A The Times cikke szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az amerikai sportokban már jól bevált reformmal írná felül a korábban bevezetett pénzügyi fair playt. Az új szabályokat jövőre vezetnék be
A Discovery az ingyenes és fizetős televíziócsatornákon keresztül széles körben közvetítette az olimpiai játékokat, miközben a digitális felületeken minden pillanatot elérhetővé tett. Ez a megközelítés tovább növelte az olimpia európai közönségét, és rekordot hozott a digitális elérésben is. A versenyeket Európában több mint 372 millióan követték a
Csütörtökön ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra kérte a kínaiakat, hogy a lehető legkorábbi adataikat osszák meg a vírusról. „Életbevágóan fontosnak” nevezte a WHO csütörtökön, hogy kiderüljön a covid-19 eredete
A kisposták bezárásáról szóló hírek cáfolata közben közbeszerzést írt ki a Magyar Posta úgynevezett mobil indítópontokra. A kiírás hátterében az áll, hogy a postásokat elektromos közlekedési eszközökkel akarják segíteni munkájukban.
Tőzsdei cégek sorra figyelmeztetnek, hogy a többségében a piaci várakozásoknál is kedvezőbb második negyedévük után szinte holtbiztosan jön a feketeleves, a koronavírus-járvány újbóli berobbanása miatt akár jelentősen csökkenhet a termékeik, szolgáltatásaik iránti kereslet. Ezek a kockázatok még nem látszódnak a részvényárfolyamokon, az amerikai S
Az alapanyaghiány és a durva áremelkedés a beruházások elhalasztását idézheti elő, és ezzel a későbbiekben fékezheti az építőipari termelés dinamikus növekedését - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb statisztikai adatokat.
A Reebokot 2,5 milliárd dollárért egy olyan kiskereskedelmi konglomerátum vásárolja meg, aminek tulajdonában egyéb csődbe ment márkák is vannak. Az Adidas csütörtökön jelentette be, hogy eladja a nehéz helyzetben lévő
Amennyiben szeptembertől ténylegesen jelenléti oktatás lesz az egyetemeken, főiskolákon, akkor a meglóduló kereslet egyik hétről a másikra jelentős áremelkedést hozhat az albérletpiacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt mondta, a bérlemények ára a két évvel ezelőtti szintet is elérheti augusztus végére, de ez sok ténye
Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál. Az import csaknem 30%-kal nőtt az előző évhez képest.
Érződik a COVID-járvány miatti korlátozások enyhülése a The Walt Disney Company július 3-án zárult üzleti negyedévének eredményein, a bevétel nagyot ugrott éves összevetésben és sikerült közel egymilliárd dolláros nyereséget összehozni. A cég streaming szolgáltatásaira már közel 174 millióan fizetnek elő. A 2021-es üzleti év harmadik negyedévében 1
A második negyedévben is pénzügyi helyzetük javulására számítanak a cégek a K&H nagyvállalati növekedési index kutatása szerint. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezettek nem csak az árbevétel, hanem a nyereség emelkedésével is kalkulálnak a következő egy évben. A kedvező kilátások mögött az áll, hogy a cégek az export növekedését várják, és ne
A magyarok többsége úgy érzi, mostanra ugyanannyit, vagy akár már többet költ, mint a járványt megelőzően. Erősödnek az inflációs félelmek hazánkban. A pandémia negyedik hullámát biztosra veszi a lakosság, mégsem érződik óvatosság a viselkedésünkben - derült ki az Ipsos kutatásából.
Hollandia teljes szén-dioxid- kibocsátásának megfelelő mennyiségű többletgáz juthat a légkörbe, ha megvalósulnak azok a széntüzelésű erőművek és olvasztók, amelyeket kínai állami cégek csak az első fél évben javasoltak – ezt mutatja egy finn központú kutatóintézet elemzése.
Az államalapítás ünnepe alkalmából az utóbbi évtized legnagyobb volumenű rendezvénysorozata várja a fővárosba látogatókat, a Szent István Napokon Magyarország összes városának rövid történetét is megismerhetjük, az Alkotmány utca a Városok sétányává alakul azok zászlóival.
A szőnyeg tisztítása csak abban az esetben csupa derű és kacagás, ha az erre szakosodott cég elviszi a szőnyeget, majd pár nap múlva csodás illattal, tisztán vissza is hozza. Ellenkező esetben a szőnyegek tisztítása igen nagy nyűg.
