2020. november 23. hétfő

nov. 23
13:21
Idősek vásárlási sávja: Orbán Viktor már alá is írta a rendeletet (Piac és Profit)
A miniszterelnök ezúttal is videót készített arról, ahogy aláírta a járvány elleni védekezés újabb intézkedését hatályba léptető rendeletet.
nov. 23
13:27
Milyen lesz a jövő múzeuma? (Portfolio)
A művészetek és a média világában közismert, nemzetközi hírű tanácsadó, kutató és író 1964-ben született Budapesten. A többek között a The New York Timesban és az ArtForumon is publikáló szakember tanácsadó cége, az András Szántó LLC világszerte vezető múzeumok, vállalatok és alapítványok munkáját segíti. Szántó az Art Basel Conversations sorozatán
nov. 23
13:33
Az ABB és az Ericsson együtt segíti Thaiföldet az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó törekvése megvalósításában (ProfitLine)
Az ABB Thailand és az Ericsson Thailand bejelentette: a két vállalat az ázsiai csendes-óceániai térségben létrehozta az első partneri együttműködését, amelynek célja, hogy az Ericsson 5G megoldásaival támogassa Thaiföldön az ABB ügyfeleit és a vállalkozásokat.
nov. 23
13:42
Kevésbé bátran költik pénzüket a lengyelek (TőzsdeFórum)
A vártnál jelentősebben csökkent a kiskereskedelmi forgalom októberben.
nov. 23
13:51
A járvány pozitív hozadáka a cégeknek – beindult a digitalizáció (Piac és Profit)
Lendületet adott a vírusjárvány a vállalatok digitalizációjának. Egy friss kutatás szerint ugyanis a vállalatvezetők 60 százaléka felgyorsította a technológiai újításokat a pandémia következtében.
nov. 23
13:53
Kgfb-időszak: most jön a hajrá (Piac és Profit)
Alig több mint egy hete maradt az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék: elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak.
nov. 23
14:03
Nagy növekedés előtt a használt flottaautók szegmense (ProfitLine)
Alapvetés, hogy a használt autók között a transzparens szerviztörténet, az első tulajdonos és a valós kilométeróra-állás is igazi értéket jelent. Azt azonban már sokkal kevesebben tudják, hogy a használtautó-flottákban mekkora lehetőség van akár vásárlói, akár értékesítői szemszögből. Az összes jelentős flottakezelővel együttműködő Használtautó.hu
nov. 23
14:03
Egy szuperhatalom szép csendben élesíti fegyvereit a közelgő elektromosautó-háborúra (Portfolio)
A nagy károsanyag-kibocsátó szektorok közül kiemelt figyelem irányul az autóiparra, a világ autógyártói ezért igyekeznek egyre fenntarthatóbban működni, és környezetbarát járműveket gyártani. A világ kormányai nem csak negatív ösztönzőkkel, például a károsanyag-kibocsátási szabályok folyamatos szigorításával terelik az autógyártókat az elektromos a
nov. 23
14:06
Nem vagyunk túl a veszélyen (Agrárágazat)
Vonulnak még a vándormadarak, velük együtt tranzitálhat a madárinfluenza is.
nov. 23
14:06
Kelet-Európa 7 pontba foglalta, mit vár az új Kap-tól (Mezőhír)
Nagyobb tagállami szabadságot várnak a támogatáselosztásban a kelet-európai agrárszervezetek.
nov. 23
14:15
Újabb kedvező vakcinhírt követően emelkednek a tőzsdék (Portfolio)
Jó hangulatban telik a hétfői kereskedés az európai tőzsdéken azt követően, hogy újabb kedvező vakcinhír érkezett, ezúttal az AstraZeneca számolt be a készítménye teszteredményeiről. Ez az elmúlt három hétben már a harmadik hasonló vakcina-bejelentés volt, korábban a Pfizer és a Moderna is kedvező híreket közölt. A bejelentés hatására a járvány ala
nov. 23
14:17
A második hullám újra térdre kényszerítheti a német gazdaságot (Portfolio)
Az újabb járványvédelmi korlátozások a negyedik negyedévben is gazdasági visszaesést okozhatnak Németországban vezető német közgazdászok szerint.
