2021. július 22. csütörtök

júl. 22
6:51
Milliárdos tornacsarnokot épít a kormány egy ezerfős községben (Menedzsment Fórum)
1,1 milliárd forintot ad a kormány Dad község tornacsarnokára.
júl. 22
6:51
Túl a nehezén? A hazai vállalatok már nem tartanak a negyedik hullámtól (Piac és Profit)
Ha jön is negyedik hullám, négyből három kkv már nem számol a tavaszihoz hasonló súlyosságú járványhelyzettel. Az újabb korlátozások helyett inkább a vírus előtti működési teljesítményük visszaállítására fókuszálnak – derül ki a K&H felméréséből.
júl. 22
6:54
Mi legyen a tarlóval? (Agrofórum)
Az aratás megindulásával országszerte szaporodnak a már learatott kalászos gabona és őszi káposztarepce táblák. E learatott termény elszállítása, beraktározása után ott marad a területen a tarló, amely sok olyan dolgot is tartalmaz, amely növényvédelmi szempontból veszélyes helyzeteket idézhet elő. Mind gyomosodás szempontjából, mind pedig növényk
júl. 22
7:12
2050-ig 100%-ban megújuló energiaforrásokra áll át az LG (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) a mai napon bejelentette, hogy fenntarthatósági stratégiájának részeként 2050-ig teljesen átáll a megújuló energiaforrások használatára. Az LG friss fenntarthatósági riportjában megjelent célkitűzés a vállalat Zero Carbon 2030 nevű korábbi kezdeményezését egészíti ki, amelyben az LG ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a 2017-es
júl. 22
7:24
Kemenesi Gábor: bőven van még mozgástere a koronavírusnak, már nyáron jöhet a negyedik hullám itthon (Portfolio)
Fölösleges arra várni, hogy eltűnik a koronavírus, és a kórokozó előbb-utóbb mindenkit megtalál – mondta az InfoRádióban Kemenesi Gábor. A virológus mindenkinek az oltást javasolja, és valószínűsíti, hogy visszatér az az idő, amikor maszkot kell hordanunk, amikor távolságot kell tartanunk, mert így lehet megvédeni az oltatlanokat. Sőt, szerinte a v
júl. 22
7:24
Német pénzügyi pumpával fejeződhet be az Északi Áramlat 2 megépítése (vg.hu)
Berlin mintegy 245 millió dollár pénzügyi segélyt ígért Ukrajnának a gázvezeték kapcsán.
júl. 22
7:26
Átlépte az 1400 forintot a fizikai átlagórabér (vg.hu)
Az idei második negyedévben első ízben került 1400 fölé a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A jelenlegi 1 407 forintos átlagórabér 4 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 1 352 forintos szintet. A felsőbb
júl. 22
7:30
A Pfizer és az AstraZeneca is nagyon hatékony a delta variánssal szemben (vg.hu)
Mindkét dózisa szinte ugyanolyan védelmet biztosít, mint az eddig domináns alfa variánssal szemben.
júl. 22
7:36
Indul a főszezon - Emelkednek-e az albérletárak? (ProfitLine)
Az albérletpiacon csütörtöktől, a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével indul a főszezon, amelyben idén ugyan nem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, a fiataloknak azonban két- vagy akár háromhavi kaucióval is számolniuk kell a lakáspiaci szakértők szerint.
júl. 22
7:36
Mennyit keres most egy fizikai munkás Magyarországon? Itt a friss adat! (Portfolio)
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1407 forint volt a második negyedévben, 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1352 forintos szintet - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből.
júl. 22
7:36
Diákok ezrei várják tűkön ülve az estét (vg.hu)
Csütörtök este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási ponthatárokat.
júl. 22
7:42
Óriási összeggel vigasztalja Ukrajnát Németország (vg.hu)
Berlin mintegy 245 millió dollár pénzügyi segélyt ígért Ukrajnának a gázvezeték kapcsán.
