Az OPEC az olajpiac helyzetéről közöl friss jelentést, az Egyesült Államokban pedig a fogyasztói árak júliusi változásáról, valamint a munkaerőpiac pillanatnyi helyzetéről érkeznek beszámolók.
A SPARX Group, egy ázsiai kockázati tőke befektetési alap a világ legzöldebb autógyártójaként ismert Toyota és a Sumitomo Mitsui Banking részvételével a fenntartható jövő elérését célzó technológiák fejlesztését támogatandó létrehozta a III. Mirai alkotói alapot (a Mirai japánul jövőt jelent, erről kapta egyébiránt a nevét a világ első sorozatgyárt
Egy szabad felhasználású személyi kölcsön számos élethelyzetben jelenthet segítséget amikor hirtelen pénzre van szükségünk. Augusztusban annak számoltunk utána, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni két nagyobb összegű személyi hitelt, 4,5 illetve 6 millió forintot.
A Covid-járvány okozta megbicsaklás sem tudott keresztbe tenni az elmúlt években valódi piaccá fejlődött magánegészségügyi szolgáltatások továbbfejlődéséhez, sőt. A szektor legnagyobb képviselőinek 2020-as év beszámolói azt mutatják, hogy - elsősorban komoly alkalmazkodóképességüknek köszönhetően - több szereplő is tovább erősödött a rendkívüli, já
A sokszínű cégek jobb üzleti teljesítményre képesek, vonzóbbak a munkavállalók számára és elkötelezettebb kollégákkal rendelkeznek – az IT mégis klasszikusan olyan terület, amelyen alulreprezentáltak a nők. A technológiai szektorban dolgozók csupán 10-15 százaléka nő, miközben számos olyan pozíció van, amely kiváló lehetőségeket nyújt a nőknek is.
Az olajtársaság hatalmas adósságot halmozott fel és a palagáz-mezők értékesítése után inkább az olajos befektetésekre koncentrálna, miután történelmi veszteséget szenvedett tavaly.
A kínálati piac alapján kirajzolódó trendeket igazolják a legfrissebb hivatalos lakáspiaci adatok. A járvány miatti megtorpanás után számottevően, 15 százalékkal nőtt a forgalom, azaz az adásvételek száma. Mindez a használt lakások piacán nem járt a pandémia előtti évekre jellemző két számjegyű drágulással, az átlagos áremelkedés éves szinten 5 szá
Az Audi Hungaria négy magyar csapatot támogatott a nemzetközi Formula Student konstrukciós verseny hazai futamán: az Arrabona Racing Team-et, a SZEngine csapatát, valamint a BME Formula Racing Team-et és a BME Motorsport csapatát. A verseny nemzetközi mezőnyében 21 ország 71 csapata mérhette össze tudását a mogyoródi Hungaroringen. A rendezvény min
Ugyanaznap, amikor a magyar pedofiltörvényt vitatták, az Európai Parlament egy európai szintű jogszabályt is útjára bocsájtott a gyermekek internetes zaklatása ellen. Ennek adatvédelmi vonatkozásait is vitatják, ráadásul most egy német bíróság is keresztbetett egy – rasszista – megnyilvánulás törlésének. Ez rámutat egy ellentmondásra: miközben a sz
Összegyűjtöttük, hogy augusztus 11-én milyen áron lehetett beszerezni az eurót néhány banknál és a legjobb valutaváltóknál. A marzsok a korábbiakhoz képest a bankoknál határozottan nőttek.
Az idén tavasz és nyár eleje között az euró legmagasabb és legalacsonyabb ára 23 forinttal tért el. A jelenlegi és a legjobb árfolyam közötti különbség is majdnem 10 forintra rúg. A külföldön nyaralókat nyilvánvalóan a Magyar Nemzeti Bank (MNB) „segítette” meg. A kamatemelés(ek) nélkül ugyanis sokkal többe kerülhetne az út.
2017-ben az egész nemzetközi sajtót bejárta a hír, hogy egy három gyermekes holland család minden vagyonát bitcoinra váltotta. A kis csapat új otthona ezután egy lakóautó lett, amivel elkezdték körbeutazni a világot. A családfő szerepét betöltő Didi Taihuttu először 2013-ban…
122 milliárd forint profit, minden idők harmadik legjobb eredménye az OTP-nél, de ez a rangsor senkit ne zavarjon meg, a korábbi két rekord erősen doppingolt eredmény volt, a mostani viszont teljesen tiszta, így jár az aranyérem. Ha azt kellene megfejteni, hogy mi történik az OTP-nél, akkor röviden azt mondhatnánk, hogy szépen nőnek az alapbanki be
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves vállalati konjunktúrafelmérésében 350 cégvezető véleményét kérdezte cégük üzleti helyzetéről és kilátásairól. Ebből kiderült: Magyarországon az üzleti bizalom szintje a 2020. tavaszi mélypont után folyamatosan javuló tendenciát mutat.
