2022. június 1. szerda

jún. 1
6:48
Munkahelyi zaklatás: muszáj megvédeniük a munkáltatóknak a bántalmazottakat! (Adózóna)
Becsmérlés, megalázó bánásmód, megfélemlítés, pszichoterror. Számos munkahelyen nem ismeretlen jelenség, mellyel szemben a munkáltatónak fel kell(ene) lépnie, ő felelős ugyanis az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek biztosításáért.
jún. 1
6:48
Még jobban belendül a drágulás (Azenpenzem)
Májusban 10,5 százalék felett lehet az infláció, a drágulásnak azonban még nincs vége. Mint a jegybanki kamatemelést követően Virág Barnabás alelnök bemutatta: a termelői árak meglódultak, ezt pedig a fogyasztói árak is követik majd.
jún. 1
6:48
Idén nyáron ismét a Velencei-tó partjára látogat az Efott Fesztivál (Márkamonitor)
A fesztivál John Newman, Regard és Riton mellett idén is felvonultatja a nagy magyar zenekarokat, így a Wellhello, a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, valamint a Bagossy Brothers Company is megfordul többek között a rendezvényen.   A sajtótájékoztatón bemutatkozott az EFOTT új fesztiváligazgatója, Dr. Lasztovicza Gábor, aki elmondta, hogy az EFOTT
jún. 1
6:48
Jelentősen növeli gyártókapacitását a Bosch Makláron (newtechnology.hu)
Az új termékek felfutására számít idén a Bosch maklári gyára, különösen a teherautóknál használt hidraulikus Servocom kormánymű esetében, amelynek gyártásának előkészítését májusban kezdték meg. A Robert Bosch Automotive Steering Kft., amely a világ több mint száz járműgyártójának – többek között elektromos meghajtású és önvezető járművekhez – szál
jún. 1
6:54
Mutatjuk melyek a legjobb kölcsönök most az otthonfelújításhoz (Alternatív Energia)
A babaváró hiteltől az otthonfelújítási kölcsönön át a szabad felhasználású jelzáloghitelekig több lehetőség is adott.
jún. 1
6:54
Krone és Lemken robotok már a szántóföldön (Agrofórum)
A globális népesedésnövekedés élelmiszerigényeinek kielégítése érdekében a mezőgépipar termelékenységét tovább kell növelni. A rendelkezésre álló élőmunkaerő folyamatosan csökken, egyes régiókban mind nehezebb képzett dolgozókat találni, ugyanakkor a gazdálkodók munkaideje meghaladja a többi szektorban dolgozókét. A mezőgépipar a kihívásokra számos
jún. 1
7:06
Nagyon gyengélkedik a forint (444.hu)
Közeledik a 400 forintos euró, drágább lesz a nyaralás.
jún. 1
7:12
Lakáshitelkamatot csökkentenek a Magyar Bankholding tagbankjai (Infostart)
Az általános kamatemelési trendek ellenére.
jún. 1
7:12
Megerősítette a Gazprom a hollandiai gázszállítások leállítását (ProfitLine)
A Gazprom leállította a gázszállítást a holland GasTerra vállalatnak, amely nem hajlandó az energiahordozóért rubelben fizetni - közölte az orosz gázipari vállalat sajtószolgálata.
jún. 1
7:12
Diákoknak kedvez az idei MVM Edison verseny nyertese (vg.hu)
Akár 50 millió forintos befektetést is kaphat a Diverzum az MVM Future Lab jóvoltából.
jún. 1
7:12
Reptéri busz: sűrűbb menetrend, sokkoló új jegyár (Forbes)
Mintha a repülőtársaságokra kivetett adót először a BKK emelte volna be az áraiba.
jún. 1
7:18
Egy 130 milliós országban teljesen betiltották az e-cigarettát (Privátbankár)
Betiltották szerdától Mexikóban az elektronikus cigarettát, és a dohányzásmentes világnap alkalmából azt is bejelentették, hogy Mexikóváros történelmi belvárosában köztereken is tilos lesz a dohányzás.