júl. 22
7:42
Hibrid munkarendet és még több rugalmasságot kínál a Vodafone dolgozóinak (Márkamonitor)
Hibrid munkarendben folytatja működését a Vodafone Magyarország, beépítve az elmúlt másfél év tapasztalatait, valamint a dolgozói igényeket és visszajelzéseket. A vállalat a hibrid munkarend formájában egy olyan, rugalmasan személyre szabható keretrendszert biztosít dolgozói számára, amely figyelembe veszi az egyéni preferenciákat, és biztosítja a
júl. 22
7:44
Gyengüléssel indította a csütörtököt a forint (vg.hu)
Az euróhoz, a dollárhoz, és a svájci frankhoz képest is gyengült a magyar fizetőeszköz.
júl. 22
7:48
Kína kiakadt az új WHO-s vizsgálaton, amely a laborból kiszabadult vírus elméletét kutatja (Portfolio)
Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet - közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője.
júl. 22
7:48
Világpolitikai sakkjátszmává vált a koronavírus eredetvizsgálata (vg.hu)
Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet - közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője.
júl. 22
7:48
Mezeipoloskák a napraforgón (Agrofórum)
Ha a napraforgótáblákat járjuk, sok helyen figyelhetünk fel a levélnyeleken, vagy a tányérok fonáki részén látható nagy, parásodó sérülésekre. Ezekért a mezeipoloskák (1. kép) a felelősek.
júl. 22
7:48
Szégyen: csipkebogyót és kamillát importálunk (Mezőhír)
Tradícionális gyógynövényeinkből importra szorulunk.
júl. 22
8:00
Itt a bejelentés: további beadási kör jöhet a rendkívül népszerű új EU-pályázathoz (Portfolio)
Azzal a múlt heti döntéssel, hogy minden beadott pályázatot befogadtak a GINOP Plusz 1.2.1-es új uniós pályázaton, lényegében összevonta a három beadási szakaszt a szaktárca és a teljes 200 milliárdos pályázati keretet elérhetővé tette, de vizsgálják további beadási kör meghirdetését ehhez a pályázathoz – jelezte az Innovációs és technológiai minis
júl. 22
8:00
A globális járvanyadatok már emelkednek (vg.hu)
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint a világon 191 951 455 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 126 444.
júl. 22
8:06
Enyhe forintgyengülés reggel (ProfitLine)
Kissé gyengült a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel, az euró 359,86 forinton forgott negyed nyolc körül, 34 fillérrel emelkedett az árfolyam a szerda esti 359,52 forinthoz képest.
júl. 22
8:06
Nagyon hatékony a Pfizer és az AstraZeneca vakcinája a delta variánssal szemben (Portfolio)
Nagyon hatékony a Pfizer/BioNTech és az AstraZeneca vakcinája a koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsával szemben is - derül ki a New England Journal of Medicine brit egészségügyi szaklapban szerdán megjelent tanulmányból.
júl. 22
8:12
Brutális, 26 milliárd dolláros kártérítési alapot hoznak létre az ópiátokon nyerészkedő gyógyszercégek (Forbes)
Nem teljesen önként cselekednek, az ópiát tartalmú fájdalomcsillapítók okozta függőséget kell kezelniük. Négy nagy amerikai gyógyszeripari cég egyezséget kötött az opiátválsággal kapcsolatos perek és eljárások ezreinek rendezésére – írja az
júl. 22
8:15
Indulhat a székelyföldi magántőkealap (TőzsdeFórum)
Magántőkealapot hozott létre Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes grófi család leszármazottja; az alap elsősorban a székelyföldi feldolgozóiparba kíván befektetni.
júl. 22
8:17
Szerdán sem döntött az irányról az OTP (TőzsdeFórum)
Napi A szerdai kereskedést is stagnálással zárta az OTP árfolyama, mérsékelt gyengüléssel fejezte be a napot 15960 forinton, továbbra sem lépve ki a 20 és 50 napos mozgóátlagok közül. Sok izgalmat tehát nem hozott a tegnapi nap a papír grafikonján, változatlanul arra kell figyelni, hogy merre indul a mozgóátlagok közül. Az 50 napos mozgóátlag alá
júl. 22
8:18
50 millió forintos tranzakció a SunDellnél (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket a tranzakcióról a társaság.
