2021. július 6. kedd

júl. 6
9:18
Közel hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban (vg.hu)
Továbbra is a bázishatások érvényesülnek, miután tavaly tavasszal a kiskereskedelmi forgalom a korlátozások hatására bezuhant.
júl. 6
9:21
43 ember került kórházba tegnap óta koronavírussal - FRISSÍTÉS: téves adatot közölt az egyik kórház (Menedzsment Fórum)
Az első közléssel szemben valójában csak 6 ember került kórházba koronával. A gépi lélegeztetésre szorulók száma hárommal nőtt.
júl. 6
9:21
Hét százalékkal csökkenhet a cseh gabonatermés (Agrofórum)
A Cseh Köztársaság gabonatermése idén 7,1 százalékkal, 6,77 millió tonnára csökkenhet - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (Csu) a szezon első termésbecslésében.
júl. 6
9:24
Összesen 32 új fertőzöttet találtak itthon (vg.hu)
Meghalt 2 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 998 fő.
júl. 6
9:26
Minimális csökkenéssel kezdett kedden a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,77 pontos csökkenéssel, 47 421,84 ponton nyitott kedden.
júl. 6
9:27
Mínuszban az európai tőzsdék, emelkedésben az olaj (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék ünnep miatt zárva tartottak tegnap, de ma már újra lehet majd kereskedni. Múlt pénteken még történelmi csúcson zártak a vezető részvényindexek. Az ázsiai piacokon vegyes teljesítmények voltak láthatóak, míg Európában mérsékelt mínuszban állnak a tőzsdék. Mindeközben pedig az olaj már majdnem 80 dollárba kerül hordónként.
júl. 6
9:27
Négy magyar alkotással rajtol a cannes-i filmfesztivál (MMonline)
A filmes világ idei legjelentősebb eseményének ígérkezik a koronavírus-járvány miatt szigorú óvintézkedések mellett ma kezdődő 74. cannes-i filmfesztivál, amelynek hivatalos programjában négy magyar alkotást is bemutatnak. A pandémia miatt tavaly elmaradt, idén pedig két hónappal elhalasztott seregszemle az első olyan nagy nemzetközi kulturális ese
júl. 6
9:30
Gyengülés nyitáskor Nyugat-Európában (vg.hu)
Gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.
júl. 6
9:33
Gyenge kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.
júl. 6
9:33
Brutálisan elszálltak az árak a Balatonnál: egy vagyont kérnek a szállásokért a csúcsszezonban (Pénzcentrum)
A tavalyi, rendkívüli év után, amikor válogathattak a munkaerőben, most ismét beköszöntött a korábbi években megszokott munkaerőhiány a vendéglátásban. Múlt évben a koronavírus járvány miatt az addig külföldön, vendéglátásban dolgozók itthon maradtak, nőtt a munkavállalói létszám, ezzel a fizetések csökkentek - ez kedvezett a vendéglátósoknak, visz
júl. 6
9:36
Hetekig tarthat az orosz hekkerek által megtámadott cégek működőképességének visszaállítása (Forbes)
Hétvégén több száz céget ért zsarolóvírusos támadás – az élelmiszerboltokban fizetni sem lehetett. A támadás előtti működés visszaállítása szakértők szerint elhúzódhat. Tegnap írtunk róla, hogy az orosz Revil hekkercsapat zsarolóvírussal
júl. 6
9:39
I. Kripto Akadémia Mémbajnokság eredményhirdetés (Kripto Akadémia)
Lezárult az első Mémbajnokság, 28 pályamű érkezett az elmúlt hét nap során, köztük nem egy, nem két olyan is, ami valódi kreativitásról, és ami ennél is fontosabb: humorérzékről tett tanúbizonyságot. Büszkék vagyunk a Kripto Akadémia közösségére, hiszen ismét bebizonyosodott, hogy…
júl. 6
9:39
Jelentős átrendeződés jöhet az amerikai bankszektorban (Portfolio)
Egyre nagyobb nyomás helyeződik a közepes méretű bankok versenyképességére az Egyesült Államokban, ahogy egyre kevésbé képesek lépést tartani a nagybankok és a fintech cégek diverzifikációjával és technológiai fejlődésével. A közepes méretű bankok számára az összeolvadások jelenthetik a túlélést, azonban a McKinsey elemzése szerint ez egy nagyon ko
júl. 6
9:39
Hatalmas elismerés: az év legsikeresebb termékei között a Pick szalámi Németországban (Agroinform)
A német élelmiszeripari szaklap, a Lebensmittel Zeitung rangos elismerését, a Top-Marke 2021 díjat vehette át a szalámi kategória győzteseként a Pick.
