2021. július 20. kedd

júl. 20
11:18
Drágább tévéket vettek a foci-Eb alatt az Extreme Digital hazai vásárlói (Márkamonitor)
A legtöbb tévét a Labdarúgó-Európa-bajnokság első mérkőzésének hetében rendelték az Extreme Digitaltól, az eladott tévék bruttó átlagára 20 ezer forinttal emelkedett a foci-szezonban. Szinte mindenki okostévét vásárolt, a legtöbben pedig 55 colos tévét választottak.   Bár a pandémia miatt tavaly is sokan vásároltak új tévét, a június 11. és július
júl. 20
11:24
Kötelezővé tennék az oltást a munkahelyeken (Piac és Profit)
Javasolja az MKIK.
júl. 20
11:26
Túlélni a járványt: mit léptek a hazai cégek? (Piac és Profit)
A Budapest Bank saját kisvállalkozó ügyfelei körében végzett kutatásból kiderült, hogy a pandémiával összefüggésben a cégek több mint felének nem változott, 40 százalékuknak pedig kedvezőtlenebb lett a pénzügyi helyzete. Utóbbiak 63 százaléka inkább előre menekül, és a különböző beruházásokban, korszerűsítésben látja a sikeres újraindítás kulcsát.
júl. 20
11:36
Szolgáltatóváltás az Elmű-Émásznál (vg.hu)
Szeptember 1-jétől az MVM Next veszi át az egyetemes áramszolgáltatást az Elmű-Émász szolgáltatási területén.
júl. 20
11:36
Új partnerrel erősít a PortfoLion (Márkamonitor)
Befektetési banki és tőkepiaci területéről érkezik új partner a PortfoLion Capital Partnershez: a korábban a TritonLife-nál, az UniCreditnél és a CAIB-nél is vezető pozíciókban dolgozó Gidófalvy Elemér az idei évtől az érett fázisú befektetések és felvásárlások területén segíti a cég munkáját.  Az új partner érkezésével az Alapkezelő évtizedes tőke
júl. 20
11:42
Súlyos vád érte a világ vaddisznóállományát: 1,1 millió autó emissziójával érhet fel a rossz szokásuk (Portfolio)
A világszerte élő vaddisznók számlájára évente annyi szén-dioxid kibocsátása írható, amennyi 1,1 millió autó emissziójával érhet fel - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.
júl. 20
11:42
Kötelezővé tehetik a munkáltatók az oltást? Itt a kamara javaslata (Pénzcentrum)
A munkaadóknak lehetővé kell tenni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára – erre vonatkozóan tesz jogalkotási javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László szerint ma is elterjedt gyakorlat, hogy a vállalatok elvárják a dolgozóiktól az oltást, a jogszabályi módosítás viszont megkönny
júl. 20
11:44
Bővítené a kapacitásait a Hell (Portfolio)
A Hell Energy a Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a befektetőket és a tőkepiaci szereplőket arról, hogy kapacitásbővítő beruházásokat fognak végrehajtani.
júl. 20
11:48
Le se kéne írnunk, vélhetőleg akkor is kitalálná, hány adag Pfizer érkezett most az országba (Menedzsment Fórum)
De azért leírjuk, hogy több mint 260 ezer.
júl. 20
11:48
Több mint negyedmillió Pfizer érkezett (vg.hu)
A Pfizer már féléve szállítja heti rendszerességgel Magyarországra vakcinát.
júl. 20
11:48
Amerikai szenátorok aggódnak a digitális jüan miatt (FinTechRadar)
Három republikánus szenátor megtiltaná az olimpikonoknak a kínai jegybank által kibocsátott digitális valuta használatát. Még a végén rászoknak az emberek.
júl. 20
11:54
Érdekes nézettségi adatok a labdarúgó Európa-bajnokságról (MMonline)
Mennyien néztek bele legalább egy percig az Európa-bajnokság meccseibe? Mennyire voltak népszerűek a magazinműsorok? Mennyi reklámot sugároztak a mérkőzések körül? Többek között ezek is kiderülnek a Nielsen Közönségmérés adataiból. Idén június 11. és július 11. között a sport tematikájú műsorok a sugárzási idő 7,2 %-át tették ki, melynek 32,6%-a fo
júl. 20
12:00
Kitörési pont a kockázati tőkepiaci boom (vg.hu)
Olyan ígéretes szereplőket hoz a felszínre a hazai startup ökoszisztéma, hogy ezen a téren akár Magyarország is lehet az új Izrael – mondta a VG-nek Mikó Botond az Exagent alapítója.
