Közel 9 éve nem látott magasságban járt a mai kereskedésben az arany árfolyama, a menekülőterméknek számító nemesfém megütötte az 1900 dolláros szintet.
A magyar kormányfő csuklóból lefickózta a holland miniszterelnököt a brüsszeli EU-csúcson, majd azt hangoztatta, hogy piszok jó alkut kötött. Az ellenzék szerint Orbán Viktor óriásit bukott, és eurómilliárdokat veszítünk miatta. Hol van az igazság? Ki a belevaló gyerek? És kinek hihetünk még, miközben lángol a média? Munkatársunk, Wéber Balázs vide
Az MNB 9,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárra, egyebek közt számos informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosság miatt, és kötelezte a problémák orvoslására.
Spanyolországban két egymás követő napon is több mint 900-zal emelkedett a regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma - közölte spanyol egészségügyi minisztérium pénteken.
Az EU korlátozza a megfigyelési célra is használható technológia Hongkongba irányuló exportját a kínai nemzetbiztonsági törvény miatt - derül ki egy európai uniós dokumentum tervezetéből, amelybe a Reuters hírügynökség nyert betekintést.
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.
A két magyar vállalat, amely 2018-ban lekötötte a román-magyar gázhálózatot összekötő interkonnektor teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres kapacitását, visszalépett a projektből, hiszen tavasszal, amikor már fizetniük kellett volna, hogy megerősítsék az elkötelezettségüket, nem tették meg - nyilatkozta Virgil Popescu román gazdasági miniszter pénteke
A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (Mekh) 2020. július 15-én közzétette a második Metár pályázati dokumentációval kapcsolatos tájékoztatóját és a kiírási dokumentációt. A felhívás során évi 800 millió forint új támogatás osztható ki, 390 GWh áramtermelésre. Az új kiírás kapcsán a korábbiakhoz hasonlóan nagy érdeklődésre lehet számíta
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.
Várhatóan rekordokat dönt idén a diákhitel igénylők száma, akár 30 milliárd forintnál is több hitelt folyósíthat a Diákhitel Központ, köszönhetően a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 1-től elérhető
A fokozódó amerikai-kínai feszültségek árnyékában emelkedett a mai kereskedésben az arany árfolyma. Egyre közelebb a 2000 dolláros szint, a határidős árfolyam ma új történelmi csúcson járt.
Anthony Fauci, az amerikai allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója és a Fehér Ház járványügyi tanácsadó csoportjának tagja pénteken két interjúban is dicsérte Donald Trump amerikai elnököt a járványkezelésért.
A szárnyas automobil évtizedeken át dédelgetett álma totális zsákutcának bizonyult, ám van helyette valami izgalmasabb, modernebb és életszerűbb. Vajon az óriásdrónok forradalmasítják a közlekedést, vagy megmaradnak mérnöki ujjgyakorlatnak?
A koronavírus-járvány okozta felfokozott digitalizációs igény újabb löketet adhat az ipar 4.0-nak, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő technológiai partnerek egymásra találása. Ebben nyújt segítséget az Enterprise Europe Network hálózat, amely a partnerkereséstől az együttműködési megállapodás megkötéséig segíti a hazai kkv-kat a hazai és a n
Világszerte kiemelkedő bérbeadási eredményeket ért el a GLP 2020 első felében: az elmúlt hat hónapban mintegy 8,9 millió négyzetméternyi terület bérbeadására kötöttek szerződést, ami több mint 41 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Az induló cégek számára az egyik legnagyobb fejtörést a fejlődéshez szükséges megfelelő mennyiségű tőke bevonása okozza. Mivel egy vállalkozás érettségének különböző fázisaiban eltérő módon juthat pénzhez, fontos tudni, hogy a kezdeti szakaszban milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Az induláskor a leggyakrabban saját és európai uniós forrásokra
Portfóliótisztítási stratégiájának megfelelően folytatja az állami feladatellátásához nem szükséges ingatlanok piaci értékesítését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).
A hatósági házi karanténra vonatkozó szabályok betartásának fokozott ellenőrzését kérte a rendőrségtől az operatív törzs, és felhívta az országos tisztifőorvost, hogy vizsgálja felül a külföldi országok zöld, sárga, piros besorolását - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
A világon 15 446 800 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 632 178, a gyógyultaké pedig 8 763 796 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint.
Az Mnb 9,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárra, egyebek közt számos informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosság miatt, és kötelezte a problémák orvoslására.
A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Először lépte át ezt a szintet 2011 óta, amit szakértők a kiújult amerikai-kínai feszültség hatásával magyaráznak, valamint azzal, hogy globálisan nő a koronavírus-fertőzöttek száma, ami befolyással van a világgazdaságra.
A felsőoktatási ponthatárok csütörtöki kihirdetésével elkezdődött az albérletpiaci főszezon, amely jelentős kínálattal és a tavalyinál erősebb kereslettel rajtolt - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből
Az MNB 9,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárra, egyebek közt számos informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosság miatt, és kötelezte a problémák orvoslására. A feltárt jogsértések nem fenyegetik a pénztár biztonságos működését.
Az utazási hajlandóság folyamatosan nő, és az alacsony fertőzöttségű európai helyekre ismét szívesen utaznak a magyarok az Európai Utazási Biztosító (Eub) tapasztalatai szerint.
A megyei autópálya-matricák iránt megugró kereslet azt mutatja, hogy idén nyáron a lakosság a koronavírus-járvány első hullámának lecsengése után inkább a belföldi utazásokat, főként a balatoni nyaralást részesíti előnyben a külföldi kikapcsolódással szemben – derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. első féléves adataiból.
