2021. szeptember 1. szerda

szept. 1
19:54
Nem lazít a korlátozásokon Horvátország: ennyi engedményre lehet számítani ősztől (Pénzcentrum)
Horvátország további két héttel meghosszabbította a járványügyi korlátozásokat, azzal a könnyítéssel, hogy szeptember 1-jétől kinyithattak a kávézók belső terei - közölte a válságstáb szerdán. Az éttermek és a kávézók március 1-jén nyithatták meg a kerthelyiségeiket és a teraszaikat. Az éttermek számára a válságstáb később engedélyezte a beltéri ki
szept. 1
20:12
Az Auchant érintő magyar gigaüzletet ütnének nyélbe (Infostart)
A stratégiai megállapodás megvalósulásához a magyar Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása szükséges.
szept. 1
20:15
A turisztikai célpontok élénkítik a Vas megyei ingatlanpiacot (KKV Magazin)
Vas megyében az idei első félévében 10%-kal drágultak az ingatlanárak 2020 azonos időszakához képest, az elmúlt 10 esztendőben pedig több mint kétszeresére emelkedett a lakások értéke a Duna House adatai alapján   A 2021 január-júniusa között megvalósult tranzakciók közel 65%-a Szombathelyen realizálódott, a kínálatban pedig jóval 100 millió fori
szept. 1
20:24
Brókercéget vásárolt az Erste: aggodalomra semmi ok (Pénzcentrum)
Az Erste Befektetési Zrt. tulajdonába kerül a Random Capital Zrt. A tranzakció nyomán az Erste csoportszinten a magyar tőzsde első számú kereskedőjévé válik, miközben olyan know-how birtokába is kerül, melynek segítségével tovább javíthatja szolgáltatásai színvonalát. A Random Capital ügyfelei változatlan díjak és költségek mellett élvezhetik a biz
szept. 1
20:54
Kutyakölykök egy teherautóban (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai hathetes kutyakölyköket találtak egy teherautóban, olvasható a NAV honlapján.
szept. 1
20:54
Jelentősen súlyosbodott az osztrák járványhelyzet (Portfolio)
Ausztriában jelentősen megnövekedett a napi új megbetegedések száma, miközben a kórházban ápoltak és az intenzív kezelésre szorulók is egyre többen vannak - derül ki az egészségügyi minisztérium hivatalos adataiból. Infektológusok, illetve virológusok eközben arra figyelmeztettek, hogy a koronavírus elleni védőoltás ellenére idén jóval előbb érte e
szept. 1
21:06
Több volt a rendőr, mint a tüntető - befuccsolt az oltásellenesek tiltakozása (Portfolio)
Több volt a rendőr mint a tüntető az olaszországi vasútállomásokon az oltásellenes csoportok által tervezett megmozdulásokon, melyekkel a hosszú távú tömegközlekedésben a kötelező védettségi igazolás bevezetése szemben tiltakoztak szerdán.
szept. 1
22:18
A Skandináv lottó nyerőszámai a 35. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 2021/35. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem született telitalálatos szelvény, így a jövő heti várható főnyeremény már 410 milió forint.

2021. szeptember 2. csütörtök

szept. 2
0:00
Vizsgálatokkal ijesztenek rá az építőanyag-kereskedőkre (Azenpenzem)
Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket. Az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen. A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt.
szept. 2
0:00
Kötelező lesz a Wizz Air dolgozóknak az oltás (vg.hu)
Az utasok és a személyzet védelme a cél a lépéssel, mely december 1-től indul.
szept. 2
0:04
Plusz díjat szednek majd a bérbringát szanaszét hagyóktól (Azenpenzem)
Egyre többen dühöngnek a szanaszét hagyott bérelhető bringák és rollerek miatt. A Bubi kerékpárjai esetében a helyzet biztosan változik, azok után ugyanis szeptember 15-étől elszállítási díjat kell fizetniük azoknak, akik a használat után nem a gyűjtőállomáson rakják le.
szept. 2
0:04
Csütörtökön kezdődik a 92. Ünnepi Könyvhét (vg.hu)
A könyvhét szeptember 5-ig a Vörösmarty tér mellett a Vigadó tér és a Duna-korzó területén várja az érdeklődőket Budapesten.
szept. 2
0:08
A vártnál jobban muzsikált az ausztrál gazdaság (vg.hu)
A járvány fellángolása miatt elrendelt szigorú intézkedések azonban megtörhetik a fellendülést.
