Január elsejétől 20 százalékkal emelkedik a kulturális szektorban dolgozók bére - közölte az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.
Sok-sok ember elképzelte már azt, hogy mi lenne ha a teljes fizetéséből lottószelvényt vásárolna és a sok-sok szelvénnyel nagy eséllyel elvinné a főnyereményt. Mások úgy gondolják, hogy összeállnak sokan, és együtt vásárolnak rengeteg szelvényt, ezzel jelentősen megnövelve nyerési esélyeiket. De mennyi szelvényt kellene kitölteni, hogy tuti ötösünk
Csobot Adél, Gáspár Laci, Puskás Peti és ByeAlex a mentorszékben ültek, hogy 10. alkalommal is megtalálják az ország legtehetségesebb előadóját, akiben ott van az a bizonyos X! Az első válogató adásban felbukkant egy tehetséges hasbeszélő, Puskás Peti ismét táncra perdült, Gáspár Lacit megsértették, Csobot Adél szerelmes lett, ByeAlex pedig dollárj
Jócselekedet hónapja az Audi Hungariánál: a társadalmi felelősségvállalás szellemében az október hónap az önkéntesség jegyében telik a vállalatnál. A programsorozat kiemelkedő kezdeményezése az Audi Hungaria és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tudástranszferre épülő előadássorozata, amelyet a régió kis- és középvállalkozásai sz
Öt csuklós és 17 új szóló autóbusz érkezett az elmúlt hetekben Békés megyébe másfél milliárd forint értékben - közölte a Volánbusz pénteken közleményben az MTI-vel.
Gelencsér Timi lélegzetelállító ruhában nyitotta meg a Dancing with the Stars háttérműsorát és egy nagyon fontos dologra is felhívta a nézők figyelmét. DANCING WITH THE STARS – DANCEFLOOR Gelencsér Timi a nézőkhöz szólt, fontos dologra hívta fel a figyelmet Lánykérés a DWTS-ban: Gelencsér Timi alig hitte el, hogy megtörtént Hevesi Kriszta meg
Az Európai Unió búzaexportja megugrott a 2021/22-es szezon elején, mivel az erős importőr-kereslet, a csökkenő euróárfolyam és a magas orosz árak növelték az Eu-szállítmányok iránti igényt.
A friss amerikai adatok nem feltétlenül húzhatók rá Európára, de érdemes figyelni rájuk: most is rengeteg ember hiányzik a gyárakból, pedig a betöltetlen munkahelyek száma csak ezután fog igazán elszabadulni – számol be az IMD. Az USA-ban nemrég kiadott országos kutatás szerint a gyártóknak a minőségi munkaerő bevonzása és az emelkedő nyersanyagára
Az Air Products & Chemicals, az amerikai ipari gázóriás nemrégen jelentette be, hogy Szaúd-Arábiában egy zöld hidrogénüzem építését tervezi. A 4 gigawattnyi szél- és napenergiával működő üzem a világ eddigi legnagyobb ilyen típusú projektje.
Augusztusban először volt magasabb a személyi kölcsönök folyósítása a babaváró hitelekhez képest. A két népszerű szabad felhasználású hitel helycseréjét indokolhatja, hogy a személyi hitel népszerűsége már hónapok óta töretlen, a babaváró kölcsön folyósítása pedig hónapok óta 50 milliárd forint alatt marad, emellett a nyári születésszámok sem volt
Májusban nagy pofont kapott a kriptodeviza-szektor, amikor környezetvédelmi aggályokra hivatkozva függesztette fel Elon Musk a bitcoin elfogadását a Teslánál. Az árfolyamok lejtmenete ugyan megállt, de az egyre környezettudatosabb befektetői hangulatban nem mindegy, mennyire energiapazarló és mennyi szén-dioxidot bocsát ki az ágazat. Látszik fény a
Az energiatakarékos új lakások térnyerését célzó Zöld Otthon Program indulása máris hatással volt a piacra: az új lakások iránt érdeklődők száma jelentősen nőtt. A következő időszakban még több új lakás épülhet, a lakásépítési kedv egyébként is erősödik.