Már 100 ezer felett van a Babavárót igénylők száma és a korábbinál még szélesebb kör számára vált elérhetővé a gyermekvállalást támogató szabad felhasználású kölcsön. A júniusban hatályba lépett kormányrendelet módosítás alapján ugyanis immár azok a házaspárok is igényelhetik a támogatást, akik már túl vannak az első házasságukon, de szeretnének mé
Az EU-csúcs eredményét úgy lehet értékelni, hogy a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális brigádok nemzetközi támadását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
Az uniós források is a gazdaság újraindítását és a munkahelyek megőrzését szolgálják - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program újabb támogatási szerződéseinek aláírásán.
A short selling (azaz a “rövidre eladás”) piaci folyamatokra gyakorolt hatásait övező örökzöld vita a COVID-19 világjárvány okozta összeomlás közepette világszerte újra előtérbe került. A Covid-19 válság kapcsán foganatosított short selling korlátozások piaci hatásai alapján az eszköz hatékonyságát elemzi a kitűzött célok szempontjából Bakos Péter,
Minden szinten zajlik a Budapesti Corvinus Egyetem átalakítása. Az elkövetkező években valamennyi szak megújulhat, a cél a minőségi szemlélet tovább erősítése - hangsúlyozta Lánczi András, az egyetem rektora pénteki budapesti sajtó háttérbeszélgetésen.
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken az MTI-vel. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait.
Folyamatosan alakul át a televíziózás, nem tudni, hogy a klasszikus értelemben vett műsorvezetői munkára meddig lesz még szükség - mondta a növekedés.hu-nak Ördög Nóra. A műsorvezető a jövőt illetően nem tervez, számos ötlete van, az élet hozza, hogy melyik valósul meg.
Az öregségi nyugdíj olyan saját jogú nyugellátás, amely meghatározott életkor (öregségi nyugdíjkorhatár) elérését követően, meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén jár. Mindkét jogosultsági feltételnek együttesen kell teljesülnie Magyarországon.
Januártól változik a szabályozás: immár egyetlen, online pénztárgéppel rendelkező kereskedő sem utasíthatja el, ha készpénz nélkül akarunk fizetni. A Pénzügyminisztérium meghosszabbítja kedvezményes bankkártya-terminál telepítési programját.
Heti egyszeri csokoládéfogyasztás csökkentheti a szívbetegségek kockázatát az Európai Kardiológiai Társaság folyóiratában megjelent új tanulmány szerint.
A koronavírus-járvány és annak egészségügyi kockázatai tavasszal a Cégek Éjszakáját is átmeneti megállásra kényszerítették, ám a rendhagyó karriernapra már nem kell sokat várni, az új időpont: 2020. szeptember 24. Ezen a napon ultramodern, 3D-s technika segítségével, virtuálisan is megnyílnak a budapesti cégek kapui a munkavállalók számára, hogy me
A legvagyonosabb családok különféle edzőket és a járvány miatt munka nélkül maradt gyerekfelügyelőket bérelnek fel a privát nyári táboraikba, hogy a koronavírus miatt kimaradt közösségi tapasztalatokat otthon is átélhessék a gyerekek.
A belső anyagmozgatás manapság az egyik legnépszerűbb fejlesztési irányvonal a gyárak, raktárak üzembentartói körében. Korábban is számos megoldás született a feladatok végrehajtásának optimalizálására, ám ahogy a fejlődés ezt a szektort is elérte úgy a legújabb innovációkkal a gyártás legkülönbözőbb szegmensei gyorsulnak fel. Az eredmény: kevesebb
A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb kutatásából. A cégek várakozásai továbbra is pozitívak: a következő egy évre átlagosan 6
A COVID-19 járvány súlyosan érinti az egész világot, úgy az embereket, mint a cégeket, és ez alól a videojáték-ipar sem kivétel. Éppen ezért sok játékfejlesztő és kiadó döntött úgy, hogy maguk is beszállnak a vírus elleni harcba. Volt cég, ami a kutatásokat támogatta, mások az otthonlétet igyekezett megkönnyíteni, míg némelyik cég adománygyűjtést s
A fejlett országok társadalmainak elöregedése miatt egyre több pénz áramlik a gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket és egészségmegőrző megoldásokat forgalmazó úgynevezett life science vállalkozásokhoz. Csakhogy ezeken a területeken egyre nagyobb összegeket kell áldozni a fejlesztésekre, amelyek megtérülése kérdéses lehet. A formálódó üzletben
A pandémiás helyzet miatt később kezdődött a vakációszezon, ami folytán sokan csak most kezdik tervezni utazásukat. Ezt támasztja alá az is, hogy a héten a szállásfoglalással kapcsolatos közösségi média említésszámok meghaladták a 2019-es adatokat. Érdeklődésük és utazási szokásaik alapján az újonnan kialakult helyzetben különböző utazótípusok jele
Újra élő, eseménydús és színes sportközvetítésekkel várja a magyar nézőket az Eurosport. A következő időszakban motorsport, tenisz, kerékpár és snooker versenyekkel várja a nézőket a csatorna. Szeptemberben indul újra a WTCR Túraautó Világkupa 2020-as szezonja, a versenyhétvégéket pedig ismét egytől egyig élő közvetítéseken keresztül követhetik f
Majdnem 2200 milliárd forinttal emelkedett a központi költségvetés adóssága az első félévben, így átlépte a 30 ezer milliárd forintot – derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) júniusi beszámolójából. A növekedésből több mint 900 milliárd forintot a devizaadósság tett ki az új kibocsátásoknak és a gyengébb forintnak köszönhetően. Utóbbi tényez