2020. augusztus 31. hétfő

aug. 31
9:18
Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn (ProfitLine)
Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és nem volt egyértelmű trend a reggel 8 órakor még nyitva tartó térségbeli börzéken sem.
aug. 31
9:18
A koronavírus miatt veszteséges lett az AutoWallis (Portfolio)
A kedvezőtlen működési környezet ellenére az AutoWallis bevétele nagyjából stagnált az idei első félévben, azonban a koronavírus negatív hatásai miatt veszteséges lett a vállalat, az eredmény visszaesésének elsődleges oka a koronavírus okozta repülőtéri forgalom teljes leállása miatt visszaesett autóipari szolgáltatások, valamint a nemzetközi diszt
aug. 31
9:20
Próbanépszámlálás indul Magyarországon (Portfolio)
Reprezentatív, azaz a teljes magyar társadalmat leképező adatgyűjtés keretében próbanépszámlálást indít augusztus 31-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A próbafelvétel célja, hogy adatokkal segítse a 2021. évi népszámlálás szakmai előkészítését. A részvétel önkéntes, egy-egy kitöltő közel 350 háztartást képvisel – olvasható a statisztikai hi
aug. 31
9:24
Csalókának tűnhetne a kép, de a koronavírus nem törte meg a bérek növekedését (Menedzsment Fórum)
Júniusban kiugró mértékben nőtt Magyarországon az átlagos bruttó bér előző év azonos időszakához képest.
aug. 31
9:24
Fizetések a koronavírus idején: nem vágta vissza a béreket (Piac és Profit)
Júniusban kiugró mértékben nőtt Magyarországon az átlagos bruttó bér előző év azonos időszakához képest.
aug. 31
9:24
Felfelé kapaszkodnak az európai tőzsdék (Portfolio)
Emelkedtek a tengertúli tőzsdék múlt pénteken, a Nasdaq és az S&P 500 is új csúcson zárt, a Dow pedig sikeresen ledolgozta a korábbi esést, és már pluszban van az index idén. Ázsiában a beérkezett gazdasági adatok adtak okot az optimizmusra, így jó volt a hangulat a tőzsdéken. Az európai tőzsdéken mérsékelt emelkedést látunk hétfőn, a magyar tőzsde
aug. 31
9:26
Hány fertőzött van? Kijöttek a friss magyar adatok (Piac és Profit)
Az egy nappal korábbinál alacsonyabb, de a tavaszi értékekhez képest kimagasló volt az új fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában.
aug. 31
9:27
Gyorsuló ütemben vágjuk magunk alatt a fát (NRGreport)
Az emberiségnek csupán pillanatok jutnak a Föld teljes történetében, ám ez a rövidke idő bőven elég volt ahhoz, hogy fajunk fenekestől forgassa fel a világot. Azt a bolygót, amelynek élet- és élhetőképességén saját túlélése is múlik. Azt a planétát, amelynek kétes hírnevű globális formálójaként képtelenek vagyunk letenni arról, hogy elmenjünk a fal
aug. 31
9:30
Felújítás indul holnaptól az M3-as autópályán (Portfolio)
Több mint 2 kilométeren újul meg az M3-as autópálya külső sávjának két szakasza a Budapest felé vezető oldalon a 48-as és a 49-es kilométerszelvények között Aszód térségében, illetve az 59-es és 60-as kilométerszelvények között Hatvan környékén – olvasható a Magyar Közút hétfői közleményében. Ezen kívül a szakemberek felújítják a Nyíregyháza felé v
aug. 31
9:32
Megvan, ki veszi meg a német botrányfintech brit ágát (Portfolio)
Megvette a Railsbank, egy Visa által is támogatott brit startup a Wirecard brit leányát, a Wirecard Card Solutionst – írja a TechCrunch.