nov. 23
14:24
Porig égett egy traktor a hétvégén (Agroinform)
Szombat délután riasztották a tűzoltókat egy égő traktorhoz Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
nov. 23
14:27
MNB: lendületet adhatnak a lakáspiacnak a legújabb otthonteremtési kedvezmények (Portfolio)
A hazai lakáspiaci folyamatokat 2020-ban a koronavírus-járvány megjelenése határozta meg. A második negyedévben a tranzakciók száma 34 százalékkal elmaradt 2019 azonos időszakához képest, Budapesten pedig ennél is nagyobb volt a csökkenés. A fővárosi lakásárak a második negyedév során 5,6 százalékkal mérséklődtek, ezzel a budapesti lakásárak már az
nov. 23
14:30
Mit üzen az Agymenők Sheldonjának ellenfele a magyaroknak? (newtechnology.hu)
Hamarosan virtuálisan Magyarországra érkezik Neil deGrasse Tyson, amerikai asztrofizikus, a közösségi médiában és a National Geographic csatornán a tudományt milliók számára érthetően bemutató, több televíziós sorozatban feltűnő világsztár. Tyson most exkluzív üzenetet küldött hazai rajongóinak. A szerepe szerint az Agymenők Sheldonjával a Plútó bo
nov. 23
14:39
Egyre jobban szűkül a likviditás Kínában (ProfitLine)
Pozitív hangulatban indul a hét Ázsiában. A japán tőzsde háladási ünnep miatt ma zárva tart.
nov. 23
14:39
Egyre gyengébb a világ legfontosabb devizája, és ez még csak a kezdet - Hogy lehet ezen pénzt keresni? (Portfolio)
Évek óta tartó trend tört meg idén az amerikai dollár piacán, ugyanis nyár eleje óta gyengül az amerikai fizetőeszköz, ráadásul a fundamentumok és a technikai kép alapján a nagy elemzőházak véleménye szerint is további, akár évekig tartó gyengülés jöhet. Ha hiszünk a trend folytatódásában, akkor persze direktben, a dollár shortolásán keresztül is p
nov. 23
14:39
Jelentős visszaeséssel számolnak a lízingpiacon (TőzsdeFórum)
A Magyar Lízingszövetség 20 százalékos piaci visszaesésre számít idén.
nov. 23
14:41
Itt az első fecske: oltásigazolás nélkül nem lehet utazni a világ legbiztonságosabb légitársaságával (Portfolio)
Ausztrália nemzeti légitársasága, amelyet egyben a világ legbiztonságosabb légitársaságaként tartanak számon, bejelentette, hogy csak azok a külföldiek utazhatnak a fedélzetén, akik bizonyítani tudják, hogy megkapták a koronavírus elleni vakcinát – írja a CNN.
nov. 23
14:41
Intézet összevonásokkal optimalizálnak az oroszok (TőzsdeFórum)
Gazdaságfejlesztési intézeteket vonnak össze Oroszországban.
nov. 23
14:42
Sokszínű képzésekkel várja a Debreceni Egyetem a jövő agrárszakembereit (Agroinform)
Gyakorlatorientált alapszakok, innováció, kutatás-fejlesztés és specializáció a mesterszakokon. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara osztatlan agrármérnöki, 6 alap-, és 8 mesterszak mellett felsőoktatási szakképzéssel várja leendő hallgatóit.
nov. 23
14:48
Disznókukkolók, vagyis PigBrother (GépMax)
Fénykép alapján megmondja, hogy hány kiló.
nov. 23
14:51
Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma (Privátbankár)
Szlovéniában és Horvátországban is nőtt a koronavírus-fertőzés miat kórházi kezelésre szoruló betegek száma - derült ki a válságstábok hétfői közleményéből. Mindkét országban csökkent ugyanakkor az új koronavírussal fertőzöttek napi száma, de kevesebb tesztet is végeztek a hétvégén, mint a munkanapokon.
nov. 23
14:51
A belföldi lízingpiac is megsínyli a járványt (Piac és Profit)
A belföldi lízingpiac 20 százalékkal eshet vissza idén, a kihelyezések összege 600 milliárd forint lehet – közölte a Magyar Lízingszövetség.
