2020. június 8. hétfő

jún. 8
16:54
Változnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói (Piac és Profit)
Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
jún. 8
16:54
Terjed az ebola Kongóban (Portfolio)
Akár 12-en is megfertőződhettek ebolával a Kongói Demokratikus Köztársaságban, 6-an közülük meghaltak - jelentette be hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hozzátéve, hogy ezúttal az afrikai ország északnyugati részéről jelentettek eseteket.
jún. 8
17:00
Indulhat a VW villany-népautójának kiszállítása: ennyibe kerülhet majd Magyarországon az ID.3 (Pénzcentrum)
Hamarosan elkezdik kiszállítani a Volkswagen új villany-népautóját. A német autóklub szerint kint már ebben a hónapban átadják az első darabokat. Az árcédulákat elnézve nem kizárt, hogy Magyarországon nem csak az alapmodellre járhat
jún. 8
17:00
Dollármilliárdokért adta el a cégét, az összes pénzt ebbe a 2 részvénybe fektette a vállalkozó (Portfolio)
Több milliárd dollárt érő vállakozást épített fel Ryan Cohen, a Chewy nevű e-kereskedelmi cég alapítója, majd néhány évvel később eladta a társaságot és a befolyt pénzből egy szokatlan befektetési stratégiával, mindössze két részvényből álló portfóiót alakított ki. Több év távlatából már látszik, hogy hogyan alakulhatott a portfólió hozama, és hogy
jún. 8
17:02
10 ezer embert bocsát el a világ egyik legnagyobb olajcége (Portfolio)
A BP olajipari konszern jelentős létszámleépítést jelentett be hétfőn, a foglalkoztatottak 15 százalékát, csaknem 10 ezer embert elbocsát részben a koronavírus miatt megcsappant kereslet miatt.
jún. 8
17:06
Jövő nyártól tilthatnak be egyes egyszer használatos műanyagokat (Menedzsment Fórum)
A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
jún. 8
17:12
Palkovics László elárulta, hogy meddig lesz itthon egyszer használatos műanyag (Privátbankár)
A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 8
17:12
Friss prognózis érkezett: elszállhat idén a költségvetés hiánya (Portfolio)
Látványosan emelkedik az idei költségvetési hiány a legutóbbi adatok szerint, ami alapján Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza 4,5-6%-os GDP-arányos deficitet vetít előre a 2020-as évre, szemben a kormány 3,8%-os céljával.
jún. 8
17:12
Erősödéssel nyitottak az amerikai indexek (TőzsdeFórum)
Pozitív a hangulat Amerikában.
jún. 8
17:14
Visszaeshet a holland GDP (TőzsdeFórum)
A holland GDP 6,4 százalékkal eshet vissza idén a központi bank szerint.
jún. 8
17:24
De mi köze van a költségvetésnek a MÁP Pluszhoz és az új MNB-alelnökhöz? (Menedzsment Fórum)
Nagyon is sok. A hétfőn a parlamentben tárgyalni kezdett 2021-es költségvetési törvényjavaslatnak ugyanis fontos eleme, hogy a lejáró adósságokat lehetőleg minél több lakossági állampapírból, azok között is mindenekelőtt az egy éve debütált szuperkötvényből, a MÁP Pluszból kell finanszírozni. Az új MNB-alelnökjelölt, Virág Barnabás keddi, gazdasági
jún. 8
17:24
Nagyot néznek majd jövőre a moratóriumosok: ezzel sokan nem nincsenek tisztában (Pénzcentrum)
A koronavírus-járványhoz köthető egyik legfontosabb lépésnek számít a fizetési moratórium bevezetése, ám a szabályokkal a hitelt törlesztő adósok jelentős része nincs tisztában - derül ki a K&H felméréséből. Az adósok 32
jún. 8
17:30
Fontos hét: költségvetés és új MNB-alelnök (Privátbankár)
A szerdától a parlamentben tárgyalandó 2021-es költségvetési törvényjavaslat lényeges eleme, hogy a lejáró adósságokat lehetőleg minél több lakossági állampapírból, azok között is mindenekelőtt az egy éve debütált szuperkötvényből, a MÁP Pluszból kell finanszírozni. Az új MNB-alelnökjelölt, Virág Barnabás keddi, gazdasági bizottsági
jún. 8
17:30
Több tévénéző fiatal, telefonos tartalmak, visszarendeződés – tévés piaci körképet készített az Ipsos (Kreatív Online)
A vezető hazai tévés tartalomszolgáltatók járványhelyzetre adott reakcióit és piaci várakozásait mérték fel.
