A PwC új jelentése szerint a COVID-19 világjárvány kitörését megelőzően már formálódó fogyasztói trendek tovább erősödtek és afelé fogják mozdítani a kereskedő vállalatokat, hogy új alapokra helyezzék üzleti tevékenységüket.
A tegnapi négy hónapos csúcsokról, amit az EU mentőcsomagjának elfogadása segített elérni, ma lefelé indultak el az európai tőzsdeindexek. Ismét inkább a gyorsjelentések és a nem túl biztató járványhírek határozzák meg a hangulatot, de a befektetők nagyon figyelnek arra is, hogy Washington mit lép legközelebb a gazdaságélénkítés terén. El
Három közép-magyarországi régióban fejezte be a közelmúltban a hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország a Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében. A fejlesztésnek köszönhetően lakossági és üzleti előfizetők, iskolák, és közigazgatási intézmények számára tud több száz megabit/s sebességű internetelérést biztosítani a szolgálató
Szerdától ismét járványhelyzetet hirdettek Montenegró egész területén, annak ellenére, hogy az Adria-parti ország korábban koronamentes övezetté nyilvánította magát, hiszen 42 napon át nem volt új fertőzött.
Bár a koronavírus-járvány miatti egészségügyi vészhelyzet alaposan megrendítette a már hosszabb ideje stabil hazai munkaerőpiacot, a munkavállalók körében továbbra is részben optimista hangulat uralkodik. Ugyanakkor fontos fejlemény
A PwC új jelentése szerint a COVID-19 világjárvány kitörését megelőzően már formálódó fogyasztói trendek tovább erősödtek és afelé fogják mozdítani a kereskedő vállalatokat, hogy új alapokra helyezzék üzleti tevékenységüket.
Kilőtt a Gellert-hegyi sikló ügye, a beruházó szerint felgyorsultak az előkészületek, de azt nem tudni, mikor fejezhetik be a még el sem kezdett építkezést. Az engedélyeztetés és más eljárások miatt vélhetően csak jövőre kezdődhet a kivitelezés, így az átadás legkorábban 2022-ben reális.
A koronavírus-járvány és annak egészségügyi kockázatai tavasszal a Cégek Éjszakáját is átmeneti megállásra kényszerítették, ám a rendhagyó karriernapra már nem kell sokat várni, az új időpont: 2020. szeptember 24.
A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest – derült ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb kutatásából.
“Az Index.hu Zrt igazgatósága mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, és az igazgatóság elnöke a mai napon kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését” – adja hírül a médiacég közleménye. Bodolai László elnök további intézkedésként a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál
A szennyvízet vizsgáló elemzések azért kitűnő mutatók, mert megbízhatóan lehet következtetni belőle arra, hogy 4-10 napon belül várható-e kisebb-nagyobb vírusrobbanás hazánkban, vagy sem. A legfrissebb mérések szerint nem.
Kilőtt a Gellert-hegyi sikló ügye, a beruházó szerint felgyorsultak az előkészületek, de azt nem tudni, mikor fejezhetik be a még el sem kezdett építkezést - értesült az mfor.hu. Az engedélyeztetés és más eljárások miatt vélhetően csak jövőre kezdődhet a kivitelezés, így az átadás legkorábban 2022-ben reális.
A következő öt évben összesen közel 30 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatás segítheti a környezetkímélő vasúti teherfuvarozás versenyképességének megerősítését.
A lakásvásárlás minden esetben egy komoly befektetési döntés, hiszen a vásárló a vagyonának jelentős részét fordítja az ingatlanvásárlásra. Az idei évben megjelent világjárvány előre nem látható módon alakította át az ingatlanpiacot, azonban a tavaszi visszaesés után a nyár eleje ismét fellendülést hozott. Minden szempontból jó hír az, hogy bár a f
A tervezettnél több agrártámogatást kap Magyarország az Európai Uniótól, mint amire számítani lehetett - mondta Nagy István agrárminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
A szennyvízet vizsgáló elemzések azért kitűnő mutatók, mert megbízhatóan lehet következtetni belőle arra, hogy 4-10 napon belül várható-e kisebb-nagyobb vírusrobbanás hazánkban, vagy sem. A legfrissebb mérések szerint nem.
Újraindította eszközvásárlási programját a Magyar Nemzeti Bank (MNB), vagyis elsősorban ez, nem pedig az MNB alelnöke által korábban már bejelentett újabb kamatvágás lepte meg kedden a piacot – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője, aki a forint árfolyamának alakulására is kitért.
