A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik, a kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
Három bérleti szerződést írt alá a FIEGE a Prologis Park Budapest-Harbor területén, összesen 38 600 négyzetméteren, amelyből 19 600 négyzetméter új bérleti szerződés, beleértve a nemrégiben elkészült, 14 000 négyzetméteres 11. épületet.
A Total megerősíti a szén-dioxid-leválasztási, -hasznosítási és -tárolási (Ccus) technológiák kutatását egy többéves partnerségi megállapodás segítségével, amelyet az egyesült királyságbeli Cambridge Quantum Computing (Cqc) startup céggel kötött meg. A partnerség célja az új kvantum algoritmusok fejlesztése a szén-dioxid-leválasztáshoz szükséges an
Azt az első pillanattól kezdve lehetett látni, hogy mely szektorokat érintette legsúlyosabban a koronavírus-járvány, a KSH friss adataiból már azt is tudjuk, milyen mértékben. Az is kiedrül azonban, kik azok, akiket egyáltalán nem viselt
Mintegy 13,6 milliárd forint azonnali nyereséget hozott a Cordia számára a lengyel Polnord felvásárlása. A hazai lakásfejlesztő nemzetközi terjeszkedési stratégiája részeként a közelmúltban – tőkeemelés és a 2020. április 9-én lezárult nyilvános vételi ajánlat révén – megszerezte a varsói tőzsdén jegyzett lengyel Polnord S.A. lakóingatlan-fejlesztő
Két év után az Európai Bizottság nem lát indokot a rendelet módosítására – nem minden lehetőségét használjuk még teljesen, többek között az ellenőrzésben és az előírások betartatásában kell előrelépni. Erre utal nem csak az Európai Bizottság jelentése, hanem az adatvédelmi hatóságok elé került és a sajtóban is megszellőztetett sok kihágás is. Az al
Zajlik az élet a Magyar Postánál: július közepén végleg bezár egy nagyobb forgalmú budapesti postahely az egyik plázában, és szintén július közepére derülhet ki, hogy mekkora béremelést kaphatnak a postások.
Jelzést küldött Magyarország és az alapkamatcsökkentések új fejezetet nyitottak a régiós devizaversenyen. A forint magatartása most olyan, mint egy "rendes feltörekvő piaci devizáé - derül ki egy friss, szakértői összefoglalóból.
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvánnyal, a készülő oltásokkal kapcsolatos hírek cseppet sem megnyugtatók, nagyon szépen emelkednek az indexek Európában. Ezúttal a BUX is csatlakozott, mindegyik vezető papírunk szépen drágul. A német autóipar szereplői lassú élénkülését várnak a következő hónapokra. A McDonald’s felfüggesztette üzleteinek újra
A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik, a kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Várhatóan több mint háromszor erősebb lesz a koronavírus-világjárvány hatása, mint az előző globális pénzügyi válságé, idén ugyanis 3,8%-os lehet a globális piaci visszaesés – vélik az Allianz tegnap közzétett 2020-as Globális Biztosítási Jelentésének szerzői. Magyarország biztosítási piaca egyelőre ellenállónak bizonyult, éves díjbevétel-növekedés
Zártkörű részvénytársasági formában működik tovább a Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központjának helyet adó BILK. A társaság tulajdonosai értesítették a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatóját arról, hogy a gazdasági tendenciákra és a befektetői hangulatra tekintettel már nem tervezik részvényeik tőzsdei kereskedésének megkezdését,
Júniusban ismét havi 10 ezer fölé került a behozott használt autók száma - közölte a JóAutók.hu használt autók hirdetésével foglalkozó portál a DataHouse adatai alapján.
Májusban, a járványvédelmi korlátozások harmadik hónapjában a várakozásoknál kisebb mértékben, de nőtt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.
Idén júniusban a DataHouse adatai szerint 10 828 import személyautó került hazai forgalomba, ami az előző hónaphoz képest 22 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig nem kevesebb, mint 43 százalékos növekedést jelent.
Egy friss tanulmány szerint ha azt látják az emberek, hogy nem tudják kordában tartani a hatóságok a koronavírus terjedését, akkor csaknem olyan szintű „lefagyás” alakulhat ki a lakossági fogyasztásban, mintha ténylegesen szigorú korlátozások lépnének életbe és ebből a szempontból kritikusak az előttünk álló napok az Egyesült Államokban, ahol mered
Szerdától csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás gyógyszerek Magyarországon, mivel a forgalomban lévő készítmények esetében klinikai vizsgálattal nem igazolták az indikációjukat. Az Országos Gyógyszerészeti
Lengyel lapértesülés szerint a Molnak értékesítené négyszáz lengyelországi töltőállomását a lengyel PKN Orlen, a két régiós olajipari vállalat erről folytat tárgyalásokat.
