Németországban komoly esélye van egy baloldali-zöld választási győzelemnek, akik a gazdagabb rétegek megadóztatását ígérik a választóknak. A szupergazdagok menekítik vagyonukat. A német szociáldemokraták (SPD), a szélsőbaloldali Die Linke, valamint a
Újabb iparágban éleződik a verseny, ezúttal a BNPL (Buy Now, Pay Later, azaz vegyél most, fizess képsőbb) pénzügyi szegmens vállalatai között kezdődik a csörte.
Jelenleg a Moody’s egy kategóriával alacsonyabb szinten tartja nyilván a magyar gazdaságot, mint a másik két nagy hitelminősítő, de több pozitív és negatív tényezőt is mérlegelni fognak a szakértők.
Kifilézte a pandémia, de az újranyitás után már augusztusra elérte a nyitáskori magas látogatószámot Európa első komplex virtuális vidámparkja, a budapesti VR-park.
Új fővárosi drogstratégiát dolgoznak ki, és ennek első lépése, hogy kutatást készítenek Budapest kábítószerügyi helyzetéről - közölte Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Több ezren csatlakoztak pénteken Bécsben a globális klímasztrájk jegyében, a Fridays for Future nevű klímavédelmi mozgalom által meghirdetett tüntetéshez.
Tizenkét zenei produkcióban összesen ötven zenész lép fel a 9. Szentendrei Jazz- és Borfesztiválon, amelynek vendégei számos borászat és gasztrokiállító termékeit is megkóstolhatják péntektől vasárnapig.
Az eddigi bejelentések alapján a gyermeket nevelő családok jövő februárban visszakapják befizetett személyi jövedelemadójukat a 2021-es átlagbérnek megfelelő adószintig. Ennek feltétele, hogy az idei GDP növekedés meghaladja az 5,5 százalékot. De mit lehetne kezdeni ezzel az összeggel? A szóba jöhető pénzügyi lehetőségeket gyűjtötték össze a Bankmo
Három hete emelkednek az olajára a globális termelési zavarok és a készletcsökkenés hatására. A rallyt némileg visszafogta, hogy Kína megtartotta első állami nyersolajkészlet-árverését.
A La Palma szigetén történt vasárnapi vulkánkitörés híre miatt számos turista bizonytalan a Kanári-szigetekre tervezett utazása kapcsán. A helyi utazási irodák telefonvonalai égnek az érdeklődők kérdései miatt, ám szerencsére Tenerifét nem veszélyezteti közvetlenül a láva. A helyiek is csak a tévéből értesültek a katasztrófáról.
Számos kritika éri a kriptodevizákat, például lassúságuk, magas energia-fogyasztásuk és elképesztő volatilitásuk miatt. Ám ezen már mind dolgoznak, és a megoldások is körvonalazódnak. Az utóbbi egy év legjobb befektetése nem a bitcoin volt, de még csak nem is az ether, hanem az utóbbi Ethereum-gyilkosoknak is nevezett riválisai.
Talán felesleges luxusnak tűnhet az otthoni víztisztítók használata, hosszú távon nagyon jó befektetésnek bizonyulhatnak, ráadásul csökkenthetik a háztartás műanyaghasználatát is.
Részben magyar know-how-val és összeszereléssel készülő elektromos buszokat mutattak be Ráckevén. A Goldi Mobility Kft. magyar és szingapúri mérnökökkel közösen kifejlesztett járművei teljesítményben és minőségben is magas színvonalat képviselnek, ráadásul ár-érték arányban is élmezőnyben vannak. Elkészült emellett Magyarországon első hidrogén üzem
Kiállíthatja-e a belföldi adóalany a számlát román partnerének a teljesítést megelőzően? – kérdezte az Adózóna olvasója. Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
Az egészséges életmód szerves része a gyümölcsökben gazdag táplálkozás, mely többek között magas vitamin- és antioxidáns-tartalommal járul hozzá szervezetünk működéséhez. A világ egyik legnépszerűbb bogyósgyümölcse a szamóca, melynek háztartásokban és nagyüzemi szinten történő tartósítása biztosítja a kedvelt szezonális termés egész éves fogyasztás
A legkorszerűbb kijuttató és térképező drónok; "birodalmi" lépegető robot a kukoricában; új, magyar fejlesztésű univerzális robot; a legnagyobb vontatott permetezőgép a John Deere-től – többek között ezekről adtunk hírt heti gépészeti cikkeinkben.
A digitális fordulat az utolsó esély Magyarország számára, ezért társadalmi összefogásra szólít fel az Ivsz – Szövetség a digitális gazdaságért a Menta konferencián nyilvánosságra hozott kiáltványában. A digitalizáció minden magyar ember életét, minden hazai vállalat és intézmény működését jelentősen megváltoztatja, és a következő években alapjaiba
Új IT fejlesztő és szolgáltató központot hoz létre Debrecenben és Szegeden az üzleti informatikai megoldásokat nyújtó Cosmo Consult Csoport magyar leányvállalata. A világ 16 országában aktív cég legalább 50 új munkahelyet teremt informatikai szakemberek számára a beruházással. A két fejlesztő és szolgáltató központ Magyarország mellett világszinten
Az idei év meglehetősen kaotikusan alakult eddig a műanyagipar számára: az alapanyagárak drasztikusan emelkedtek, a tengerifuvar-költségek közel megduplázódtak, és a globális szállítási láncok is akadoznak. Emiatt számos műanyagipari vállalatnál likviditási gondok léphetnek fel, és a kapcsolódó ágazatokban – főleg a jelentős csomagolóanyag-hányadda
Felminősítette Magyarországot a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy az eddigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re javította a magyar államadós-osztályzatot.
A koronavírus-járvány az egyik vezető gyógyászati ágazatunkat, a fogászati turizmust is megtépázta. A jelenlegi helyzetről, a külföldi páciensek elmaradásáról, a szolgáltatás árairól, a vállalkozások jövőképéről piaci szereplőket kéredztünk.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli a Moody's kedvező értékelését, mellyel Baa3-as szintről Baa2-es szintre javította Magyarország adósbesorolását - közölte a jegybank a nemzetközi hitelminősítő felminősítése után.
Lengyel Csaba egykor apjával szerelte össze garázsukban a játékokat, mára izgalmas, tematikus játszótereik magukat adják el. A Játéknap egy olyan piacon stabil szereplő, amit a multik uralnak. A játszóterekre nemcsak
Három új külföldi villamosenergia-piacra lépett be az MVM Partner Zrt., az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedője. A társaság augusztus végétől a belga, a holland és a görög villamosenergia-piacokkal bővítette működési területét az egy évtizede megkezdett terjeszkedési stratégiájának részeként – közölte az MVM Partner Zrt. az MTI-vel pénteken
A Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint mindenképpen meglepetésnek tekinthető, hogy a Moody's felminősítette Magyarországot.