Európai nagybankok közül eddig 16-an álltak össze, hogy egy olyan kártyás fizetési rendszert építsenek, amely határokon átnyúlóan működik, és a nagy nemzetközi kártyatársaságokkal versenyezhet. Az Európai Központi Bank üdvözli a döntést.
Az amerikai monetáris politika csak készül a hozamgörbe kontrolljára, vagy már réges-régóta műveli? - teszi fel a kérdést írásában Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgatója. A kérdésre a válasz az utóbbi, vagyis a kontrollált hozamgörbe már régen valósággá vált.
Megkérdeztük az MKB Bankot, miért döntött úgy, hogy 6 hónapos felmondási idővel, azaz idén év végével megszünteti értékesítési együttműködését a CIG Pannóniával, amelynek az új életbiztosítási szerződései tavaly 18%-ban a banki értékesítésből származtak. A bank válasza alapján a háttérben a CIG ügyfélkiszolgálásával és az ügyfélélménnyel kapcsolato
Az áprilisi sosem látott visszaesés után májusban is érdemben csökkent a külkereskedelem Magyarországon, derült ki a KSH holnapjára feltöltött adatokból. Az egyensúlyi pozíciónkkal kapcsolatban azonban jó hír, hogy a külkereskedelmi mérleg az áprilisi jelentős deficit után szufficitbe váltott.
Az erőteljes csütörtöki emelkedés után is erősödhetnek még a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényei - írta az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek pénteken.
Az OMV Petrom vállalat a Fekete-tenger georgiai felségvizei alatt is szénhidrogént termelne ki, miután megnyert egy újabb fekete-tengeri szénhidrogén-lelőhely kitermelésére vonatkozó versenytárgyalást Georgiában - adta hírül csütörtökön a román Agerpres hírügynökség.
Mérsékelt emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a befektetők jól fogadták a vártnál kedvezőbb amerikai munkaerőpiaci adatot, azonban a járványügyi aggodalmak árnyékot vetettek a részvénypiacok hangulatára. Végül a Dow és az S&P500 is emelkedéssel zárta a napot, míg a Nasdaq Composite új csúcson zárt. Ázsiában emelkedt
Záporoznak a hírek minden idők legnagyobb DAX-botrányával kapcsolatban, a Wirecard üzleti partnerei egymés után szakítják meg kapcsolataikat a német céggel, közben egyre valószínűbb, hogy a Wirecardot feldarabolják, ebben pedig aktív szerepet játszhat a Deutsche Bank.
Hónapok óta nincs bevétele a hazai idegenvezetőknek, és az egész év is nehéznek ígérkezik a külföldről érkező turizmus összeomlása és a még szeptembertől is bizonytalan foglalások miatt. A szakmában dolgozók zöme katás vállalkozó
Pokorni Zoltánnal, a Hegyvidék polgármesterével és Győri Ottiliával, Budakeszi polgármesterével tárgyalt Vitézy Dávid, BKF vezérigazgató a 22-es buszcsalád és a Páty, Telki felől érkező Volán-járatok felgyorsítása, új buszsávok létesítése érdekében - írja Vitézy Dávid a közösségi oldalán.
Rövid átmeneti időszakot követően ismét betöltötték az értékesítési igazgatói posztot az AutSoft-nál. Fauszt Gábor 2019 augusztusában érkezett vállalatunkhoz mint értékesítési vezető. Az elmúlt 10 hónapban — ezen belül is a pandémiás időszakban pedig kiemelten — Gábor remekül fogta össze az értékesítési feladatokat. A nehéz körülmények ellenére is
Hat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4172 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így 588-ra emelkedett az elhunytak száma, 2752-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 832 fő. Az aktív fertőzöttek 39%-a, a
A Getty Images a Polyphony Digital Inc. nevű fejlesztőcéggel állt össze még tavaly, hogy képeket csináljanak a Gran Turismo nevű videojáték legjobb pillanatairól.
A világon 10 871 362 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 521 298, a gyógyultaké pedig 5 754 013 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. Magyarországon továbbra is alacsonyak a számok, de több szomszédos országban ismét emelkedni kezdett a megbetegedések száma. A koronavírus-járvá
A Budapesti Értéktőzsde a második negyedéves forgalmi adatok alapján közzétette a likvid értékpapírok friss listáját. A négy blue chipen kívül továbbra is likvid részvény a 4iG, az Opus és a Delta Technologies is.
A világon 10 871 362 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 521 298, a gyógyultaké pedig 5 754 013 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma még 10 694 288 volt, a halálos áldozatoké 516 210, a gyógyultaké pedig 5 480 394. A fertőzés 188 országb
Angol nyelvű elemzést készített a 4iG-ról az Edison Investment Research annak apropóján, hogy változtak a társaságban a tulajdoni viszonyok. Az elemzésben található számok alapján szép jövő elé néz a magyar informatikai vállalat.
Angol nyelvű elemzést készített a 4iG-ról az Edison Investment Research annak apropóján, hogy változtak a társaságban a tulajdoni viszonyok. Az elemzésben található számok alapján szép jövő elé néz a magyar informatikai vállalat.
A kedden indult határozott forinterősödés utolsó hulláma csütörtökön a kora délutáni órákban volt, azóta 351-351,5 között hullámzik az euróval szembeni árfolyam.
Mérsékelt emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a befektetők jól fogadták a vártnál kedvezőbb amerikai munkaerőpiaci adatot, azonban a járványügyi aggodalmak árnyékot vetettek a részvénypiacok hangulatára. Végül a Dow és az S&P500 is emelkedéssel zárta a napot, míg a Nasdaq Composite új csúcson zárt. Ázsiában emelkedt
Két sikeres kötvénykibocsátáson van túl az Uniqa Group: az egyik, 600 millió eurós összeg az Axa közép- és kelet-európai érdekeltségeinek februárban bejelentett, nagyjából 1 milliárd eurós felvásárlását szolgálja, a másik, 200 millió eurós összeg zöld forrásbevonást jelent.
166 abszolút hozamú sorozatból csupán 85 zárta pozitív hozammal az elmúlt egy évet, fél éves időtávon még ennél is kevesebb, mindössze 56 sorozatnak sikerült pénzt hoznia a konyhára. A koronavírus miatti tőzsdei lefordulás az abszolút hozamú alapok teljesítményét is megtépázta, de így is akadtak olyan alapok, amelyek egy éves időtávon 10% feletti h
Jelentős munkaerőhiány van az informatikai szektorban, és már azelőtt ez volt a helyzet, hogy a járvány hatására még jobban felértékelődött a digitalizáció. Létfontosságú, hogy a nők a több biztatást kapjanak, hogy érdekes és vonzó karrierlehetőségként gondoljanak az informatikára, mivel jelenleg rendkívül alacsony a nők aránya ezeken a pályákon –
A pandémia nyomán bevezetett korlátozó intézkedések senki számára nem voltak könnyűek, ám az utána lévő időszak is nehéz. Sokan, az eddig elégedettnek, stabilnak hitt emberek közül egyik napról a másikra mondanak fel munkahelyükön
Lemondott hivataláról az Édouard Philippe vezette francia kormány - jelentette be pénteken a francia elnöki hivatal Párizsban, hozzátéve, hogy Emmanuel Macron államfő elfogadta a lemondást.
Magyarország megerősödve kerülhet ki a koronavírus-járvány okozta válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában.
A Mol ma bejelentette, hogy a Horváth Ferenc, a cég Downstream üzlegágának vezetője visszavonul pozíciójától, és az elnök-vezérigazgató különleges megbízottjaként folytatja karrierjét.