jún. 8
17:30
Christine Lagarde szerint idén 8,7% lesz a visszaesés az euróövezetben (Portfolio)
Az euróövezet GDP-je 14 százalékkal csökken a folyó második negyedévben, 2020-ban pedig 8,7 százalék lehet a visszaesés - közölte az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.
jún. 8
17:32
Magyar videómunka a Bécsi Ünnepi Hetek újragondolt programjában (Kreatív Online)
A Magyar akácnak ma lett volna premierje a Wiener Festwochenen.
jún. 8
17:32
Március óta nem látott mélyponton a halálozások és új fertőzések száma az Egyesült Királyságban (Portfolio)
A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások március végi bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában. A korábbi gócpontnak számító Londonból 24 óra alatt egyetlen új halottról sem érkezett jelentés.
jún. 8
17:34
33 ezer dollár felett jár a Trumpon viccelődő budapesti Kickstarter kampány (Kreatív Online)
A March Concepts nevű amerikai-magyar csapat mamuszt árul, amivel a viselő fenékbe billentheti az amerikai elnököt. A gondolat népszerű.
jún. 8
17:36
Növekedés előtt a használt termékek kereskedelme (ProfitLine)
Másfélszeres ugrás az „ingyen elvihető” kulcsszavakra történő keresésekben, 31%-kal több házhozszállítás, 43%-os növekedés a látogatottságban és 60%-os emelkedés az adásvételek számában. A hazai piacvezető apróhirdetési oldal és a GKI Digital közösen áttekintette a járványhelyzet e-kereskedelemre gyakorolt hatásait, amelyek közül az egyik legfontos
jún. 8
17:42
Ez jut a járvány alatt házasodóknak: rengeteg esküvő fuccsolt be az elmúlt hónapokban (Pénzcentrum)
“Szöktetett esküvő" a vadonban, külföldi barátok karanténban, online közvetített polgári szertartás - ez csak pár példa arra, ami az esküvői piacon zajlik a koronavírus hatására. Az Esküvő Online, online esküvőszervező platform
jún. 8
17:48
Nagyot néznek majd jövőre a moratóriumosok: ezzel sokan nincsenek tisztában (Pénzcentrum)
A koronavírus-járványhoz köthető egyik legfontosabb lépésnek számít a fizetési moratórium bevezetése, ám a szabályokkal a hitelt törlesztő adósok jelentős része nincs tisztában - derül ki a K&H felméréséből. Az adósok 32
jún. 8
17:54
Eljött benzinadó emelésének ideje a kormány szerint (Privátbankár)
Túl olcsó lett az olaj, ezért nagyobb lesz a jövedéki adó, és természetesen az áfa is.
jún. 8
17:54
Egy vírus, mely térdre kényszerítette a világot (Piac és Profit)
Mikor tavaly decemberben jött a hír Kínából, hogy terjed egyfajta fertőzés, melyet a koronavírus új válfaja okoz, nem gondoltuk volna, hogy tavasszal már Európa küzd a megállíthatatlannak tűnő járvánnyal.
jún. 8
17:54
Itt a Világbank előrejelzése: a koronavírus földhözvágja a világot (Portfolio)
A Világbank legfrissebb előrejelzése szerint idén 5,2%-kal zsugorodhat a világgazdaság kibocsátása, de a visszaesés ennél mélyebb is lehet, ha a bizonytalan állapotok sokáig fennállnak.
jún. 8
18:00
Pintér Sándor lett Kásler Miklós dublőre? Az operatív törzs elárulta a titkot lapunknak (Menedzsment Fórum)
Megkérdeztük, milyen rendszerességgel vesznek részt a miniszterek a törzs ülésein.