jún. 1
7:18
Egymillió forinttal támogatta az Ökumenikus Segélyszervezetet a CCC (Márkamonitor)
A hazai influencer közösség tizenkét tagja fogott össze a CCC Lasocki almárkájával, hogy a „Lépj velünk” sajtótúra során adományt gyűjtsenek az Ökumenikus Segélyszervezet számára.   A CCC Group számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért fennállása során számos olyan nonprofit szervezetet és programot támogatott Európa-szerte, a
jún. 1
7:24
Bréking: Magyarországra jöhet a világ legnagyobb akkugyártója (vg.hu)
Hivatalos bejelentés még nincs, de számos jel szerint Debrecenben épülhet meg a kínai CATL legújabb európai gyártóbázisa.
jún. 1
7:24
A beporzók az ökoszisztéma fenntartói (Magyar Mezőgazdaság)
A beporzók tevékenysége sokkal összetettebb, mint hogy terem-e alma vagy más gyümölcs, mert a természetes ökoszisztémák fenntartását szolgálja. Termesztett növényeink háromnegyedét rovarok porozzák be, a gyümölcsök, zöldségek mellett faanyagok és textilek is a rovarok munkájának eredményei.
jún. 1
7:26
Végleg betiltották egy hatalmas országban az e-cigarettákat (vg.hu)
Mexikóban szerdától tilos az elektronikus cigaretták használata, Mexikóváros belvárosában pedig a közterületen sem szabad rágyújtani.
jún. 1
7:30
Veszteséges maradt a Grand Tokaj (vg.hu)
Enyhén csökkent a tokaji boros cég exportárbevétele.
jún. 1
7:32
A készházak építését már tanítják a Pécsi Egyetemen (vg.hu)
Nagy kihívás előtt áll az építőipari szakma.
jún. 1
7:36
1,8 milliárd forint osztalékot vettek ki Orbán apjának bányacégéből (444.hu)
Rengeteg követ sikerült eladni.
jún. 1
7:36
Továbbra is gyengül a forint (Forbes)
Úgy tűnik, az olajembargós megegyezés és Orbán extraprofitos bejelentése hosszabb időre a 400-as euró határába lökte a forintot.
jún. 1
7:42
5,9 százalék a jegybanki alapkamat (Adózóna)
A 19/2022. MNB rendelet szerint a jegybanki alapkamat mértéke 2022. június 1-jétől 5,90%.
jún. 1
7:48
Zelenszkij elárulta, naponta hány ukrán katona hal meg a háborúban (vg.hu)
Az ukrán elnök egy amerikai tévécsatornának adott interjújában vallotta be, milyen veszteségeket szenvednek el a védők.
jún. 1
7:48
Országos Beatles találkozó a McCartney-szülinap körül (Márkamonitor)
Paul McCartney 80. születésnapja után egy nappal, június 19-én rendezik az idei országos Beatles találkozót. A Kobuci kertbe szerveződő esemény fővédnöke Jon Keats, a legendás liverpooli Cavern Club igazgatója.   Mielőtt a Beatles elindult a világhírnév felé vezető úton, 1961 és 1963 között 292 alkalommal lépett fel a Cavern Clubban. “Jon Keats fig
jún. 1
7:54
Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám és társaik: ki kaszált nagyot a brexit-kárenyhítésen? (Menedzsment Fórum)
Azok a cégek pályázhattak a - magyar állam által megelőlegezett - uniós forrásokra, amelyek igazolni tudták, hogy kárt szenvedtek el a britek EU-ból történő kilépése miatt.
jún. 1
7:54
Hangya a kertben: miért baj? (Agrofórum)
A hangyák esetében nagyon megoszlik a közvélemény. Majdnem olyan vitatéma szokott lenni kertész csoportokban, mint a pocok és a vakond. Van aki szerint hasznos, van, aki szerint káros. De mi az igazság? Baj, ha hangya van a kertben?
jún. 1
8:00
Ismét akadozik az üzemanyag-ellátás (Forbes)
Olyan nem lesz, hogy nem lehet benzinhez jutni, de számítani kell a nehézségekre.
