2020. november 30. hétfő

nov. 30
8:54
Koronavírus: Németországban egyre több vállalat küldi kurzarbeitra munkavállalóit (Portfolio)
Nőtt a német vállalatok részvétele a német kormány rövidített munkaidőtámogatás (kurzarbeit) programjában októberről novemberre - jelentette az Ifo intézet. A második hullám ellen hozott járványvédelmi intézkedések tehát megtették a hatásukat a gazdaságban.
nov. 30
8:56
Vezérváltás készülődik az UniCreditnél? Váratlan tanácskozást tartottak (Portfolio)
Váratlan megbeszélést tartottak vasárnap az UniCreditnél, hogy átbeszéljék a bank irányításával és stratégiájával kapcsolatban felmerülő feladatokat. A Bloomberg cikke szerint a bankvezér Jean Pierre Mustier állása is veszélybe kerülhet.
nov. 30
8:58
Koronavírus: túl van a világ a második hullám nehezén? (Portfolio)
A múlt héten 600 ezer alatt maradt a koronavírussal fertőzöttek átlagos napi száma, ezel úgy tűnik, platójához ért a globális járványgörbe. A jelenség mögött elsősorban az áll, hogy az erős lezárásokkal védekező orsázgokban sokat javult a járványhelyzet. Helyzetjelentés a koronavírus-járványról grafikonokkal.
nov. 30
9:06
360 felett kezdi a hetet a forint – Merre tovább innen? (Portfolio)
Hetek óta a 360-as lélektani szintet kerülgeti a forint az euróval szemben, nehezen tud innen bármelyik irányba kimozdulni. A nemzetközi hangulat továbbra is alapvetően optimista, viszont az uniós költségvetési vita és a járványhelyzet nyomást helyez a magyar devizára.
nov. 30
9:06
Vadriasztó módszerek, a komposztálás kérdései és a gyümölcsök téli tárolása (Agroinform)
Pusztul a kiskerti diótermés; előzd meg a tárolási betegségeket; mit tegyünk a beteg növénymaradványokkal; mivel több a szerves trágya? Az Agroinform.hu novemberi szakcikkeinek összefoglalója.
nov. 30
9:06
151-en haltak meg: némiképp csökkent az aktív fertőzöttek száma (Pénzcentrum)
5595 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 823 főre emelkedett. 5595 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
nov. 30
9:06
Mindenkori csúcsa közelében a Richter (TőzsdeFórum)
Kitartott a gyógyszergyártó emelkedése pénteken is.
nov. 30
9:08
390 ezer forint a bruttó átlagkereset Magyarországon (Portfolio)
Szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 300 forint volt, 8,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban, írja a KSH. A bértömeg ennél bizonyára sokkal szerényebben alakul, ez az adat ugyanis csak a teljes munkaidős foglalkoztatottakra vonatkozik.
nov. 30
9:08
39000 ponttól erősödött a BUX (TőzsdeFórum)
Szignifikánsan markáns ellenállási szintje fölé tudott zárnia hazai index.
nov. 30
9:10
Nyereséggel zárja a novembert a forint (TőzsdeFórum)
Vegyesen alakult a hét végén a forint árfolyama.
nov. 30
9:12
Koronavírus: rekordközeli elhunyt Magyarországon, csúcson a lélegeztetőgépen lévők száma (Portfolio)
5595 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 217 122 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 823 főre emelkedett - tájékoztat a kormányzati koronavírus-portál. 7734 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 666-
nov. 30
9:12
151-en haltak meg: némiképp csökkent az aktív fertőzöttek száma (Pénzcentrum)
5595 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 823 főre emelkedett. 5595 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
nov. 30
9:12
A Dyson újabb 2,75 milliárd fontot fektet új technológiákba (Márkamonitor)
A Dyson megduplázza a termékkínálatát, valamint teljesen új területeken jelenik meg 2025-ig – és ezzel első alkalommal túllép a háztartási termékek körén. Ezeknek a terveknek a megvalósítása érdekében a Dyson ma bejelentette, hogy a következő öt évben 2,75 milliárd fontot fektet új technológiákba és új termékekbe. A beruházások Szingapúrban, az Egy
nov. 30
9:14
Teljes egészében nőkből álló kommunikációs stábot állított össze Joe Biden (Portfolio)
Teljes egészében nők alkotják majd a Joe Biden vezette Fehér Ház szenior kommunikációs csapatát – írja a Fox News.