jún. 8
18:06
Eladta a magyar állam a Dunakeszi Járműjavítót, 680 kocsit gyártanak majd Magyarországon (Portfolio)
Lezárult a Dunakeszi Járműjavító értékesítése, miután a TMH Hungary Invest Zrt. megvásárolta a cég 90%-át a magyar államtól és a MÁV Zrt-től, ezzel a magyar vasúti járműjavítás történetének eddigi legnagyobb vállalkozásaként hatszáznyolcvan vasúti személykocsi gyártása kezdődhet meg a Dunakeszi Járműjavítóban - jelentették be a vállalat új tulajdon
jún. 8
18:09
Peru és Pápua Új-Guinea után az Ókotinensen is csökkentenék a karbonlábnyomokat (TőzsdeFórum)
A Prologis európai programot indít a karbonlábnyom csökkentésére.
jún. 8
18:11
A BP közel 10 ezer dolgozójától válik meg (TőzsdeFórum)
Létszámleépítést jelentett be a BP.
jún. 8
18:12
Gulyás Gergely: felkészültek az állami szolgáltatók az utazás biztonságának szavatolására (Portfolio)
Felkészültek a megfelelő szabályok létrehozásával azok az állami közszolgáltatók, amelyek közreműködnek az utazás biztonságának szavatolásában, ugyanakkor a lakosság fegyelmezettsége továbbra is fontos - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
jún. 8
18:12
Rengeteg magyar kártyáját nullázták le a csalók: 5 tipp, hogy te ne légy ádozat! (Pénzcentrum)
Az elmúlt hónapokban a digitális kereskedelemre való rohamos áttérés drámai növekedést hozott az online csalások számában. Az első negyedévben a világ összes tranzakciójának több mint egynegyede  csalási kísérlet volt. Nem
jún. 8
18:24
Megszólalt Matolcsy György: elhúzódó válsághelyzetre számít (Pénzcentrum)
Európa 50 éven belüli harmadik válsága éppen csak elkezdődött, miután a 2020-as évek egyik időbeli rokonát az 1970-es években lelhetjük fel, ezért elhúzódó válsághelyzetre számíthatunk, véli Matolcsy György. Miután
jún. 8
18:24
A Világbank szerint 5%-os recesszió lesz idén Magyarországon (Portfolio)
A Világbank friss előrejelzésében 8%-ponttal módosította lefelé a januári prognózist, Magyarország gazdasága 5%-kal zsugorodhat idén a szervezet előrejelzése szerint. 2021-ben 4,5% lesz szerintük a növekedés.
jún. 8
18:33
Ismerős Arcok: megérte a kormánynak zenélni, tízszeres lett a profit (Menedzsment Fórum)
Egész jó éve volt az Ismerős Arcok nevű formációnak 2019: állami szponzor, stadionavatás és 32 millió forintos profit.
jún. 8
18:36
Elakadt a forint menetelése, nincs új többhavi csúcs (Portfolio)
Bár megpróbálkozott vele, de végül nem tudott új többhavi csúcsra erősödni a forint az euróval és a dollárral szemben a hétfői kereskedésben, és közben az euró sem tudott tovább menetelni a dollárral szemben.
jún. 8
18:36
Nem csak finom, hasznos is: 10 ok, amiért eztán marékszám fogod enni a cseresznyét (Pénzcentrum)
Az "istenek eledele" - így nevezték a cseresznyét az ókorban. A legenda szerint a gazdag lakomáiról híres Lucullus hadvezér annyira megszerette a lédús, ropogós gyümölcsöt, hogy perzsa hadjárata alatt még a csatákba is vitt belőle, majd
jún. 8
18:38
Ismét nőtt az új koronavírus esetek száma Olaszországban (Portfolio)
Egy nap alatt 280 új esetet regisztráltak Olaszországban, ez több, mint az azt megelőző 24 órában. A halálozások száma is nőtt: a vasárnapi 53-hoz képest hétfőn 65-en hunytak el.
