetni robottaxi-szolgáltatásával együtt Kínában - írja a Reuters.
júl. 21
8:12
Vízgyártási projekten dolgozik a Siemens (NRGreport)
Szaúd-arábiai tengervíz-sótalanító üzemben vetik be a Siemens technológiáját.
júl. 21
8:18
Ennyi volt a korrekció? Folytatódhat az esés a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap a vezető amerikai részvényindexek pluszban zártak, ma reggel Ázsiában felemás hangulatban nyitottak a tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában és Amerikában is mínuszban nyithatnak a vezető börzék. Makro fronton az EKB délután tartja kamatdöntő ülését, az oroszoknak pedig a mai napon kell megnyitniuk a tervezet
júl. 21
8:18
Felmérés: meghaladta az 1550 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére a második negyedévben (hirado.hu)
Csaknem hétezer munkavállaló béradatait dolgozták fel a vizsgálat során.
júl. 21
8:18
Hivatalos javaslatot vár a kormány az EB-től a gázfelhasználás csökkentéséről (vg.hu)
A kormány várja a hivatalos javaslatot az Európai Bizottságtól (EB) a gázfelhasználás csökkentéséről - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel az amerikai Fox News-nak adott interjújában.
júl. 21
8:18
Színek minden mennyiségben (Márkamonitor)
Az színpompás fesztiválok és izgalmas nyári események újra megrendezésre kerülhetnek, ennek köszönhetően visszatérnek a színek az életünkbe.   A THOMAS SABO új Sterling Silver Rainbow Heritage Kollekció darabjai, illetve a Charming Kollekció békejelei a szivárvány összes színét felsorakoztatják.Legyen szó Pride-ról, Holi Fesztiválról, Tomorrowland-
júl. 21
8:18
Állatvédelmi Pikniket és kiállítást rendeznek szombaton Budapesten (Magyar Mezőgazdaság)
Állatvédelmi témájú pikniket rendeznek és újrahasznosított műanyagból készült szobrokból nyílik kiállítás Budapesten, a IX. kerületi Millennium Parkban szombaton.
júl. 21
8:18
Dánia lerombolja a migráns gettókat, minden nem-nyugati megy a levesbe (BitcoinBázis)
Dánia megkezdi a migráns gettók lebontását és az ott élő emberek kilakoltatását, hogy véget vessen a bűnözéshez vezető “párhuzamos társadalomnak”.
júl. 21
8:21
Nem ébredt jól a forint, megint 400 felé araszol az euró ára (Privátbankár)
Pedig tegnap este ennél már jobban állt.
júl. 21
8:24
Itt a jó hír, megnyitja Oroszország a gázcsapot (Portfolio)
Az elmúlt hetekben komoly aggodalmak voltak azzal kapcsolatban, hogy a karbantartási munkálatok után Oroszország újraindítja-e a gázszállítást az Északi Áramlat-1 vezetéken keresztül. Ezzel kapcsolatban most jó hír érkezett, a gázvezeték üzemeltetője azt közölte, hogy Oroszország csütörtökön újraindítja a gázszállítást az Ukrajnán keresztül Európáb

Keresés