nov. 30
9:18
Közel 10 milliárd forintos projektet nyert el a Mészáros és Mészáros Kft. Gödön (Portfolio)
Közel 10 milliárd forintos projektet nyert el az Opus érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. konzorciumban, ezúttal a gödi ipari fejlesztési terület vízközmű hálózatának fejlesztésére.
nov. 30
9:24
Elfogyott a lendült, lefordultak az európai tőzsdék (Portfolio)
Múlt héten pénteken a rövidített kereskedés alatt új csúcsra emelkedtek az amerikai tőzsdék, elsősorban a technológiai részvények teljesítettek jól. Ázsiában hétfőre megérkezett a korrekció a kifejezetten erős november után, és Európában is hasonlót látunk, a magyar tőzsde tőzsde is lejjebb került.
nov. 30
9:24
Nak: ha a járvány akadályozza a termelőt, minősüljön vis maiornak (Agroinform)
A NAK kéri a kiskereskedelmi áruházláncokat, hogy a beszállítóiknál bekövetkező igazolt koronavírus-fertőzések miatti termelési és szállítási problémákat rugalmasan és empátiával kezeljék. A kamara állásfoglalása szerint a szerződéses kapcsolatok során a jelenlegi járványügyi veszélyhelyzet vis maiornak minősül.
nov. 30
9:26
Trump feketelistára tehet két újabb kínai vállalatot (Portfolio)
A Trump-adminisztráció kész feketelistára tenni két jelentős kínai vállalatot: az ország elsőszámú csipgyártóját, az SMIC-et és a CNOOC nevű nemzeti olajipari vállalatot - írja a Reuters.
nov. 30
9:27
Rengetegen meggyógyultak, nagyot zuhant az aktív koronavírusosak száma Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Ilyen mértékű zuhanásra a járvány hazai történetében nem volt még példa.
nov. 30
9:36
Elfogyott a lendület, lefordultak az európai tőzsdék (Portfolio)
Múlt héten pénteken a rövidített kereskedés alatt új csúcsra emelkedtek az amerikai tőzsdék, elsősorban a technológiai részvények teljesítettek jól. Ázsiában hétfőre megérkezett a korrekció a kifejezetten erős november után, és Európában is hasonlót látunk, a magyar tőzsde tőzsde is lejjebb került.
nov. 30
9:42
Két nagybank is szemez egy ikonikus brit fintech felvásárlásával (Portfolio)
Felvásárolhatja a Starling Bankot, Nagy-Britannia egyik ikonikus fintechbankját egy inkumbens szereplő – értesült a Times.
nov. 30
9:44
Nyugdíjkérdés Magyarországon - Munka mindhalálig? (Portfolio)
A koronavírus pandémia megszűnésével a gazdaság remélt visszapattanását Magyarországon különösen megkönnyíthetné, ha az erre hajlandó és dolgozni képes nyugdíjasok minél nagyobb számban visszatérnének a munka világába. Emiatt érdemes áttekinteni e téren a jelenlegi helyzetet.
nov. 30
9:51
Járvány az országban: kijöttek a legfrissebb adatok (Piac és Profit)
Ezúttal 5595 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
nov. 30
9:54
Negatív korrekció várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
A pénteki pozitív zárás után indexcsökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai tőzsdék a hétfői negatív korrekcióval is nagy nyereséggel fejezik be a november hónapot.
nov. 30
10:00
Megszóltak az elemzők: torzít a magyar kereseti statisztika, feszültségek várhatóak a bértárgyalásokon (Portfolio)
A gyors béremelkedés közepette elemzők arról írnak, hogy a keresetek számításánál a teljes munkaidősök keresetét veszik figyelembe, ami felfelé torzítja a statisztikát, tekintettel arra, hogy a foglalkoztatás leginkább az átlagosnál alacsonyabb bejelentett jövedelmet biztosító szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban csökkent, illetve hogy i
nov. 30
10:00
Hatalmas előrelépés: oltalom alá kerülnek Kínában a tokaji borok (Agroinform)
Száz uniós termék földrajzi árujelzője, köztük a tokaji jelölésű bor kap védelmet a kínai piacon az Európai Unió és Kína között létrejött, a jövő év elején hatályba lépő megállapodás értelmében – írja hétfői számában a Világgazdaság.