aug. 31
9:39
A Firestone piacra dobja a 20%-kal hosszabb élettartamú Performer Extra abroncsot (Márkamonitor)
A Firestone több mint 100 éve kínál jó minőségű termékeket kínál az európai mezőgazdasági termelőknek. A népszerű Firestone PERFORMER 85 és 70 abroncsokra épülő PERFORMER EXTRA egy fokozott kopásállóságú keverék eredménye, amely az abroncs élettartamát 20 százalékkal növeli az elődeihez képest.
aug. 31
9:42
Próbanépszámlálást tart a KSH - mától indul (Menedzsment Fórum)
A részvétel önkéntes, célja a jövő évi népszámlálás előkészítése.
aug. 31
9:42
Próbanépszámlálást tart a KSH (Privátbankár)
Mától indul, a részvétel önkéntes, célja a jövő évi népszámlálás előkészítése.
aug. 31
9:48
Lokális aljánál az OTP (TőzsdeFórum)
Jelentős mínuszban zárta augusztus utolsó hetét a bankpapír.
aug. 31
9:50
Fontos támaszt tört le a MOL (TőzsdeFórum)
Nagy tér nyílt meg az olajvállalat árfolyamának gyengülése előtt.
aug. 31
9:52
Behalt a Richter kitörése (TőzsdeFórum)
Nem tudott szignifikánssá válni a gyógyszergyártó árfolyamának új csúcsra emelkedése.
aug. 31
9:54
Próbanépszámlálást tart a KSH – mától indul (Piac és Profit)
A részvétel önkéntes, célja a jövő évi népszámlálás előkészítése.
aug. 31
9:54
Így járnak majd iskolába a pesti gyerekek: rengeteg szülő félelemből választja (Pénzcentrum)
Az OMV elkészítette az első olyan széleskörű kutatást Magyarországon, amely azt térképezte fel hogyan jutnak el a gyerekek az iskolákba. Legtöbbször a gyaloglás mellett döntenek a diákok, amennyiben autóval mennek, akkor legtöbbjüket
aug. 31
9:54
Újra csökkenő csatornájában esik az MTelekom (TőzsdeFórum)
Gyengén teljesített az elmúlt héten a távközlési vállalat árfolyama.
aug. 31
9:56
Az eladók uralták pénteken a hazai piacot (TőzsdeFórum)
Nagyot esett a hazai index a hét utolsó napján, lokális aljához érkezhet meg.
aug. 31
9:58
354,3 forint az euró, megállni tűnik az esés (TőzsdeFórum)
Közepes pluszt mutatnak az amerikai indexek határidős jegyzései.
aug. 31
10:00
Az OTP után a megabanknál kötött ki az új bankársztár (Menedzsment Fórum)
Barna Zsolt lesz szeptember elsejétől a Magyar Bankholding Zrt. alelnöke.
aug. 31
10:00
Barna Zsolt a megabankhoz szerződött (Privátbankár)
Alakul a vezetőség a gigabanknál.
aug. 31
10:00
Új vezetőt választ Japán, egyre többen állnak be egy jelölt mögé (Portfolio)
A japán parlament szeptember 14-én választja meg az új miniszterelnököt, miután Abe Sinzo múlt héten lemondott. A párt legjelentősebb parlamenti csoportja a kabintefőnököt, Josihide Szugát látná szívesen a pozícióban.
aug. 31
10:06
Pluszban a tőzsdék, a londoni zárva (ProfitLine)
Erősödéssel kezdték a főbb európai értékpapírpiacok a kereskedést hétfőn, a londoni börze zárva van bankszünnap miatt.
aug. 31
10:18
Három éve nem volt ilyen alacsony a gépberuházás Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Az első negyedév stagnálása után az április és június közötti időszakban jelentős, közel 10 százalékos volt a beruházások volumenének visszaesése. A feldolgozóipar mellett a költségvetési szervek költései estek vissza látványosan.
