2020. június 8. hétfő

jún. 8
19:42
Óvatosságra int a WHO: van. ahol tovább tombol a járvány (Menedzsment Fórum)
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.
jún. 8
19:48
Korai az öröm: figyelmeztették a világot (Privátbankár)
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.
jún. 8
19:54
Kongatják a vészharangot a koronavírus miatt: túl korai volt a korlátozások enyhítése? (Piac és Profit)
A szakértők szerint még korai az optimizmus és visszatérés a "normális" mindennapokhoz.
jún. 8
19:54
Immár hivatalos: 166 éve példátlan sikerszériát zúzott szét Amerikában a koronavírus-válság (Portfolio)
A recessziók megállapításában hivatalos amerikai szerv, a Nemzeti Gazdaságkutató Intézet (NBER) ma kimondta: februárban kitört a recesszió az Egyesült Államokban, azaz egy 1854 óta példátlanul hosszú, 128 hónapja tartó gazdasági növekedési szakasznak lett vége.
jún. 8
20:00
Áll a bál a TV2 sorozata körül (Menedzsment Fórum)
A nagy kereskedelmi csatornák nyári verzióba fordultak, és részben a korábban jól teljesítő műsoraik ismétlése látható. Eközben viszont a TV2 egyik sikeres műsora, a Mintaapák szép sorban elveszíti a főszereplőit.
jún. 8
20:06
Megéri a helyes halgazdálkodás, szélesebb körben kellene alkalmazni (ProfitLine)
Rekordot döntött tavaly az egy főre jutó globális halfogyasztás (20,5 kg) és a pozitív trend az előttünk álló évtizedben is folytatódni látszik, kiemelve a halak az élelmezésben és táplálkozásban játszott kiemelkedő szerepét. A haltermesztés fenntartható fejlesztése és a hatékony halgazdálkodás elengedhetetlenek mindehhez – olvasható az Ensz Élelme
jún. 8
20:12
Változatos a koronavírus-helyzet Európában - Nem mindenki győzte még le (Portfolio)
Változatos a helyzet a Balkán-félszigeten: Horvátország és Szlovénia gyakorlatilag már legyőzte a koronavírust, Szerbiában azonban még mindig szép számmal detektálnak új eseteket. Ukrajnában és Oroszországban kifejezetten rossz a helyzet, Olaszországban és Spanyolországban viszont kifutóban van a járvány.
jún. 8
20:12
Elárulta Merkely Béla: eddig ennyi vírustesztet végeztek el a hazai orvosképzők (Pénzcentrum)
Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője hétfőn az M1 csatornán. Hozzátette: a maszk hordása
jún. 8
20:14
600 millió euróból mentenék ki az osztrák légitársaságot (Portfolio)
600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines osztrák légitársaság talpra állítására, ezen összeg negyedét az állam biztosítja - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután egy bécsi sajtótájékoztatón.
jún. 8
20:42
Komoly újítás a magyar banknál: ezeknek a magyaroknak már sorbanállni sem kell (Pénzcentrum)
A márciusban rekordidő alatt bevezetett digitális ügyfélhívó rendszer sikerének köszönhetően további hét bankfiókkal bővül azon MKB fiókok listája, ahol elérhetővé válik a digitális időpontfoglalás és sorban állás. A koronavírus-járvány
jún. 8
20:48
Kiderült végre, mikről kérdezi meg az embereket a kormány az újabb nemzeti konzultációban (Portfolio)
Hetek óta csepegtették a vezető kormányzati politikusok azokat az információkat, hogy mik lesznek az újabb nemzeti konzultációban és hétfő este végre teljessé vált a kép, mert a kormány bejelentette a 13 kérdésből álló lista végleges verzióját.
jún. 8
20:51
Komoly mentőcsomagot állítottak össze Ausztriában (Menedzsment Fórum)
600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines osztrák légitársaság talpra állítására, ezen összeg negyedét az állam biztosítja - jelentette be Sebastian Kurz kancellár.
jún. 8
21:06
Gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
jún. 8
21:06
Az USA egyik legnagyobb anyahajóját valósággal letarolta a koronavírus (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb hadihajóján, a Theodore Roosevelt amerikai repülőgép-anyahajón a legénység csaknem 60%-a elkaphatta a koronavírust egy friss vizsgálat szerint.
jún. 8
21:08
Az USA és Oroszország megállapodott a fegyverkorlátozások folytatásáról (Portfolio)
Az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott a fegyverzetkorlátozási tárgyalások folytatásáról - jelentette be a fegyverzetkorlátozásért felelős amerikai különmegbízott hétfőn a Twitteren.
