2020. november 2. hétfő

nov. 2
16:18
Koronavírus: több egymást követő hullám csaphat le Európára francia kutatók szerint (Portfolio)
A koronavírus-járvány Európát jelenleg sújtó második hulláma nem a végső, és a tél végéig, valamint a jövő tavasz folyamán egymást követő, több hullámra kell számítani - jelezte hétfőn a francia kormány mellett működő tudományos tanács.
nov. 2
16:24
Összefogást sürgetnek a szülők: ne kelljen iskolába menni a gyerekeknek! (Privátbankár)
A Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért civil társaság felhívásában arra kéri a szülőket, hogy legalább két hétig ne engedjék iskolába a gyerekeiket, s hogy az iskolaigazgatók saját döntéskört kaphassanak az intézmények bezárásáról.
nov. 2
16:24
Koronavírus: Magyarország Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet az oltóanyagvásárlásról (Portfolio)
Magyarország Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet a koronavírus elleni oltóanyag vásárlási lehetőségeiről - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Facebook-bejegyzésében.
nov. 2
16:26
Koronavírus: tucatnyi tanár lett beteg, digitális oktatásra tér át egy nyíregyházi iskola (Portfolio)
Tizenhárom tanár megbetegedése miatt tantermen kívüli digitális munkarendre tér át keddtől a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - erősítette meg az MTI értesülését az intézmény igazgatója hétfőn.
nov. 2
16:30
Legalább 78 éve nem látott zuhanás jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Jim Rogers, nem csak korszakunk egyik legsikeresebb befektetője, hanem lelkes történész is. A Soros György féle Quantum Fund 78 éves társalapítója újra megismételte azt a véleményét, hogy a központi bankok óriási pénznyomtatása mesterségesen tartja magasban a piacok árait, mely végül az 1929-33-as világgazdasági válsághoz hasonló összeomláshoz veze
nov. 2
16:36
Nagy pluszban kezdtek az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Nagy indexemelkedéssel korrigálták felfelé a hétfői nyitáskor a pénteki veszteséges zárást az amerikai értékpapírpiacok.
nov. 2
16:36
Jim Rogers: Legalább 78 éve nem látott zuhanás jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Jim Rogers, nem csak korszakunk egyik legsikeresebb befektetője, hanem lelkes történész is. A Soros György féle Quantum Fund 78 éves társalapítója újra megismételte azt a véleményét, hogy a központi bankok óriási pénznyomtatása mesterségesen tartja magasban a piacok árait, mely végül az 1929-33-as világgazdasági válsághoz hasonló összeomláshoz veze
nov. 2
16:42
A koronavírus a karácsonyi ajándékozási kedvet is visszavetheti (Privátbankár)
A szeretet ünnepe hagyományosan kiemelkedő forgalmat szokott hozni a gyertyagyújtást megelőző hetekben. Ám a koronavírus miatt ezúttal biztosan elmarad az ajándékvásárlási roham, csak az a kérdés, mekkora lesz a visszaesés. Ez is foglalkoztatta kollégánkat hétfő reggel.
nov. 2
16:42
Történelmi jelentőségű amerikai elnökválasztás elé nézük: mire számítsunk? (Portfolio)
Holnap tartják az amerikai elnökválasztást, ahol Donald Trump republikánus elnök és Joe Biden demokrata jelölt indulnak az elnöki tisztségért. Az elnökválasztás sok szempontból egyedi - a levélszavazatok miatt szinte biztos, hogy csak később tudjuk meg az eredményt, és az is valószínű, hogy bármilyen eredmény is lesz, a vesztes fél szavazói rendkív
nov. 2
16:42
Pénteken üzemzavar volt az EKB-ben (FinTechRadar)
Kicsit megállt a nagyösszegű utalásokat kezelő TARGET2 rendszer.
nov. 2
16:48
Koronavírus: a zárlat feloldása után romlik a helyzet Izraelben (Portfolio)
Megtorpant a koronavírus-járvány visszaszorulása Izraelben, növekedett a fertőzöttek aránya az elvégzett teszteknél - jelentette a 12-es kereskedelmi tévé hétfőn. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint 3,1 százalékra emelkedett a tesztelésnél a fertőzöttek aránya a néhány nappal korábbi két százalék körüliről, ami a szakemberek szerint a járvá
nov. 2
16:48
A legnagyobb ellenség a bizonytalanság (TőzsdeFórum)
Az ingatlanpiac 2020-as dilemmái ilyenek.
nov. 2
16:50
Felfelé korrigáltak a mutatók Amerikában (TőzsdeFórum)
Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken hétfőn.
