Az Európai Bizottság szigorúbb határértékeket vezet be az élelmiszerekben található nehézfémekre – így a kadmiumra és az ólomra – vonatkozóan, azzal a céllal, hogy csökkentse a táplálékok rákkeltőanyag-tartalmát. A többéves tudományos kutatással alátámasztott bizottsági döntés értelmében a gyümölcsökben, zöldségekben, gabonafélékben és olajos magva
Júliusban 302 milliárd dollár volt az amerikai költségvetés hiánya, soha nem volt ekkora a deficit ebben a hónapban, mivel továbbra is magasak voltak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kiadások.
Különösen veszélyben vannak népességfogyás szempontjából azok a magyar települések, ahol a fiatalkorúak aránya kisebb, mint 15%, tehát a települések ötöde. Ha jelentős demográfiai átrendeződés nem történik, akkor a települések 5%-án (147 település, ahol 10% alatti a fiatalkorúak aránya) a település léte is veszélybe kerülhet - mutatott rá GKI Gazda
A városvezetésnek évente fel kell mérnie a vendégéjszakák számának az alakulását és amennyiben az túllépi a megengedett határt, intézkedéseket kell hoznia a forgalom csökkentésére.
A hazai kutatások azt mutatják, hogy a legtöbben félnek a hosszú távú befektetésektől, és kockázatosnak érzik az értékpapírok világát. Éppen ezért vagy el sem kezdenek rendszeresen megtakarítani, vagy ha igen, akkor a megtakarításaikat inkább bankbetétekben, állampapírokban tartják, jellemzően rövid távra. Pedig akár havi tízezer forintos nagyságre
Vegyes kép rajzolódott ki az agrárpiacokon szerdán. Chicagóban a búza ára 0,2 százalékkal, a repcéé 0,4 százalékkal csökkent, mindeközben a kukorica 1 százalékkal, a szójabab pedig 0,2 százalékkal drágult. Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal került többe, mint előző nap. A takarmánybúza
Megérkezett a Samsung összehajtható mobiljainak új generációja, a cég bemutatta a Galaxy Z Fold3 5G-t és a Galaxy Z Flip3 5G-t. Az új készülékek a felhasználók számára legfontosabb területeken hoznak további fejlesztéseket, időtállóbbak és minden eddiginél jobban optimalizáltak a kihajtható használatra. Azok számára, akiknek a szórakozás és a haté
Az Erste Bank 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első félévet. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ettől jóval elmaradó mértékben, 5,1 százalékkal emelkedtek. A hitelezés bővülése lassult tavalyhoz képest, a lakossági ügyfélvagyon ugyanakkor 19 százal
Szerdán átmenetileg 355 felett is járt az euró jegyzése, majd délutánra egy kicsit enyhült a nyomás a forinton. Azonban továbbra is úgy tűnik, hogy a 350-as szint már túl erős lesz a magyar devizának, egyelőre csütörtök reggel is inkább a gyengülés felé hajlik a forint.
100 ezer adag Janssen vakcina és más eszközök kölcsönadásáról köt szerződést Magyarország a Cseh Köztársasággal – derült ki a Magyar Közlönyből. Vietnámnak 100 ezer adag AstraZenecát ajándékozunk, Hargita, Kovászna és Maros megyének pedig orvostechnikai és egyéni védőeszközöket.
Júniusban a vendéglátóhelyek forgalma már megközelítette a válság előtti, 2019. júniusi szintet, és a várakozások szerint júliusban és augusztusban is kiemelkedő forgalomra lehet számítani.
A vezető amerikai részvényindexek közül a Dow és az S&P 500 is új csúcsra emelkedett tegnap, miután a friss adatok alapján júliusban lassult az infláció növekedési üteme az Egyesült Államokban. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően negatív hangulat uralkodott, egyrészt a koronavírus delta variánsának terjedése, másrészt a Kínából eredő szabályozói kocká
A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat idén 20. alkalommal hirdeti meg „Az Év Honlapja” versenyt, amelyen új kategóriákban, Hungarikum és Ipari weboldalak témában is várják a jelentkezőket. A Hungarikum kategóriát az Agrárminisztérium közreműködésével hirdetik meg, melyben a díjak nyerteseit a szakmai elismerés mellett pénzju
Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
86 új fertőzöttet találtak Magyarországon az elmúlt 24 órában, az elhunytak száma nem nőtt, változatlanul 30 037 fő. 80 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavirus.gov.hu kormányzati portál.
Júniusban a vendéglátóhelyek forgalma már megközelítette a válság előtti szintet, ettől függetlenül a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint még csak a nyaralóhelyek lélegezhettek fel és a fővárosi éttermek nagy része például még mindig zárva van, a vendéglátók nagy része pedig továbbra is a létfenntartásért küzd- írta csütörtöki számáb
Idén májusban a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia 59 százalékát nap, 22 százalékát pedig biomassza biztosította. Az energiatermelés, a készletek, illetve az ellátás májusi adatait a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb energiastatisztikai riportja összegzi.
86 új fertőzöttet találtak Magyarországon az elmúlt 24 órában, az elhunytak száma nem nőtt, változatlanul 30 037 fő. 80 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavirus.gov.hu kormányzati portál.
A májusi 3,3%-os növekedés után júniusban 0,3%-kal csökkent az ipari termelés Magyarországon a szezonálisan és munkanaphatástól megtisztított adatok szerint – közölte második becslése során csütörtökön a KSH. A koronavírus-járvány tavalyi első hulláma és az idén májusi újranyitás, azaz a bázishatás miatt természetesen az éves növekedési index igen
Heves parlamenti vita után jóváhagyta szerda este a lengyel alsóház a médiatörvénynek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló, a TVN24 amerikai hírtévét is érintő módosítását.
Fizetési opciók, feliratkozás, mobiloptimalizálás – többek között ezekkel az eszközökkel tarthatják meg hosszabb távon is karantén-vásárlóikat a webshopok. Óriásit robbant az e-commerce szektor a COVID-időszak alatt: az előrejelzések szerint 2021-ben a globális e-kereskedelmi forgalom már megközelíti az 5 ezer milliárd dollárt, míg 2019-ben még a
Több mint duplájára nőtt a Nio árbevétele a második negyedévben, ami részben az értékesítési volumen emelkedésének volt köszönhető. Mindeközben a cég továbbra is veszteséges, de az elemzői konszenzushoz képest kisebb volt a veszteség. Bár a globális chiphiány továbbra is kihívást jelent az autóipar számára, a menedzsment a következő negyedévre is t
Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a hitelintézeteket, hogy 2021. december 31-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi év, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére. Szigorú feltételeknek való megfelelés esetén limitált osztalékfizetésre ugyanakkor sor k
Idén májusban a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia 59 százalékát nap, 22 százalékát pedig biomassza biztosította - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb energiastatisztikai riportjából.
A következő hetekben kiemelten ellenőrzik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a pálinkaalapanyagként felhasznált barack és málna származását. Az akció célja, hogy a pálinka, mint az egyik leghíresebb Hungarikum termék – az előírásoknak megfelelően – valóban, és kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön.
Nem halt meg senki, de újabb 86 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 663 658 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 497 940-en már a második adag vakcinát is megkapták.
A törlesztési moratórium bizonytalanságára hivatkozva meghosszabbította osztalékkifizetési korlátozását az MNB a magyar bankokra vonatkozóan, és csak szigorú feltételekkel tekint el az osztaléktilalomtól. Az EKB július végi lazító döntése fényében meglepő az MNB lépése, ugyanakkor a törlesztési moratórium folytatása körül valóban nagy a bizonytalan