júl. 20
12:06
A válság ellenére is új történelmi csúcson az Ausztriában dolgozó magyarok száma (Privátbankár)
Annak ellenére, hogy a koronavírus-válságnak még koránt sincs vége, és nem a legjobb évként fog bevonulni a turizmus történetébe sem a 2021-es, az Ausztriában dolgozó magyarok száma új történelmi csúcsra emelkedett. Messze a magyarok kapták a legtöbb állást júniusban, amihez hozzájárulhat, hogy osztrák dolgozókból egyre kevesebb van. Az országban a
júl. 20
12:06
Nagyot zuhant az olaj árfolyama az Opec döntés után, a piac a delta variáns miatt aggódik (ProfitLine)
A WTI 8 hetes mélypontra, 67,1 dollárra zuhant, miután tegnap a befektetők a nyersanyagok és a részvények széles körét adták el a koronavírus járvány okozta félelem miatt.
júl. 20
12:06
Sosem nőttek még ilyen durván a német termelői árak, mint most (Portfolio)
A vártnál kissé nagyobb, rekordszintű volt a termelői árak éves emelkedésének üteme júniusban Németországban, ami tovább erősítheti az inflációs aggodalmakat.
júl. 20
12:06
Egyre drágábbak a svájci órák (vg.hu)
Kína egyre közelebb kerül az Egyesült Államokhoz a svájci órák vásárlása terén is és egyre inkább a legdrágább órák húzzák az iparágat. Az első félévet tekintve már majdnem sikerült utolérni a járvány előtti szintet.
júl. 20
12:08
Óriási hátrányt jelenthet egy üzletnek, ha nem tud kártyát elfogadni (Portfolio)
Hatalmas lökést adott a koronavírus-járvány a digitális fizetési megoldások elterjedésének, a további előrelépés azonban csak a közérthető, segítő jellegű edukációval valósulhat meg – véli Berkes Tibor, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója. A digitális fizetés mára ráadásul versenyképességi kérdéssé is vált: az a vállalkozó, aki nem hajlandó bi
júl. 20
12:12
A selyemakác trükkjei – nemcsak tűri a szárazságot, hanem védekezik is ellene (Agroinform)
Az Ázsiából származó, egzotikus díszfa jól tűri a szárazságot, különleges trükkre képes a leveleivel.
júl. 20
12:12
Hulladékkezelési útmutatás a Spar saját márkás csomagolásain (Márkamonitor)
A hulladékgyűjtés egyszerűsítése és hatékonysága érdekében a vállalat idén nyártól jól áttekinthető piktogramokkal látja el saját márkás termékeinek csomagolását annak érdekében, hogy a vásárlók megismerjék, melyeket tehetik a szelektív hulladéktárolókba vagy éppen a kommunális gyűjtőkbe. A SPAR vásárlói az első időszakban csaknem 100 saját márkás
júl. 20
12:14
Az elvadult disznók jobban szennyezik a légkört, mint 1 millió autó (Agroinform)
A világszerte élő elvadult házi sertések számlájára évente annyi szén-dioxid kibocsátása írható, amennyi 1,1 millió autó emissziójával érhet fel – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.
júl. 20
12:18
Brüsszeli igen a Richter új készítményének forgalmazására (Infostart)
A Ryeqo nevű készítmény egy, az aktív korú nők negyedét érintő elváltozásra kínál megoldást.
júl. 20
12:24
Mire számítanak a cégvezetők az újraindítás után? (Piac és Profit)
Úgy tűnik, egyelőre megúszták a komoly bedőlési hullámot a vállalkozások, mégis általános bizonytalanság övezi az újraindítás időszakát. Számos cég a többletköltségek ellenére is vállalta a digitális megoldások bevezetését.
júl. 20
12:30
Konszolidáció a tőzsdéken, 30 ezer alá esett a bitcoin (Privátbankár)
A tegnapi nagy zuhanást ma megnyugvás, szerény emelkedés követi, a hétfő nagy vesztese, a Mol ma már a húzópapír. Az euró/forint ma is volt 360 felett, de azután eltávolodott ettől a szinttől. A kriptodeviza-piacon is nagy esés volt, miközben a hatóságok több ponton támadnak.
