2021. október 8. péntek

okt. 8
9:56
Vegyes képet mutatnak az európai tőzsdék (vg.hu)
A befektetők óvatosak, már a friss amerikai foglalkoztatottsági jelentést várják.
okt. 8
9:57
Koronavírus Magyarországon: közelítünk a napi ezer új fertőzött felé (Piac és Profit)
Egy nap leforgása alatt 774 új fertőzöttet igazoltak, a tegnapi 837 fős szám után.
okt. 8
9:58
Reggeli tükör 2021 október 8. – Vegyes a hangulat (TőzsdeFórum)
Kis elmozdulásokkal, vegyesen indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken. A befektetők óvatosak, már a friss amerikai foglalkoztatottsági jelentést várják.
okt. 8
9:58
Hargita megyét segítjük lélegeztetőgépekkel (vg.hu)
Erdélynek öt gépet adunk egy friss kormányhatározat szerint.
okt. 8
9:59
Méregdrága az energia – leállítottak egy műtrágya-gyárat (Piac és Profit)
Legalább másfél hónapra felfüggesztették egy olaszországi gyárban a termelést a megemelkedett energiaköltségek miatt, miközben az olaszországi acéltermelők szövetsége az ipari ágazat megbénulásának veszélyére hívta fel a figyelmet csütörtökön.
okt. 8
10:00
Újra nekilódult a földgázár, csak ma több mint 10 százalékot emelkedett (Portfolio)
Ma is egészen hullámvasútszerű árfolyammozgást láthatunk az európai gázpiacon, a holland TTF tőzsdén jelenleg 106 eurón áll a megawattóránkénti novemberi határidős árfolyam, ami 9,8 százalékos emelkedésnek felel meg, de a csúcson bőven 10 százalék feletti emelkedést is láthattunk.
okt. 8
10:00
Több mint 5 százalékos volt az áremelkedés egy év alatt (444.hu)
Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk, illetve az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen.
okt. 8
10:00
Márkaépítés 2021 konferencia – Széll-Lengyel Krisztina: így néz ki egy körforgásos gyárépítés (Márkamonitor)
Szeretjük a kihívásokat – kezdte prezentációját Széll-Lengyel Krisztina, az Unilever kommunikációs vezetője, aki a GVH elnöke után vette át a mikrofont. A GVH nem furkósbot, az Unilever pedig eddig is elég sokat tett a fenntarthatóság érdekében, progresszívan és előremutatóan menedzselte azzal kapcsolatos projektjeit, túllépve a CSR elavult értelme
okt. 8
10:02
Egy éves lock-upot vállalal az AutoWallis fő tulajdonosa az érkező részvénykibocsátáskor (Portfolio)
Továbbra is támogatja az AutoWallis stratégiáját és nyilvános forrásbevonási terveit a társaság fő tulajdonosa, a Wallis Asset Management Zrt., így vállalta, hogy nem csökkenti részvényei számát az AutoWallis által tervezett nyilvános részvénykibocsátást követő egy éven belül és tervezi, hogy a kibocsátás során maga is jegyez új részvényeket. Veres
okt. 8
10:03
A Wallis Csoport továbbra is támogatja az AutoWallis régiós növekedési terveit (Privátbankár)
A társaság fő tulajdonosa, a Wallis Asset Management Zrt. vállalta, hogy nem csökkenti részvényei számát az AutoWallis által tervezett nyilvános részvénykibocsátást követő egy éven belül és tervezi, hogy a kibocsátás során maga is jegyez új részvényeket.
okt. 8
10:12
Közel 2 milliárd forintból korszerűsített három plázát az Indotek Group (ProfitLine)
Közel 2 milliárd forintból korszerűsítette az Indotek Group az ingatlanportfóliójába tartozó Szeged Plazát, Kaposvár Plazát és Szolnok Plazát. Az ingatlanpiaci társaság azzal a céllal indította el a bevásárlóközpontok felújítását célzó programját, hogy a plázák külső homlokzatának és belső tereinek korszerűsítése révén, a bérlői és a látogatói igén
okt. 8
10:12
A hétvége fő eseménye a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál (Pénzcentrum)
Az egyre tudatosabb, az egészséges életmódot mindinkább fontosnak tartó vásárlói réteg idehaza is fejlődik, egy kereskedelmi láncnak pedig figyelembe kell vennie a fogyasztói igényeket, oda kell figyelnie az egészséges életmód népszerűsítésére – mondta el Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. A kereskedelmi lánc több mint egy évtizede támog
okt. 8
10:12
Katasztrofális eredményt hoztak a vizsgálatok: többet ártanak, mint használnak a párásítók (Portfolio)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) első alkalommal ellenőriztette akkreditált laboratóriumával a légnedvesítők és aromadiffúzorok biztonságosságát, a húsz párásítóból mindössze három termék felelt meg a szerkezeti és villamossági követelményeknek, a többi tizenhetet a hatóság leparancsolja az üzletek polcairól - közölte az ITM.
