Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az Üvegtigris trilógia egyik legkarakteresebb autója, a Róka által használt régi Lada, most eladósorba került. A hirdető szerint az Üvegtigris 3-ban szerepelt Lada Dunakeszin várja új gazdáját, aki 250 ezer forint kifizetését
Fennáll a veszély, hogy a koronavírus-járvány által okozott egészségügyi veszélyhelyzet és gazdasági válság hatására gyengülhet a tiszta energia technológiák fejlesztését célzó innovációs tevékenység, miközben éppen az erőfeszítések fokozására lenne szükség a klímaváltozás megfékezése érdekében. Amennyiben pedig nem sikerül gyorsítani a kibocsátásc
A világ első, az abroncssérüléseket valós időben figyelni képes monitoring rendszerét fejleszti a Bridgestone a Microsoft-tal közösen. Az abroncssérülések komoly közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek, mivel a műszaki hibák miatt bekövetkező autóbalesetek mintegy 30%-át okozzák. A hiányzó láncszem az abroncsproblémák kezelésében Az abroncsprobl
Rekordmértékben növekedett a koronavírusos fertőzöttek száma Bulgáriában, ahol a helyi egészségügyi hatóságok szerdai adatai szerint egy nap alatt 188 esetet regisztráltak, 14-gyel többet, mint egy nappal korábban.
Egyre többet költünk utazásra és szórakozásra, az éttermekben, kávézókban és bárokban pedig júniusban már csaknem annyit fizettünk bankkártyával, mint a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések előtt – derült ki az Erste Bank kártyaforgalmi adataiból.
Rekordmértékben növekedett a koronavírusos fertőzöttek száma Bulgáriában, ahol a helyi egészségügyi hatóságok szerdai adatai szerint egy nap alatt 188 esetet regisztráltak, 14-gyel többet, mint egy nappal korábban.
Júniusban 2,9%-kal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon az előző év azonos időszakához képest - jelentette a KSH. Az előző hónapban 2,2%-os inflációt láthattunk, miközben a Portfolio által megkérdezett közgazdászok 3%-os júniusi áremelkedésre számítottak, vagyis az adat gyakorlatilag nem okozott meglepetést. Az elemzők a forint árfolyamának esés
Ha a koronavírus-járvány esetleges második hulláma az elsőhöz hasonló mértékű visszaesést jelentene, az nagyon súlyosan érintené az európai gazdaságot - hangsúlyozta Halmai Péter közgazdász az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Felemásan teljesítenek az irányadó európai részvényindexek szerdán, a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot, a magyar tőzsde a kezdeti, mérsékelt esését ledolgozva immár felfelé kapaszkodik, a blue chipek felemásan teljesítenek.
Helyzeti előnyben volt az a magyar cég, aki már évek óta gyártásban levő fertőtlenítő termékeivel elsőként tudta ellátni a megnövekedett piaci igényeket. A Gironde Kft. április végéig kétszer annyi árbevételt realizált, mint a korábbi évek ugyanezen időszakában. Ez persze nem csak a gyártási tevékenységnek tudható be, a magyar vállalat gyorsan és h
A drágulás júniusban sem állt meg a boltokban, hiába törölték el a koronavírus járvány okán meghozott korlátozásokat. Az árváltozásokból látható, hogy az áprilisi-májusi árrobbanás még mindig érezteti hatását, és hiába csökkent
Megtört az infláció 4 hónapja lassuló trendje, bár az üzemanyagok még mindig lefelé húzzák az indexet, azonban élelmiszerek jelentős mértékű, - egyes termékeknél 20 százalék körüli - drágulása folytatódik.
Magyar termelő nevével visszaélve értékesítettek nagy mennyiségű, igazolatlan származású napraforgót; a kifogásolt iratokkal ellátott terményt, a termelő nevével, de egy magyar cég számlaszámával kiállított számlával értékesítették egy holland felvásárlónak, aki azt Olaszországba adta tovább. Eddig csaknem 250 tonna napraforgó esetében bizonyosodot
Erőteljesen befolyásolta a koronavírus-járvány a második negyedévben a Mapei Kft. exportját, amely így az első félévben az előző évhez képest 53 százalékkal bővült és június végén meghaladta a 228 millió forintot - közölte az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazással foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
Hajtásmegoldások laboratóriumi automatizáláshoz Az analitikai laboratóriumokban számtalan mintát tesztelnek nap mint nap. Ezen a téren nyilvánvalóak az automatizálás előnyei: gyorsabb eredmények, nagyobb teljesítmény, kevesebb hiba és alacsonyabb személyzeti költségek elérését teszik lehetővé. A zökkenőmentes működés érdekében a nagy dinamika és a
Péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt, "csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb" - jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök.
A járványhírek továbbra sem jók, ez rányomja bélyegét a tőzsdei kereskedésre. Ráadásul nemsokára indul a gyorsjelentési szezon, az EKB pedig kiváró álláspontra helyezkedik. Így az európai tőzsdék inkább esnek, de Budapesten van egy kis emelkedés. Újabb egy forinttal drágább az euró. Izgalmas hírek jönnek a házhoz szállítással foglalkozó nagy cégek
A koronavírus-esetszámok meredek emelkedése a világ számos pontján újra az óvatosságot erősítette fel a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, ennek jeleit már kedden is láttuk, és szerdán is ezért gyengélkednek az európai és amerikai (határidős) részvényindexek és gyengülnek a mi régiónk devizái, köztük a forint is. Utóbbi az euróval szemben már a regg
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatók működését, és szükség esetén teszteli az általuk kínált alkalmazásokat, üzleti modelleket - közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.