aug. 31
10:18
Több mint 15 százalékkal nőtt az átlagkereset: 400 fölé ment az országos bruttó (Pénzcentrum)
2020. júniusban a bruttó átlagkereset 421 700 forint volt, 15,6%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A kiugró növekedés jelentős részben az egészségügyi dolgozóknak kiosztott 500 000 forintos egyszeri rendkívüli juttatással volt összefüggésben.
aug. 31
10:21
Vodafone: virtuálisan és személyesen is folytatódhat az oktatás szeptembertől a Digitális Tanteremben (Márkamonitor)
A Vodafone Magyarország májusban mutatta be Digitális Tanterem szolgáltatását, melynek segítségével a tanórákat offline és online módon is le lehet bonyolítani. Az elmúlt hónapokban 20 Digitális tantermi rendszert épített ki a vállalat, óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban egyaránt, így ezekkel együtt már közel 20 ezer pedagógus és diá
aug. 31
10:24
Ellophatták a legnagyobb indiai e-kereskedelmi cég összes ügyféladatát (Portfolio)
Állítólag feltörték a Paytm Mall, az egyik legnagyobb indiai online kereskedelmi platform teljes ügyféladatbázisát egy bennfentes segítségével – írja az Indian Express.
aug. 31
10:30
A költségvetési szervek látványosan visszafogták a beruházásaikat (Privátbankár)
A feldolgozóipar mellett a költségvetési szervek költései estek vissza látványosan. Így összességében közel 10 százalékkal esett vissza a beruházások volumene a második negyedéve.
aug. 31
10:30
A szuperbank előkészítésénél bukkant fel Csányi korábbi helyettese (Portfolio)
Barna Zsolt lesz szeptember elsejétől a Magyar Bankholding Zrt. alelnöke, valamint kulcsszerepet kap a Mészáros Csoportban is - közölte a két szervezet hétfőn az MTI-vel.
aug. 31
10:36
Ez is ritka manapság: az oroszok javították idei GDP-előrejelzésüket (Portfolio)
Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium 3,9 százalékos idei gazdasági visszaeséssel számol az eddig becsült 4,8 százalék csökkenés helyett.
aug. 31
10:38
Csökken a részmunkaidős foglalkoztatás Németországban (Portfolio)
Lassan, de csökken a részmunkaidős foglalkoztatás aránya Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
aug. 31
10:42
Roham a Reichstag ellen, leköpték a minisztert – elszabadultak az indulatok Németországban (Privátbankár)
Szombaton több tízezren tüntettek Berlinben a koronavírus-ellenes intézkedések miatt. Az egészségügyi minisztert pedig egy választási rendezvényen inzultálták tüntetők. Németországban nő a diagnosztizált fertőzöttek száma, ugyanakkor az elhunytak száma csupán minimális mértékben emelkedik.
aug. 31
10:42
Félmillió magyarnak küld levelet a NAV: így intézheted a visszatérítést (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mintegy félmillió ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelének küld postán adószámla-kivonatot. A tájékoztatás elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve
aug. 31
10:42
Figyelmeztet a járványügyi matematikus: a koronavírus-terjedés magyar mutatója veszélyes szintre emelkedett (Portfolio)
Az idehaza újra nagyobb sebességgel terjedő koronavírus-járvány reprodukciós értéke már egy ideje 1 felett van és az elmúlt napokban nagyon megugrott, pillanatnyilag 2-2,5 közé becsülhető - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikus professzora, aki a jelenlegi R értéket ezért nagyon veszély
aug. 31
10:44
Emelkedő bevétel, megugró profit a BIF-nél (Portfolio)
Mérsékelten emelkedtek a bevételek, az adózott eredmény pedig jelentősen bővült a BIF-nél az első féléves számok alapján. A koronavírus hatása egyelőre mérsékelten látszik, többek között a parkolásidíj-bevételeknél látható.
aug. 31
10:45
Erősen menetel idén a kínai jüan (TőzsdeFórum)
Nőtt a kínai devizában bonyolított fizetési forgalom az év első felében.
