Az európai labdarúgópiac 13 százalékkal zsugorodott a 2019/20-as szezonban, mivel az összbevétel 3,7 milliárd euróval 25,2 milliárd euróra csökkent. Ez az első bevételcsökkenés a 2008/09-es globális pénzügyi válság óta. A COVID-19 az európai labdarúgás valamennyi szereplőjét érintette.
Egy magyar „találmány” a Hungarian Startup University Program (HSUP) program is. Ez az egyetemekről, főiskolákról keres innovatív szellemű, újító ötletekkel előrukkoló csapatokat (a tanulók kreditpontokat is kapnak a részvételért) és versenyezteti befektetők előtt a legjobbakat a tanév végén. Az egyik, a program zsűrijében résztvevő szakértő foglal
Fel kell lépni a multik ellen, meg kell reformálni a magánnyugdíj-pénztárakat – ismerős? Peruban az új baloldali populista elnök nagy célokat tűzött ki, amelyeket valahogy finanszírozni is kellene. A koronavírus-járvány azonban javult, rengetegen valószínűleg természetes úton szereztek immunitást, de az oltások is haladnak.
A munkáltató az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételeit köteles megteremteni. Ennek érdekében bizonyos esetekben alkoholszondás vizsgálat is szükségessé válhat. Ennek szabályait, illetve a szabályozás hiányosságait vizsgáljuk az alábbiakban.
Az európai labdarúgópiac 13 százalékkal zsugorodott a 2019-20-as szezonban, mivel az összbevétel 3,7 milliárd euróval 25,2 milliárd euróra csökkent. Ez az első bevételcsökkenés a 2008-09-es globális pénzügyi válság óta - derül ki a Deloitte tanulmányából.
Rémes árbevétel-lemaradásban vannak a hazai növénytermesztők a nyugati-európai gazdákhoz képest. A támogatások sokat javíthatnának a helyzeten, de sokan feladják a projektek megvalósítását.
Valóban eltűntek volna? Sajnos nem, nincs akkora szerencsénk! Egészen egyszerűen máshol kell most már keresnünk őket az érőfélben, vagy netán kényszerérésben lévő kukoricaállományokban.
Folyamatosan nő a kereslet az online tanfolyamokra. A koronavírus miatt egyre többen választják a hagyományos tantermi órák helyett az online képzéseket. A felnőttképzők is gyorsan reagáltak a megnövekedett igényekre, és folyamatosan bővül a kínálat.
Egy évtizede a legmagasabb infláció alakulhat ki augusztusban az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló keddi jelentése alapján.
A kiépített rendszer totális összeomlásával, és gyors kimenekítéssel zárult az Egyesült Államok afganisztáni hadművelete, mely 2001-ben a szeptember 11-i terrortámadás elkövetőinek levadászásával kezdődött.
A tavalyi járvány és válság-sújtotta év után idén az ingatlanpiac legtöbb szereplője erős visszapattanásról számol be. Nincs ez másként az Immofinanznál sem, akik a nyereségük emelkedéséről és bővülő eszközkezelői tevékenységükről adtak számot az idei első féléves jelentésükben.
Vágánykorszerűsítéseket végeznek szeptemberben hétvégenként a budapesti Keleti pályaudvaron, emiatt számos ponton változik a menetrend a miskolci, a hegyeshalmi, a szolnoki és a kelebiai vonalon, egyes járatok a Déli pályaudvarról indulnak - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
A sajtot talpába törlő dolgozót, és azt, aki videózta szinte azonnal megtalálták és el is bocsátották a magyarországi McDonalds étteremből. Az egyik dolgozó már évek óta ott dolgozott, elmondása szerint viccnek szánták a videót.
A magyar társadalmat és gazdaságot 2020 márciusában (számos európai országot néhány héttel korábban, másokat valamivel később) érte el a járvány. Rendkívüli hatásait a második negyedév statisztikái tükrözték: kétszámjegyű gazdasági visszaesés, növekvő munkanélküliség. Másfél évre rá az aggregált statisztikai adatok szerint a gazdasági teljesítményü
A Magyar Államkincstár felszólító végzést küld augusztus végétől azoknak a gazdálkodóknak, akiknél nem ellenőrizhető vagy nem egyértelműsíthető a benyújtott 2021. évi egységes kérelmükben szereplő területek földhasználata.