júl. 6
9:42
Hetekig tarthat az orosz hekkerek által megtámadott cégek működőképességének visszaállítása (Forbes)
Hétvégén több száz céget ért zsarolóvírusos támadás – az élelmiszerboltokban fizetni sem lehetett. A támadás előtti működés visszaállítása szakértők szerint elhúzódhat. Tegnap írtunk róla, hogy az orosz Revil hekkercsapat zsarolóvírussal
júl. 6
9:45
Megváltozott munkaképességű személyek szochokedvezmény-alapjának megállapítása (Adózóna)
Idén június 10-étől kezdődően a többi kedvezmény alapjához hasonlóan kell meghatározni a megváltozott munkaképességű személyek után igénybe vehető szociálishozzájárulásiadó-kedvezmény alapját – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
júl. 6
9:51
Kijöttek a keddi magyar koronvírus-adatok (Piac és Profit)
Egy nap alatt 32 új fertőzöttet igazoltak, meghalt 2 beteg.
júl. 6
9:53
Bedőlt cégek – hány vállalkozás húzta le a rolót idén? (Piac és Profit)
Folytatódott a koncentráció a gazdasági versenyszférában, az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben.
júl. 6
9:54
Utolérheti-e Kína az Egyesült Államokat? (vg.hu)
Hszi Csin-ping kínai elnök rémálma, hogy országa, az USA 30 évvel ezelőtti kihívója, Japán sorsára jut.
júl. 6
9:57
5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban (Menedzsment Fórum)
A tavaly májusihoz képest, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
júl. 6
9:57
Sokkal többet vásároltunk a boltokban májusban a tavalyihoz képest (Privátbankár)
5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint.
júl. 6
9:57
Légicsapással reagált az afgán hadsereg a tálibok területfoglalásaira (Portfolio)
Legalább 77 tálib halt meg az afgán légierő éjszaka, az ország több pontján végrehajtott légicsapásaiban - tudatta közleményben az afgán védelmi minisztérium kedden.
júl. 6
9:57
Chili és szeder is van az év fagylaltjában (MMonline)
Fehér Gergő békéscsabai cukrász Bíborka fantázianevű, chilis, szedres, csokis alkotása lett az év fagylaltja a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idei versenyén. Az 1998 óta minden évben megszervezett szakmai megmérettetés döntőjét hétfőn tartották Budapesten. A Cafe One-t képviselő Fehér Gergő mögött Koncz Andrea lett a második a gödöl
júl. 6
10:03
Nincs is jobb, mint egy Bitcoin gyár! (Kripto Akadémia)
A Celsius vezérigazgatója Alex Mashinsky elárulta, hogy a vállalat nemrég Bitcoin bányászati infrastruktúrába történt 200 millió dolláros beruházásából származó nyereség egy részét visszaosztja a betétesek között. A Cointelegraphnak nyilatkozva Mashinsky kijelentette, hogy a cég BTC bányászatba történt befektetése az ötödik…
júl. 6
10:03
2021-ben is sikert aratott az ABB női mentorprogramja (ProfitLine)
Idén is eredményesen zárult az ABB Kft. januártól júniusig tartó ABB női mentorprogram elnevezésű programja, melyet a vállalat műszaki egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozott létre. A program során a vállalat legalább öt, maximum 10 hallgatót választ ki pályázat útján különböző mérnöki területekről.
júl. 6
10:03
Magyarország elsőként akarja újraindítani a gazdaságát (hirado.hu)
Most az a célunk, hogy az Európai Unió országai közül a magyar gazdaság induljon újra a leggyorsabban – mondta Szijjártó Péter.