Tavasszal nagyon nagy volt az érdeklődés a Piacvezérelt KFI pályázat iránt, ezért „terveink szerint szeptemberben újra megnyitjuk majd”, már a tervezőasztalon van a kiírás – árulta el a Portfolio-nak adott interjúban Birkner Zoltán. A pályázatot kiíró Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke elmondta: teljesen nyitott lesz
Amilyen gyorsan visszazuhant márciusban és áprilisban a magyarok foglalkoztatása Ausztriában, majdnem olyan gyorsan magához térni látszik a májusi és a júniusi adatok alapján. A múlt hónapban már majdnem annyi magyar állampolgárt foglalkoztattak, mint novemberben, a szezonális mélyponton. Németországban viszont még áprilisban is több külföldi dolgo
A tavalyi évben az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátási értéke 443 milliárd eurót tett ki egy becslés szerint, ez 2,0%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A kibocsátás volumene az előző évihez képest alig változott (+0,5%).
Széchenyi Alapok néven folytatja munkáját a Pénzügyminisztérium alá tartozó Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., nemcsak elnevezésében és arculatában újulva meg, de kibővítve stratégiáját és csapatát is. A változás egyik legfontosabb eleme, hogy kiterjesztette a célvállalkozások körét, ezáltal már nagyvállalatok számára is biztosíthat tőkét.
Kormányzati segítséggel új betonelemgyárat épített Heves megyében a Market Zrt. A beruházás majdnem felét, 2, 5 milliárd forintot egy külön program keretében a kabinet adja. A múlt heti avatás csak egy abban a sorban, amiben szinte számolatlanul esnek be Garancsi István cégéhez az új állami és magán megbízások.
Kedden 350-ig erősödött a forint miután az MNB Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően újabb 15 bázisponttal 0,6%-ra csökkentette az alapkamatot. Ezzel egy fontos lélektani határhoz ért a magyar deviza, a következő napok nagy kérdése az lesz, tud-e még tovább erősödni innen is. Közben az euró megállíthatatlannak tűnik, már 1,15 felett jár a
Az OPEC egyre inkább finomhangolja az olajpiacot, és élvezi a visszanyert vezető szerepét a világ olajpiacán. De a kereslet változására nekik sincs ráhatásuk, pedig ez lehet a meghatározó tényező 2020 fennmaradó részében. Nem várható, hogy a jelenlegi 40-45 dolláros Brent ár változna az év végéig, de nő az esély arra, hogy lefelé tör ki az olajár e
Szerdán az amerikai kormányzat bejelentette, hogy 1,95 milliárd dollárt fizet a Pfizernek, hogy a vállalat 100 millió dózist állítson elő és szállítson le a potenciális koronavírus-vakcinájából, amennyiben a társaság és a német biotechnológiai cég, a BioNTech által közösen fejlesztett vakcina-jelölt biztonságosnak és hatékonynak bizonyul az emberek
2020. januártól júniusig átlagosan 3,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint, a ruházati cikkek ezzel szemben tartották a korábbi szintet. Ez utóbbira szükség is van, hiszen
Móricz Gábor, a CIG Pannónia részvényese az augusztusi rendkívüli közgyűlés napirendjének kiegészítésére tett javaslatot, amely a társaság törzstőkéjének csökkentésére irányul.
Magyarország és Katar orvostudományi egyetemei és klinikái együttműködnek a koronavírus ellen talán hatékonynak bizonyuló gyógyszeralapanyagok tesztelésében és fejlesztésében - állapodott meg a külgazdasági és külügyminiszter katari kollégájával és az energetikai és ipari miniszterrel folytatott videokonferencián.
Bár Charlie Brown vált híressé a focilabdák elrúgásával való próbálkozásaival (és kihagyásaival), a Peanuts-banda igazi atlétája Snoopy. Foci, baseball, amerikai foci vagy tenisz – ha ránézünk a klasszikus képregénycsíkokra, láthatjuk, hogy Charlie Brown négylábú barátja egy igazán sportos kis beagle. Ezért a Levi’s® és a Peanuts újra összeállt, ho
Négy magyar cég részvételével tartották meg júliusban a Londoni Értéktőzsde és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló Elite Program záró eseményét. Az online gyakorlati záróvizsga során a Columbus Klíma, a DM-KER, a Lakics Gépgyártó, valamint a Textura vezetői tartottak befektetői prezentációt a panelben résztvevő zsűri tagjai részér
A PwC új jelentése szerint a COVID-19 világjárvány kitörését megelőzően már formálódó fogyasztói trendek tovább erősödtek és afelé fogják mozdítani a kereskedő vállalatokat, hogy új alapokra helyezzék üzleti tevékenységüket.
Ázsiában az irányadó részvényindexek többsége lejjebb került szerdán, 1 százalék feletti erősödésével a kivételt a sanghaji börze jelentette, a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot. Európában esnek a tőzsdék, a BUX a korábbi emelkedése után lefordult.
A világ leghíresebb kortárs múzeumaiba kerültek be az elmúlt évtizedben Bak Imre képei. A magyar kortárs képzőművészet meghatározó, ma is aktív alkotójának életművét nemrégiben az acb Galéria mutatta be, most pedig a műveiből egy új gyűjtemény alapjait rakhatják le - írja a műtárgy.com.