Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint folytatódik a robusztus ütemű kilábalás a koronavírus-járvány sokkjából a közép- és kelet-európai gazdaságokban, köztük Magyarországon, de a térségnek a továbbiakban a beszállítói hálózatokban jelentkező szűk keresztmetszetek és a meglóduló infláció kettős visszahúzó hatásaival is számolnia
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán megerősítette azt az október 12-i előrejelzését, miszerint az euróövezet gazdasági bővülése nagyobb lesz az április 6-án becsültnél.
Szélhámosok körmönfont trükkökkel igyekeznek vásárlásra bírni a fogyasztókat – adott ki figyelmeztetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A fogyasztóvédelmi hatóság idén mintegy félszáz hatósági eljárást indított a csodát ígérő termékeket értékesítő honlapokkal szemben.
Sok új előfizető, Squid Game-láz, öröm, boldogság. Csak közben egy standup műsoruk megsértette az LMBTQ-közösséget, azt is le kellett valahogyan reagálni.
Összeegyeztethetetlen a kormányok fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos 2030-ig szóló kitermelési terve a globális hőmérséklet biztonságos szinten tartásával – kongatta meg sokadszorra is a klímaváltozási vészharangot az ENSZ.
Az OTP Bank Románia szerdán közzétett elemzése szerint a román éves inflációs ráta az év végén elérheti a 8 százalékot, ha folytatódik az energia fogyasztói árának a növekedése a gáz nemzetközi árának alakulásával összhangban.
A koronavírus-járvány jelentősen romló adatai ellenére kinyit idén a nagy tömegeket vonzó karácsonyi vásár Brüsszel belvárosában - jelentette a helyi média szerdán.
Turisztikai szolgáltatásait bővítő, valamint vendégei komfortérzetét növelő beruházásba kezd a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászat, a tervek szerint jövő április végére befejeződő munkálatokra 470 millió forintot költenek - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint.
Növekvő optimizmussal néznek a jövőbe saját cégeik kilátásait illetően a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói. A Kpmg 2021 CEO Outlook felmérése szerint az üzleti vezetők 60 százaléka a járvány kiváltotta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság fellendülésében a következő három évben. Nagy részük akvizíciók útján is fokozn
Az ügyfelek közül kevesen élnek a meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriummal, amelyet novembertől már csak a rászorulók vehetnek igénybe - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére szerdán.
A héten újabb, több mint 150 ezer adagot tartalmazó Pfizer-BioNTech-vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra, ezzel már meghaladja a 9,7 millió adagot az országba szállított mennyiség - közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. szerdán az MTI-vel.
Végzetes baklövések és drámai búcsú a Séfek Séfe 23. adásában! Kiderült, ki a legjobb női versenyző… ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Az afrikai éghajlat sem lágyította meg a séfek szívét:Ma is távozott valaki ADÁSRÉSZLETEK Hatalmas a veszély: Mérgező alapanyag a Séfek Séfében? Sorsdöntő pillanatok: Ördög Nóra kihirdette a győztest Megfagyott a levegő a
Soha nem volt még ennyire sürgős az energiafogyasztás csökkentése és a fenntartható megújuló energiaforrások, mint például a nap-, szél- és geotermikus energia elterjedésének fokozása. Ezek jelentik a valódi megoldást az éghajlati válság, de az energiaszámláinkat tápláló jelenlegi fosszilis gázválság kezelésére is. Ez a fő üzenete annak a levélnek,
Rengeteg tévhit kering a komposztról az interneten, így nem csoda, ha sokan nem is tudják, hogy vajon mit szabad és mit nem szabad a komposztba tenni. Ezeket vesszük most sorba!
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint folytatódik a robusztus ütemű kilábalás a koronavírus-járvány sokkjából a közép- és kelet-európai gazdaságokban, köztük Magyarországon, de a térségnek a továbbiakban a beszállítói hálózatokban jelentkező szűk keresztmetszetek és a meglóduló infláció kettős visszahúzó hatásaival is számolnia
A megnövekedett vásárlói igények kiszolgálása érdekében egy többlépcsős beruházás első elemeként új raktárcsarnok épül a meghatározó élelmiszeripari vállalat szentkirályi telephelyén. A közel 1 milliárd forint összértékű beruházás jelentős részben önerőből és a versenyképesség-növelő támogatási programban elnyert támogatásból valósul meg. „A term
Elképesztő mértékben optimalizálná a költségeket, ha az ellátási láncok gyakorlatába beépülnének az újrahasznosított csomagolóanyagok. A bevezetésük sokszereplős játék, de megéri belevágni! Íme a sikerhez vezető tízparancsolat: 1. Vetesd észre az előnyöket másokkal is! Az ellátási láncban résztvevő partnereknek meg kell érteniük a szándékaidat. A b
2020 elején a kormány havidíj helyett napidíjas elszámolásra tért át az állami idősotthonokban, ezért azóta évi 30-40 ezer forinttal többet kell fizetniük a bentlakóknak vagy hozzátartozóiknak. Az idei száguldó infláció azonban újabb emelést tartogat.
A válság ellenére 9,7 százalékkal nőtt a globális pénzeszközök állománya 2020-ban, először elérve a bűvös 200 billió eurós határt, 2021 egy újabb jó év lehet a megtakarításokkal rendelkezők számára, ugyanakkor a válság várhatóan megerősíti a vagyoni egyenlőtlenségeket az országok között és azokon belül is
A Pénzcentrum iparági forrásai szerint egyre többen tekintenek a műkincsvásárlásra befektetésként, amit az is jól mutat, hogy a járvány sem vetette vissza a vásárlásokat. Vajon mi a sláger most a műtárgypiacon, és valóban az online térbe terelődik át az ágazat? Ennek jártunk utána.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) mintegy 1,2 milliárd forint jogdíjat fizet ki több mint 75 ezer magyar és külföldi előadóművésznek műsoraik 2020-as felhasználása után.
Június óta már 120 bázisponttal emelte meg az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, azonban a forint nem tud érdemben erősödni. Sőt, a napokban féléves mélypontra gyengült a magyar deviza az euróval szemben, a jegybanki szigorítás mellett is lassan a történelmi mélypont fenyeget 370 közelében. De mi történt a piacon, ami miatt hirtelen a forint ell
A Magyar Pavilon nemcsak különleges megjelenésével járul hozzá az Expo 2020 Dubai sikeréhez, hanem egyedülálló gasztronómiai kínálatával is. A 26 fő befogadására alkalmas magyar étterem vendégszáma messze meghaladja a várakozásokat, ebéd és vacsoraidőben háromszor is megtelik. Az épület úgynevezett Gastro Roots részlegében kóstolóétterem, bisztró,
2021 októberével hatályba léptek az új lakások építéséhez és vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. kormányrendelet változásai. Cikkünkben az adó-visszatérítési támogatás módosult szabályait foglaljuk össze.
Jogi La Fontaine mesét ásott elő az internet: a GDPR az adatokkal való rendelkezést is szabályozza. Még akkor is, ha a felkészületlen bankoknak ez gondot okoz.