aug. 31
10:46
A Lilaruhás nő tragédiákkal teli, titokzatos élete (Portfolio)
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Lilaruhás nő a magyar festészet egyik legismertebb és legkedveltebb alkotása. Szinyei Merse Pál művét, amelyet a Nemzeti Galériában csodálhatunk meg, a magyar Mona Lisaként is szokás emlegetni. A kép mögött meghúzódó történetet, a portré szépséges alanyának kilétét és szomorú sorsát viszont kevesebben ismerik.
aug. 31
10:47
Forgalomcsökkenés mellett nőtt az ipari termelés (TőzsdeFórum)
Japánban az ipari termelés nőtt, a kiskereskedelmi forgalom csökkent.
aug. 31
10:48
A Lilaruhás nő tragédiákkal teli, titokzatos élete (Portfolio)
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Lilaruhás nő a magyar festészet egyik legismertebb és legkedveltebb alkotása. Szinyei Merse Pál művét, amelyet a Nemzeti Galériában csodálhatunk meg, a magyar Mona Lisaként is szokás emlegetni. A kép mögött meghúzódó történetet, a portré szépséges alanyának kilétét és szomorú sorsát viszont kevesebben ismerik.
aug. 31
10:54
Éleződik a kongliktus a világ két legnépesebb országa között - ismét katonai beavatkozásra került sor (Portfolio)
Inida hétfőn közölte, hogy megakadályozta Kínát a két ország közötti vitatott hovatartozású terület status quo-jának felborítására irányuló katonai kísérletben - írja a Reuters.
aug. 31
10:57
Vadászkamara: engedjék be a külföldi vadászokat (Agrofórum)
Közleményben kéri a döntéshozókat az Országos Magyar Vadászkamara, hogy szigorú szabályozás mellett engedélyezzék a külföldi vadászvendégek beutazását Magyarországra. A vadászok ugyanis nem a népszerű, turizmus által frekventált helyeket látogatják, vidékre utaznak, és ott minimális létszámú emberrel kerülnek kontaktusba.
aug. 31
10:59
Lengyel különadó az egészségtelen italokra (Agrofórum)
Andrzej Duda lengyel elnök aláírta azt a törvényt, amely alapján különadót kell fizetni a Lengyelországban forgalmazott egészségtelen italok után.
aug. 31
11:06
Vasárnap éjjel megszavazta az észak-macedón parlament az új kormányt (ProfitLine)
Megszavazta az észak-macedón parlament az új kormányt vasárnap éjszaka; Zoran Zaev kabinetjének tizenkilenc minisztere van.
aug. 31
11:06
Éleződik a konfliktus a világ két legnépesebb országa között - ismét katonai beavatkozásra került sor (Portfolio)
India hétfőn közölte, hogy megakadályozta Kínát a két ország közötti vitatott hovatartozású terület status quo-jának felborítására irányuló katonai kísérletben - írja a Reuters.
aug. 31
11:09
Nagyon megverik a nyugdíjasokat a bérből élők (Menedzsment Fórum)
A keresetek reálértelemben bővülnek, a nyugdíjak veszítenek.
aug. 31
11:15
A CNN egy cikke már 25 éve megmondta, hogy a jövőben eljön a multimédiás pokol (Kreatív Online)
25. szülinapját ünnepli a CNN online verziója, 1995 augusztus 30-án költöztek fel a netre.
aug. 31
11:17
25. szülinapját ünnepli a CNN digitális verziója (Kreatív Online)
1995 augusztus 30-án ment fel a netre az egyik legfontosabb hírforrás, a CNN.
aug. 31
11:24
Hamarosan sokaknak levelet küld a NAV (Piac és Profit)
Mintegy félmillió ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelének küld postán adószámla-kivonatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a tájékoztatás elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, hogy mennyit kell fizetnie, illetve mennyit igényelhet vissza - közölte a hatóság.

Keresés