Ismét eltelt egy év, elérkeztünk a Kripto Akadémia Online Meetup sorozat idei utolsó eseményéhez. Különleges eventtel készültünk nektek a végére, a csütörtökön, 18:00-kor kezdődő beszélgetésben két női vendéget várunk. Arról lesz szó ugyanis, hogy miként is fest a hölgyek szerepe…
Egy esetleges zárás visszavetheti a karácsony előtti fogyasztást, de a beruházásokra is kedvezőtlen hatást gyakorolhat – mutattak rá az Állami Számvevőszék elemzői. Mindezzel együtt az októberig rendelkezésre álló adatok alapján az államadósság-mutató idei évre tervezett értéke betartható. Az államadósságra ható tényezők idén jellemzően kedvezően a
Szekszárdon emelkedik, Békéscsabán és Debrecenben csökken, a többi megyeszékhelyen pedig stagnál a szennyvíz koronavírus-koncentrációja, amely a legtöbb megyeszékhelyen emelkedettnek számít. A friss adatok beleillenek a reggeli képbe: tetőzésközeli állapotban lehet a járvány Magyarországon.
Szeptemberben 334 464 forint volt a bruttó mediánbér szeptemberben, míg a bruttó átlagfizetés 428 054 forintot tett ki Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint. A Bank360 kiszámolta, hány évig kell dolgozni, hogy a fizetésünkből meg lehessen venni egy saját lakást.
Nem hagyott alább az érdeklődés a Növekedési Kötvényprogram iránt, amelyet a Magyar Nemzeti Bank több mint két éve indított. A MET Csoport az első cég, amely a kötvénykibocsátással teljes egészében a megújuló energiatermelést finanszírozza.
Erős kilenc hónapon van túl az AutoWallis: a társaság EBITDA-ja meghaladta az 5,7 milliárd forintot, így várhatóan túlszárnyalja éves 5,5-6,2 milliárd forintos tervét a tőzsde autós vállalata. A csoport árbevétele 145,4 milliárd forint volt az év első kilenc hónapjában, fedezettermelése közel 10 százalékkal bővült, miközben EBITDA marginja 3-ról 3,
A technikai elemzés lényege, hogy a pénzügyi piacokon lévő kereslet és kínálat erejét vizsgálja, és ezáltal próbáljon meg következtetéseket levonni a jövőbeli tendenciákra. Ehhez rengeteg grafikon típus, formáció, indikátor és egyéb információ áll rendelkezésre. Az alapokat azonban nagyon könnyű elsajátítani, akár félóra alatt is átlátható, hogy mi
Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni oltóanyagokat, amelyeket az új, omikron nevű variáns legyőzésére fejlesztenek ki - közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója Brüsszelben kedden.
Barna Zsolt 10 évig dolgozott az OTP-nél, magas pozícióba jutott, 2020-ban váltott, és Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb projektjét menedzseli mostantól első számú vezetőként.
A koronavírus negyedik hulláma még felfelé ível, így egyre több foglalkoztató és munkavállaló tér vissza a távoli munkavégzéshez. Jelenleg is a veszélyhelyzetben bevezetett kormányrendelet szabályait kell alkalmazni a munka törvénykönyve helyett távmunka esetén. Megállapodás hiányában, az eredeti munkaszerződésben meghatározott munkaidő érvényes a
Az otthonfelújítási támogatásról szóló kormányrendelet szerint - többek között fűtéskorszerűsítésre is felhasználható – az állami támogatás a gyermekes családok számára. A felújításnál a költségek 50%-át, de legfeljebb 3 millió forint támogatást lehet igényelni. A támogatás maximális összegét pedig akkor kaphatja vissza az igénylő, ha annak 50%-a m
Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy kitörölték azokat. „A cégek nem szívesen beszélnek ezekről a problémákról. Sőt az is jellemző, hogy ha megtörtént a baj, akkor el
London központjában nyitotta meg első kassza nélküli üzletét a Tesco. A különleges boltba betérők anélkül vásárolhatnak és fizethetnek, hogy sorba állnának a pénztárnál vagy szkennelős önkiszolgáló kasszát használnának. A GetGo névre keresztelt kísérleti üzlet a másutt megszokott Tesco választékot kínálja zökkenőmentes vásárlási élmény mellett.
Nem kamatdöntő ülésén változtatta meg a kamatfolyosót az MNB kedden - jelentette be a jegybank. A kamatfolyosó alsó szélét 45, felső szélét pedig 105 bázisponttal emeltete meg a Monetáris Tanács. Így csütörtökön folytatódhat a kamatemelési sorozat.
A boldogság alapvetően mindenkinek mást jelent, mondhatni, az egyik legszubjektívebb dolog a világon. Ennek ellenére sokan sokféleképpen kutatták már, hiszen vannak bőven olyan objektív tényezői, amelyek mindenkiben közösek. Erre tesz most kísérletet a Pénzcentrum: Boldogságtesztünk segítségével keressük a választ mennyire boldogok, mennyire eléged
Az UniCredit Bank az Apple Pay októberi bevezetése után november 30-tól a Google Pay-jel való fizetést is lehetővé teszi ügyfelei számára. Az alkalmazás segítségével – mely minden, a bank által kibocsátott lakossági és vállalati betéti és hitelkártyával használható – egyetlen mozdulattal fizethetnek a felhasználók, gyorsan és egyszerűen.
A gombakomposzt újrahasznosítására dolgoznak ki új megoldást uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (Szte) és az Új Champignons Kft. munkatársai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Három hétre lehet szükség annak megállapítására, hogy mennyire hatékony a Szputnyik V az új koronavírus omikron változata ellen - jelentette ki Kirill Dmitrijev, a vakcina külföldi előmozdításával foglalkozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója kedden az amerikai CNBC televíziónak nyilatkozva.