júl. 6
10:09
Emu garázdálkodott Szegeden, a rendőrök „letartóztatták” (Agroinform)
A Szegedi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai, egy menekülő emut fogtak be, majd biztonságba helyezték.
júl. 6
10:09
Biodiverzitás – áldás vagy átok a gazdálkodóknak? (Agrofórum)
Unos-untalan hallani, hogy a környezet pusztul, a biodiverzitás csökken, fajok tűnnek el. Ennek hatását a mindennapjainkban nem nagyon érezzük, sőt, a kártevők vagy a szúnyogok esetében például még szurkolunk is némi pusztulásnak. Mi tehát a helyzet, mi a szerepe a biodiverzitásnak, hogyan értelmezzük a történéseket? Az alábbiakban erre próbálok fé
júl. 6
10:15
Ez lesz az ingatlanpiac legújabb sikerágazata - Több milliárd dollár érkezhet ide a következő években (Portfolio)
A koronavírus-járvány teljesen újradefiniálta, hogy mit jelent az iroda és a vállalatoknak alaposan el kell gondolkodniuk azon, hogy a jövőben hol végezzék a munkájukat irodai dolgozóik. Megoldásokat keresve egyre inkább a rugalmas irodák felé fordulnak, és a Business Wire szerint azok globális piaca a 2020-as 7,97 milliárd dollárról 2021-re várhat
júl. 6
10:15
Kétszámjegyű gazdasági növekedés várható a második negyedévben (hirado.hu)
Már három hónapja pozitív a Heti Gazdasági Index értéke – írta Varga Mihály pénzügyminiszter.
júl. 6
10:17
Ideje kivonulnia az ír államnak a bankszektorból? (Portfolio)
Bő tíz évvel a pénzügyi válság után az ír állam kezd kifogyni a jó indokokból, hogy miért is tulajdonolja még mindig a bankszektor jelentős részét - írja egy véleménycikkben a Financial Times. Az ír államnak jelentős részesedései vannak legnagyobb bankjaiban, azonban ez kezdi visszavetni a szektor fejlődését - írja a lap.
júl. 6
10:18
Országszerte újulnak meg a kisvasutak (vg.hu)
Idén nyártól újabb elkészült beruházások gazdagítják tovább a hazai idegenforgalmi kínálatot.
júl. 6
10:20
A mexikói olajóriás nem tart a tűzvész következményeitől (vg.hu)
A tüzet egy elektromos vihar robbantotta ki.
júl. 6
10:21
Megérkeztek a Pénzügyminisztérium adatai a magyar gazdaság újraindulásáról (Portfolio)
Már három hónapja pozitív a Heti Gazdasági Index (HGI) értéke - írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon.
júl. 6
10:21
Megéri fejlesztésre költeni a vállalkozásoknak (MMonline)
A gazdasági visszaesés miatt szükséges takarékoskodás és optimalizálás mellett az újításokról sem lehet megfeledkezni. Ehhez a pénz mellett ötlet és nyitottság is kell, hogy meglássuk, meghalljuk az újító gondolatokat. A világ legnagyobb cégei ezért nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy bevonják munkatársaikat a folyamatba, és itthon is sok jó példa
júl. 6
10:24
Kevesebb stressz és kiégés – Izlandon bombasiker volt a négynapos munkahét (Forbes)
Izlandon már a munkavállalók 86 százaléka dolgozhat kevesebbet, ugyanannyi pénzért.
júl. 6
10:27
Marakodnak a nagyhatalmak, megszólaltak az elemzőházak az olajárakkal kapcsolatban (Portfolio)
Július elején tartotta meg szokásos havi találkozóját az olajkartell, ahol előzetesen arra lehetett számítani, hogy további lazítások jönnek majd, és ennek eredményeként még több olaj érkezhet a piacra. A tárgyalások azonban nem a várakozásoknak megfelelően alakultak, és végül megállapodás nélkül értek véget. Mindeközben pedig a nagyobb elemzőházak
júl. 6
10:30
Kétszámjegyű növekedést vár Varga Mihály (Demokrata)
A második negyedévben kétszámjegyű gazdasági növekedés várható Magyarországon – közölte Varga Mihály.