okt. 8
10:12
Hamarosan indul a Horsch Roadshow (Agroinform)
Az AXIÁL Kft. renezvényén lehetőség nyílik a HORSCH 2021/22 évi újdonságainak megtekintésére, melyet 7 gépkapcsolattal és a HORSCH Leeb 2 m hasmagasságú önjáró permetezőgéppel reprezentálnak a szervezők.
okt. 8
10:12
A delta után újabb variánsok jelenhetnek meg (vg.hu)
Jakab Ferenc szerint a koronavírus nem fog eltűnni, legfeljebb gyengül.
okt. 8
10:14
Erre építik tovább az M9-es autópályát (Portfolio)
Folytatódik az M9-es autópálya építése a szekszárdi Szent László híd körzetében - írja a Magyar Nemzet. Az eddig meglévő szakasz keleti irányba, az 54-es főút felé folytatódik. Korábban kérdéses volt, hogy Kaposvár után merre induljon az autópálya, de a Szekszárd magasságában meglévő szakasz folytatása eloszlathatja a kételyeket.
okt. 8
10:16
Már teljesen online is igényelhető a zöld lakáshitel (Portfolio)
Megjelent a teljesen online igénylési folyamat a Magyar Nemzeti Bank NHP Zöld Otthon Programjában október 4-e óta elérhető újfajta lakáshitelek piacán is.
okt. 8
10:18
Online számla: a NAV jelzi a hibát (Adózóna)
Október 5-ei tájékoztatója szerint a NAV 2021 októberétől az elektronikus tárhelyen keresztül tájékoztatja a cégeket arról, ha sikertelen az online számláikkal kapcsolatos adatfeltöltés. Ezzel egy régi kifogást orvosolnak, hiszen többször előfordult, hogy hiba miatt az online számlaadat-szolgáltatás sikertelen volt, de erről a cégek nem vagy csak k
okt. 8
10:18
Rég nem látott inflációs adat érkezett, keresi az irányt a magyar tőzsde (Portfolio)
A kedvező energiapiaci híreknek köszönhetően és az amerikai adósságplafon decemberig való kitolásának reményében a hét második felére javult a hangulat a tőzsdéken, a vezető európai részvényindexek is jól teljesítettek a tegnapi kereskedésben, a BUX ráadásul új történelmi csúcson is zárt. Ma az ázsiai tőzsdék ugyancsak jól teljesítettek, míg a hatá
okt. 8
10:18
Szenved a német export (Portfolio)
A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint augusztusban az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva a kivitel értéke 1,2 százalékkal, 113,0 milliárd euróra csökkent.
okt. 8
10:18
A tábla végén jött a fa! Napraforgó deszikkálás egy Kamov helikopterrel (Agroinform)
Ka-26 permetezővel a szántóföld felett. Borzalmas vagy felejthetetlen?
okt. 8
10:18
Nemzetközi díjat nyert egy magyar szemüvegmárka (MMonline)
A szemüveggyártás legzöldebb díját, az Optic for Good névre keresztelt díjat egy francia látszerész és zöld aktivista, Carole Riehl alapította. Olyan márkák érdemlik csak ki, melyeknél szempont az, hogy az alapanyag legyen környezetbarát, a gyártás közben pedig fenntartható megoldásokat használjanak. A hazai designer szemüvegmárka, a világsztárok á
okt. 8
10:20
Akár élelmiszerhiányt is okozhat az energiaválság (Portfolio)
Az előrejelzések szerint az emelkedő gázárak ösztönözhetik az olajra való átállást, ez a körülmény több brit energiaszolgáltatót is tönkre tehet, miközben az iparág vezetői csütörtökön kormányzati intézkedéseket sürgettek annak érdekében, hogy ezen a télen ne legyen fennakadás az ellátásban. A rekordmagas energiaárak Nagy-Britanniában és Spanyolors
okt. 8
10:20
Kettős élelmiszer minőség: mire számíthat, aki átveri a fogyasztókat? (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban jelentős nyilvánosságot kapott az élelmiszerek (és egyéb termékek) ún. kettős minőségben történő forgalomba hozatalát tilalmazó, illetve az ilyen kereskedelmi gyakorlatot szankcionáló jogszabályok elfogadása és ezeknek 2022. májusában való hatályba lépése. A sajtóban a közelmúltban több híradás jelent meg arról, hogy az ilyen k
okt. 8
10:20
A szürettel még nincs vége a munkának a kertben! (Agroinform)
A szüret után se hagyjuk magukra a gyümölcsfáinkat! Van, aki a letermett fák, bokrok permetezését, már a következő év növényvédelméhez sorolja. Valóban! Ezekkel a kezelésekkel már a jövő évi termést védjük.