nov. 23
14:51
Nemcsak a koronavírus-járvány, hanem a vétó is lábon lőné a magyar gazdaságot? (Portfolio)
A koronavírus-járvány második hullámának negatív hatása miatt a kelet-közép-európai gazdaságok jövőre mindössze 3,5%-kal növekedhetnek az Erste Bank friss előrejelzése szerint. Ez lassabb kilábalás, mint amit korábban vártak, azonban nem csodálkozhatunk rajta, a járvány ugyanis nem csupán az idei évre van negatív hatással. Mindemellett az EU-s kilá
nov. 23
14:57
Saját részvényeit vásárolta a Richter (Portfolio)
Közel 7 millió forint értékben vásárolt saját részvényeket a Richter november 20-án.
nov. 23
15:03
December közepén kezdhetik beoltani az amerikaiakat (ProfitLine)
Az amerikai kormány vakcináért felelős akciócsoportja, az „Operation Warp Speed” vezetője Dr. Moncef Slaoui vasárnap reggel a CNN-nek adott interjút.
nov. 23
15:06
Egyre nagyobb a baj: csúcson a nyugdíjasszegénység (Menedzsment Fórum)
Nagy mértékben nőtt tavaly az elszegényedő nyugdíjasok száma, az elmúlt 9 évet nézve pedig már több mint a duplájára emelkedett a számuk. Mindez nem véletlen: közvetve a kormányzati intézkedések számlájára írható ez az eredmény.
nov. 23
15:06
Egy négymázsás bikát kellett a tűzoltóknak traktorral kimenteni a kanálisból (Agroinform)
Kanálisban rekedt szarvasmarhához riasztották a tűzoltókat tegnap délután a Fejér megyei Sárszentmihály és Csór között – számolt be az esetről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán.
nov. 23
15:08
Mivel több a szerves trágya, mint a műtrágya? (Agroinform)
A növényre gyakorolt hatásában miben hasonló és miben különbözik egymástól a szerves és a műtrágya? Van-e minőségbeli különbség a szervestrágyák között? Minden szerves trágya egyaránt jól használható a zöldségtermesztésben? Cikkünkből választ kaphattok ezekre a kérdésekre.
nov. 23
15:09
Így kezdj bele a tőzsdei grafikonelemzésbe -Online előadás (Portfolio)
Azt, hogy az árfolyamok pontosan merre mennek, senki sem tudja. Olyan módszerek, amelyek segítségével hosszabb távon a valószínűségeket magunk mellé tudjuk állítani, azonban szép számmal léteznek. A grafikonelemzés is egy ilyen terület, amellyel következő online előadásunk foglalkozik.
nov. 23
15:11
Az ingatlanpiac láthatatlan területe volt, de a járvány mindent megváltoztatott (Portfolio)
Korábban az ingatlanpiac „láthatatlan” területeként beszéltek róla, a járvány kapcsán azonban előtérbe került az épületüzemeltetés. Hogy pontosan milyen hatása volt a szektorra a koronavírusnak, milyen ma a szakma megítélése és jövedelmezősége, valamint melyek a legfontosabb technológiai újítások, arról Vágó Lászlóval, a NEO Property Sevices Zrt. v
nov. 23
15:12
Segítünk a szaloncukor választásban: ezek idén a legfinomabb édességek (Agroinform)
Az idei évben először civil kezdeményezésre rendezték meg Az év szaloncukra versenyt. A megmérettetésre a gyártók összesen 109 ízt neveztek.
nov. 23
15:15
Veszélyeztetik a földi életet – elképesztő japán tervek Fukusimában (Privátbankár)
Az óceánba engedni kívánt fukusimai radioaktív víz több generáció életét is veszélyeztetheti a Földön. Miért is kellett egy óriási atomerőművet építeni a Csendes-óceán partján, a világ egyik legveszélyesebb vulkáni övezetében? Káncz Csaba jegyzete
nov. 23
15:15
Ma feloldhatják a koronavírus-zárlatot Angliában (Portfolio)
Ma jelentheti be Boris Johnson brit miniszterelnök, hogy jövő héten véget érhet a nemzeti szinten érvényben lévő koronavírus miatti teljes zárlat. A CNBC szerint Johnson a korlátozások feloldása után érvénybe lépő feltételeket is ismertetni fogja.