A bankcsoport első félévi konszolidált korrigált adózott eredménye 246,3 milliárd forint volt, ami 116 százalékos növekedés egy év alatt. A cég menedzsmentje elkötelezett az osztalékfizetés mellett.
David (Dave) McCabe-et nevezték ki az IKEA cseh-magyar-szlovák régióért felelős regionális kereskedelmi és fenntarthatósági vezetőjének, aki 2021. szeptemberében kezdi meg új munkakörének átvételét. Dave az elmúlt három évben a pozíciót betöltő Mounia El Hilali helyébe lép, aki a piaci műveletek vezetőjeként új pozíció betöltésére kapott megbízást
Az OPEC az olajpiac helyzetéről közöl friss jelentést, az Egyesült Államokban pedig a fogyasztói árak júliusi változásáról, valamint a munkaerőpiac pillanatnyi helyzetéről érkeznek beszámolók.
A legkiterjedtebb földi szerves szénkészletek a talajban találhatók, mely a növények, a mikrobiális aktivitás és a talajmátrix finom és bonyolult szövedéke által kerülnek szabályozásra. A gazda- és kutatótársadalom jó ideje próbálja feltárni a szén talajban tartásának leghatékonyabb módjait. A kérdésnek jelentős klímavédelmi aspektusa van, mivel a
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint a világon 204 688 069 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 323 993.
Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
Kibővítik a rendőrség jogkörét Sydney-ben és további katonákat rendelnek a városba a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások hatékonyabb betartatása érdekében - derül ki a The Australian című újság csütörtöki híradásából.
Hat arany, hét ezüst és hét bronz: ez lett a magyar csapat mérlege a vasárnap befejeződött tokiói olimpián, ami az érmek számát tekintve az 1996-os, atlantai ötkarikás játékok óta a legjobb teljesítmény. A bő két hét alatt számos eseményre lehetett fogadni a Tippmixen és a Tippmixprón, érdekességekben pedig ezúttal sem volt hiány. A magyar
Még februárban olvashattátok a “Jöhet az igazi alt szezon, de lehet hogy fájni fog” című írásomat, amit azzal vezettem fel, hogy altcoinok piaci kapitalizációja ismét elérte a 2017-es bika piac során beállított rekordot, ami utat nyithat a következő exponenciálisan emelkedő…
Három új kormányrendelet jelent meg augusztus 11-én a 152. számú Magyar Közlönyben. A jogszabályok felszámolás alatt lévő – stratégiailag kiemelt jelentőségű – társaságok reorganizációjához szükséges kormányzati intézkedéseket írnak elő.
Heves parlamenti vita után jóváhagyta szerda este a lengyel alsóház a médiatörvénynek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló, a TVN24 amerikai hírtévét is érintő módosítását, amely miatt felmerült Washingtonban, hogy amerikai csapatokat helyeznének át Lengyelországból például Romániába.
A vezető amerikai részvényindexek közül a Dow és az S&P 500 is új csúcsra emelkedett tegnap, miután a friss adatok alapján júliusban lassult az infláció növekedési üteme az Egyesült Államokban. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően negatív hangulat uralkodott, egyrészt a koronavírus delta variánsának terjedése, másrészt a Kínából eredő szabályozói kocká
A Marton Genetics cégcsoport fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, ennek szellemében csatlakozott a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz, és ajánlott fel 10 tonna étkezési búzát, valamint ugyancsak 10 tonna kiváló minőségű búzavetőmagot.
204,73 millió hivatalos fertőzöttnél, 4,32 millió halálesetnél és 4,53 milliárd beadott Covid-19 elleni vakcinadózisnál jár a koronavírus-járvány a világon – mutatják a John Hopkins Egyetem reggeli adatai. Csütörtöki járványhíreink egy helyen.
Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészít
Hamarosan kezdődik a tanév, sok helyen azonban még nem is ismerik a diákok leendő tanáraikat. Augusztus közepén például még mindig több száz általános iskolába keresnek tanítót.