nov. 2
16:51
Hogy ne idegesen araszoljon a dugóban - Irodalmi kalandok vezetés közben (KKV Magazin)
Közös podcasttel jelentkezik a Volvo Autó Hungária, a Radnóti Színház és a Magvető Kiadó. A Kortárs Felbeszélések sorozatában 18 kortárs magyar író 27 novelláját mutatják be a színház művészei. A cél, hogy ne csak a biztonságos és fenntartható utazásban legyen része az autóban ülőknek, hanem élményszerűen töltsék el a sokszor holtidőként megélt per
nov. 2
17:00
Mi lesz így a karácsonnyal? (Menedzsment Fórum)
A szeretet ünnepe hagyományosan kiemelkedő forgalmat szokott hozni a gyertyagyújtást megelőző hetekben. Ám a koronavírus miatt ezúttal biztosan elmarad az ajándékvásárlási roham, csak az a kérdés, mekkora lesz a visszaesés. Ez is foglalkoztatta kollégánkat hétfő reggel.
nov. 2
17:00
Koronavírusban elhunyt Józsefváros 28 éves képviselője (Portfolio)
Ma elhunyt Balogh István Lajos, Józsefváros 28 éves önkormányzati képviselője a koronavírus szövődményei miatt.
nov. 2
17:06
Új elnök került az Ebrd élére (ProfitLine)
Munkába állt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) új francia elnöke, Odile Renaud-Basso - közölte hétfőn a londoni pénzintézet.
nov. 2
17:06
Őrült ütemben változnak a magyarok bankolási szokásai, de hol késnek a bankok? (Portfolio)
Világszinten is innovatívnak számító fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt években a magyar bankszektor, digitális érettsége azonban továbbra is elmarad az e téren legfejlettebbnek számító pénzintézetekétől és a világ átlagától is – derítette ki a Deloitte Digital 39 országban 318 bankot vizsgáló kutatása. Az elmúlt két évben a magyar banki ügyfel
nov. 2
17:18
A legveszélyesebb, halálos anyagokkal is dolgozó szuperlabort épít a magyar kormány (Portfolio)
A legveszélyesebb és éppen ezért halálos fertőzést okozó hatóanyagokkal is dolgozni képes szuperbiztonságos, ún. BSL-4-es szintű laboratórium megépítését támogatja a kormány EU-s pénzből, illetve egy friss kormányhatározat szerint engedélyt adott rá, hogy rögtön növeljék is meg az erre szánt támogatási keretet. A határozat szerint a pénzt megpróbál
nov. 2
17:36
A tőzsde Prémium kategóriájában folytatja növekedési terveinek megvalósítását az Akko Invest (ProfitLine)
Újabb jelentős lépést tesz a Budapesti Értéktőzsdén az Akko Invest, miután részvényei hétfőtől a Prémium kategóriában forognak. A több mint 1000 részvényessel rendelkező vagyonkezelő vállalat komoly eredményeket ért el az elmúlt időszakban: szeptemberben részvényei bekerültek a BUX indexbe, és bejelentették, hogy megvásárolják Magyarország egyik ve
nov. 2
17:36
Kiderült: közismert zenész volt a koronavírus újabb, 28 éves magyar áldozata (Pénzcentrum)
28 éves korában koronavírus következtében elhunyt a közismert roma folklór zenész, emberi jogi aktivista és VIII. kerületi önkormányzati képviselő, Balogh Lajos Paci - írja a Roma Sajtóközpont. A tragédiáról közösségi oldalán
nov. 2
17:42
Merkel a koronavírusról: Messze még a fény az alagút végén (Portfolio)
Nem lehet csak a hatósági szigorra és a büntetésre építeni járványügyi védekezést, "egy demokráciában hinni kell a belátás és a felelősségvállalás erejében" - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a koronavírus-járvány lassítását szolgáló újabb korlátozások bevezetése alkalmából tartott tájékoztatóján.
nov. 2
17:45
Ismét mélypontokat döntenek a világpiaci olajárak (TőzsdeFórum)
Több mint öthavi mélypontra csökkentek a világpiaci olajárak
nov. 2
17:47
A járvány ellenére is jól megy az Erste szekere (TőzsdeFórum)
Nőtt a hitelvolumen és a megtakarítások is az Ersténél az első 9 hónapban.
nov. 2
17:48
Hiába gondolja másképpen a kormány, szükség lenne a bértámogatásra (Privátbankár)
Szinte már biztosra vehető, hogy nem készül a kormány újabb bértámogatási programra a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként, hiszen ahogy az a kormányzati kommunikációból is kiderült, a beruházásokban látják a magyar gazdaság kilábalásának kulcsát a kornavírus-járványból. Az érdekképviseletek azonban a tavasszal együttesen kicsiszolt bértámogatá
nov. 2
17:48
Lassulás az amerikai építőiparban (Portfolio)
A vártnál kevésbé nőttek szeptemberben az építőipari kiadások az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau hétfői közleménye alapján.
nov. 2
17:49
Minden összejátszott az orosz rubel ellen (TőzsdeFórum)
Közel hatéves mélypontra gyengült a rubel az euróhoz képest.
nov. 2
17:51
Bőviti a létszámot Szegeden a Telenor (Menedzsment Fórum)
Két lépcsőben, összesen 140 munkatárssal bővíti szegedi alkalmazottainak létszámát a Telenor Magyarország novembertől, ezzel csaknem ezernégyszázra emelkedik a mobilszolgáltató dolgozóinak száma - közölte a telekommunikációs vállalkozás hétfőn.