okt. 8
10:21
Új ajánlatot tett a Budapest Airport megvételére a kormány (Menedzsment Fórum)
Ráígértek a korábbi ajánlatukra. Jövő héten világossá válhatnak a feltételek.
okt. 8
10:22
Magyarország megbüntetéséről beszélt a francia miniszter (Portfolio)
Jövő héten Magyarországra jön Clement Beaune francia Európa ügyi miniszter, aki arról is beszélt, hogy jogi és pénzügyi szankció is érheti Magyarországot - írja a Reuters. A miniszter a lengyel helyzetet nagyon súlyosnak ítélte.
okt. 8
10:27
Orbán Viktor elárulta, mit gondol a megugró energiaárakról (Piac és Profit)
A miniszterelnök a szokásos pénteki interjúban több témát érintett, egyebek mellett a járvánnyal kapcsolatos kockázatokról, a magyar gazdaság teljesítményéről és a béremelésekről is beszélt. Elmondta, hogy a szociális szférában és a bölcsődékben dolgozók januártól 20 százalékkal magasabb béreket kapnak majd.
okt. 8
10:30
Jakab Ferenc: közel járunk a 100 százalékban hatékony koronavírusgyógyszer kifejlesztéséhez (Pénzcentrum)
Az ATV-nek interjút adó Jakab Ferenc szerint a 65 százalékos magyar átoltottság magasnak mondható ("az oltásnak van esélye a vírust legyengíteni"), ezért is sokkal jobbak a számok, mint például Romániában.
okt. 8
10:30
Kiderült: 80% közeli gáztároló töltöttség mellett érte el a vihar Magyarországot (Portfolio)
Augusztus utolsó napján 78,5% körül volt a magyar gáztárolók töltöttségi szintje, ami alacsonyabb volt az egy évvel ezelőtti 92,5% körüli, illetve a 2019-es 88,5% körüli szintnél, de jóval magasabb volt, mint a régiós töltöttségi szintek – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havi földgáz piacmonitoring jelentéséből.
okt. 8
10:36
Vegyes hangulat az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Kis elmozdulásokkal, vegyesen indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken. A befektetők óvatosak, már a friss amerikai foglalkoztatottsági jelentést várják.
okt. 8
10:36
Nagyot ugrottak az MNB inflációs mutatói (Portfolio)
Nem csak a KSH hivatalos inflációs mutatója, hanem az MNB által számolt, alapvető árfolyamatokat megragadni hivatott alternatív mutatók is nagyot emelkedtek szeptemberben.
okt. 8
10:36
Sokszorosára emelkedett a földgáz ára (vg.hu)
Augusztusban a magyar piacon tovább folytatódott betárolás.
okt. 8
10:38
ITM: a párásítók zöme megbukott a hatósági ellenőrzésen (vg.hu)
Az ellenőrzött húsz légnedvesítőből mindössze három termék felelt meg a szerkezeti és villamossági követelményeknek.
okt. 8
10:42
A klímaváltozás dinamikájának megértését is segítheti magyar kutatók új modellje (Alternatív Energia)
A földtörténet egyik legmarkánsabb ugrásszerű éghajlatváltozását, az Antarktisz eljegesedésével járó ősi globális lehűlés dinamikáját modellezték újszerű módon, laboratóriumi kísérletek és számítógépes szimulációk együttes alkalmazásával magyar fizikusok és geológusok.