júl. 22
8:18
Ezek a legnépszerűbb ingatlanok hazánkban és az EU-ban (vg.hu)
Az Eurostat közelmúltban megjelent tanulmánya szerint 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1 százaléka lakásban lakott, míg a lakosság valamivel több, mint egyharmada (34,8 százalék) családi házban, közel egyötöde (18,5 százalék) iker- vagy sorházban élt.
júl. 22
8:19
Sikeresen pattant támaszszintjétől a MOL (TőzsdeFórum)
Napi Ebben a körben is megúszta a MOL fontos technikai szintje, megjött a felpattanás 2300 forinttól a szerdai kereskedésben, mozgóátlagaihoz pattant vissza az árfolyam. A tartós bullish fordulattól azért még messze vagyunk, egyelőre csak a támasz lélegezhet fel. További pozitív jelzést az 50 és 20 napos mozgóátlagok fölé emelkedés jelentene, ezzel
júl. 22
8:21
További ellenállásokat tesztelhet a Richter (TőzsdeFórum)
Napi Szépen alakult a Richter kereskedése szerdán, napon belül csak mérsékelt mínuszokat láthattunk, ami után azonban erősödni sikerült, így tovább távolodtunk az 50 napos mozgóátlagtól. A 8290 forintos záró érték tehát összességében pozitívan értékelendő, innen meg lehet próbálni a 8400 forintos mérsékelt erejű ellenállás tesztelését is. A napos g
júl. 22
8:23
Oldalazásból próbál kilépni a BUX (TőzsdeFórum)
Napi A MOL és a Richter vezetésével erősödött a BUX árfolyama szerdán, júliusban harmadszor kísérli meg a 20 napos mozgóátlag fölé visszatérést. A csütörtöki kereskedéstől bull szempontból elsősorban tehát ezt várhatjuk, a mozgóátlag átlépésének megerősítése nyitna teret felfelé, első körben a felső Bollinger szalaghoz. A további erősödés az elmúlt
júl. 22
8:24
Termékvisszahívás: üvegdarabok lehetnek az italban (Adózóna)
Visszahívja az ALDI az Aperitivo Sprizz aromatizált, boralapú, 3×0,2 literes kiszerelésű termékét, mert nem zárható ki az üvegdarabok jelenléte, olvasható az ALDI honlapján.
júl. 22
8:24
Az uniós átlaghoz képest kevés magyar lakik lakásban (vg.hu)
Az Eurostat közelmúltban megjelent tanulmánya szerint 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1 százaléka lakásban lakott, míg a lakosság valamivel több, mint egyharmada (34,8 százalék) családi házban, közel egyötöde (18,5 százalék) iker- vagy sorházban élt.
júl. 22
8:25
Zalaegerszegen fejleszt az E.ON (TőzsdeFórum)
Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte szerdán sajtótájékoztatón az E.ON mKözép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Z
júl. 22
8:27
Reakciók a kormány népszavazására: Jakab Péternek is van öt kérdése (Menedzsment Fórum)
A Jobbik elnöke szerint egy bátor miniszterelnök a lopásról kérdezné meg inkább a választópolgárokat, Karácsony Gergely pedig jövővédő népszavazással reagált arra, hogy a kormány a közös népakaratot hívja segítségül Brüsszel ellen.
júl. 22
8:29
Este 8-kor derülnek ki a felvételi ponthatárok (Menedzsment Fórum)
Idén mintegy 110 ezer diák izgulhat.
júl. 22
8:30
Rövidesen megszólal Gulyás Gergely a friss kormánydöntésekről és az EU-s vitákról (Portfolio)
Csütörtök reggel 9-kor kezdődik a Kormányinfo, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismerteti a friss kormánydöntéseket, illetve az aktuális fejleményekről beszél – áll a Miniszterelnöki Kabinetiroda meghívójában.
júl. 22
8:36
Meghaladta az 1400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére (ProfitLine)
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1407 forint volt a második negyedévben, 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1352 forintos szintet - derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t csütörtökön.
