A jövő héten a brit kormány eredeti terveinek megfelelően kinyithatnak a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és a szabadidős létesítmények azokban az angliai országrészekben, amelyek nem a legmagasabb szintű koronavírus-készenléti fokozat hatálya alatt lesznek - jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Hozzátette ugyanak
Az európai lízingpiac a magyarhoz hasonlóan zsugorodott a járvány hatására az év első felében: az új szerződések összege 121 milliárd eurót tett ki, ez 24 százalékos visszaesésnek felel meg - közölte a Magyar Lízingszövetség
Miután a külügyminiszteri posztra hétfőn este a magyar hátterű Anthony Blinken jelölését bejelentette Joe Biden megválasztott amerikai elnök, további fontos posztok kapcsán is kiderült, hogy kiben gondolkozik Biden. A New York Times ügyre rálátó forrásai szerint például az amerikai pénzügyminiszteri posztra a korábbi Fed-elnök Janet Yellen kerülhet
Az MKB Bank Nyrt. december 14-ei rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot javasolják a vállalat vezérigazgatói posztjára - közölte az MKB Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Visszavásárolta az Indamedia az Index.hu részvényeit - közölte maga az Indamédia. Szombathy Pál jelenlegi vezérigazgató-főszerkesztő közös megegyezéssel távozik az Indextől, Bodolai László, a korábban a hírportál munkáltatói jogait gyakorló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke pedig a jövőben mint médiajogász támogatja a csoport működés
Legkésőbb 2021 elején, de talán már idén decemberben elkezdődhet Németországban a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere hétfőn az IDT Biologika oltóanyag-fejlesztő és -gyártó társaság dessaui központjában tett látogatásán.
A Gazdaságvédelmi operatív törzs javaslatai alapján egyszerűbbé és olcsóbbá válhat a pénzügyek intézése - mondta hétfőn a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
A várt csökkenés helyett emelkedett az amerikai feldolgozóipar és szolgáltatóipar teljesítménye novemberben, a kompozit teljesítményindex pedig öt és fél éves csúcsot ért el a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének előzetes adatai alapján.