2020. július 27. hétfő

júl. 27
7:12
5 tanács ahhoz, hogy hatékony digitális onboardingod legyen (Márkamonitor)
A koronavírus által generált események az utóbbi időszakban jelentősen megváltoztatták életünket. A legtöbb vállalat számára küzdelmes átalakítani és virtuális környezetben újjáépíteni a munkafolyamatokat. A válság minden iparágat és szervezetet különböző módon érintett: egyes helyeken a teljes leállást eredményezte, míg máshol korábban soha nem ta
júl. 27
7:12
Az uniós forrásokat is a munkahelyek védelmére szánja a kormány (KKV Magazin)
Az uniós források is a gazdaság újraindítását és a munkahelyek megőrzését szolgálják – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program újabb támogatási szerződéseinek aláírásán.
júl. 27
7:30
GKI: javultak a fogyasztók és az üzleti szolgáltatók kilátásai (Infostart)
A többi ágazat egyelőre kivár.
júl. 27
7:42
Testreszabott hiányérzet? – Fogyasztóvédelmi kihívások az online piactereken (Márkamonitor)
Vastagon fog a Gazdasági Versenyhivatal ceruzája, ha az online piacterekről van szó. A közelmúltban a GVH több súlyos, milliárdos nagyságrendű összeget is elérő bírságot szabott ki az online piactereken zajló magatartások miatt – gondoljunk csak a Booking.com B.V., valamint az Alza.hu Kft. és az Alza.cz a.s. ellen lefolytatott eljárásokra. E folyam
júl. 27
7:57
Kezd magára találni a kínai gazdaság (Menedzsment Fórum)
Ezt az is mutatja, hogy a kínai ipari vállalatok nyeresége második hónapja nőtt júniusban.
júl. 27
8:00
Új csúcson az arany árfolyama, Európában mérsékelt elmozdulással indulhat a hétfői kereskedés (Portfolio)
Eséssel zárták a pénteki kereskedést az amerikai részvényindexek, a hangulatra a járványügyi aggodalmak mellett az USA és Kína közötti feszültség is árnyékot vetett. Hétfőn az ázsiai tőzsdék többsége lejjebb került, míg az arany árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett. A határidős árfolyamok alapján mérsékelt elmozdulással indulhat a hétfői kere
júl. 27
8:12
Erősödött a forint árfolyama hétfő reggelre (ProfitLine)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 27
8:12
Jelenleg a világ műanyagszemetének egynegyede begyűjtetlen marad (NRGreport)
Több mint 1,3 milliárd tonna műanyagszemét fog felhalmozódni a szárazföldön és az óceánokban 2040-ig, ha a világ nem tesz lépéseket ennek megakadályozására – jelent meg a Science folyóiratban.
júl. 27
8:12
Idén korábban indult a grillszezon a Praktikernél (Márkamonitor)
Ugrásszerűen megnőtt a kereslet a grilltermékek iránt a Praktiker áruházakban. A Praktiker évről évre egyre bővebb kínálattal reagál a növekvő igényekre, 2020-ban már csaknem 150 féle terméket forgalmaznak ezen a területen.   „A grillszezon általánosan májustól kora őszig tart, ám idén a koronavírus világjárvány miatt az elmúlt évekhez képest hamar
júl. 27
8:12
Vegyes hangulatúak voltak az agrárpiacok az elmúlt héten (Agrofórum)
A búza 1 százalékkal drágult múlt héten, a kukorica viszont 1,7 százalékot vesztett érékéből. A szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal drágult Észak-Amerikában. Európában is vegyes volt a kép, a malmi búza drágult, a repce árszintje viszont csökkent. A takarmánybúza ára viszont nem változott öt nap alatt Párizsban.
júl. 27
8:18
Tovább emelkedett a koronavírus-fertőzések száma a világban, a fertőzöttek száma meghaladta a 16,2 milliót. (Portfolio)
Hétfő reggelre meghaladta a 16,2 milliót a koronavírus-fertőzések száma a világban a Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint, globálisan 648 ezer halálesetet mellett 9,407 millió gyógyultat tartanak számon. Az Egyesült Államokban már több mint 4,2 millió igazolt koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván.