jún. 8
21:12
Rendhagyó módon egyeztetnek idén a világ vezetői a koronavírus miatt (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatt nem találkoznak személyesen a világ országainak vezetői az ENSZ Közgyűlés idei ülésszakának általános vitáján szeptemberben - jelentették be hétfőn.
jún. 8
21:24
Kiderült: mégis megkapják az 500 ezres juttatást a gyógyszerészek és a gyógytornászok is (Portfolio)
Az elmúlt napok ágazati szakmai felháborodása után úgy tűnik, hogy korrigál az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), mert Kásler Miklós miniszter múlt pénteki bejelentésével ellentétben mégis megkapják az egyszeri 500 ezer forintos bruttó egészségügyi juttatást a koronavírus-járványbeli munkájuk elismeréseként a kórházi gyógyszerészek és a gyógy
jún. 8
21:36
Elmarad a nagy találkozás a világ vezetői közt (Privátbankár)
A koronavírus-járvány miatt nem találkoznak személyesen a világ országainak vezetői az ENSZ Közgyűlés idei ülésszakának általános vitáján szeptemberben - jelentették be.
jún. 8
21:36
500 milliárd koronára nőhet Csehország költségvetésének hiánya (ProfitLine)
A cseh kormány hétfőn úgy döntött, hogy az idei költségvetési hiánya elérheti az 500 milliárd koronát (6750 milliárd forint) - közölte a hétfőn délután a prágai pénzügyminisztérium weboldalán. Az immár harmadik idei módosítás oka a koronavírus-járvány következményeinek felszámolása.
jún. 8
21:39
Hamarosan beindul a turizmus – már készülnek az állami cégek is (Menedzsment Fórum)
Felkészültek a megfelelő szabályok létrehozásával azok az állami közszolgáltatók, amelyek közreműködnek az utazás biztonságának szavatolásában, ugyanakkor a lakosság fegyelmezettsége továbbra is fontos - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
jún. 8
21:57
Koronavírus a telefonon: így követik Olaszországban a fertőzötteket (Menedzsment Fórum)
Megkezdődött Olaszországban annak a mobilalkalmazásnak a használata hétfőn, amely jelzi felhasználójának, ha olyan emberrel került kapcsolatba, akiről tudni, hogy koronavírus-fertőzött.
jún. 8
22:00
Aggasztó jelenetek Törökországban: özönlenek az emberek a turistaparadicsomokbafolyamatokra panaszkodik a török koronavírus-.Már megint csaknem 1000 új koronav… (Portfolio)
Törökországban hétfőn négy nap után másodszor is ezerhez közeli értékkel, 989-cel emelkedett a korábban lassuló koronavírus-járvány újonnan igazolt fertőzéses eseteinek a száma - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból, amely szerint a regisztrált fertőzöttek száma 171 121-re nőtt.
jún. 8
22:06
5,2 százalékos globális GDP-csökkenéssel számol a Világbank (ProfitLine)
A Világbank azzal számol, hogy a globális gazdaság az idén 5,2 százalékkal, a második világháború óta a legnagyobb mértékben csökken.
jún. 8
22:06
Aggasztó jelenetek a koronavírussal küzdő Törökországban: özönlenek az emberek a turistaparadicsomokba (Portfolio)
A török kormánypárt (AKP) szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján aggasztónak ítélte az utóbbi napok törökország "jeleneteit", azaz azt, hogy a nagyobb városokból elözönlötték az emberek a népszerű turistaövezeteket és így jelentősen növekszik a járvány újbóli felgyorsulásának esélye. Egyelőre azonban ez a statisztikák alapján nem látszik: stagnáló tr
jún. 8
22:12
98 százalékos visszaesés Ferihegyen: 3 év múlva térhet magához a budapesti reptér (Pénzcentrum)
3 év múlva állhat vissza a járvány előtti volumenre az utasforgalom Ferihegyen. A korábbi hónapokhoz képest a május már kedvezőbben alakult, egész hónapban 22 ezer utasuk volt, ami a tavaly májusi 1,5 millió utashoz képest 98 százalékos
jún. 8
22:36
Szigorú feltételek mellett újra nyithatnak az éttermek és a bárok Belgiumban (ProfitLine)
Szigorú feltételek mellett újra nyithatnak az éttermek és a bárok hétfőtől Belgiumban. Engedélyezett az istentiszteletek megtartása, a belföldi utazás és a beltéri sporttevékenység. Az illetékes belga hatóság a koronavírus miatt elhunytak és az új fertőzöttek számának további csökkenéséről tájékoztatott. Hollandiában továbbra is alacsony az elhalál
jún. 8
23:06
Változnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói (ProfitLine)
Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sa
jún. 8
23:36
Szlovénia kibővítette a biztonságos országok listáját (ProfitLine)
A szlovén kormány kibővítette a járvány szempontjából biztonságosnak tartott országok listáját, amelyen eddig csak Horvátország, Magyarország és Ausztria szerepelt, és további tizennégy uniós és schengeni ország állampolgárai előtt nyitotta meg teljesen határait - hangzott el a válságkabinet hétfő sajtótájékoztatóján.