szept. 2
0:12
Jelentősen alulértékelt a Waberer's (vg.hu)
Megkezdte a Waberer's követését az Equilor. A célárfolyam 3 817 forint, 12 havi horizonton.
szept. 2
0:16
Még szorosabbá fűzné kapcsolatát az ELO és az Indotek (vg.hu)
Stratégiai tárgyalásba kezdett az ELO (Auchan Csoport Holdingja) és az Indotek Group.
szept. 2
0:20
Kihalás fenyegeti a világ fafajainak 30 százalékát (vg.hu)
A Világ fáinak állapota című tanulmány szerint világszerte 17 500 fafajt fenyeget a kihalás veszélye.
szept. 2
0:24
Amerikai „mészárlásokat” vizsgáltatna ki Kína (vg.hu)
Kínai hírügynökségi jelentések szerint egyes sebesültek azt állították, hogy az amerikai hadsereg emberekre lőtt a robbanás után, további halálos áldozatokat követelve.
szept. 2
0:28
A harmadik oltás elhalasztását kéri a WHO (vg.hu)
Az Egészségügyi Világszervezet nem először kéri a világ gazdagabb országait, hogy tanúsítsanak szolidaritást a világ kevésbé fejlett részével, egyelőre úgy tűnik csekély sikerrel.
szept. 2
0:32
Kamu Banksy NFT kelt el majd 100 millió forintért (vg.hu)
A pénzt végül visszakapta az átvert gyűjtő, bár a bankoknál olcsóbb tranzakciós díjakat ígérő kriptók esetében így is bukott 2 millió forint az utalásokon.
szept. 2
0:36
Vegyes zárás a New York-i tőzsdén (vg.hu)
A Dow Jones húzta le a tengerentúli képet.
szept. 2
4:18
Vajon tényleg megéri napelemmel fűteni? (Alternatív Energia)
Folyamatosan növekszik a hazai napelemes üzemeltetésű elektromos fűtési rendszerek száma.
szept. 2
5:09
Mutatjuk mikor érkezik a legújabb napelem támogatás (Tiszta Jövő)
Még ebben az évben érkezik a legújabb napelem támogatási program.
szept. 2
5:30
„Igen, otthagyom a munkahelyemet a kötelező oltás miatt” - mondja egy egészségügyi dolgozó - FRISSÍTVE (Menedzsment Fórum)
Nyáron kötelezővé tették az egészségügyi dolgozók, sőt, az orvosi egyetemi hallgatók számára is a koronavírus elleni oltást, aminek nem mindenki örült. Interjúalanyunk nem hajlandó beoltatni magát, a tegnap este kijött módosító rendelkezés értelmében szeptember 30-án végleg otthagyja az egészségügyet. A Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője
szept. 2
5:42
Időjárás: Kellemes őszi idő, csak az a kérdés, hogy lesz-e eső (Agroinform)
Végre az évszaknak megfelelő időjárásra készülhetünk.
szept. 2
5:42
A DC mikromotorok és a mozgásvezérlők összepárosítása (newtechnology.hu)
Méret és teljesítmény szempontjából tökéletesen párosítva. A kicsi és nagy teljesítményű egyenáramú motorok kulcsfontosságúak az egyre jobban integrált rendszerek kifejlesztésében. Ezek a motorok számos különböző ágazatban számítanak műszaki szempontból éllovasnak az orvosi- és labortechnikától kezdve a repülőgépiparon, a robotikán, az optikán és a
szept. 2
5:42
Logisztikai cégekkel erősít a Maersk (Transpack)
A Maersk még idén felvásárol kettő, az e-kereskedelem logisztikai kiszolgálásával foglalkozó céget.
szept. 2
5:44
Konténerekbe zárják a napenergiát (newtechnology.hu)
A jövő energiavilágában bárki lehet energiatermelő: a napelemes rendszereknek köszönhetően a vállalatok, kisvállalkozások mellett egyének, családok is termelhetnek energiát és betáplálhatják azt a villamos hálózatba. Az elmúlt években látványosan meg is nőtt a kereslet a környezettudatos és megtérülő beruházás iránt, egyre több területen, csarnokon
szept. 2
5:48
Lovas világ: „mindent beleadtunk” (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Hazánk egykor lósport-nagyhatalm volt. Ma nagy versenyre készülünk – így vall Lázár Vilmos.