júl. 20
12:30
Megfogta a fontos szint a forintot, erősödni próbál (Portfolio)
A hétfői borongós hangulat kicsit enyhült kedden délelőtt és ez, illetve egy fontos technikai szint segített a forintnak, hogy erősödni tudjon délig az euróval szemben.
júl. 20
12:30
További drágulást jósolnak az építőiparban (vg.hu)
.
júl. 20
12:36
Hintőpor-per: trükköt vetne be a J (vg.hu)
A hintőpor-perekkel kapcsolatos esetleges újabb kártérítésfizetési kötelezettségek alól ügyes, de legális trükkel szeretne kibújni a Johnson & Johnson (J&J).
júl. 20
12:42
Bangóné megkapta a választ a kórházi adósságokra vonatkozó kérdésére (Menedzsment Fórum)
A kórházi adósságok május végén átléptek egy kritikus szintet, tehát már 2021 ötödik hónapjában 41, 8 milliárd forintot görgettek maguk előtt az egészségügyi intézmények. Mindez feltűnt Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselőnek is, ezért megkérdezte Kásler Miklóstól, miért nő a kórházak adóssága? A képviselőnő megkapta a választ.
júl. 20
12:42
Egyenlő munkáért egyenlő bért – mikor térhet el ettől a munkáltató? (Adózóna)
Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a munkavállalók az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét a tagállamok előtt közvetlenül érvényesíthetik abban az esetben is, amennyiben az elv a tagállamban nem jelenik meg jogszabályi szinten. Az alábbiakban az ügy hátterét és a hazai szabályozást mutatjuk be.
júl. 20
12:42
Tombol a bizonytalanság a kisebb magyar vállalkozásoknál: ez gátolja őket leginkább (Pénzcentrum)
Úgy tűnik, egyelőre megúszták a komoly bedőlési hullámot a vállalkozások, mégis általános bizonytalanság övezi az újraindítás időszakát. Számos cég a többletköltségek ellenére is vállalta a digitális megoldások bevezetését. Egy friss kutatás a járvány okozta kihívásokat és a jelenlegi várakozásokat elemezte.
júl. 20
12:42
Hogyan érintette az elmúlt másfél év a kkv-kat, és mire számítanak a cégvezetők az újraindítás után? (Márkamonitor)
Az elmúlt másfél évben a világjárvány szinte minden kis- és középvállalkozás életét felforgatta. A kiszámíthatatlan ritmusban záporozó változások közepette elsődleges szemponttá vált az új játékszabályokhoz való alkalmazkodás, a közelmúltban pedig az újraindítás következtében jelentkeznek az újabb kihívások. Vajon túl vannak a vállalkozások a mélyp
júl. 20
12:48
Tízen indulhatnak a Nagy Vasúti Kvíz főnyereményéért (Transpack)
A közel 700 versenyzőből tízen jutottak a Nagy Vasúti Kvíz döntőjébe, ahol a főnyeremény egy szentpétervári utazás.
júl. 20
12:48
Fékezés nélkül rohant a bálázóba a személygépkocsi (GépMax)
Személyi sérüléses baleset történt.
júl. 20
12:54
Ajaj, a házi sertésben is megjelent a rettegett vírus (Agrárágazat)
Már nem csak a vaddisznókban van jelen a sertéspestis. Mi lesz most?
júl. 20
13:00
A Hell 67 milliárdnyi kötvényét jegyzi le az MNB (vg.hu)
A Hell kapacitásbővítő beruházásokra több tízmilliárdot tervez elkölteni.
júl. 20
13:00
Franciaország a Nemzeti Érdemrenddel tüntette ki a Kubota elnökét (Agrofórum)
A Kubota nemrégiben jelentette be, hogy elnök-vezérigazgatója, Masatoshi Kimata, a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrend elismerésében részesült, amelyet általában a francia állampolgároknak tartanak fenn.
júl. 20
13:00
Megjelent a parlagfű ellensége; keresd, fotózd, küld be! (Mezőhír)
Amerikából nemcsak növényeket hoztunk, de a velük táplálkozó rovarok is előbb-utóbb átkerültek az óceánon.
júl. 20
13:06
Karcsú hölgyek stílusos divatja - kötelező nyári darabok (ProfitLine)
Sokan akadnak, akik stílusos divatra vágynak, miközben kis méretű ruhákat hordanak. Nekik szól most a következő nyári összeállításunk, hogy legyen bár kánikula vagy egy régóta várt nyaralás, a lehető legteljesebb fényükben tündökölhessenek.