jún. 1
8:06
Kovács Zoltán: nem lehet olyan szankciókat érvénybe léptetni, amelyek romba döntenék Magyarországot (vg.hu)
Az államtitkár elmondta, hogy az unióió szárazföldi országai – Magyarországon kívül Szlovákia és Csehország is – jelentős mértékben függnek az orosz szállításoktól.
jún. 1
8:12
Megnézted jól az ásványvized címkéjét? Elmagyarázzuk mire figyelj! (ProfitLine)
Egyre melegebb időszak következik, beléptünk június hónapba, és a nyári melegben még fontosabb, hogy kiemelten figyeljünk arra, hogy mennyi folyadékot fogyasztunk. A folyadék bevitelnél a legjobb, ha tiszta vizet iszunk - javasolják a szakemberek. De mire figyeljünk ha ásványvizet vásárolunk? Milyen adatokat célszerű figyelni az ásványvizek címkéin
jún. 1
8:18
Eséssel zárt Amerika, mi jön ma az európai tőzsdéken? (Portfolio)
Az elmúlt napokban a különadóval kapcsolatos bejelentések és az olajembargós hírek mozgatták a leginkább a magyar tőzsdét, az általános nemzetközi hangulat kevésbé. Ma reggel is korlátozottan érkezhet iránymutatás a külföldi tőzsdékről, bár az amerikai indexek mérsékelt esésekkel zártak tegnap, az ázsiai tőzsdéken vegyes a kép és a határidős indexe
jún. 1
8:18
Tudd meg, mikor kell taposni, és mikor nem szabad dolgozni júniusban (Agroinform)
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezekben mind nem lesz hiány júniusban sem.
jún. 1
8:18
Öles léptekkel közelít az árfolyam a 400 forintos euróhoz (vg.hu)
Nyaralás előtt kifejezetten rossz hír a magyar fizetőeszköz gyengülése.
jún. 1
8:18
Zuhantak a chicagói árak az orosz tervek miatt (Agrofórum)
Folytatódtak a mínuszok a terménypiacon a keddi kereskedés során. Chicagóban a búza ára 5,9 százalékkal zuhant, a kukorica 3 százalékkal, a szójabab 2,6 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
jún. 1
8:18
125 év innováció és hatékonyság (GépMax)
A Vdma Mezőgazdasági Gépek a mai napig fórumként működik tagjai számára, erős iparági hangadóként és kompetens szolgáltatóként.
jún. 1
8:18
Látványosan bővültek a mezőgazdasági beruházások (Magyar Mezőgazdaság)
Kiemelkedő mértékben élénkültek a mezőgazdasági és az élelmiszeripari fejlesztések az első negyedévben – közölte Nagy István agrárminiszter.
jún. 1
8:20
Innen már bármelyik pillanatban új történelmi mélypontra lökhetik a forintot (Portfolio)
Nem nyugtatta meg a piacot az MNB keddi kamatdöntése, illetve az azt követő kommunikáció, szerda reggelre a 398-as szintig gyengült a magyar deviza. Ez azt jelenti, hogy karnyújtásnyi közelségben, bő fél százalékra van a magyar deviza történelmi mélypontja 400-nál.
jún. 1
8:24
Lement az európai szuperlottó hétközi sorsolása: több ezer magyarnak volt szerencséje (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/22. heti keddi nyerőszámait. Most nem született még telitalálat, így a 3,8 milliárd forintos fődíjat nem sikerült elvinnie senkinek. A legmagasabb magyar nyeremény az V. nyerőosztályban, 4+1 találatért jár, nettó 148885 forint.
jún. 1
8:24
Javult a helyzet a kínai feldolgozóiparban, de még mindig visszaesést jelez a mutató (Portfolio)
Mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének visszaesése májusban a vállalatok működési körülményeinek bizonyos mértékű stabilizálódására, miután áprilisban a koronavírus-járvány legújabb hullámának megfékezését célzó korlátozó intézkedések nyomán a feldolgozóipar teljesítménye 26 hónapos mélypontra zuhant.
