Lezárult a nyomozás annak a kecskeméti férfinak az ügyében, aki engedély nélkül kereskedett védett hüllőkkel és kétéltűekkel – közölte Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Változékony idő várható a jövő héten: napsütésre, esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Az autóárak tovább emelkednek, a csip- és az ukrajnai háború miatti alkatrészhiány pedig a következő fél évben sem oldódik meg - mondta a Figyelőnek Kovács Róbert, a JP Auto ügyvezető igazgatója.
Ramzan Kadirov videófelvételén azt állítja, igazából csak most indulnak csak meg az orosz csapatok, s így megtalasztalhatják az ukránok az "igazi különleges müveletet."
Az orosz fél június 1-jén jegyzéket adott át a moszkvai amerikai nagykövetségnek a kultúráról, a bölcsészet- és társadalomtudományokról, az oktatásról és a médiáról szóló egyetértési kétoldalú megállapodás felmondásáról - jelentette be Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a pénteki sajtótájékoztatóján.
Afrikai szállítók is besegítenek az európai kereslet kielégítése érdekében, a nyugati szankciók által sújtott Moszkva pedig egyre inkább a kockázatos hajóról hajóra történő szállításra támaszkodik, azért, hogy nyersolaját Ázsiába juttassa
Ismét pályázhatnak a hazai cégek az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára az általuk megvalósított felelősségvállalási és fenntarthatósági programokkal. Mint minden évben, idén is azok a vállalati kezdeményezések részesülhetnek a szakmai elismerésben, amelyek mérhető, kimutatható pozitív változásokat eredményeznek a társadalom és a környeze
Az üllési Farkas Kertészet újabb mérföldkőhöz érkezett, az idei szezonban növénykultúrát váltottak: a 32 kilogramm négyzetméterenkénti rekordtermésű fehér paprikát kaliforniai fajtákra cserélték, a telepet pedig a kétszeresére bővítik. Az országban náluk kezdődik a leghamarabb a szedés, mivel a megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően nagyon korán
Letették Debrecenben a BMW Group új gyárának alapkövét. A jövőbe mutató létesítmény mintegy egy milliárd euró befektetésével áll majd rendszerbe. 2025-ben itt kezdődik meg a tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse modellgeneráció sorozatgyártása. „A debreceni gyár új mércét állít a kiemelkedően innovatív járműgyártás terén” – mondta Milan Nedeljk
Az európai fürdővizek legtöbbje megfelel a legmagasabb szintű minőségi előírásoknak, a Magyarországon található, listába vett 274 fürdőhely 60,2 százaléka felel meg ezeknek a kritériumoknak - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottsággal közösen összeállított, 2021-es adatokat rögzítő, kedden közzétett értékeléséből.
Négyszázezernél is több egyéni vállalkozó katázik, az ő megélhetésüket nagyban átalakítaná az adózási forma megszüntetése. A tíz éve bevezetett adózási forma, azonban megérett a felülvizsgálatra és átalakításra.
A Contour2D érzékelőrendszer lehetővé teszi a szállítószalag kihasználtságának optimális, hatékony monitoringozását. Ez az egyetlen olyan rendszer a piacon, amelynek mindössze egyetlen LiDAR érzékelőree van szüksége ehhez. Az R2000 LiDAR érzékelő egyedi teljesítményjellemzői, valamint egy intelligens algoritmus megbízható árnyékkorrekciót tesznek l
Játékosan pattogós szó, ami az utobbi időben lett egyre divatosabb még hobbikertészek között is, de főleg a virágkötészet használja. Ismerős maga a szó, hogy kokedama?
Az extraprofit adóból pótadó és új adók rendszere lett. Van benne repülőjegyadó, cégautó adóemelés, banki tranzakciós illeték, és a kiskereskedőknek pótadó. 500 millió forintos árbevétel felett minden boltosnak ugrik felfelé a kisker adója. Óvatos becslés szerint a 2021-es közel 80 milliárdnyi kisker adót megkétszerezik 2022-ben a pótadóval.
Júniusban átlagosan 21 ezer forintot takaríthatnak meg a magyar háztartások a július 1-ig meghosszabbított benzinárstoppal - közölte a Századvég pénteken az MTI-vel.
A megugró inflációt a cégek főleg béremelésekkel próbálják ellensúlyozni a dolgozóiknál. Ha azonban nem emelik a cafetériát is, akkor az elértéktelenedhet. A munkaadók azonban kezdenek erre jobban ráébredni.
Az egyik legkeresettebb magyar standuposként egyedül többet kereshet, mint a többiek együttvéve, de Kőhalmi, Aranyosi, Dombóvári és Kiss Ádám is lapátolja a profitot. Megnéztük, mit tud a hazai élmezőny.