jún. 8
18:42
Felülteljesítő volt a magyar részvénypiac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 212,51 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 38 198,17 ponton zárt hétfőn.
jún. 8
18:42
Svédországban a járvány alatt először nem haladta meg a heti elhalálozás a fél évtizedes átlagot (Portfolio)
Svédországban a koronavírus-járvány kezdete óta először nem haladta meg a halálozások heti száma az utóbbi ötéves átlagot.
jún. 8
18:54
Koronavírus: Ausztria jól áll, de Bécs még fertőzött (Portfolio)
Ausztriában a fővárosban a legmagasabb a koronavírus-járvány terjedésének mértéke, az országban a hétvégén 66 új fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 61-et Bécsben - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
jún. 8
19:00
Idén nyáron sincs megállás: folytatódik a 4-6-os vonalának felújítása (Portfolio)
A nyáron a Petőfi híd budai hídfője és a Karinthy Frigyes út között újítják fel a 4-es és a 6-os villamos pályáját, a felújítási munkálatok június 11-től augusztus 5-ig tartanak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
jún. 8
19:06
Mínuszban zártak a tőzsdék Európában (ProfitLine)
Gyengüléssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
jún. 8
19:06
WHO: az országoknak nem szabadna lazítania a koronavírus ellen hozott szabályokon (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.
jún. 8
19:12
Spanyolországban alig van már új koronavírus-fertőzött (Portfolio)
Spanyolországban 48 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt egy napban - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn.
jún. 8
19:12
Friss jelentés az eurózónáról: javultak a kilátások? (Pénzcentrum)
Jelentősen javult a Sentix frankfurti gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe júniusban, jelezve, hogy az eurózóna "ébredezik a mély álomból". A Sentix honlapján közzétett felmérés szerint az euróövezet
jún. 8
19:18
Gázt ad a Porsche, szárnyal a Boeing részvénye (Privátbankár)
Az USA-ban megint emelkednek a részvényindexek, a hajózási cégek és légitársaságok, a Boeing repülőgép-gyártó viszik a prímet. Luxusautókra úgy látszik, nagy szükség van, a német Porsche be akarja hozni a hat hetes termelés-kiesést, és plusz műszakokat vezet be szombatonként. A BUX index a jobbak közé tartozott ma kontinensünkön 0,6 százalékos emel
jún. 8
19:27
Jön a turistaszezon: de hogy állnak a magyar strandok? (Menedzsment Fórum)
Az Európai Unió fürdőhelyein továbbra is magas szintű a vízminőség, 95 százalékban felel meg az előírásoknak - közölte az Európai Bizottság.
jún. 8
19:30
Már látszik a fény az alagút végén Európa legnagyobb gazdasága számára (Portfolio)
A német gazdaság a felépülés jeleit mutatta májusban - a teherautók útdíj és futásteljesítmény indexe 7%-ot nőtt az előző hónaphoz képest. Az UniCredit elemzői viszont figyelmeztetnek: a második negyedév első két hónapjának átlaga még mindig 10%-kal elmarad az első negyedév átlagához képest. Ráadásul az index nem tudja pontosan mérni a teljes aktiv
jún. 8
19:36
Óvatosan az áfával: sok a buktató a kialakult helyzetben! (ProfitLine)
A járványügyi helyzet miatti távolságtartás, valamint a személyes érintkezések hiánya miatt számos olyan helyzettel kell szembesülniük a vállalkozásoknak, amelyek kérdéseket vethetnek fel és akár kockázatot is jelenthetnek az általános forgalmi adóval kapcsolatban, legyen szó például a kiszállítás igazolásáról közösségi ügyletek esetén, a papír ala
jún. 8
19:36
Gyökeres változás a Széchenyi-kártyáknál: sokakat érint az új módosítás (Pénzcentrum)
Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető - mondta
jún. 8
19:39
Sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál kapacitásait (NRGreport)
Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) kapacitásait, miután az MVM magyar állami energiacsoport Horvátországban bejegyzett vállalata, az MFGK Croatia 6,75 milliárd köbméter gázmennyiségre tett ajánlatot - írta a Novi List című regionális napilap vasár

Keresés