júl. 27
8:18
Új magyar márka tarolja le a piacot: a belsőépítészek imádják (Pénzcentrum)
A munkaerőpiacon nehéz helyzetben lévőkön is segít egy szegedi bútorcég, amely nem mellesleg kiváló minőségű termékeket állít elő. A társadalmi szerepvállalásról, márkáról és az eddigi sikerekről a nonprofit vállalkozás ügyvezetője
júl. 27
8:30
Tovább vette saját részvényeit az OTP, már több mint 59 milliárd forintot költött (Portfolio)
Az elmúlt időszakhoz hasonlóan 30 ezer darabos tételben vette tovább saját részvényeit az OTP pénteken, a bank már 59,25 milliárd forintot költött idén sajátrészvény-vásárlásra.
júl. 27
8:36
Bezárt a legöregebb brit kriptós alap (Portfolio)
Bezár az első olyan brit hedge fund, amely csak kriptodevizákkal kereskedik – írja a Coingeek.
júl. 27
8:36
Merkely: lesz második hullám, de az országot mégegyszer nem lehet lezárni (Pénzcentrum)
Teljesen biztos, hogy lesz második hullám Merkely Béla szerint. A Semmelweis rektora ugyanakkor leszögezte, még egyszer nem lehet úgy lezárni az országot mint tavasszal. Fontos azonban, hogy betartsuk az előírásokat. Biztos, hogy
júl. 27
8:42
Minimalista védjegyek: követendő trend vagy az egyediség halála? (Márkamonitor)
Az elmúlt években megfigyelhető tendencia, hogy a világhírű luxus divatmárkák sorra cserélik le jól ismert különleges betűkkel szedett logóikat letisztult, egyszerűbb dizájnra.  Érdekesség, hogy nem csupán hasonlóan egyszerű betűtípusra esett a divatmárkák választása, hanem konkrétan ugyanarra a betűtípusra, a sans-serif-re. Amikor a logók egyik al
júl. 27
8:42
Szép karriert futott be a babaváró támogatás (Demokrata)
Nagyon szép karriert futott be történetének első évében az állami támogatású babaváró konstrukció – írta a Világgazdaság.
júl. 27
8:48
Koronavírus: negyedik napja nő az aktív fertőzöttek száma Magyarországon (Portfolio)
13 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4448 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3329-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 523 fő, ez már a negyedik nap zsinórban, hogy az aktív fertőzöttek száma nő
júl. 27
8:54
Rézzel vagy anélkül? (Agrofórum)
A Relacs projekt rézkiváltást célzó kísérletének első eredményei a szőlő növényvédelmében.
júl. 27
9:06
Koronavírus: továbbra sincs új halálos áldozat Magyarországon (Menedzsment Fórum)
13 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, de nincs újabb elhunyt.
júl. 27
9:06
Több tucat emberét kirúgta a sztárbefektető (Portfolio)
Több tucat alkalmazottját bocsátja el a Bridgewater Associates, a világ legnagyobb hedge fundja - értesült a Wall Street Journal.
júl. 27
9:06
Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és nem volt egyértelmű trend a reggel 8 órakor még nyitva tartó térségbeli börzéken sem.
júl. 27
9:12
Az EKB tisztviselője szerint az eurózóna gazdasága továbbra is veszélyben van a koronavírus miatt (Portfolio)
Az eurózona gazdaságai továbbra is veszélyben vannak a koronavírus-járvány miatt - mondta Fabio Panetta, az Európai Központi Bank igazgatósági tagja a La Repubblicának adott interjújában. Elmondta azt is, hogy nem látja szükségességét, hogy a bank változtasson kötvényvásárlási programján.
júl. 27
9:21
Olcsóbb lesz a tankolás szerdától (Menedzsment Fórum)
A benzinért literenként átlagban bruttó 3 forinttal, míg a gázolajért 2 forinttal kell kevesebbet fizetni a hazai kutakon július 29-étől.
júl. 27
9:24
Koronavírus: hányan betegedtek meg az elmúlt 24 órában? Kijöttek a friss adatok (Piac és Profit)
13 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, de nincs újabb elhunyt.
júl. 27
9:24
Komoly gondokat okozhat a felhalmozódott bormennyiség (Agrofórum)
A világ legnevesebb bortermelő vidékein is problémákat okoz, hogy a koronavírus miatt bevezetett vásárlási korlátozások, illetve a borexport visszaesése miatt nem tudnak mit kezdeni a felhalmozódott borral.
júl. 27
9:30
Érdemes várni szerdáig a tankolással (Privátbankár)
A benzinért ugyanis literenként átlagban bruttó 3 forinttal, míg a gázolajért 2 forinttal kell kevesebbet fizetni a hazai kutakon július 29-étől.