2020. június 9. kedd

jún. 9
0:00
Megvan, mikről kérdezi meg az embereket a kormány az újabb nemzeti konzultációban (Portfolio)
Hetek óta csepegtették a vezető kormányzati politikusok azokat az információkat, hogy mik lesznek az újabb nemzeti konzultációban és hétfő este végre teljessé vált a kép, mert a kormány bejelentette a 13 kérdésből álló lista végleges verzióját.
jún. 9
0:03
Hova fordulhatok a katonai szolgálati idő igazolásomért? (HR Portál)
Hivatásos katona voltam 1975. július 31 - 1995.április 01-ig, ezután egészségügyi okok miatt tartalékállományba kerültem. 2010-ben utólagosan a MH/MH elismert 1 év 193 nap szolgálati időt, de nem kaptam erről igazolást a nyugdíjamhoz. Hova fordulhatok és milyen módon? Akkor nem mehetek öregségi nyugdíjba 2022-ben, mert nincs 20 év szolgálati időm?
jún. 9
0:06
Magyarországon összeroppant a külkereskedelmi forgalom (Infostart)
Hornyák József (Portfolio) abban bízik, hogy az áprilisi adatok nem ismétlődnek meg egyetlen további hónapban sem, de őszre-télre van mitől félni.
jún. 9
0:06
A kormány több mint háromszorosára emelte a keretet (Demokrata)
Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához.
jún. 9
0:10
A gyümölcsök bolti árán is meglátszik a tavaszi fagy (Infostart)
Felemás szezonra számítanak a gyümölcstermesztők idén. Bár a minőségre nem lehet panasz, a mennyiségre annál inkább.
jún. 9
0:10
Matolcsy: az önálló pénzpolitika nélkülözhetetlen a válságkezelésben (Demokrata)
Európa, ezen belül az európai integráció elmúlt 50 évének három legmélyebb válságából vonja le a tanulságokat Matolcsy György.
jún. 9
0:14
Szijjártó Péter: a magyar vállalatok jól használták ki az elmúlt hónapokat (Infostart)
Minden cég megkapja az igényelt támogatást a versenyképességi programban vállalt beruházásához, a kormány az eredetileg tervezett keretet több mint háromszorosára emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 9
0:18
Csökkentek az elektromos autók árai az új támogatási program hatására (Infostart)
A megreformált sávos állami program keretébe egyre több gyártó szeretne bekerülni.
jún. 9
1:06
Megrohamozták az ügyfelek a Cofidist (ProfitLine)
Több mint 30 ezer ügyfélhívást fogadott májusban a Cofidis budapesti és áprilisban megnyitott új nyíregyházi ügyfélszolgálata, 30 százalékkal többet, mint a koronavírus-járvány előtti hónapokban - közölte a pénzügyi szolgáltató az MTI-vel.
jún. 9
1:36
Kiutazhatnak a külföldön dolgozó és tanuló oroszok (ProfitLine)
ülföldre utazhatnak az ott dolgozó és tanuló orosz állampolgárok - jelentette be Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök az orosz kormány hétfői videokonferenciáján.
jún. 9
2:36
600 millió euróból állhat talpra az Austrian Airlines (ProfitLine)
600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines osztrák légitársaság talpra állítására, ezen összeg negyedét az állam biztosítja - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután egy bécsi sajtótájékoztatón.
jún. 9
3:06
Megújul a Citadella és környezete (ProfitLine)
Szerethető, új találkozási pontként és közösségi térként fog megnyílni az átfogó rekonstrukción áteső, hosszú évtizedek óta elhanyagolt Citadella erőd és közvetlen környezete - mondta el az erőd hétfői sajtóbejárásán a projekt kormánybiztosa.