nov. 23
15:27
Koronavírus: decemberben kezdődhet a német lakosság oltása (Portfolio)
Legkésőbb 2021 elején, de talán már idén decemberben elkezdődhet Németországban a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere hétfőn az IDT Biologika oltóanyag-fejlesztő és -gyártó társaság dessaui központjában tett látogatásán.
nov. 23
15:30
Újabb baljóslat az agrárgéppiacon (Agrárágazat)
Traktoreladások: a gyártószövetség kiszámíthatatlan időszakot jósol.
nov. 23
15:33
Ismét nőtt a légszennyezettség (ProfitLine)
Több településen ismét megnőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt.
nov. 23
15:36
Ismét borús adatokra számít a német gazdaság (TőzsdeFórum)
A negyedik negyedévben is csökkenhet a gazdaság teljesítménye.
nov. 23
15:38
Csúszdára kerültek az albérletárak az egyetemi városokban (TőzsdeFórum)
Vidéken kevésbé jellemző az árcsökkenés, de így is nagy a kontraszt.
nov. 23
15:42
Koronavírus: decemberben kezdődhet a német lakosság oltása (Menedzsment Fórum)
Legkésőbb 2021 elején, de talán már idén decemberben elkezdődhet Németországban a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere hétfőn az IDT Biologika oltóanyag-fejlesztő és -gyártó társaság dessaui központjában tett látogatásán.
nov. 23
15:42
Már a franciáknál is ölik a nyérceket a mutálódott koronavírus miatt (Agroinform)
1000 nyércet öltek le egy fertőzött telepen.
nov. 23
15:45
Koronavírus: decemberben indulhat a német lakosság oltása is (Privátbankár)
Legkésőbb 2021 elején, de talán már idén decemberben elkezdődhet Németországban a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere hétfőn az IDT Biologika oltóanyag-fejlesztő és -gyártó társaság dessaui központjában tett látogatásán.
nov. 23
15:51
Megint gyomrost adnak a német gazdaságnak a szigorítások (Piac és Profit)
Az újabb járványvédelmi korlátozások a negyedik negyedévben is gazdasági visszaesést okozhatnak Németországban vezető német közgazdászok szerint.
nov. 23
16:00
Budapesten hozza létre új központját az amerikai Diligent (Demokrata)
Budapesten hozza létre új, globális termékfejlesztő központját az amerikai Diligent.
nov. 23
16:15
Októberben enyhén csökkent a kórházak adóssága (Menedzsment Fórum)
Az egészségügyi intézmények tartozásai a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint október végén 40,8 milliárd forint volt, ez a szeptember véginél 800 millióval kevesebb.
nov. 23
16:15
Októberben a nyíregyházi kórház adóssága nőtt a legjelentősebben (Privátbankár)
Az egészségügyi intézmények tartozásai a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint október végén 40,8 milliárd forint volt, ez a szeptember véginél 800 millióval kevesebb.
nov. 23
16:24
Szürke, ködös napok várnak ránk (Agroinform)
A hidegfront elvonultával újra anticiklon alakítja időjárásunkat egészen péntekig. Kedden még nem, szerdától kezdődően azonban visszatér a szürkeség, a hidegpárna; borult, párás, ködös idő valószínű országszerte.
nov. 23
16:27
Már 11 magyar egészségügyi dolgozó halt bele a koronavírusba (Portfolio)
A Magyar Orvosi Kamara honlapján elérhető információk szerint már 11 magyar egészségügyi dolgozó halt meg a koronavírusban.
nov. 23
16:33
Az MNB is sokkal hosszabb időt sürget az 5 százalékos lakásáfára (Menedzsment Fórum)
A kormány által bejelentett két évvel szemben az MNB sokkal hosszabb időre fixálná az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfát. A jegybank azt reméli, hogy jövőre már megfordulnak a mostani negatív folyamatok, a keresletre jótékony hatást gyakorol a kormányzat otthonteremtési csomagja és a bankok nagyobb arányban enyhítenek mostani szigorukon.

Keresés