Egy cég irodahasználat céljából 2020-ban vásárolt egy ingatlant. amely a földhivatalnál lakásként van nyilvántartva, irodává való átminősítés nem történt, azt az ügyvezető nem is szeretné. 2021. februártól bejegyzett telephelyként funkcionál. Levonható az irodakialakítás költségeinek áfája? – kérdezte olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Ázsia gyakorlatilag teljesen zárva, az amerikai utak talán november végén, december elején indulhatnak el, miközben a javuló európai oltáshelyzet ellenére még csak döcög a városi turizmus. Év végéig - ahogy tavaly is -, az egzotikus tengerparti nyaralások lehetnek a legnépszerűbbek. Idén az észak-európai, tengeri hajóutak gyakorlatilag teljesen elm
Ezekre a felhívásokra érdemes most odafigyelni; rendkívüli intézkedéseket fogadtak el a kertészeti ágazat megsegítésére; rengeteg a pályázati pénz, de nagyon sok a buktató. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
A világ élelmiszerárai második egymást követő hónapban emelkedtek szeptemberben, és elérték a 10 éves csúcsot, amit a gabonafélék és a növényi olajok drágulása okoz -közölte az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a Fao.
Szokatlan trendeket lehetett megfigyelni az asztali Pc-k értékesítésében szeptember első négy hetében, a tanév első heteiben: jelentősen több asztali gép talált gazdára mind az eMag-nál, mind az Extreme Digitalnál, mint tavaly ilyenkor, és jelentősen nőtt az Apple-gépek forgalma is.
A gyermekvédelem Debrecenbe költözött - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken a Nagyerdei Stadion halljában a #csakegyütt a gyermekekért családi napon.
Harminc öko és hétköznapi savas WC-tisztító gélt tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). Mutatjuk a legjobbnak talált termékeket.
Őrületes számokat produkál a világ legnagyobb videómegosztóján a YouTube-on egy bárgyú, mégis aranyosan cuki videó, melynek megtekintése közelít a 10 milliárdhoz, ezzel most már vaskos milliárdokat verve rá a Despacito-ra. A Baby Shark egy gyerekdal és egy hozzá kapcsolódó tánc is egyben, ezt mutatja be a leglátogatottab YouTube videó a Baby Shar
A gazdaság gyorsan vissza tudta nyerni azt a növekedési képességét, amellyel a járvány előtt rendelkezett, idén várhatóan 7-7,5 százalékkal, jövőre 5,5-6 százalékkal növekedhet a GDP - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán pénteken Budapesten.
Karácsony Gergely visszalépése után Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltségére szavazhatnak azok, akik részt vesznek az ellenzéki előválasztás vasárnap 9.00 órakor kezdődő és jövő szombat 20.00 óráig tartó második fordulójában.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! WAVES Az EURN, a Waves euro alapú stabilcoinja a…
Lenne kedved kipróbálni egy 12 ezer köbcentis, 500 lóerős, ráadásul igazi világbajnok járművet? Nem lehet nemet mondani egy ilyen felkérésre, főleg, hogy egy kombájnról van szó, aminek a vezetése sokaknak, így nekem is gyerekkori álom, ráadásul élesben, aratás közben tesztelhettünk. Rengeteg kérdésem volt. Mennyire van meleg nyáron a fülkében? Menn
Egy friss kutatásából kiderült, melyek a legnépszerűbb magyarországi városok; sétálgatunk-e „csak úgy” az utcákon, izgalmasnak tartjuk-e a saját városainkat. A felmérésből az is látható, hogy csupán a lakosság töredéke szeretne elutazni egy külföldi városba egy hosszú hétvégére.
Az Életünk története 3. évadának első adásában Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti utazott a jövőbe. Dallos Bogi: “Fiatalon szeretnék anya lenni!” Az énekesnő már pár éven belül készen állna a gólya érkezésére, de vajon hány gyereket szeretnének Petivel? A szerelmespár Sándor előtt vitatta meg a témát! Puskás Peti és Dallos Bogi 25 évet
Az adóhatóság már dolgozik az adó-visszatérítések kiutalásán, javában tartanak az személyijövedelemadó (szja)-visszatérítések kifizetéséhez kapcsolódó munkák az informatikai rendszerek felkészítésével - mondta az origo.hu-n megjelent interjúban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető államtitkár.