júl. 27
9:30
Új csúcson az arany árfolyama, a tőzsdék közben lejjebb kerültek (Portfolio)
Eséssel zárták a pénteki kereskedést az amerikai részvényindexek, a hangulatra a járványügyi aggodalmak mellett az USA és Kína közötti feszültség is árnyékot vetett. Hétfőn az ázsiai tőzsdék többsége lejjebb került, míg az arany árfolyama új történelmi csúcsra emelkedett. Az európai tőzsdék közül a DAX tudott emelkedni, Európa más részein lejjebb k
júl. 27
9:32
Nagy üzletet kötött a magyar Intrum: tartozások százezrei kerülnek át a követeléskezelőhöz (Portfolio)
Az Intrum veszi át a Magyarországról kivonuló SVEA követeléskezelő meglévő kintlévőségeit, mintegy 250 ezer kezelt tartozást. A követelések összértéke mintegy 19 milliárd forint, a portfólióeladást a KPMG koordinálta – közölte az Intrum.
júl. 27
9:48
Oroszország olajexportja csökkent az idei első öt hónapban (NRGreport)
Oroszország az idei első öt hónapban 104,4 millió tonna kőolajat exportált, 3,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, írja az Index.
júl. 27
9:54
Felejtsd el a Rolexet - ilyen órákat hordanak a szupergazdagok (Portfolio)
Mark Zuckerberg, Bill Gates vagy Tim Cook mind dollár milliárdosok, de egyikük sem villogtat menő Rolexeket vagy más méregdrága karórákat. Az olcsóbb kiegészítőkkel, melyet gyakran más, nem éppen márkás ruhák mellé húznak fel a tech-milliárdosok, egyszerűen azt akarják üzenni, hogy sokkal fontosabb a praktikusság, mint a divat. A South China Mornin
júl. 27
9:57
SMS-ben emlékezteti a szülőket egy magyar fejlesztés arról, hogy ideje beadatni a gyerekek oltásait (Kreatív Online)
Közösen fejlesztett kisgyermekeseknek szóló, ingyenes oltásfigyelmeztető rendszert a DeepInsight és a Comnica.
júl. 27
9:59
A legnagyobb lengyel napilap is kiáll az Index mellett (Kreatív Online)
Magyarul üzent a Gazeta Wyborcza mai címlapján. A szerkesztőség a szolidaritását fejezi ki.
júl. 27
10:00
Nehezebb lett itthon bekerülni a milliomosklubba (Infostart)
Egyre több magyarból válik prémium banki ügyfél, a jelek szerint nem okozott különösebb fennakadást a koronavírus-válság. Ugyanakkor egyre több a limitemelés a szolgáltatóknál, a „tagsághoz” havi szinten már legalább 400 ezres fizetés kell.
júl. 27
10:00
A héten Európában is felpörög a gyorsjelentési szezon (Portfolio)
A héten magasabb fordulatszámra kapcsol az európai gyorsjelentési szezon is, az előttünk álló néhány nap folyamán teszi majd közzé legfrissebb számait többek között a Peugeot, a Renault és a Volkswagen is. A tengerentúlról is sorra érkeznek majd a vállalati gyorsjelentések, a héten publikálja beszámolóját többek között a Facebook, az Alphabet, az A
júl. 27
10:02
11 éve nem látott hitelbedőlési hullámra számítanak Európa bankjainál (Portfolio)
A következő hetekben teszik közzé második negyedéves gyorsjelentésüket Európa nagybankjai. A koronavírus miatt újabb jelentős, több tízmilliárd eurós nagyságrendű hitelezési értékvesztéseket könyvelhetnek el a pénzintézetek – hívta fel a figyelmet a Financial Times. A bankok részvénypiaci értéke átlagosan kevesebb mint a 40%-a a könyv szerinti érté
júl. 27
10:06
Vírus: újabb európai országot fenyeget a második hullám (Privátbankár)
Bár Spanyolországban alig több egy hónapja oldották fel a koronavírus-járvány miatti vészhelyzetet, az elmúlt hetekben ismét emelkedni kezdett az új, diagnosztizált fertőzöttek száma. Nagy-Britannia már eltanácsolta állampolgárait az ottani nyaralástól.
júl. 27
10:06
Így indították a hétfőt a tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen kezdték a főbb európai értékpapírpiacok a hétfői kereskedést.