A Starbucks a világ egyik legnagyobb kávézóláncaként folyamatosan arra törekszik, hogy új utakat találjon a fenntartható jövő felé, és hozzájáruljon a bolygónk védelméhez. A vállalat számos környezetbarát megoldást vezetett be az elmúlt években, szeptembertől pedig a Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal (MyForest) együttműködve egy újabb lépést tesz a
A kriptovaluták tartásával, kereskedésével, vagy bányászatával elért nyereség után adózni kell. Tetszik, nem tetszik, ez van. Ebben a tekintetben jó hír, hogy hazánk jövőre már a kripto barátabb országok közé fog tartozni, köszönhetően egy nemrégiben megszavazott törvénycsomagnak. A parlament megszavazta…
Elérte a 70 százalékot az Európai Unió felnőtt lakosságának körében az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen teljesen beoltottak aránya, több mint 256 millió felnőtt már megkapta a szükséges mennyiségű vakcinát - jelentette be kedden közleményben az Európai Bizottság.
Óriási érdeklődés mutatkozik a Magyar Bankholding tagjainál is igényelhető babaváró kölcsön iránt: indulása óta a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport együttesen több mint 211 milliárd forint kölcsönt folyósított az ügyfeleinek. Az államilag támogatott hitelkonstrukció a gyermekvállalás előtt álló házaspároknak nyújt segítséget.
A német prémiumautó-gyártó kitart amellett, hogy az évtized közepétől egy vadonatúj, elektromosjármű-architektúrára épülő modell gyártása indul a debreceni gyárban.
176 ezer példányban érkeztek meg a magyar középiskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató matematika és történelem példatárak. Emellett 280 ezer példányt rendeltek az iskolák az alapvető pénzügyi és gazdálkodási ismereteket tartalmazó tankönyvekből és a pénzügyi fejezetekkel kiegészített munkafüzetekből. A Pénziránytű Alapítvány tananyag
Ahogy elindul a tanév, néhány napon belül sokszor tüsszög, köhög a gyerek, fáj a torka. Dr. Somi Ildikó gyermek fül-orr-gégész szakorvos szerint ilyenkor a nátha és annak szövődményei a leggyakoribb problémaforrások, de idén az erős allergiaszezon, sőt a koronavírus miatt is jobban kell figyelnünk a szokásosnál. A tanévkezdés mindenkinek izgalmas i
176 ezer példányban érkeztek meg a magyar középiskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató matematika és történelem példatárak. Emellett 280 ezer példányt rendeltek az iskolák az alapvető pénzügyi és gazdálkodási ismereteket tartalmazó tankönyvekből és a pénzügyi fejezetekkel kiegészített munkafüzetekből. A Pénziránytű Alapítvány tananyag
Az Mnb tényadatai szerint idén júniusban több mint 136 milliárd forint értékű jelzáloghitelt igényelt a magyar lakosság, amivel minden eddigi rekord megdőlt. A hitelfelvételi eljárást azonban érdemes előre megtervezni, mielőtt az ember több (tíz) évre elkötelezné magát anyagilag. Egy független pénzügyi szakértő nagy segítség lehet ebben - de hol va
A magyar idő szerint szeptember 13-án érkező MTV VMA gála további számos rendkívüli tehetséggel várja a lelkes rajongókat. A popkultúra olyan ikonikus alakjainak előadásait láthatjuk a díjátadón, mint Shawn Mendes, Chlöe, Kacey Musgraves, de sokak nagy kedvence, a Twenty One Pilots is visszatér a VMA színpadára, hogy fergeteges estét varázsoljanak
Az amerikai cégek többségénél már szinte nyoma sincs a koronavírus-válságnak ha a bevételeket nézzük, az S&P 500 index cégeinek nagy részénél a legutóbbi negyedév bevétele már felülmúlta a 2019-es szintet. Persze nem mindegyik amerikai nagyvállalat volt teljes mértékben válságálló. Stabil növekedést mutattak a járvány alatt is a félvezetőgyártók, a
A harminc év alatt megteremtett valóság jócskán meghaladta a kezdeti álmokat. A FERLING 1991-ben indult, és bár az első években csak egy jövőkép nélküli kreatív manufaktúraként működött, mára Magyarország legnagyobb vidéki központtal működő PR-ügynöksége lett. Talán a sors is úgy akarta, hogy az idei jubileumi évben kerüljön a PR-Oscarként is emleg
A klíma- és természetvédelmi akcióterv egyik legfontosabb eleme a közlekedés elektrifikációja - mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden a Volánbusznak átadott 40 Mercedes-Benz eCitaro elektromos autóbusz budapesti bemutatójá
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hétfőn Szentpéterváron megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom igazgatótanácsának elnökével. A megbeszélés során megegyeztek az Oroszországtól való újabb, hosszú távú gázvásárlás minden részletéről – számolt be az MTI.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítő munkálatai miatt közlekedési korlátozásokra kell készülni a fővárosban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján kedden.