Olaszországban nőtt a munkanélküliségi ráta májusban, így már pontosabb képet látunk a munkaerőpiacot ért hatásoktól. Az eurózónában viszont már nem nőtt érdemben a ráta az előző hónaphoz képest.
A Daimler vezérigazgatója bejelentette, hogy a korábban tervezettnél nagyobb átalakításokra és megszorításokra lesz szükség az autógyártónál a költségcsökkentés érdekében.
A kormány várja az emberek véleményét a diákok és a tanárok ingyenes internethasználatáról - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az 5 és a 10 éves kötvényből is a meghirdetettnél jóval nagyobb mennyiséget fogadott el az ÁKK a ma délelőtti aukciókon, míg az átlaghozamok vegyesen alakultak az előző forrásbevonásokhoz képest.
Saját botanikus kert, tetőtéri multifunkciós sportpálya, valamint a zöld tetőkertekben található kültéri munkaállomások – a főváros egyik legújabb, most épülő irodaházában lesznek elérhetők ezek a megoldások. A Wing által fejlesztett Liberty irodaház példáján keresztül azt néztük meg, melyek azok a funkciók, amelyek néhány évvel ezelőtt még fel sem
Július elején az ország legtöbb régiójában megkezdődött az őszi árpa állományok vágásával a kalászos gabonák aratása. Az árpa mellett a legtöbb kenyérbúza-állomány is már aratásra érett, vagy ahhoz nagyon közeli állapotban van. A növényekre veszélyes kórokozók általában már nem találnak ehető, megfertőzhető növényi részeket ezeken a gabonákon. Ugya
A visegrádi csoportban minap megkezdődött lengyel elnökség célja az, hogy az Európai Unió 2021-2027-es költségvetési kerete kedvező legyen a térség országai számára - közölte Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
A Hungexpo vezetője szerint 2023-ban lehet újra olyan jó éve a helyszínekben, mint 2018-19-ben volt, addig mindenki a jövőbe fektet. A múzeumok is látják a helyüket az újranyitás utáni céges rendezvényekben.
Épp javában pörögne a fesztivál. Az arculat korábban elkészült, a kreatívok egy része még az utcát is megjárta, a teljes verzió azonban végül a fiókban maradt.
Májusban 5,2 százalékra nőtt a román munkanélküliségi ráta, amely legutóbb három évvel ezelőtt volt ilyen magas - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
A honvédség bebizonyította, hogy képes és kész helytállni egy olyan láthatatlan ellenséggel szembeni küzdelemben is, mint a koronavírus - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Honvédség központi elismerésátadó ünnepségén, Budapesten.
A magyar telekommunikációs piacon először megvalósuló távközlési modellben a mobilszolgáltatói kereskedelmi tevékenységet szétválasztják az aktív és passzív hálózati infrastruktúrától - közölte CETIN Hungary Zrt., a Telenor Magyarország Zrt. és az Antenna Hungária Zrt.. A CETIN Hungary tulajdonosa egy közös társaságon keresztül 75 százalékban a cse
Lassacskán erőre kap a német autóipar az ifo gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált jelentése alapján. Megrendelésállományuk alakulását több mint egy év elteltével első alkalommal ítélték meg pozitívan az autóipari cégek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felkérte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt a következő Metár-tender meghirdetésére. Az új kiírás várhatóan 2020 júliusában jelenik meg évi 800 millió forint keretösszeggel, a korábbiakhoz hasonlóan nagy érdeklődésre lehet számítani.
Lassacskán erőre kap a német autóipar az ifo gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált jelentése alapján. Megrendelésállományuk alakulását több mint egy év elteltével első alkalommal ítélték meg pozitívan az autóipari cégek.
Kevés olyan tőzsdei vállalat van, amelyik annyira megosztaná a befektetőket, mint a Tesla, hiszen ki venné meg egy olyan vállalat részvényét, amelyik sorsa éveken keresztül egy hajszálon függött, amelyiknek bármikor elfogyhat a pénze, amelyik a legutóbbi időkig veszteségesen működött, és amelyiknek vezetője sokszor úgy viselkedik, mint egy félbolon