nov. 30
10:03
A tokaji borok is védelmet kapnak Kínában (TőzsdeFórum)
Száz uniós termék földrajzi árujelzője kap védelmet a kínai piacon.
nov. 30
10:05
Itt tartanak a magyar keresetek (TőzsdeFórum)
395 000 forint volt a bruttó átlagkereset január és szeptember között.
nov. 30
10:06
Kopogtathat a NAV: a járványhelyzet az adófizetés országát is megváltoztatja (Portfolio)
Már közhelybe illő, hogy a járványhelyzet megváltoztatja a szokásainkat. Távolabb tartjuk magunkat egymástól, kevesebbet utazunk, videóhívásokon keresztül beszélünk egymással, otthonunkban végezzük a munkát. Abba viszont már kevésbé gondolunk bele, hogy ezek a változások arra is hatással vannak, hogy a társaságunk melyik országban adózik.
nov. 30
10:06
Műtrágya: idén többet vettünk és olcsóbban, mint tavaly (Agrárágazat)
Több műtrágya, kevesebb forintért: ezt keresték a gazdák idén szeptemberig.
nov. 30
10:06
Környezetbarát mozdony állhat munkába hazánkban (Transpack)
Hamarosan megérkezik hazánkba az első villany-hibrid mozdony, amit a Rail Cargo Hungaria rendelt a kínai gyártótól.
nov. 30
10:07
Keserédes a november utolsó napja (TőzsdeFórum)
A negatív nyitással is nagy nyereséggel zárják a hónapot Európában.
nov. 30
10:12
Híres amerikai színészeket is csőbe húzott egy elvetemült piramisjátékos (Portfolio)
Több híres amerikai színészt, köztük Megan Foxot és Mindy Kalinget is beszervezett egy Ponzi-rendszerbe egy kommunikációs cég piramisjátékozó vezetője – írja a New York Post.
nov. 30
10:21
392 300 forint: ennyi ma az átlagbér Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Előző év azonos időszakához képest ez 8,8 százalékkal magasabb.
nov. 30
10:21
Új fejezet a Schiller Autó Család történetében: megkezdik egy presztízsmárka forgalmazását egy hatalmas, többfunkciós telephelyen (Piac és Profit)
A Schiller Autó Család az egyik legnagyobb név a hazai autós piacon. A cégcsoport életében két olyan változás is bekövetkezik, amely mérföldkőnek számít. Az egyik egy új, közel 90 ezer négyzetméteres telephely létesítése a Váci úton. A másik pedig az első pesti Lexus autószalon megnyitása. Ezekről is kérdeztük Schiller Márkot, a cégcsoport marketin
nov. 30
10:23
Késve fizetnek a cégek a járvány miatt – hány nap alatt lehet behajtani a követelést? (Piac és Profit)
Rekordmértékben, 23-ról 46 százalékra nőtt a lejárt vállalatközi számlatartozások állománya a koronavírus előtti időszakhoz képest Magyarországon.
nov. 30
10:24
Továbbra is vételen a Duna House a Concorde-nál (Portfolio)
A Duna House múlt héten tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyet a Concorde legfrissebb elemzésében értékelt. Az elemzőház továbbra is vételre ajánlja a Duna House részvényeit, 410 forintos célár mellett.
nov. 30
10:33
Magyar fizetések a járvány idején: megérkeztek a friss adatok (Privátbankár)
Előző év azonos időszakához képest ez 8,8 százalékkal magasabb.
nov. 30
10:36
Egyre több a részmunkaidős Németországban (ProfitLine)
Németországban ismét növekedésnek indult a részmunkaidős foglalkoztatás a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének hétfői jelentése alapján.