júl. 6
10:33
Az EKB eszközvásárlási programja nem hat az inflációra (ProfitLine)
Christine Lagarde szerint az infláció a következő évek során ismét alulmúlhatja az Európai Központi Bank 1,9% körüli célját.
júl. 6
10:33
Üzent az MNB a moratóriumosoknak: aki teheti, kezdjen el törleszteni! (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB)  arra biztatja a moratóriumot igénybe vett ügyfeleket, hogy minél előbb kezdjék meg hiteleik törlesztését azok, akiknek rendelkezésére áll az ehhez szükséges jövedelem - mondta az MNB felügyeleti szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
júl. 6
10:35
Már ma új maszkviselési részletszabályok jönnek (Portfolio)
Ma újabb részletszabályok jönnek a maszkviselési kötelezettségről azok után, hogy szombat óta az általános kötelezettséget eltörölte a kormány - hangzott el a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs 4. ülését követő sajtótájékoztatón.
júl. 6
10:36
Az összes eladott lakásnál csúszás lehet (vg.hu)
Egyre több társasház építése csúszik, és egyre többet. A piacon lévő projektekben található lakások 13 százalékát kínálják olyan épületben, amelyik több mint két évvel az eredeti átadási határidő után sincs még készen.
júl. 6
10:42
Vártnál is erőteljesebb az ausztrál konjunktúra (vg.hu)
Nem nyúlt a kamatokhoz keddi ülésén a jegybank, továbbra is 0,1 százalékos az irányadó ráta.
júl. 6
10:42
Nem a szokványos választ adtuk, ezért tudunk elsőként nyitni (Demokrata)
Videó! Szijjártó Péter fontos magyar–orosz együttműködéseket jelentett be Jekatyerinburgban.
júl. 6
10:45
Hitelmoratórium: mielőbbi törlesztésre buzdít az MNB (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) arra biztatja a moratóriumot igénybe vett ügyfeleket, hogy minél előbb kezdjék meg hiteleik törlesztését azok, akiknek rendelkezésére áll az ehhez szükséges jövedelem – mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője ma az M1 aktuális csatornán. Felesleges kiadást vállal magára az, aki továbbra is igénybe venné a mora
júl. 6
10:45
Kiderült, mikortól pörög újra a Szerencsekerék (MMonline)
Július 19-én tér vissza a hazai képernyőkre minden idők egyik legsikeresebb televíziós vetélkedője, a Szerencsekerék. A produkció a TV2-n lesz látható, a műsorvezető Kasza Tibi, segítőpartnere, a betűket felfedő szerencselány pedig Sydney van den Bosch lesz majd. A 21. századi néző igényekhez alkalmazkodva tér vissza a képernyőre július 19-től a l
júl. 6
10:48
Sikeres lett az Izlandon bevezetett négynapos munkahét (vg.hu)
A munkavállalók arról számoltak be, hogy kevésbé érzik magukat már stresszesnek és nem égnek ki a munkájuk során.
júl. 6
10:51
Ismét gyengül a forint, már 353 felett az euró (Portfolio)
Az elmúlt napokban nem tud 350 alá erősödni a forint az euróval szemben, a jelek szerint az MNB kamatemelése ellenére sincs további szufla a magyar devizában. A következő időszakot a csütörtök reggel érkező júniusi inflációs adat határozhatja meg, a szakértők előzetesen az áremelkedés enyhülésére számítottak.
júl. 6
10:54
A hitelmoratóriumot igénybe vevőknek érdemes minél előbb megkezdeni a törlesztést (vg.hu)
Egyelőre szeptember 30-ig tart a moratórium, amelynek a meghosszabbításáról a kormány augusztus végén, szeptember elején fog dönteni.
júl. 6
10:57
Mikrobiológiai hiba miatt visszahívja egy termékét a Spar (Infostart)
Aki szereti a kolbászt, annak érdemes odafigyelnie.

Keresés