júl. 20
13:06
Nagyon úgy néz ki, hogy a rekordok éve lesz az idei a magyar áramfogyasztásban (Portfolio)
A valaha volt legnagyobb júniusi áramfogyasztását produkálta Magyarország az elmúlt hónapban, így 2021-ben február, március és április után már negyedszer dőlt meg a történelmi havi rekord. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei első fél évben fogyott a legtöbb áram az országban, és amennyiben a trend folytatódik, úgy 2021-ben minden korábbinál mag
júl. 20
13:06
A Magyar Szakszervezeti Szövetség azonnali érdekegyeztetést kezdeményez Parragh kötelező oltásos javaslata miatt (444.hu)
Nem értik, miért épp az Iparkamara elnöke kezdeményezi a jogszabályt.
júl. 20
13:12
Kiderült, mennyit keresnek a kezdő munkavállalók a magyar IKEA-ban (vg.hu)
Az IKEA jelenleg is több mint 60 nyitott pozícióba több mint 100 munkatársat keres.
júl. 20
13:12
Átadták a legjobb éttermeknek járó elismeréseket a 2021-es Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán (Márkamonitor)
Július 19-én, hétfőn este rendezték meg a hazai gasztronómiai élet egyik legjelentősebb eseményét, az Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát. A fődíjat, az Audi-Dining Guide Év Étterme Díjat 2019 és 2020 után idén is a Széll Tamás és Szulló Szabina séfek által vezetett Stand kapta. Az Év Vidéki Étterme Díj nyertese a tatai Platán Gourmet
júl. 20
13:14
Előnyben az analóg félvezető gyártók (vg.hu)
Az analóg félvezetők alig 15 százalékát teszik ki a teljes piac évi 400 milliárd dollár feletti értékesítésének, ennek ellenére befektetői szemmel több szempontból is értékesebbek lehetnek, mint a digitális félvezetők.
júl. 20
13:18
Precíziós gazdálkodás a gyakorlatban: szakmai nappal folytatódik az Ecpa (Agroinform)
Az Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia július 20-án a szakmai nappal folytatódik.
júl. 20
13:30
Párizs máris vizsgálatot indított a Pegasus-szal lehallgatott francia újságírók ügyében (Menedzsment Fórum)
Azt gyanítják, hogy a Mediapart portál munkatársait a marokkói titkosszolgálat figyelte meg. Marokkó tagad.
júl. 20
13:36
38%-ot esett a bitcoin alapok volumene (Kripto Akadémia)
Továbbra is az oldalvonal mentén várnak az intézményes- és a nagybefektetők. Erre utal, hogy az elmúlt héten a bitcoin befektetési alapok volumene 38%-ot esett vissza az idei heti átlaghoz képest. A CoinShares legfrissebb jelentése szerint átlagosan 3,9 milliárdos volument produkáltak…
júl. 20
13:36
Megérkezett a szakszervezetek válasza a kötelező oltásról szóló javaslatról (Portfolio)
Azonnali érdekegyeztetést, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF), valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezi a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy mielőbb megtárgyalják, mi indokolja Parragh Lászlónak, az MKIK elnökének a Portfolio-val ma ismertetett kezdeményezését, misze
júl. 20
13:36
Egyre több turistaparadicsom kezd újra zárni (vg.hu)
.
júl. 20
13:38
Mi az a korrekció? – Meddig esik a Bitcoin és az S&P500; tőzsdeindex? (Portfolio)
A tőzsdézésben az egymillió dolláros kérdés mindig az, hogy mikor jön el a piaci fordulat, illetve az adott árfolyammozgás meddig tartható fenn? Ha a pontos válasz megadható lenne az előző kérdésekre, akkor minden bizonnyal a Rolls-Royce lenne a legnagyobb példányszámba eladott autó, a tőzsdei kereskedők pedig csak hírből ismernék az árfolyamveszte
júl. 20
13:42
Megérkezett a szakszervezetek válasza a kötelező oltásról szóló javaslatra (Portfolio)
Azonnali érdekegyeztetést, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF), valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezi a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy mielőbb megtárgyalják, mi indokolja Parragh Lászlónak, az MKIK elnökének a Portfolio-val ma ismertetett kezdeményezését, misze

Keresés