A magasabb ár sem szegte a szállásfoglalók kedvét: míg a Balatonon egy főnek az augusztus huszadikai hosszú hétvégén átlagosan 12 ezer forintba, a fővárosban és térségében 11 forintba kerül egy éjszaka, addig országos viszonylatban 10 ezer forintos költséget jelent - ismertette Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere, aki azt is hozzátette, hog
A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs
Külföldi kiadáskövető, azaz PFM-alkalmazásokkal Dunát lehetne rekeszteni, de a hazai paletta egy-két működőképes megoldásból áll. Ezek közül az egyik, a Koin, mely a PSD2-es engedélye birtokában néhány hónappal ezelőtt új szakaszba lépett: elkezdte bekötni a bankokat az alkalmazásba, ezzel pedig teljesen automatikussá válik a kiadáskövetés. Ráadásu
Elfogytak a szálláshelyek az ünnepi hosszú hétvégére a legnépszerűbb szálláshelyeken, amelyek az idén Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest – derül ki a Szallas.hu összesítéséből. Egyre népszerűbb a főváros a magyar vendégek körében, a napi bejövő foglalásokat már Budapest vezeti: a háromnapos pihenő közeledtével több Budapestre szóló foglalás érkezik
Gyakran olvashatjuk, vagy hallhatjuk, hogy egy-egy részvény vagy egyéb pénzügyi eszközben megjelent valamilyen fordulós alakzat. Legtöbbször ez a japán gyertya diagramok kapcsán merül fel. A napi vagy heti bontású chartokon az árfolyamalakulás akár egy, de legtöbbször öt egymást követő gyertya (vagyis akár nap) alapján fontos fordulópontokat képes
Az államalapítás ünnepe alkalmából az utóbbi évtized legnagyobb volumenű rendezvénysorozata várja a fővárosba látogatókat, a Szent István Napokon Magyarország összes városának rövid történetét is megismerhetjük, az Alkotmány utca a Városok sétányává alakul azok zászlóival.
A Duna Televízió szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből készült legújabb alkotását, a Toldi animációs sorozat első részeit. Az MTI tudósítása szerint Bakonyi Péter, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Gyermek, Ifjúsági és Film Főszerkesztőségének főszerkesztője elmondta: a közmé
A sok oltás ellenére tombol a járvány Izraelben, igaz a súlyos betegek száma viszonylag alacsony. Van aki szerint idővel mindenki át fog esni a betegségen.
Megfelelő mennyiségű és minőségű őszi kalászos vetőmag áll majd rendelkezésre a hamarosan kezdődő szezonkezdetre a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A testület az idei évre nettó 123.100 forint / tonna tájékoztató árat tett közzé a hazai mezőgazdaság fontos növénycsoportjának vetőmagjaira.
A Moderna és a Pfizer több milliárd dolláros bevételre tehetnek szert az emlékeztetőoltások eladásából, és a következő években akár az influenza elleni oltásokhoz hasonló összegű éves bevételük is lehet a koronavírus elleni vakcinákból - írja a Reuters.
A Középföldén játszódó sorozat a regény és film előtti időszakot több ezer évvel megelőzi, ám az Amazon a következő évadot már Nagy-Britanniában folytatja.
Jöhet a fizetési plafon, és mentőcsomagot is létrehoz a bajba került csapatok részére az UEFA. A részletek az elkövetkező hetekben kerülhetnek nyilvánosságra.
Nagy-Britanniába helyezi át A Gyűrűk Ura-trilógián alapuló sorozat forgatását az Amazon. Az első évad még a franchise-nak a kezdetektől otthont adó Új-Zélandon készült el, a következő évadot azonban már az új helyszínen veszik fel 2022. január 1-jétől. Az Amazon az első évadot 2022 szeptemberétől mutatja be. A sorozathoz készített díszleteket átszá
Megkapta a versenyjogi engedélyt az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) az Európai Bizottságtól a holland Aegon közép- és kelet-európai érdekeltségeinek megvásárlásához, és a magyar Pénzügyminisztériummal is „konstruktív tárgyalásokat” folytat erről annak ellenére, hogy április óta a Belügymininsztérium blokkolja a tranzakciót – számolt be a Reute
A londoni Fintech Weeken mutatták be július közepén a nyilvánosságnak a 2021. évi Fintech Power 50-et, amely a világ 40 fintech vállalatát, valamint a fintech terület 10 legjelentősebb influencerét vonultatja fel. Az idei listára közel 1000 vállalatot jelöltek, köztük a budapesti irodával is rendelkező, pozsonyi központú Vacuumlabs-et, amely a közé
2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jel
A legnépszerűbb családtámogatási forma ma Magyarországon a Babaváró hitel és az otthonfelújítási támogatás, utóbbit 10 megkérdezett közül 9 ember ismeri. Ezeket követi ismertségben a CSOK, a legkevésbé pedig a diákhitel elengedéséről hallottak – derül ki az OVB Magyarország legfrissebb kutatásából.