jún. 9
4:06
Villanyórák és gázórák - jelentős változást jelentettek be (ProfitLine)
Már online is rögzíthetik éves mérőállásukat az NKM áram- és két földgázhálózati társaságának felhasználói. Az új, ügyfelek számára kényelmes és rugalmas megoldást biztosító online felületet az NKM a személyes leolvasás szüneteltetése miatt vezette be, hogy a személyes kontaktus kerülésével óvja ügyfelei és munkatársai egészségét - olvasható a szol
jún. 9
4:36
Újjászületik a magyar vasúti járműgyártás (ProfitLine)
A magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vállalkozása veszi kezdetét a Dunakeszi Járműjavítóban (DJJ). A vállalat új tulajdonosai, a TMH csoporthoz tartozó TMH International AG valamint a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG), egy 1 milliárd Euro (350 milliárd Forint) értékű, 1.300 vasúti személykocsiról szóló megrendelés nagyobbik részét h
jún. 9
4:39
Újjászületik a magyar vasúti járműgyártás (Márkamonitor)
A magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vállalkozása veszi kezdetét a Dunakeszi Járműjavítóban (DJJ). A vállalat új tulajdonosai, a TMH csoporthoz tartozó TMH International AG valamint a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG), egy 1 milliárd Euro (350 milliárd Forint) értékű, 1.300 vasúti személykocsiról szóló megrendelés nagyobbik részét h
jún. 9
5:06
Rekordmértékben zuhant a német ipar termelése (ProfitLine)
Rekordmértékben, a vártnál erősebben csökkent az ipar teljesítménye Németországban áprilisban, mivel az új koronavírus által okozott járvány a termelés felfüggesztésére vagy visszafogására kényszerítette a vállalatokat.
jún. 9
5:36
Mit mesél rólad a házad? Személyiségünkről is árulkodik otthonunk homlokzata (ProfitLine)
A színek az emberi személyiség kifejezőeszközeként is működnek – nincs ez másként az épületeknél választott árnyalatokkal sem. Magyarországon ugyan kevésbé jellemző a széleskörű színhasználat, pedig a megfelelő a homlokzati anyag színének kiválasztásával nemcsak a lakók, a lakókörnyezet is harmonikusabbá válik.
jún. 9
5:42
Irodai konyhaetikett: 5+1 tipp a biztonságos ebédszünethez (Márkamonitor)
A korlátozások feloldásával egyre több helyen felváltja a home office-t az óvatos munkába járás, azonban továbbra is fontos, hogy elővigyázatosak maradjunk. A konyha a munkahelyi társasági élet egyik legzsúfoltabb színtere, így ebédidőben érdemes kiemelten odafigyelnünk a higiéniai és a távolságtartásra vonatkozó szabályok betartására. Számos kérdé
jún. 9
5:42
Távmunka: meddig marad? (KKV Magazin)
A szakember szerint a vállalkozások akkor tudják hosszútávon sikeresen megtartani a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt, ha megtalálják azokat az informatikai megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető az otthonról dolgozók teljesítménye is.
jún. 9
5:42
A Faulhaber integrált sebességszabályzót mutatott be lapos motorokhoz (newtechnology.hu)
A teljesen integrált sebességszabályozó kevesebb, mint 7 milliméternyi helyet igényel A kefe nélküli DC szervomotorokból álló és különösen rövid kivitelű Bxt motorcsalád minden méretben átmérő-kompatibilis, integrált sebességszabályozókkal bővült. A hozzáadott 6,2 mm-es rögzítési hosszal rendelkező motor/fordulatszám-szabályozó kombinációk ugyanakk
jún. 9
5:54
Fordulat készülődik az állampapírok piacán: átveszi az uralmat a lakosság (Portfolio)
Idén 800 milliárd forintnyi olyan lakossági állampapír jár le, amely nem lakossági ügyfelek kezében van, ezzel őszre szinte már teljesen átveheti az uralmat a lakosság a lakossági állampapírok piacán. Az adatok szerint már csak Prémium és Bónusz Állampapírokban vannak intézményi pénzek, az idei lejáratok is szinte csak intézményi pénzeket érintenek
jún. 9
5:57
Azt hitte, hogy 3 százalékkal lesz magasabb jövőre az átlagnyugdíj? Dehogy, 4,5 százalékkal (Menedzsment Fórum)
Az induló ellátások torzítják a nyugdíjrendszert.

Keresés