szept. 2
5:54
Hogyan készülnek a cégek a tevékenységből adódó kockázatok kezelésére? (Piac és Profit)
Stratégiai prioritás a külső partnerekkel kapcsolatos kockázatok kezelése a pénzügyi szolgáltatók több mint háromnegyede számára. Egyebek mellett ezt állapította meg a KPMG Third Party Risk Management (TPRM) Outlook 2021 második negyedévében készült kutatása.
szept. 2
5:54
Vett egy tőzsdét, majd elfogta az iraki hírszerzés – részletek a legsikeresebb magyar kisbefektető életéből (Forbes)
Korányi G. Tamás neve több legendás ügylet miatt kis túlzással egybeforrt a hazai részvénypiaccal. Egy igazi reneszánsz ember, lenyűgöző intellektus, egy elképesztően társasági ember, „nemcsak sok barátja van, de olyan barátai vannak”.
szept. 2
6:00
Ezért bukott el a nagy terv Afganisztán modernizálására - interjú Háda Bélával (Privátbankár)
A világon általános meglepetést és megdöbbenést keltett, hogy a tálib hadsereg szinte napok alatt elfoglalta Afganisztánt azt követően, hogy a nemzetközi haderő elhagyta az országot. 20 év munkája és rengeteg pénz vált - történelmileg egy pillanat alatt - semmivé abból az elképzelésből, hogy a nyugat konszolidálja Afganisztánt. Vajon, hog
szept. 2
6:09
Kampány indult a tudatos alkoholfogyasztás témakörében (Márkamonitor)
A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács a spiritsEUROPE támogatásával edukációs kampányt indított. A 3 hónapos kampány szakértők és ismert influenszerek közreműködésével egész nyáron át segíti és edukálja a fiatal felnőtteket a tudatos alkoholfogyasztás témakörében. Az italmertek.hu oldalon található, a kampány szakértői; Antal Emese dietetik
szept. 2
6:09
Vége jó világnak: hová tűntek a 3 százalékos piaci lakáshitelek? (Bank360 blog)
Az elmúlt évekre jellemző alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően a hitelek többségét kedvező kamatozás mellett lehetett felvenni - a piaci konstrukciók egy része még az állami kamattámogatással igényelhető kölcsönökkel is fel tudta venni a versenyt. A Magyar Nemzeti Bank június végén indított kamatemelési ciklusa ezen a helyzeten változtathat - ci
szept. 2
6:18
Az egészségügyi szolgáltatási járulékról 2. (Adózóna)
Az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetéséről és az ehhez kapcsolódó ellátásokról szóló cikksorozatunk második részéből megtudhatja, mikortól kell fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, milyen különleges szankció merül fel járuléktartozás esetén, valamint, hogy milyen gyakori kérdések adódnak az egészségügyi szolgáltatási járulékfizet
szept. 2
6:18
Újra extrém talajtani tábor volt Nádudvaron (Mezőhír)
Egyetemistákat felülmúló lelkesedéssel vetették bele magukat a gyakorlatba a fiatalok július 28 és 30 között.
szept. 2
6:21
Derékkímélő kerti ötletek (Agrofórum)
Ki ne örülne annak, ha nem négykézláb kéne térdelni a földön, miközben gyomlálni kell vagy épp szüretelni! A derékkímélő ötletek már jól beváltak nálunk is és így igazán öröm tud lenni a szüret is, felesleges hajlongás nélkül akár!
szept. 2
6:30
A klímaváltozással fenyeget Kína (444.hu)
Olyan szép klímád van. Kár lenne, ha történne vele valami!
szept. 2
6:30
Egyre többen lépik át az országhatárokat (vg.hu)
Megduplázták tavaly nyári forgalmukat az utazási irodák az idén, bár a növekedés csak a rendkívül alacsony bázist adó 2020-as főszezonhoz mérten kiugró. Az ősz is számottevően jobb lehet, mint egy éve. Reménykeltő, hogy éledezik az üzleti turizmus is.
szept. 2
6:36
A legtöbb sikeres női karrier egy jól megválasztott férjjel kezdődik – megjelent a Forbes Women (Forbes)
Jentetics Kinga, Walter Katalin, Mérő László és Vera, Szécsi Noémi a friss magazinban.