jún. 1
8:30
Magyarországra jöhet a világ legnagyobb akkugyártója (hirado.hu)
A CATL érkezését erősíti, hogy a világ legnagyobb üzleti közösségi hálózatán, a LinkedIn.com-on a kínai társaság álláshirdetést adott fel, amelyben Debrecent jelölte meg a munkavégzés helyszínének.
jún. 1
8:30
Az itthon termelt zöldség-gyümölcs (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termelők tapasztalják, hogy régi, bevált anyagok ma már nem felelnek meg az előírásoknak, így váltanak.
jún. 1
8:33
Csökken a munkanélküliség, mégis 8 millió az állástalan Dél-Afrikában (TőzsdeFórum)
A Dél-afrikai Köztársaságban két év óta most először csökken a munkanélküliség, 34,5 százalékra.
jún. 1
8:36
Költségvetési csalás miatt nyomoznak az Initiative-nál, a cég szerint a NAV nem indított ellenük eljárást (vg.hu)
Az Initiative szerint a működésük nincs veszélyben, zajlanak a kifizetések, a munkatársak is megkapják a bérüket.
jún. 1
8:36
Napi 24 millió dolláros forgalommal indult az új kripto-kereskedő platform (MMonline)
A BitMEX a május 17-én elindított Spot Exchange bevezetése után új mérföldkövet ért el a szolgáltatással: május 25-én elérte a napi 24 millió dolláros kereskedési volument, ami a legmagasabb érték volt az élesítés után. Ez a megelőző naphoz képest nagyjából 100 százalékos napi növekedést jelentett.A BitMEX Spot bevezetése óta a napi regisztrációk é
jún. 1
8:36
Tovább gyengült a forint szerda reggelre (rtl.hu)
397 forintnál is többe kerül egy euró.
jún. 1
8:38
Rengeteg pénzt termelt Orbán Viktor apjának bányacége (rtl.hu)
Rekordforgalmat ért el a Dolomit Kőbányászati Kft. 2021-ben, a tulajdonosok 1,8 milliárd forint osztalékot vesznek ki.
jún. 1
8:42
Szerény nyereséggel zárta a tavalyi évet a Budapesti Közművek (ProfitLine)
A Fővárosi Önkormányzat 2020 decemberében döntött arról, hogy hat szolgáltatási tevékenységet (hulladékgazdálkodás, kertészet, kéményseprés, köztisztaság, távfűtés, temetkezés) ellátó öt fővárosi céget (BTI Nonprofit Zrt., FKF Nonprofit Zrt., Főkert Nonprofit Zrt., Főkétüsz Nonprofit Kéményseprőipari Kft., Főtáv Nonprofit Zrt.) egy cégben egyes
jún. 1
8:42
Költségvetési csalás miatt nyomoznak az Initiative-nél, a cég szerint a NAV nem indított ellenük eljárást (vg.hu)
Az Initiative szerint a működésük nincs veszélyben, zajlanak a kifizetések, a munkatársak is megkapják a bérüket.
jún. 1
8:48
Igazságtalan magyar nyugdíjrendszer: hiába kongatják a vészharangot? (Menedzsment Fórum)
Bár a magyar nyugdíjrendszer sok szempontból igazságtalan és a nyugdíjak egyre jobban elszakadnak a bérektől, hiába hívják fel erre a kormány figyelmét: nem látszik, hogy dolgoznának a helyzet megoldásán.
jún. 1
8:48
Idén is kinyit a Kopaszi-gát strandja - Ennyien keresték fel a helyszínt tavaly (Portfolio)
Az idén is kinyit a Kopaszi-gáton található SHO Beach, dunai strand - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.
jún. 1
8:48
Árelőnyt, de kockázatokat is rejtenek a közművesítetlen telkek (vg.hu)
Van, ahol 15 százalék, máshol sokkal nagyobb árkülönbség adódik a víz, a villany és a gázvezeték hiányából.
jún. 1
8:48
Magyar top milliárdosok is kaptak az EU Brexit-kártalanítási alapjából (Forbes)
Százmilliókhoz jut Matolcsy Ádám, Mészáros Lőrinc és Gattyán György érdekeltsége is az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése miatt létrehozott kártalanítási alapból.

Keresés