nov. 30
10:42
Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok (Portfolio)
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin 4 forinttal drágul, míg a gázolaj literenként átlagára 5 forinttal nő.
nov. 30
10:54
Kilencvenhárom hónapja emelkednek a reálkeresetek (Demokrata)
Magyarországon a reálkeresetek 93 hónapja folyamatosan emelkednek – hangsúlyozta Bodó Sándor államtitkár.
nov. 30
11:00
Rugalmasságra int a kamara a perek elkerüléséért (TőzsdeFórum)
Az agrárkamara empatikus magatartást kér az áruházláncoktól.
nov. 30
11:06
Decemberben jöhet a közös európai rossz bank (Portfolio)
Az Európai Bizottság már dolgozik a javaslaton, amely egy európai szintű rossz bankot állítana fel – számol be a hírről a Financial Times.
nov. 30
11:08
Fontos tanulmány érkezett a koronavírusról - Hol kaphatjuk el a betegséget? (Portfolio)
A Virológia Pécs ismertet egy új kínai tanulmányt, amely a koronavírus terjedéséről szól. A járvány terjedését tehát továbbra is a zárt terek, sűrű szociális interakciók és nagyobb létszámú összejövetelek mozgatják leginkább. Fontos megállapítások mellett hangsúlyozzák, hogy sajnos előbb utóbb a fertőzési láncolatok elérik a veszélyeztetett emberek
nov. 30
11:09
London a tűzzel játszik – Kína már nem viccel (Privátbankár)
Peking leszögezi, hogy konfrontatív új stratégiájával és a Huawei elleni hadjárattal az angolok nyugodtan el is felejthetik a két ország közötti szabadkereskedelmi tárgyalások gyors előrehaladását. Washington szövetségeseinek Kína-ellenes lépései egyre brutálisabb pekingi válaszlépéseket szülnek: a hétvégén Kína 107–212 százalék közötti büntetővámo
nov. 30
11:12
Egészen más most a helyzet, mint a 2008-as volt: se pénzügyi, se ingatlanpiaci válságnak nem mondhatjuk (Portfolio)
A korábbi válságokhoz képest egy egészen más krízishelyzetet éltünk, és élünk át jelenleg is, most a fókusz a járvány ellen hozott intézkedéseken van, ezzel kell szembenéznie az ingatlanpiacnak, illetve a gazdaság egészének. Másként alakul az is, hogy az egyes szereplőket és szegmenseket milyen mértékben, illetve kedvezően, vagy hátrányosan érintet
nov. 30
11:14
Ez egy új világrend kezdete? A kínai piacok felülsúlyozását javasolja a stratéga (Portfolio)
A kínai gazdaság folyamatosan lendületesen növekszik, és már jónéhány éve a világ második legnagyobb gazdasága. Egy szakértő, Paul Cowell a CNBC “Squawk Box Asia” című műsorában elmondta,hogy ha a globalizáció háttérbe szorul, akkor a befektetőknek jóval nagyobb súlyt kellene kínai vállalatokba allokálniuk.
nov. 30
11:15
Nemcsak nagyszerű zenészek, de vállalkozók is voltak: Benkő László és Balázs Fecó cégeinek története (Menedzsment Fórum)
A zongora, a szintetizátor mellett üzleti ügyekkel is foglalkozniuk kellett a legendás zenészeknek, akik több vállalkozást hagytak maguk után.
nov. 30
11:18
3360 alá húzták a forintot, újra kitöréssel próbálkozik (Portfolio)
Hetek óta a 360-as lélektani szintet kerülgeti a forint az euróval szemben, nehezen tud innen bármelyik irányba kimozdulni. A nemzetközi hangulat továbbra is alapvetően optimista, viszont az uniós költségvetési vita és a járványhelyzet nyomást helyez a magyar devizára.
nov. 30
11:18
Ezek a hangyák évmilliókkal az ember előtt ismerték a földművelést (Agroinform)
Egy közelmúltban publikált tanulmány bebizonyította, hogy egy gombákkal szimbiózisban élő hangyafaj gyakorlatilag az embernél évmilliókkal korábban felfedezte, és alkalmazta a földművelés, illetve a növénytermesztés elemeit.

Keresés