júl. 27
10:06
Megszólalt Karácsony Gergely: ekkortól regulázhatják az Airbnb-t Budapesten (Pénzcentrum)
A főváros célja, hogy arra ösztönözze a tulajdonosokat, a nyári időszakban a turistáknak Airbnb formában, a tanév során pedig albérletként, diákoknak adják ki a lakásaikat - mondta a főpolgármester az InfoRádióban. Az augusztusi
júl. 27
10:33
Megint kezd felpörögni a járvány a spanyoloknál (Menedzsment Fórum)
Bár Spanyolországban alig több egy hónapja oldották fel a koronavírus-járvány miatti vészhelyzetet, az elmúlt hetekben ismét emelkedni kezdett az új, diagnosztizált fertőzöttek száma. Nagy-Britannia már eltanácsolta állampolgárait az ottani nyaralástól.
júl. 27
10:42
Ebből a helyzetből nyertesen jöhet ki Magyarország (Piac és Profit)
A járvány után átalakulhatnak a globális ellátási láncok: azaz több ágazat nagyvállalata áthelyezheti a gyártóbázisait, ebben a folyamatban pedig célpontot jelenthetnek a régiós országok, köztük Magyarország - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből. A lehetőség kihasználásának alapvető feltétele a hatékony termelés, valamint ezzel
júl. 27
10:42
Jó hír az autósoknak, szerdától csökken az üzemanyagok ára a hazai kutakon (Portfolio)
Szerdán csökken az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára 3 forinttal csökken, míg a gázolaj ára 2 forinttal mérséklődik.
júl. 27
10:44
A brit miniszterelnök szerint az ország lakossága túlsúlyos, többet kéne sportolniuk (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a lakosságnak fogynia kéne egy kicsit, ehhez többet kéne sportolni. Az újonnan bemutatott egészségügyi program szerinte felveszi a harcot az elhízottság "időzített bombájával". Saját elmondása szerint ő maga is éveken át küzdött a túlsúllyal, de a koronavírus-fertőzése óta odafigyel az egészségére.
júl. 27
10:46
Maradt még erő a forintban a szárnyalás után? (Portfolio)
Nagyot erősödött a múlt héten a forint az euróval szemben, így nem csak a 350-es lélektani határt sikerült áttörnie, de a 345-ös szintet is megközelítette. Egyelőre elsősorban a nemzetközi hírek támogatják a magyar devizát, az euróval párhuzamosan erősödtek a régiós fizetőeszközök is. Így egyelőre a folytatással kapcsolatban is az euró-dollár árfol
júl. 27
10:48
Nagyot változott a zöldkártya, ne lepődjön meg (Infostart)
Egészen pontosan fekete-fehér lett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét igazoló zöldkártyát ezután fekete-fehérben bocsátják ki a biztosítók - pénteken lépett hatályba a pénzügyminisztériumi rendelet, amely ezt lehetővé tette
júl. 27
10:48
A Főváros azt szeretné, ha a nyári időszakon kívül diákoknak adnák ki a tulajdonosok a lakásaikat (Portfolio)
A főváros célja, hogy arra ösztönözze a tulajdonosokat, a nyári időszakban a turistáknak, a tanév során pedig diákoknak adják ki a lakásaikat – mondta a főpolgármester az InfoRádiónak adott interjújában.
júl. 27
10:48
Kevesen gondolnák, mennyire környezetszennyező az a ruha, amit hordanak (Portfolio)
A fast fashion, azaz a gyorsan készülő ruhák korszakát éljük: a bevásárlóközpontokban a legtöbb ruházati bolt ebbe a kategóriába sorolható. A textilipar és a ruhagyártás a leginkább környezetszennyező iparágak közé sorolható, de a fenntarthatóság trendi lett az elmúlt években a divatszakmában – hangzott el a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Ottho
júl. 27
10:54
Tovább tombol a járvány a világban – még nincs vége (Piac és Profit)
A világon 16 201 176 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 647 910, a gyógyultaké pedig 9 360 046 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint.
júl. 27
11:15
Újabb jó hír Németországból: a "V alakú kilábalás" megvan, de a neheze csak most jön (Portfolio)
A német Ifo index erőteljes kilábalásról árulkodik, a várakozások rég nem voltak ennyire pozitívak. A jelenlegi helyzet megítélése a gazdasági szereplők részéről azonban még mindig nem állt helyre, a gazdaság hosszú távú kilábalása pedig már nem lesz ennyire látványos.
júl. 27
11:39
Ahol sokat tesztelnek, ott sok fertőzöttet is találnak - Új rekord Szerbiában (Privátbankár)
Szerbiában naponta több mint tízezer koronavírustesztet végeznek, ezért találnak sok fertőzöttet.

Keresés