A német vállalatok továbbra is jó befektetési célpontnak tartják Magyarországot – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2022. évi konjunktúrajelentésének bemutatásán.
Az uniós olajembargó új piacokat nyithat meg az orosz olajvállalatok előtt, miközben az OPEC ellenállása miatt Európának nem lesz könnyű új forrásokat találnia.
A Huntsworth Communications nemzetközi public relations, public affairs, pénzügyi és vállalati kommunikációs csoport az Accordience névre váltva új korszakot nyitva a cég életében. A csoport és vezető ügynökségei, a Grayling, a Citigate Dewe Rogerson (CDR), a Red és a nemrég felvásárolt Cirkle együttesen több, mint 100 millió dolláros árbevétellel,
Miközben az uniós tagországok az orosz olajembargóról vitáztak kedden, rekordmagasra ugrottak az üzemanyagárak, és ez még nem a folyamat vége – számolt be az M1 Híradója.
Fennállása eddigi legerősebb évén van túl a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Zrt. A társaság árbevétele 56,4 milliárd, míg adózott eredménye 6,4 milliárd forintot tett ki a 2021-es üzleti évben – előbbi 20, utóbbi 7 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A Continental az értékesítési mutatókat tekintve szintén
Az év első három hónapjában a Duna House cégcsoport adózott eredménye 563,2 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 289,4 millió forintról, árbevétele pedig 7,915 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakában mért 2,539 milliárd forintról - közölte az ingatlan,- és pénzügyi termékeket közvetítő nemzetközi cégcsoport a Budapesti Érté
A hidrogénüzemű autók ma még nem igazán hódították meg a világot, de szép csendben azért növekszik a számuk. A hidrogén a benzin egyértelműen környezetbarátabb helyettesítője és a hidrogénes meghajtás vitathatatlan alternatívája lehet az akkumulátoros elektromos autóknak.
Folytatódik a fokozatos alapkamat-emelés, miközben az egyhetes betéti kamatot a korábbi ütemben növeli a jövőben is a jegybank - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a kamatdöntést követő online háttérbeszélgetésen kedden.
A magyarországi mélyépítési piac egyik meghatározó szereplője, a Duna Aszfalt Zrt. adózott eredménye 20,392 milliárd forint volt 2021-ben, ami több mint 14,128 milliárd forintos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Két éve, 2020 elején még határozott trendek jellemezték a tejpiacot, az emelkedő árak mellett jók voltak a kilátások. Ugyanazon év tavasza óta azonban példa nélküli események tapasztalhatók Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt. A nyerstejárakból eltűnt a szezonalitás, folyamatos az áremelkedés, miközben a növekvő költségek miatt lassul a t
Van egy szép fenyőnk a telken, ami tavasszal erősen elkezdte hullatni leveleit. Az előzményhez tartozik, hogy térkővel beborították a fa alatti részt, és a fa körül egy szép magaságyást is kialakítottak. Aggódom a fáért, mi fog történni vele?
Minden időben igaz volt, de ma különösen, hogy sokan döntenek úgy – vagy kényszer hatására, vagy anélkül –, hogy másodállást vállalnak. Nem könnyű két munkahely időbeosztását összeegyeztetni, ezért a másodállás megválasztásánál fontos szempont, hogy a munkaidő rugalmas legyen. Felmérések igazolják, hogy az egyik legnépszerűbb kiegészítő állás a mas
A Gazprom június 1-jén felfüggeszti a gázszállításokat Dánia vezető energetikai vállalatának, az Orstednek és a Shell Energy Europe Limitednek az áprilisi szállításért járó fizetés elmaradása és a rubelben történő fizetés megtagadása miatt – közölte közleményében az orosz gázipari vállalat. A cég közleménye szerint a Gazprom Export a május 31-i m
Mindannyian hisznek abban, hogy az ő megoldásukkal jobbá lehet tenni az emberek életét, És mindannyian megváltoztathatják az egészségügy jövőjét. Mutatjuk, hogyan.