Lefordultak az irányadó európai részvényindexek szerdán, a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot, a magyar tőzsde a kezdeti, mérsékelt esését ledolgozva immár felfelé kapaszkodik, a blue chipek felemásan teljesítenek.
Formabontó Mentorprogram zárásra készül a Design Terminal. Tíz héttel ezelőtt, a karanténidőszak kellős közepén szokatlan, szinte minden eddigi szabályt felülíró koncepcióval indította el zászlóshajó programjának tavaszi szemeszterét az innovációs ügynökség. Teljes egészében online platformokra ültették át az inkubációs programot.
Az elmúlt hónapokban kétszer is megemelték az idei költségvetés hiánycélját a koronavírus-járvány miatt. Az első félévben ezt a szintet is meghaladta a kumulált deficit.
Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint idén még nem lesz recesszió - derült ki egy friss felméréséből. Sok cég a veszélyhelyzet alatt elszenvedett veszteségeit rövidebb fizetési határidőkkel kompenzálná
Az elmúlt hónapokban kétszer is megemelték az idei költségvetés hiánycélját a koronavírus-járvány miatt. Az első félévben ezt a szintet is meghaladta a kumulált deficit.
Az elmúlt héten folytatódott a nyárias időjárás, nappal 30-32 Celsius fok körüli hőmérséklettel, éjszaka pedig ritkán csökkent a hőmérséklet 20 Celsius fok alá. Az utóbbi napokban gyors időjárási frontok érintették az országot, de bővebb csapadékot inkább a déli és keleti tájegységek kaptak. A rövid idejű lehűlés után folytatódik az igazi nyári idő
A madárinfluenza-járvány nem okoz érdemi áruhiányt baromfihúsból az idén a belföldi piacon, ugyanakkor az ágazat helyzetét nehezítették az exportkorlátozások és a koronavírus-járvány - közölte az Agrárminisztérium (Am) az Mti érdeklődésére.
A fővárosi mérések alapján nem történt érdemi változás a levegő minőségében a kijárási korlátozások ideje alatt. Vitézy Dávid szerint a levegő minősége, Budapest közlekedése érdemben csak a kötöttpályás vonalak, a vasút és a HÉV versenyképességének növelésével javítható és csak így lehetne elérni, hogy csökkenjen az autók száma - írja a BFK vezetőj
A magyarok háromnegyede használt legalább egy digitális szolgáltatást a kijárási korlátozások alatt, ami 21 százalékpontos emelkedés a járvány előtti időszakhoz viszonyítva.
Az irodaigény jövője manapság a tárgyalótermek egyik legfontosabb témája, miután a COVID-19 világjárványnak köszönhetően a vállalatok megélték a történelem eddigi legnagyobb home office kísérletét. A történelmi trendek, a jelenlegi kutatások és az ügyfelek visszajelzései alapján a JLL új tanulmánya megállapítja, hogy a fizikai iroda továbbra is meg
A plüssjátékok 68 százaléka, azaz tízből majdnem hét jelent súlyos veszélyt a vásárlókra nézve, ráadásul a biciklikre szerelhető gyerekülések mindegyike problémás - derült ki az Európai Bizottság legfrissebb, Gyors Riasztási Rendszerében
A Europe Uncensored nevű magyar civil szervezet mai eseményén Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Alexandar Vucic szerb elnök, Janez Jansa szlovén miniszterelnök értékelték az Európai Unió jelenlegi helyzetét. Szóba került az elfogadásra váró európai újjáépítési alap is.
Minden idők második legnagyobb egyhavi hiánya alakult ki idén júniusban a magyar központi költségvetésben, 785,5 milliárd forintos, és mivel a megelőző hónapokban is masszív deficitről számolt be a Pénzügyminisztérium a koronavírus-válság hatására, így a félév végére már ötször akkora a deficit, 1837 milliárd forint, mint amit eredetileg a kormány
Nem mindenkinek kedvez a versenyképeség-növelő állami támogatás. Papadimitropulosz Alex a Via Credit ügyvezetője szerint a július 4-én bejelentett programra előzetes számításaik szerint 500 potenciális jelentkező lehet, de ebből várhatóan 50-100 lesz azok száma, akik ténylegesen kérelmet nyújtanak be.
Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak emelkedési ütemének júniusi gyorsulása az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik kiemelték: az adat megegyezik a piaci konszenzussal.
Chicagóban a búza árjegyzése 0,5 százalékkal emelkedett, a repce kurzusa is emelkedett, itt 0,8 százalékos volt a plusz. Azonban a kukorica 0,3 százalékot, a szójabab pedig 0,1 százalékot vesztett értékéből. Párizsban viszont jó napot fogtak ki a kereskedők. Mind a négy fontos termék, így a malmi búza, a repce, a takarmánybúza és a kukorica ára is
Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Magyar Honvédség - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.