Az idei lendületes bővülés után jövőre is folytatódik a félvezetőáramköri elemek világpaci forgalmának növekedése a német elektronikai ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI honlapján kedden publikált tanulmány szerint.
A két ausztriai képviseletünkön nem tudnak ilyen tervről és a gondolatot is kizártnak tartják. Az viszont biztos, hogy a helyi hatóságok rendkvül szigorúan vesznek minden általuk bevezetett szabályt és korlátozást és tovább szigorítanak. Ausztriában a napokban jelent meg a koronavírus szupermutánsa.
Jelentős az érdeklődés a Növekedési Hitelprogram (Nhp) részeként októberben elindult Zöld Otthon Program iránt - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére.
A december 11-i rendkívüli munkanapra a hazai bankok meglehetősen különböző nyitvatartással készülnek, lesz olyan pénzintézet, amelynek fiókjai ki sem nyitnak majd – derült ki a money.hukörkérdéséből. Az év utolsó napján a bankok zöménél délig intézhetjük személyesen az idei utolsó banki ügyletünket.
Továbbra is magas a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden internetes oldalán.
Szeptemberben 334 464 forint volt a bruttó mediánbér szeptemberben, míg a bruttó átlagfizetés 428 054 forintot tett ki Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint. A Bank360 kiszámolta, hány évig kell dolgozni, hogy a fizetésünkből meg lehessen venni egy saját lakást.
A volt alkalmazottak nagyszerű, ám korábban méltatlanul hanyagolt lehetőséget jelentenek a cégek toborzási erőfeszítései számára – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A vállalat 15 éve működő technológiai és analitikai központja a „bumerángozó” kollégák számának növekedését tapasztalta az elmúlt években. A vis
2021. december 1-jétől dr. Barna Zsolt veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait, majd a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a holding társaságot, amely magában foglalja a Budapest Bankot, az MKB Bankot és a Takarék Csoportot is. A tulajdonosok az MTB Zrt. elnök-vezérigazgatójának Szabó Leventét, az MTB Zrt. és a Takarékban
A civil világ minden szabad társadalom alapköve. Magyarországon az állampolgárok szabadon hozhatnak létre egyesületeket, alapítványokat. Ugyanakkor a civil szervezetek közcélok megvalósításában is részt vehetnek. Az ÁSZ ellenőrzési tapasztalatai alapján a civilek az elmúlt időszakban nagyot léptek előre a szabályos működés területén.
Megváltoztatta a kamatfolyosót az MNB Monetáris tanácsa. Az alsó határt 45 bázisponttal 1,60 százalékra, a felsőt pedig 105 bázisponttal 4,10 százalékra emelte a testület.
Megújított ajánlást tett közzé honlapján a pénzügyi szervezetek panaszkezeléséről a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a piaci szereplők számára megfogalmazott iránymutatások az ügyfélbarát és hatékony panaszkezelést mozdítják elő, ami hozzájárulhat a pénzügyi szervezetek és a fogyasztók közötti jogviták elkerüléséhez, illetve a szolgáltatók iránti közbiza
Néhány héten belül engedélyezhetik a Novavax koronavírus elleni vakcináját az EU-ban - közölte az EMA vezetője. A hét végére az is kiderül, hogy mennyire hatásosak az omikron variáns ellen a most használt oltások.
Ray Dalio, a Bridgewater Associates hedge fund alapítója és vezetője az új koronavírus-változat által kiváltott piaci bizonytalanság ellenére is kitart azon meggyőződése mellett, hogy nem jó döntés készpénzben tartani a pénzt. Többek között az inflációról és a tőzsdei időzítés problematikájáról is beszélt a guru.
Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít.
Átlagosan 51 500 Ft-ot költünk karácsonyi ajándékokra, általában 4-7 főnek vásárolunk – derült ki a Dell Technologies Magyarország friss, nem reprezentatív felméréséből1. Minden negyedik válaszadónál elektronikai cikk is kerül a fa alá, átlagosan 44 000 Ft értékben A legnépszerűbb elektronikai termék az okosóra, a kütyü vásárlók 18 százalékánál ez
A járvány elleni védekezés keretében meghozott esetleges gazdasági lezárási intézkedések visszavethetik a karácsony előtti fogyasztást, de a beruházásokra is kedvezőtlen hatást gyakorolhatnak – mutattak rá az Állami Számvevőszék elemzői. Mindezzel együtt az októberig rendelkezésre álló adatok alapján az államadósság-mutató idei évre tervezett érték
A Wise neobank jelentős bevételnövekedést ért el a második negyedévben, miközben növelte a felhasználói bázisát és a feldolgozott tranzakciók volumenét is.
Összefér a német alaptörvénnyel a koronavírus-járvány harmadik hullámának feltartóztatására Németországban tavasszal ideiglenesen bevezetett szabályozás, amely korlátozta egyes alapvető jogok gyakorlását - közölte kedden a szövetségi alkotmánybíróság Karlsruhében.
A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. A legnagyobb magyar vállalati aukciósház, a régióban is piacvezetőnek számító Intergavel Kft. é
A részvénykölcsönzési tevékenység lényege, hogy a befektető az általa tulajdonolt részvényt kölcsönadhatja egy másik piaci szereplőnek rövidebb vagy hosszabb időtávra. A kölcsönbe vevő pedig a részvények értékének százalékában meghatározott díjat fizet cserébe a kölcsönzés futamideje alatt. Vagyis akár tekinthetjük úgy, hogy a részvénykölcsönzés a