Kilogrammonként csaknem 930 forintra emelkedett a kajszi termelői ára idén, ami a tavalyi évhez képest több mint 100 százalékos drágulást jelent. A magas árakat minden idők leggyengébb termése okozza.
Amikor februárban még csak Kínából érkeztek vészjósló hírek a koronavírus terjedéséről, senki sem gondolta, hogy a folyamat ilyen súlyos gazdasági hatásokkal járó világjárvánnyá fejlődik. A turizmus mint ágazat szinte megszűnt létezni egy időre, de a korlátozások fokozatos enyhítésével együtt Főnix-madárként éledt újjá hamvaiból. Legalábbis egy rés
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) az első fél évben 5 millió euró nettó nyereséget ért el, amely több mint 70 százalékkal meghaladja a 2019. évit, eszközeinek volumene 22 százalékkal nőtt 2019 végéhez képest, és június végén elérte az 1,660 milliárd eurót az Ifrs szerinti pénzügyi kimutatások szerint - közölte az NBB pénteken az MTI-vel.
Bár sokszor hasonlítják gazdasági szempontból a jelenlegi koronavírusjárvány-helyzetet a 2008-as válsághoz, a családi vállalatoknál az látható, hogy az akkori, illetve a jelenlegi krízis lényegesen más helyzetben érte a cégeket. Mennyire voltak felkészülve a mostani pandémia és a 12 évvel ezelőtti kihívásokra? Mit érdemes egy vállalkozásnak szem el
Az állami bértámogatás egyik alapelvárása a cégek felé az egyéni fejlesztési idő biztosítása. A kormány arról nem rendelkezett, hogy ennek pontosan milyen formában kell megvalósulnia, így nagyon sokféle továbbképzés szóba jöhet. A lényeg, hogy a munkavállaló ebben az időszakban nem dolgozhat.
A koronavírus megjelenése és terjedése tovább mélyítette a brit autógyártás évek óta tartó válságát. A járvány megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések után láthatóan borzasztóan nehezen megy az újraindulás, a termelés felfuttatása a szigetországban, amelyet a hazai autóértékesítések összeomlása és a globális kereslet drámai zuhanása is ne
Romániában és Ukrajnában ismét 1200-1200 körüli új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak egy nap alatt, ami újabb aggasztó jele annak, hogy a környező országokban kezd eldurvulni a járvány.
Sikerrel üzembe helyezték szombaton az Egyesült Arab Emírségek első atomerőmű-reaktorát, ezzel az ország az első olyan arab állam, amely gazdasági célú nukleáris energiát állít elő.
A GKI Digital mérései szerint a koronavírus okozta járványhelyzet miatt március közepe és április vége között több mint 50 ezer új vásárló jelent meg a magyar online kiskereskedelmi piacon, így az aktív online vásárló felnőtt lakosság száma elérte a 3,35 millió főt. De nem csak a digitális világhoz köthető vállalatok tudtak nőni a vírusválság idejé
Erős számokat közölt pénteken az Apple második negyedéves gyorsjelentésében, a befektetők pedig széttépték a cég részvényeit: 10,47%-ot szárnyaltak a techcég papírjai a hét utolsó kereskedési napján. Ezzel az Apple megelőzte a Saudi Aramcót, mint a világ legértékesebb tőzsdén kereskedett vállalata.
Szeptembertől kezdődően lépcsőzetesen, fél évente 20 százalékkal emelik Romániában a családi pótlékot a következő két évben - az erről szóló sürgősségi rendeletet pénteki ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
Elon Musk mostanában sok nagy vihart kavaró kijelentést tett, sikerült tegnap is összehoznia egy ilyet, amikor egy interjúban a kínai nép nagyszerűségét méltatta, miközben az Egyesült Államok lakosságát annak önelégültsége miatt keményen kritizálta.
Az Accenture legújabb jelentése szerint a világ cégvezetőinek kétharmada arra számít, hogy az európai piac viszonylag gyorsan talpra áll a COVID-19 járvány okozta gazdasági válságból. Azonban a mostani bizonytalan helyzetben fennáll a veszélye annak, hogy a vállalatvezetők túl sokáig fókuszálnak a védekezésre. Nem csak rövid távon eszközölnek megta
Januártól elérhetők lesznek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által minősített, fogyasztóbarát személyi kölcsönök - jelentette be a jegybank pénteken a honlapján.
15 ország után Kanada is okostelefonra telepített alkalmazásokkal kezdi el nyomonkövetni a koronavírus terjedését, hamarosan pedig több amerikai államban is bevezetik a technológiát.
Kiszáll a ByteDance, a TikTok kínai tulajdonosa a közösségi alkalmazás amerikai ágából, miután Trump elnök bejelentette, hogy be fogja tiltani a fiatalok körében népszerű videós appot – értesült a Reuters bennfentes forrásokra hivatkozva.
A Digi Kft. szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság, illetve annak mértéke nem áll arányban a társaság eljárási, adminisztratív mulasztásának súlyával, ezért kezdeményezi a végzés bírósági felülvizsgálatát - közölte a távközlési szolgáltató pénteken az MTI-vel.
A teljes lakosság - mintegy 1,1 millió ember - tesztelésére készülnek a vietnami Da Nang városban, miután országszerte 40 új olyan koronavírus-fertőzést észleltek, amely közvetlenül a turisták körében igen kedvelt tengerparti városhoz köthető - jelentette be szombaton az egészségügyi minisztérium.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett előzetes adatai szerint.
Hat egyetem augusztus elsejével, míg a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember elsejével vált működési modellt - emlékeztetett pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), amely a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait is megnevezte.
Az euróövezetben 12,1 százalékkal, az EU egészében 11,9 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző negyedévvel összevetve - közölte nem végleges adatként pénteken az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.