júl. 22
8:36
Kásler a delta variánsról: Nagyon aggasztó jelenségeket tapasztalunk (Pénzcentrum)
Noha a szennyvíz víruskoncentrációja jelen pillanatban nagyon alacsony hazánkban, a másik nagyon lényeges, az R-tényező azonban emelkedőben van - mondta Kásler Miklós.
júl. 22
8:36
Emelkedéssel indulhat a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap az amerikai tőzsdéken folytatódott a rali a hét eleji visszahúzást követően, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek, a legnagyobb amerikai vállalatok közül többek között a Coca-Cola is közzétette negyedéves számait. Csütörtökön az ázsiai tőzsdéken kifejezetten jó hangulat uralkodott és az előjelek alapján az európai tőzsdéken i
júl. 22
8:36
Nagyban játszva olcsóbb a személyi kölcsön (vg.hu)
Valamivel nyolc százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval (THM) is elérhetők személyi kölcsönök a piacon, ám a kedvező kondíciókhoz az átlagnál magasabb jövedelem és többmillió forintos hitelösszeg is szükséges lehet.
júl. 22
8:39
Majdnem ugyanolyan jól véd a delta ellen a Pfizer és a Moderna, mint a korábbi variánsok ellen (Menedzsment Fórum)
Egy friss brit felmérés szerint.
júl. 22
8:48
Amerikai gyógyszeripari cégek 26 milliárd dolláros egyezséget kötöttek az opiátválsággal kapcsolatos perek rendezésére (Portfolio)
Négy nagy amerikai gyógyszeripari cég egyezséget kötött az opiátválsággal kapcsolatos perek és eljárások ezreinek rendezésére - áll több amerikai tagállam főügyészének szerdán közzétett közleményében.
júl. 22
8:50
Koronavírus: megérkeztek a csütörtök reggeli magyar adatok (Portfolio)
71 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 016 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Egy beteg elhunyt, így az elhunytak száma 30 020 fő. 62 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen.
júl. 22
8:54
Elon Musk elárulta, hogy melyik három kriptovalutába fektetett be (Portfolio)
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója kedden elmondta, hogy a két vállalatán kívül a bitcoin, a dogecoin és az ethereum a három legjelentősebb eszköz, amivel személyesen rendelkezik.
júl. 22
8:54
Felveszik a kesztyűt a pénzmosás ellen a bankok (vg.hu)
Egész Európában folytatódik a bankok védelmi vonalainak átszervezése a fokozódó felügyeleti elvárásoknak megfelelően. A KPMG 47 bank közreműködésével 2021 tavaszán készített nemzetközi felmérése (Insights on evolving AML practices) szerint a védekezésben teret nyer a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, ugyanakkor a védelemért felelős osztá
júl. 22
8:54
Aszály: mit tehetünk a kiskertben? (Agrofórum)
Az aszály mindig probléma, ahogyan az is, ha hirtelen nagy mennyiségű csapadék hullik le egyszerre. Nézzük sorra, mit tehetünk a kiegyenlítettebb vízgazdálkodású kertért.
júl. 22
8:56
Három-négy éremre számíthatunk a magyar úszóktól a kapitány szerint (vg.hu)
Sós Csaba szerint hét-nyolc magyar versenyző ugrik éremesélyeként medencébe a pénteken rajtoló tokiói olimpián.
júl. 22
9:00
Hetvenegy új fertőzöttet találtak, egy ember elhunyt (vg.hu)
A delta variáns gyors terjedése a vakcina felvételére kérik azokat, akik még nem oltatták be magukat.
júl. 22
9:00
Megjósolhatatlan, mi lesz, ha betör a piacra az évelő búza (Mezőhír)
Előrehaladott állapotban az évelő búza fejlesztését célzó kutatások világszerte.
júl. 22
9:06
Erős utolsó negyedév vár az e-kereskedelemre (ProfitLine)
Évről évre fokozódó verseny jellemzi a hazai e-kereskedelmet, ami a koronavírus-járvány miatt megváltozott vásárlói szokásoknak köszönhetően egy év alatt hármat lépett előre. Már most biztosan tudható, hogy az évvégi vásárlási főszezon komoly aktivitásra sarkallja majd a legnagyobb szereplőket.

Keresés