A kriptodeviza-piacon már régen nem a bitcoin a legfőbb látványosság, most például annak stagnálása mellett egyes divatos érmék ára 80-90 százalékkal ment fel. A sláger a metaverzum és az ahhoz kapcsolódó technológiák. Az árupiacon csúnya esést hozott a fekete péntek, de ismétlődhet a 2020-as forgatókönyv, amikor egy nagy szakadást másfél éves mass
A legalább százezer főre becsülhető magyar kriptopénz-tulajdonosi kör a hírek szerint nemcsak a világhírű bitcoinból és ethereumból vásárolt be előszeretettel, hanem szívesen költött a magyar fejlesztői csapattal, honlappal rendelkező kriptopénzekre is. Ennek a trendnek egy új, meghatározó állomása lehet, hogy december elején elérhetővé válik az el
Integritási veszélyeket azonosított a közjegyzői kamaráknál és a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál (MBVK) az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden nyilvánosságra hozott elemzése.
Egyre többször és egyre több helyen éltek a vásárlók a kártyás vagy mobiltelefonos fizetés lehetőségével ebben az évben - olvasható egy friss felmérésben. A válaszadók leginkább a piaci és egyéb árusok esetében hiányolták a készpénzt kiváltó fizetési megoldásokat.
Hazai naperőműveinek fejlesztése érdekében tízéves futamidejű, 64,8 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki a MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Hungary Solar Park Kft. (HSP) az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében. A kötvény minősítését a Scope nemzetközi hitelminősítő végezte, a kötvények B+ besorolást kaptak a befek
A digitális faktoring úttörője, a Péntech novembertől új szolgáltatással bővíti portfólióját, amelynek köszönhetően most még könnyebb lehet a vállalkozások növekedésének finanszírozása. A digitális lízing megoldásnak köszönhetően a Péntech weboldalán keresztül a piacon egyedülállóan gyorsan és gördülékenyen, mindössze néhány kattintással igényelhet
Amikor a Görbe Erdő területére érünk, olyan, mintha egy titokzatos mesefilm díszletei között találnánk magunkat. Mindez pedig egy valóságos erdőrész a lengyelországi Szczecin közelében, ahol a fák úgy növekedtek, hogy a törzsek különös módon hajlottak meg.
Magyarországi naperőműveinek fejlesztése érdekében a MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Hungary Solar Park (HSP) tízéves futamidejű, 64,8 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében. A kötvény minősítését a Scope nemzetközi hitelminősítő végezte, a kötvények B+ besorolást kaptak a be
A bérkiáramlás továbbra is magas, a jövő évi emelésekkel és juttatásokkal pedig további emelkedéssel számolnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik arra is figyelmeztetnek, hogy mindez emelkedő inflációs kockázatokkal árnyalt.
Az ikonikus növényevő állatok, mint a gyapjas mamut, az óriás bivaly 50-60 ezer évvel ezelőtti kihalása világszerte drámai módon előidézte a tüzek terjedését a gyepes térségekben amerikai kutatók szerint.
A téli időszak egyik leggyakoribb témája az immunrendszer erősítése és a vitaminszedés. Sok a bizonytalanság és tévhit azzal kapcsolatban, hogy mit, mikor, kiknek és miért érdemes szedni. Tényleg mindenkinek szüksége van vitaminpótlásra? Kell multivitamint szedni? Ha igen, ezt honnan tudhatjuk? Mikor járunk jobban: ha a multivitamin készítményeket
Január elsejétől gyorsabb és egyszerűbb lesz az adatváltoztatásokkal kapcsolatos ügyintézés és a közművek átírása az adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetésével: a lakossági ügyfelek kezdeményezhetik, hogy okmányadataik változtatásairól elektronikusan kapjanak értesítést a velük szerződésben álló közművek és cégek, kiváltva a személyes ügyinté
London High Holborn negyedében nyitott kassza nélküli üzletet a brit kereskedelmi lánc. A boltban, amit átalakítottak már 2018 óta nem lehetett készpénzzel fizetni.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos állománydíja 44 ezer forint volt az idei harmadik negyedév végén, 3 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, ezen belül a budapesti autók átlagos díja 11 százalékkal csökkent ugyanebben az időszakban
Megváltoztatta a kamatfolyosót a jegybank. Ez jó és hasznos dolog, röviden elmagyarázzuk, miért. Sietett a jegybank, hogy ne kelljen a kamatdöntő ülésig várnia: már ma megváltoztatták a kamatfolyosót. Az alsó
A digitális készségek elsajátítása alapkövetelmény a szakképzésben is, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Digitális Jólét Nonprofit Kft. segítségével áttekintette és megújította az iskolákban oktatott 175 szakma digitális tartalmait – közlte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkár
Az Európai Uniós tagságnak köszönhetően Magyarország esetében csak két év késést okoz a világjárvány, és így az eredetileg várt 2025 helyett 2027-re érheti el a legfejlettebb országok jóléti szintjét - közölték az Euler Hermes hitelbiztosító és az Allianz Research elemzői legfrissebb gazdasági prognózisukban.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A tőzsdei hangulatot az új vírusvariáns miatt keltett hangulat terheli meg.
Február végéig kötelező tenné az oltást, és kitiltaná a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletekből az oltatlanokat az új német kancellár – értesült a Reuters.
