Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 4 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára szintén 4 forinttal csökken.
Az újfajta önkéntes szolgálatra azok jelentkezhetnek, akik valamiért csak később kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, és azok, akik befejezték a tanulmányaikat, de nem szereztek végzettséget.
A meteorológusok szerint ezerévente egyszer tapasztalható hatalmas esőzés pusztít napok óta Kína középső részén, a Nissan már leállította a termelést helyi gyárában.
Júliusban megújul a több mint tízéves múltra visszatekintő The European Conservative folyóirat és online magazin. Az első, új arculattal ellátott, nyomtatott kiadás július 23-án jelenik meg több európai országban, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában, az átalakított weblap pedig július 20-án élesedett. Az ezentúl negyedévente megjelenő ango
Nem régen jelent meg a Kormány újabb rendelete a távmunka ideiglenes, tavaly év végén bevezetett rendszerének meghosszabbításáról, amely néhány fontos módosítást is tartalmaz az eddigiekhez képest. A Niveus Consulting Group ezeket a szabályokat járja körbe, különös tekintettel az adózási kedvezmények adta lehetőségekre.
A földgáz belföldi felhasználása mintegy 33 ezer petajoule (PJ) volt Magyarországon idén áprilisban, 37 százalékkal több, mint egy éve, a villamosenergia-felhasználás pedig 13,6 százalékkal 3851 gigawattórára (GWh) nőtt tavaly áprilishoz képest - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel, áprilisi energias
Nemzetközileg csökken a nemek közötti szakadék a szabadalmi bejelentések arányában, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) adatai szerint pedig a hazai eredmények is jövőbemutatóak. A World Intellectual Property Organization (WIPO) adatai alapján 2000-ben a nemzetközi szabadalmi bejelentések 9 százalékát lehetett női feltalálóhoz kötni, míg 2
Több száz légijáratot töröltek Kelet-Kínában, miután Nanking nemzetközi repülőterének dolgozói között tizenhét embert koronavírusos fertőzöttként azonosítottak - számolt be a Hszinhua kínai hírügynökség.
Mintha nem is lett volna minipánik a hét elején, minden szépen felfelé tart Európában, bár néhány gyorsjelentést rosszul fogadtak Németországban. A magyar BUX indexet csak a Mol menti meg, a többi nagyobb papír esik. A Netflix előfizetőinek száma végre jobban nőtt, mint a várakozás. A bitcoin-tulajdonosok újra 30 ezer dollár feletti árra ébredtek.
Az egyaránt június 28-án nyilvántartásba vett Opus Bridge-dzsel és Opus New Way-jel együtt immár 12-re emelkedett a Magyarország leggazdagabb embere tulajdonában lévő magántőkealapok száma. Az azokat menedzselő két cég közül az Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek volt jobb éve, miután a tavalyelőttinél magasabb, közel 210 millió forintos ad
A nyári szezon első hónapjában 630 ezren választották a vasúti közlekedést a balatoni kikapcsolódáshoz, köszönhetően a járványhelyzet csillapodásának, a remek nyári időnek és a folyamatosan bővülő fejlesztéseknek.
Hibrid munkarendben folytatja működését a Vodafone Magyarország, beépítve az elmúlt másfél év tapasztalatait, valamint a dolgozói igényeket és visszajelzéseket. A vállalat a hibrid munkarend formájában egy olyan, rugalmasan személyre szabható keretrendszert biztosít dolgozói számára, amely figyelembe veszi az egyéni preferenciákat, és biztosítja a
Az otthon dolgozókra vonatkozó szabályok átfogó, törvényi szintű rendezése még várat magára, és egyelőre átmeneti rendeletekkel igazítják a meglévő szabályokat a megnövekedett home office igényhez - elemezte a kormány nemrég megjelent újabb rendeletét a távmunka ideiglenes, tavaly év végén bevezetett rendszerének meghosszabbításáról a Niveus Consul
A második negyedéves gyorsjelentési szezon már a második hetében jár, és ugyan az elején még az elemzők nagyon optimisták voltak, hogy a vállalatok nagy része felülmúlja az elemzői várakozásokat, és a részvények nagyot emelkedhetnek; most viszont azt látjuk, hogy ugyan a vállalatok teljesítménye szép emelkedéseket mutatott, a befektetők még sem elé
Japán több erőművet, köztük egy régóta szunnyadó atomreaktort is újraindított egy esetleges energiaválság elkerülése érdekében. Az utóbbit a kánikula, vagyis a hűtőberendezések intenzív használata miatt megugró energiakereslet válthatja ki, főképp Tokióban, ahol pénteken kezdődik az olimpia – írja a Reuters.
A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen. Az érintett vállalkozás a közép-magyarországi régióban feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse a kavi
Lassult a magyar fotovoltaikus naperőmű-kapacitás bővülése 2021 első hónapjaiban a 2020-es ütemhez képest, de még így is elég gyorsnak tűnik az energiastratégiába foglalt 2030-as cél eléréshez. A növekedés sebességének csökkenése valószínűleg csak átmeneti jelenség, különösen a háztartási méretű naperőművek esetében várható, hogy újra felpörög a te
Aki az elmúlt években technológiai részvényeket vásárolt, az mostanra jó eséllyel ül szép profitban, még akkor is, ha a tavalyi év végén és az idei év elején azért a gazdasági újranyitásból leginkább profitáló vállalatok részvényei jelentősen felülteljesítők voltak a tech cégekkel szemben. Tehát ha a hosszabb távú trendnél maradunk, akkor egyértelm
A mezőgazdaság évezredeken keresztül kétszereplős volt: a gazda és a természet együttműködése. Mára a technológia vált nélkülözhetetlen társsá – mondta Dr. Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője az Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencián.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelzése alapján Magyarországon a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak az SMS-végződtetés és a tömeges SMS-ek (például banki tranzakciókról értesítő üzenetek) terén, ugyanis díjaik mértéke megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas.
Hatalmas átalakulás előtt áll a kiscsomag-logisztikai piac, nemcsak az online rendelések száma növekedhet drasztikusan, de még a választható kiszállítási módszerekben is egyre szélesebb körű, és jobban automatizált lehetőségek terjednek el. A drága élő munkát, a futáros házhoz szállítást váltják fel a csomagautomaták, és hamarosan akár a robottechn
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester ma Facebook-oldalán jelentette be, hogy összesített adatok érkeztek a fővárosi antitest szűrésről, amelyben már a kerületek eredményei is benne vannak.
A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint újra lehet Magyarországon népszavazást rendezni és ennek a jogszabályi lehetőségnek az apropóján jelentette be ma délelőtt Orbán Viktor kormányfő, hogy a gyermekvédelminek nevezett törvény kapcsán öt kérdésben népszavazást tervez a kormány. Ezután egy órával Karácsony Gergely főpolgá
A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen. Az érintett vállalkozás a közép-magyarországi régióban feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse a kavi
A Netflix a korábbi sajtóértesülésekkel összhangban megteszi első nagy lépését a tévéműsorokon és filmeken túl, mégpedig a videojátékok piacán való terjeszkedéssel tervezik ezt. A tegnapi piaczárás után érkeztek meg a szolgáltató második negyedéves számai, amelyekből kiderült, hogy bár a cég előfizetőinek száma az elemzők által vártnál nagyobb mért
Az albérletpiacon csütörtöktől, a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével indul a főszezon, amelyben idén ugyan nem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, a fiataloknak azonban két- vagy akár háromhavi kaucióval is számolniuk kell a lakáspiaci szakértők szerint.
A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.