A fizikai állóképesség kiemelten fontos a sportolók számára, de a mindennapi feladatoknál is szerepet játszik. Ha időnként úgy érezzük, hogy házimunka vagy könnyű fizikai tevékenység után fáradtak leszünk, az annak a jele lehet, hogy alacsony az állóképességi szintünk.
Olvasónk a következőt kérdezte: Vállalatunk névjegykártyát gyártatott, mely ügyletről a szállító számlát állított ki. A számlán a „A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény 3. § (3) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy az XY céget az adóévben reklám közzététele után adófizetési kötelezettség nem terheli" szöveg szerepel. Kérdésünk, hogy ez egyútt
A nyaralásra induló családtagoknak elég sok előzetes teendőjük van, ha gondtalan nyaralást terveznek. Ezek közül most azokra a teendőkre fókuszálunk, melyek a pénzügyek biztonságát növelik a nyaralás során. A cikk elsősorban a külföldre induló nyaralóknak szólnak, de sok tipp belföldre is vonatkozik.
Ha nincsenek adataik, üzletük olyan, mintha nem is létezne – tisztában vannak ezzel a vállalatok is, de talán éppen emiatt gyakran túl sokat halmoznak fel belőlük. Pedig az adatvagyon valódi értéke nem a tárolt és kezelt mennyiséggel növekszik, a kevesebb ezen a téren is több. Sajátos ellentmondáshoz vezet ez a gyakorlatban, amelyre a Forrester Con
A pünkösdi hosszú hétvége után a legfontosabb adat a szerdán megjelenő májusi inflációs statisztika lesz, mely szinte biztosan 10 százalék feletti áremelkedést jelez majd több mint húsz év után először. A héten az EKB kamatdöntő ülése is lényeges lehet, a devizapiacon akár komolyabb kilengéseket is hozhat.
A meliorációs tevékenységek a talajok termőképességének megőrzését, fenntartását és javítását célozzák, illetve a kedvezőtlen természeti tényezők – elsavasodás, talajtömörödés és beiszapolódás, vagy belvíz, illetve aszály – hatásainak kiküszöbölésére, vagy mérséklésére irányulnak. A meliorációs technológiákkal a talaj szerkezetének és kémhatásának
Volt, hogy húsz óra kínlódás után már inkább csak a halált kívánta, de a kihívások keresésével azóta sem állt le Nirmal Purja. A nepáli hegymászóra 2019-ben figyelt fel a világ, de azt állítja, a küldetései 95 százalékát még nem teljesítette.
2022. június 1-jén megkezdődött a gazdálkodó szervezetek tagdíj-megállapítási és -befizetési időszaka a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK). Számukra a tagdíj megfizetésének határideje 2022. július 15-e – tette közzé honlapján a NAK.
Májusban 11 903 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 7 százalékos romlás a tavalyi év hasonló időszakához képest, a két évvel ezelőttivel összevetve azonban 54 százalékos pluszt jelent az adat.
„Ha fontos, hogy vegán a kajád, hogy etikusan készült ruhát viselsz és hazai termelőtől vásárolsz, akkor a pornód is legyen etikus” – mondja a Szexsuli-alapító.
A magyar tőzsde zárva van ma Pünkösd miatt, a főbb nyugat-európai részvénypiacokon viszont lesz kereskedés hétfőn és az amerikai tőzsdék is kinyitnak délután. Az amerikai indexek komolyabb eséssel zárták a múlt hetet, ma reggel azonban jobb volt a hangulat az ázsiai részvénypiacokon, és így végül az európai tőzsdék is inkább emelkedéssel nyitottak.
Az Agrárminisztérium 10 milliárd forint keretösszeggel meghirdette a méhek állatjóléti támogatását – jelentette be Nagy István tárcavezető, olvasható a kormány.hu-n.
Riasztó eredménnyel zárult egy immár másodjára elvégzett németországi felmérés, amelyben dísznövényekben mérték a növényvédőszer-maradékot. A 44 mintának szinte mindegyikében kimutatható volt valamilyen növényvédő szer, sőt a maradékot tartalmazó dísznövényekben átlagosan 7,7 különböző hatóanyag fordult elő. A minták mintegy 40%-ában találtak méhek
Mérséklődött a kínai szolgáltatóipar teljesítményének zsugorodása májusban, ám a szektorban működő vállalatokra továbbra is erőteljes, negatív hatást gyakoroltak a koronavírus-járvány aktuális hullámának megfékezésére alkalmazott korlátozások.