Nagyon megszerették az otthoni munkavégzést az Erste Bank munkatársai – derül ki a pénzintézet legutóbbi felméréséből. Az Erste dolgozói szeptembertől már a normál, ugyanakkor a járvány előtti működéshez képest teljesen megújult rendszerben látják el feladataikat. Ez a modell – az érvényes jogszabályi előírásoknak megfelelve – legfeljebb 50 százalé
A lengyel kormány a belpolitikai pecsenyéjét sütögeti, amikor feltépi a történelmi sebeket és második világháborús jóvátételt követel Berlintől. A német történész szerint viszont aki ügyet csinál a jóvátétel kérdéséből, az egyben ügyet csinál Lengyelország nyugati határainak kérdéséből. Aki pedig ügyet csinál Lengyelország nyugati határ
Éves szinten óriási mennyiségű szerves hulladék keletkezik a háztartásokban. Bár már egyre többen felismerik, hogy ez értékes alapanyag is lehet, de a biztató folyamatok ellenére sajnos jelentős mennyiségben még mindig kommunális hulladékként végzi az egyébként komposztálható hulladék.
A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. A Nébih által folytatott hazai eljárás feltárta, a magyar IKEA megfelelő gondossággal járt el, így nemzetközi szinten fol
A digitalizáció és adatvédelem körüli viták árnyékában talán kisebb hangsúlyt kapott az európai zöldprogram egy fontos eleme: hogyan alakul át a mezőgazdasági támogatások rendszere. Pedig ezen a területen is vad viták dúltak, sokan az élelmiszerellátást féltették a „túl zöld” szabályozástól, míg mások már-már környezetromboló mezőgazdaságot vizioná
Karikó Katalin és két kutatótársa kapja Európa legjobban dotált kitüntetését, a transzlációs orvoslás 2022-es Jeantet-Collen-díját; az elismeréssel járó támogatásból Karikó Katalin, a BioNTech vezető alelnöke, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora a SZTE-n induló kutatását finanszírozza.
Ukrajnában december 6-ától már a jelenlegi legenyhébb kockázatot jelző, sárga besorolású régiókban sem látogathatják az éttermeket, kávézókat, kulturális intézményeket és edzőtermeket azok, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást, december 9-étől pedig életbe lép az a rendelkezés, amellyel a kormányzat kiszélesítette az oltásra kötelezett m
Az oltási akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, közel ezren pedig a megerősítő harmadik oltást is felvették – közölte a koronavirus.gov.hu.
Nagyobb arányban szakadnak el egymástól az egyébként monogám kapcsolatban élő albatroszok a tengervíz felszíni hőmérsékletének emelkedése hatására - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Nincs rá bizonyíték, hogy a meglévő vakcinák ne nyújtanának bizonyos fokú védelmet a koronavírus omikron variánsával szemben – közölte az Oxfordi Egyetem.
Karikó Katalin és két kutatótársa kapja Európa legjobban dotált kitüntetését, a transzlációs orvoslás 2022-es Jeantet-Collen-díját; az elismeréssel járó támogatásból Karikó Katalin, a BioNTech vezető alelnöke, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora a SZTE-n induló kutatását finanszírozza.
Eddy Wax, brit újságíró, a politico.eu mezőgazdasági és élelmiszeripari szabályozással foglalkozó újságírója tette közzé, hogy parlamenti képviselők és aktivisták az élő állatok szállítása ellen kampányolnak Brüsszelben, közvetlenül a húspiac mellett.
Romániában ma délután megnyitották az A10-es autópálya Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti 24 kilométeres szakaszát. Ezzel az A1-es dél-erdélyi és az A3-as észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő A10-es autópálya a teljes hosszában használhatóvá vált.
Több millió rendelést fizettek idén SZÉP-kártyával a foodpanda felhasználói, derül ki a gyorskereskedelem hazai éllovasának számító vállalat adataiból. Az elmúlt 9 évben már megszokhatták a foodpanda vásárlói, hogy szabadon használhatják SZÉP-kártyájukat, hiszen a felületen elérhető éttermek 95%-a, azaz több mint 5500 hely elfogadja ezt a fizetési
Az eddig véltnél évtizedekkel korábban, már a 20. század elején melegedni kezdett a Jeges-tenger egy kutatás szerint. A melegedést az Atlanti-óceánból a törékeny sarkvidéki ökoszisztémába befolyó melegebb víz okozta.
Ismét a zeneművészet tíz legkiválóbb fiatal képviselőjét díjazta az MVM. A Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának kétmillió forinttal járó elismeréseit tizennegyedik alkalommal adták át 2021. november 23-án.
Az akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, csaknem ezren pedig a megerősítő, harmadik oltást is felvették.
Szlovéniában végleg felfüggeszthetik a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltásának alkalmazását, miután kiderült, hogy összefüggés van egy haláleset és a vakcina használata között - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter kedden, hozzátéve, hogy a vakcinát a jövőben csak "kifejezett kérésre" adják
A 2022. évi nyugdíjmegállapítás esetén alkalmazandó valorizációs szorzók előreláthatóan 8 és fél százalékkal nőhetnek az idei szorzókhoz képest - írja friss bejegyzésében Farkas András, a Nyugdíjguru News alapítója.
Magyarország felé is egyre rohamosabb léptekkel közeledik a frissen felfedezett koronavírus-variáns, az omikron. De mit tudunk eddig erről a koronavírus-mutánsról? Mennyire kell félnünk tőle? Milyen olyan fő tulajdonságai vannak, amik aggodalomra adnak okot? Nemzetközi szakértők válaszolnak az új variánssal kapcsolatos legégetőbb kérdésekre.
A közjegyzői kamarák és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar egyszerre lát el érdekképviseleti feladatokat és ellenőrzési tevékenységet. Ezért integritási kockázatot hordoz, hogy mennyire képes egy ilyen köztestület azon tagok objektív ellenőrzésére, akitől tagdíjra is igényt tart - tárta fel az Állami Számvevőszék elemzése. Az Országgyűlés határozatá