szept. 2
6:39
Újdonságokkal jön szeptember 25-én a Dancing with the Stars második évada! (Márkamonitor)
Szeptember 25-től mindenki táncol! Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András műsorvezetésével jön a Dancing with the Stars második évada. A tizenkét táncparkettre lépő híresség mozdulatait nem csak a nézők fogják figyelni, hanem a szuperprodukció zsűrije is: Molnár Andrea, Ördög Nóra, Bereczki Zoltán és Kováts Gergely Csanád. A TV2 látványos showműsorának
szept. 2
6:39
Robbanás előtt az egészségügyi digitalizáció Magyarországon (KKV Magazin)
A technológián belül világszerte az egyik legforróbb piac jelenleg az egészségügyi digitalizáció, mely szakértők szerint a 2019-es 175 milliárd dolláros szintről 2025-re eléri majd a 660 milliárd dollárt. A koronavírus-járvány további hatalmas lökést adott a szegmensnek, hiszen 2021 első félévében globálisan megközelítette a 15 milliárd dollárt az
szept. 2
6:42
Bajban lehetnek a nyugdíjba készülők (Azenpenzem)
Az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest megnőtt a várakozási idő letelte, de még a felhalmozási időszakon belüli nyugdíjpénztári kifizetés. A jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatok alapján könnyen lehet, hogy a szép nyugdíjpénztári hozamoknak búcsút lehet mondani.
szept. 2
6:45
Ukrajna már 32,5 millió tonna búzát takarított be (Agrofórum)
A kijevi mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy a 2021-es búzatermés tiszta tömegben 32 millió tonna lehet, és ez lehetővé teszi 23,8 millió tonna exportját a 2021/22-es gazdálkodási szezonban, amely a július-júniusi időszakot jelenti.
szept. 2
6:48
Felpörgött a turizmus (hirado.hu)
Reménykeltő, hogy éledezik az üzleti turizmus is.
szept. 2
6:51
A búza árcsökkenése követte a kukorica és a szójabab értékvesztését (Agrofórum)
Folytatódott a lejtmenet az agrárpiacokon szerdán. Chicagóban a búza 1,2 százalékot, a kukorica 2,1 százalékot, a szójabab 1,1 százalékot, a repce pedig 0,7 százalékot vesztett értékéből. Európában a malmi búza ugyan drágult, de a repce, a kukorica és a takarmánybúza olcsóbb lett.
szept. 2
6:57
Jelentősen nőtt a Rába mezőgazdasági termékei iránti kereslet (Agrofórum)
A Rába mezőgazdasági termékei iránt a Ii. negyedévben jelentősen növekedő kereslet mutatkozott, mellyel az I. féléves értékesítési forgalom 29 százalékos bővülést mutatott az egy évvel korábbi szinthez képest - derült ki a vállalat első féléves gyorsjelentéséből.
szept. 2
7:03
Megszűnt a tűzgyújtási tilalom (Agrofórum)
Az elmúlt 72 órában a visszavonásra javasolt megyék jelentős részén a csapadék mértéke elérte a 15-20 mm-t, egyes területeken ezt jelentősen meg is haladta. A lehullott csapadéknak köszönhetően a tűzveszély az 1 és 10 órás éghető holt biomasszában lecsökkent.
szept. 2
7:09
Totem: Egy tagot elvesztettek, mégis megkönnyebbültek általa a Farkasok (Márkamonitor)
Völgyesi Gabi és Krausz Gábor hősies csatával vívták meg harcukat a Totemben maradásért!   TOTEM – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Egy tagot elvesztettek, mégis megkönnyebbültek általa a Farkasok https://tv2play.hu/totem/egy_tagot_elvesztettek_megis_megkonnyebbultek_altala_a_farkasok   TOTEM – ADÁSBÓL KIMARADT Csősz Bogi szerint csapatbomlasztó Leo stílusa https
szept. 2
7:09
Uniós oltalmat kapott a „Nagykunsági birspálinka” is (Agrofórum)
A májusban bejegyzett „Nagykunsági szilvapálinka” és a „Nagykun rizs” után a „Nagykunsági birspálinka” is védett elnevezés lett az Európai Unióban. Az Európai Bizottság augusztus 31-én kihirdetett rendeletével ez már a harmadik Nagykunságból származó uniós oltalmat élvező termék.
szept. 2
7:12
Immunológus: néhány hét múlva csúcsra járhat a koronavírus-járvány, de már nyakunkon az influenza is (Portfolio)
Októberben, azaz néhány hét múlva jelentősen megnőhet a koronavírus fertőzöttek száma Magyarországon - mondta a Portfolio-nak Falus András. Az immunológus szerint nem lenne céltalan a pedagógusok kötelező beoltása, a gyerekek vakcinázását is előbb kellett volna megvalósítani. A koronavírus-járvány mellett itt van az influenzaszezon is, a megfertőző

Keresés