okt. 8
10:42
Nagyot fordulhat a forint, de van egyvalami, ami a padlóra küldené (Portfolio)
Alapesetben optimisták vagyunk a forint és a Magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban, azonban vannak komoly kockázatok, melyek keresztülhúzhatják az erősödést – mondta a Portfolionak adott interjúban Marek Drimal. A Societé Generale (SocGen) Kelet-Közép-Európával foglalkozó elemzője a potenciális kockázatokról is beszélt, két héten belül pedig sz
okt. 8
10:42
Ezeknek a dolgozóknak durván megnő a bére januártól: 40 ezer forinttal többre számíthatnak (Pénzcentrum)
Nemcsak a normál munkaviszonyra, de diákmunkára és a gyakornoki állásokra is vonatkozik a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-kedvezménye, és az árvaellátást kapók is megkapják a nyugdíjprémiumot - többek közt erről beszélt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött, Kormányinfó Plusz nevű videójában, amelybe
okt. 8
10:42
Vízzel akarták pótolni a tartálykocsiból ellopott ezer liter tejet (Agroinform)
Kitalálták, megszervezték, de elkapták őket a rendőrök.
okt. 8
10:42
A KSH közölte, mennyi volt a szeptemberi infláció (hirado.hu)
Ennél magasabb inflációt kilenc évvel ezelőtt, 2012 októberében mértek utoljára.
okt. 8
10:42
A nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium is megérkezik novemberben (Azenpenzem)
Az idei év első tíz hónapjára járó, az inflációt kompenzáló visszamenőleges nyugdíjemelés is megérkezik novemberben a már megemelt nyugdíjjal és a nyugdíjprémiummal együtt – derül ki a Magyar Közlönyből.
okt. 8
10:42
A párásítók zöme megbukott a hatósági ellenőrzésen (vg.hu)
Az ellenőrzött húsz légnedvesítőből mindössze három termék felelt meg a szerkezeti és villamossági követelményeknek.
okt. 8
10:42
Ingyenesen ad energetikai tanácsokat a Magyar Mérnöki Kamara (Tiszta Jövő)
Energetikai tanácsokat ad a Magyar Mérnöki Kamara magánszemélyeknek és kisvállalkozásoknak; a szervezet térítésmentes szolgáltatására Wagner Ernő elnök hívta fel a figyelmet Kaposváron csütörtökön, sajtótájékoztatón.
okt. 8
10:44
György László: 587 milliárd forintból segíti a kormány a kisebb cégeket (hirado.hu)
A vállalkozók a Vali.hu információs portálon tájékozódhatnak a rendelkezésükre álló fejlesztési lehetőségekről.
okt. 8
10:44
Megállt a szállítási árak drágulása (vg.hu)
Kérdéses, hogy mennyire lesz tartós a mérséklődés, és az is, hogy az árcsökkenés okai pozitív fejlemények-e?
okt. 8
10:51
Komoly figyelmeztetés: megbénulhat az ellátási lánc Magyarországon is? (Piac és Profit)
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete közleményében úgy fogalmazott, hogy a brit áruellátási zavarhoz hasonló súlyos helyzet küszöbén áll az Európai Unió és Magyarország.
okt. 8
10:54
Ötszörösre drágult a földgáz tavaly nyár óta (Infostart)
2021 augusztusában tovább folytatódott a gázárak emelkedése. A hónap folyamán további 7 euró/MWh növekedés volt a spot piacokon, tavaly júniushoz viszonyítva ötszörösére nőttek az árak – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) augusztusi földgáz piacmonitoring jelentéséből.
okt. 8
10:54
Neked mi szerez örömet a szexben? – Átfogó szexkutatást indított a WMN (Márkamonitor)
A szexualitást övező tabukkal és tévhitekkel, illetve a vágyainkhoz kapcsolódó szégyenérzettel szeretne leszámolni egyszer s mindenkorra a WMN nagy szexkutatása. A harminctételes anonim kérdőív két hétig érhető el a wmn.hu oldalon, az összeállításában pedig Csörgits Kinga szexuálterapeuta volt a magazin munkatársainak segítségére. Az ő szakmai veze
okt. 8
10:54
Imázsépítő kampányt indított a BioTechUSA (MMonline)
A több mint 20 éves legújabb kampányának célja, hogy megmutassa, nemcsak a konditermi edzés és az életmódváltás szakértője, hiszen termékei minden egészségtudatos és sportos életvitelt követő számára segítséget jelenthetnek: legyen szó amatőr, hobbi- vagy versenysportolóról, kezdőről, újrakezdőről, középhaladóról vagy haladóról, férfiről vagy nőről
okt. 8
11:00
Újraindítják az USA-ba tartó evakuációs járatokat Németországból (vg.hu)
Az evakuációs folyamatokat egészségügyi okokból függesztették fel szeptember elején.
okt. 8
11:02
Újra felfedezik a turisták a vidéki nagyvárosokat (vg.hu)
Ősszel Budapest, Eger, Gyula, Hajdúszoboszló és Pécs vonzza a legtöbb vendéget a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján.

Keresés