Lehetséges, hogy a kelbimbó az egyik olyan zöldség, amit gyerekkorunkban inkább elkerültünk, de számos egészségügyi előnye van, amiért érdemes átgondolni a fogyasztását. Ha az elmúlt években nem adtunk neki esélyt, most hat okot is felsorolunk, amiért érdemes beiktatni a táplálkozásunkba. Ugyanis nem csak nagyon finom lehet, hanem jótékony hatással
A tavalyelőtt közel 78 millió forintot bukott Hungaroring Sport Zrt. a 2021-es évben már 64 milliós profitot termelt a magyar államnak. Ebből az egyedüli tulajdonos nem vett fel osztalékként, azzal inkább az eredménytartalék tetemes mínuszán faragott.
Idén minden drágább, ez alól sajnos a nyaralás sem képez kivételt. Ráadásul egy külföldi utazás árára az infláció mellett a forint gyengülése is jelentősen hat. Csupán ezen két tényező miatt több százezer forinttal emelkedhetnek a kiadások.
Selim Ölmezt, a Matild Palota eddigi hotel menedzserét nevezték ki a hat év után májusban távozó Emre Pasli szállodaigazgató helyére, aki Katarban folytatja szakmai munkáját. Selim Ölmez igazgatóként a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest luxusszálloda üzemeltetéséért, valamint a Matild Palota egészének irányításáért felel mostantól.
Az Automatica az intelligens automatizálás és robotika világvezető szakvásáraként Münchenben egyesíti az összes ehhez fűződő kulcsfontosságú technológiát. Konstruktív, előremutató eszmecserére hívja össze az ipar, a kutatás képviselőit minden ágazatból. Továbbá áttekintést nyújt a globális fejleményekről, témákról, innovációkról és megoldásokról, e
Öt vállalkozása volt eddig. Az első kettő csúfos kudarc, a harmadik nagyjából túlélt, az egészen jól működő negyedikből pedig kinőtt egy ötödik, amiből világsiker lett. Megjelent a legújabb Forbes, a címlapon az ország legismertebb angyalbefektetőjével, Balogh Petyával.
Ezt a receptet írják fel a mostani, a tavalyinál jóval változékonyabb, magas inflációval terhelt piaci környezetre a K&H alapok kezelőjének szakértői. Cégük a befektetési alapkezelők Privátbankár.hu Klasszis 2022-es szavazásán két első és egy második helyet szerzett. Ennek apropóján beszélgettünk Oraveczné Németh Ildikóval, a KBC Asset Management N
A 2021-ben még 28 tagot számláló hazai bankrendszer összesített mérlegfőösszege egy év alatt két-, az adózott eredménye azonban háromszámjeggyel nőtt – egészen pontosan több mint a kétszeresére. Utóbbi ismeretében már kézenfekvőnek tűnik, a kormányzat miért csapott le a különbözetre, s kötelezte a hitelintézeteket arra, összesen 300 milliárd forint
Hat év alatt 350 milliárd forint folyt át a nyilvánosságot kerülő üzletember két cégén, ebből 36 milliárd haszon ott is ragadt. És most már az állami rendezvények szervezésben is monopóliuma van.
Folytatódik a drágulás az albérletpiacon: országos szinten 2 százalékkal nőttek a bérleti díjak áprilisban az előző hónaphoz képest. Budapesten szintén 2 százalékos volt az emelkedés. Újabb rekord született a hosszú távú adatok szerint: a KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint az áprilisi bérleti díjak közel 56 százalékkal voltak magasabbak a 2015-ös
A légiközlekedési informatika egyik vezető vállalataként a Lufthansa Systems Hungária számára a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) ítélte oda a Megbízható Munkaadó címet, hiszen megfelelt a szigorú, szakmai zsűri által lefektetett feltételrendszernek. Mik a legjobb munkaadók ismérvei? Egészséges és ergonomikus környezetet teremtene
Az MNB nagy kamatemelései az elmúlt félévben lényegében beépültek a lakáshitelek áraiba. A bankok nagyobb részt a személyi kölcsönök kamataiban is érvényesítették ezt.
A brit kormány több támogatást is bevezet az infláció mérséklése érdekében, azonban az anyagi bizonytalanság már a legtöbb családot sújtja, köztük a gyermeket is.
A kialakult helyzet nem könnyíti meg a biogazdálkodók dolgát: áttérjenek-e a hagyományos termesztésre vagy ragaszkodjanak biotermékeikhez? A kétségekkel teli helyzetet Németországban fokozza a klímaváltozással járó időjárási viszonyok átalakulása, valamint az elvárásokkal teli politikai nyomásgyakorlás.