Indul a gödöllői és a csömöri hév megújítása - jelentette be közösségi média oldalán Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója. A projekt tervezési szakasza előreláthatólag 2024-ben zárul le, a végleges átadás pedig 2028-ban lehet esedékes. A Vitézy Dávid vezette BFK látszólag hatalmas lendületben van, hiszen szinte naponta
Létrejött a politikai megállapodás arról, hogy Magyarország még idén megkapja az orosz Szputnyik koronavírus elleni vakcina gyártásához szükséges technológiát a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára - közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.
A 2022-23-ban esedékes kelet-közép-európai választások kritikusak lehetnek az Európai Unió sorsát illetően – mondta a Portfolionak adott interjúban Christian Schultz, a Citi Németországgal, Nagy-Britanniával és Svájccal foglalkozó vezető közgazdásza. A szakember szerint a Németországban legvalószínűbbnek tűnő „közlekedési lámpa koalíció” esetén a Z
Magyarország és Szlovákia után Csehországban és Szlovéniában is a Paprika Studios magyar alkotógárdája kapott megbízást A Tanár című televíziós sorozat helyi változatának elkészítésére. A budapesti központú műsorgyártó szakembereinek irányításával készült, helyi nézői igényekhez igazított prémium sorozat így immár négy kelet-közép európai országban
Hamarosan megkaphatja a WHO engedélyét az orosz Szputnyik vakcina, ami jó hír az ezzel oltott magyaroknak. A most épülő, debreceni oltóanyaggyárban is modernebb szérum készülhet majd, az oroszok még idén átadják a technológiát.
2021. október 10-én az OECD elfogadta nemzetközi adórendszer egyik legfontosabb reformtervezetének módosítását, amely biztosítja, hogy a multinacionális vállalatok 2023-tól minimum 15 százalékos társasági adókulccsal adóznak gyakorlatilag székhelytől függetlenül. Az OECD főtitkára szerint olyan a globális gazdaságot a jövőben alapjaiban meghatározó
A magyar ingatlanok még mindig kitűnő befektetési lehetőséget jelentenek a külföldi vásárlóknak, de számuk jelentősen visszaesett az elmúlt 2 évben. Az Európai Unión kívüli ingaltanvásárlók körében tavaly mindössze 2200 esetben nyújtottak be erre irányuló kérelmet, elsősorban (74 százalék) fővárosi lakásra, a legnagyobb, 39 százalékos arányban kína
Szerdától lehet kérni a Covid-19 elleni védőoltást olyan 5 és 11 év közötti krónikus betegségben szenvedő gyerekek számára, akik állapotát jelentősen súlyosbíthatná a Covid-19-fertőzés, esetleg a halálát okozhatná a betegség - írja az Új Szó.
Nagy-Britanniában már 20 éve kimondottan olcsónak mondható az élelmiszer, ez azonban egyesek szerint a végéhez közeledik: az élelmiszerek drágulási üteme két számjegyű is lehet az ellátási láncok komoly problémái miatt, közölte Nagy-Britannia legnagyobb csirketermelője.
Október 18. és 26. között lehet igényelni a koronavírus-járvány okozta piaci zavarok miatt nehéz helyzetbe került borászatok számára azt a rendkívüli támogatást, amelynek 1,5 milliárd forintos keretét a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére a kormány biztosította az Agrárminisztérium számára.
A nők számának növelése a technológiai területeken kiemelt érdek, Magyarországon is támogatni kell a női mérnökök, műszaki végzettségűek minél nagyobb arányát az IKT ágazatban. Ezért a Huawei Technologies bejelentette, csatlakozik a Woman in Technology Hungary Egyesülethez, hogy jó példák felkeresésével, bemutatásával és képzések támogatásával tegy
Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a júliusi magas bázishoz mérten 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hónapok óta téma volt, hogy részvénykibocsátásra készül az AutoWallis, a társaság csütörtökön hivatalosan is bejelentette ezt. Az elmúlt évek legnagyobb nyilvános forrásbevonásához kapcsolódó befektetési tájékoztatót hagyta jóvá a Magyar Nemzeti Bank, mely alapján az AutoWallis október 25-én elindíthatja nyilvános részvénykibocsátását.
November 1-jén lép hatályba Kínában a személyes adatok védelméről szóló törvény (jellemző angol rövidítéssel PIPL – Personal Information Protection Law). Bár a törvény első pillantásra a GDPR kínai megfelelőjének tűnhet, mégsem szabad elfelejtenünk azokat a koncepcionális különbségeket, amelyek az európai és kínai adatvédelmi megközelítés között fe
Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a júliusi magas bázishoz mérten 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első nyolc hónapjában az építőipari termelés 9,8 százalékkal emelkedett a múl
Megvásárolja a MagNet Bank a nála jóval kisebb mérlegfőösszegű, de hasonló hitelállományú, tavaly veszteségesen működő Sopron Bankot. A felvásárlás hátterében a mérethatékonyság javítására és a földrajzi lefedettség növelésére tett erőfeszítés állhat, összeolvadásról egyelőre nincs szó.
Ha az uniós források folyósítása tartósan elmaradna, akkor az negatív lenne a besorolás szempontjából Magyarország és Lengyelország esetében is – mondta egy csütörtöki online rendezvényen Steffen Dyck, a Moody’s szuverén besorolásokért felelős alelnöke. Mindez azért érdekes, mert a cég néhány hete javította a magyar adósosztályzatot.
Sport tematikájú podcast műsorokkal gyarapodott a Betone Network portfóliója. Az idén indult cég felel a jövőben a Sport TV Lesen vagyunk, Kézi vezérlés, Extra Inning és Karanténcast műsorainak értékesítéséért. Ezekkel már huszonhat podcast található meg a Betone Network hálózatában.A Sport TV jelenleg a hazai sporttelevíziós kínálat egyik legmegha
Az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb sztorija volt az AutoWallis a magyar tőzsdén. A cég dinamikusan növekszik, az elmúlt időszakban számos akvizíciót hajtott végre, amelyek mellett az organikus bővülés is számottevő volt, így ezek együttes hatására jelentősen nőttek a bevételek, folyamatosan javul a társaság eredménytermelő képessége és jövedelm
Erőteljesen jelen van a koronavírus-járvány 4. hulláma, ezt támasztja alá az is, hogy újra 100 felett van a fertőzés miatt lélegeztetőgépen lévők száma - hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara sajtóközleménye, amely szerint néhány intézkedés együttes alkalmazásával elkerülhető lehet a tavalyi évhez hasonló lezárások ismételt bevezetése, az es
A magyar szurkolók mellett lengyel drukkerek is részt vettek a „Wembley-ütközet"-ben – erről tanúskodnak friss angol sajtóhírek és egy szerkesztőségünkhöz eljutott helyszíni beszámoló is.
A 200 ezer forintos minimálbér elérése érdekében a vállalkozásokat a kormány kész kompenzálni, ezért a bértárgyalások szerdai fordulóján javaslatot tett arra, hogy 2022. január 1-jétől a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 4 százalékponttal csökkenjen – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkozta
Jövő kedden ismét kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa, majd nem sokkal a döntés után a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján ad elő Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Indonézia csütörtökön újra megnyitotta üdülőszigeteit 19 ország, közte Magyarország turistái számára, miután visszaesett a koronavírusos megbetegedések száma a délkelet-ázsiai országban - közölte egy helyi tisztviselő.