nov. 2
17:54
Ez a cég aztán tényleg jól járt a koronavírussal (Piac és Profit)
A piaci várakozásoknál nagyobb mértékben növelte forgalmát és nyereségét az elmúlt negyedévben a Clorox Co., a járvány elleni védekezés miatt ugyanis jelentősen megnőtt a tisztító- és fertőtlenítő szerek iránti kereslet.
nov. 2
18:12
Koronavírus: tömeges tesztelésbe kezd a brit kormány (Portfolio)
Nagy-Britanniában nagyon rövid időn belül megkezdődhet a koronavírus-gyorstesztek tömeges alkalmazása - közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.
nov. 2
18:14
Kiderült, ki vezeti a Vodafone új toronyvállalatát (Portfolio)
A Vodafone Magyarország toronyvállalatának, a 2020. november 1-től elinduló Vantage Towers Zrt.-nek Dr. Budai J. Gergő lesz a vezérigazgatója és az igazgatóságának elnöke - tájékoztatta a Vodafone Csoport a Portfolio-t.
nov. 2
18:18
Gulyás Gergely: A héten újabb szigorításokról dönt a kormány (Portfolio)
A kormány kétnapos kormányülést tart a héten, ahol újabb szigorításról döntenek, mert a járványterjedés miatt nyilvánvaló, hogy a jelenlegi intézkedések nem elegendőek - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Inforádió Aréna című műsorában. Arról nem árult el részleteket, hogy milyen szigorítások jöhetnek.
nov. 2
18:24
Nagy változások: mire kell felkészülniük a vásárlóknak? (Piac és Profit)
Jövő január elsejétől több ponton, lényegesen változtat a jogalkotó az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás szabályain.
nov. 2
18:36
Nem árulják el, mennyiért vette meg a Spar a Zimbo Perbált (Infostart)
Megvásárolta a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a Zimbo Perbál Húsipari Termelő Kft. üzemét, amelyet tovább modernizál – közölte a Spar, de a részleteket nem hozták nyilvánosságra.
nov. 2
18:36
Szép pluszban zárt a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1029,87 pontos, 3,21 százalékos emelkedéssel, 33 077,55 ponton zárt hétfőn.
nov. 2
18:45
Küszöbön a kijárási korlátozás nálunk is (Menedzsment Fórum)
Napokon belül újabb szigorítások jönnek a járvány megfékezésére. Akár napközbeni vagy éjszakai kijárási korlátozás is jöhet.
nov. 2
18:48
Ne kerüljön légüres térbe! – Podcast a repülésről (Infostart)
Podcastot indított a magyar légiforgalmi szolgálat. A november elejétől kéthetente megjelenő epizódokban a légi közlekedés legérdekesebb témáit járják körül iparági szakértők, pilóták, valamint légiforgalmi és kutatás-fejlesztési szakemberek segítségével.
nov. 2
19:00
Heves EP-tiltakozás Varsónál az abortusz-rendelkezések miatt (Menedzsment Fórum)
Jobboldali, baloldali és zöld frakcióvezetők együttesen tiltakoztak a varsói kormányál amiatt, hogy a kabinet az abortusszal kapcsolatos új intézkedéseivel durván megsérti a lengyel nők jogait.
nov. 2
19:00
Gulyás: a kormánynak lépnie kell, újabb járványügyi intézkedések jöhetnek (Pénzcentrum)
A jelenlegi intézkedések nem elegendőek a járvány terjedésének megállítására, ezért a héten újabb szigorítások jönnek a maszkviselés betartatása terén, de az iskolák nyitva maradnak - mondta el Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget
nov. 2
19:12
Pozitív meglepetést okozott az amerikai feldolgozóipar (Portfolio)
Az Egyesült Államokban a vártnál jóval erősebb ütemben nőtt a feldolgozóipar teljesítménye októberben, és tavaly augusztus óta először a foglalkoztatottság is emelkedett, miközben az új megrendelések közel 17 éves csúcsra ugrottak a fogyasztói szokások változásának következtében.
nov. 2
19:18
A cégeknek továbbra is szüksége lenne a bértámogatásra (Menedzsment Fórum)
Szinte már biztosra vehető, hogy nem készül a kormány újabb bértámogatási programra a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként, hiszen ahogy az a kormányzati kommunikációból is kiderült, a beruházásokban látják a magyar gazdaság kilábalásának kulcsát a kornavírus-járványból. Az érdekképviseletek azonban a tavasszal együttesen kicsiszolt bértámogatási re
nov. 2
19:18
Száguldanak az elektromosautó-részvények (Privátbankár)
A múlt heti csúnya esés után szépen emelkednek az indexek Nyugat-Európában és Amerikában, de szenvednek a technológiai cégek, az ipar viszi a prímet. A BUX a jobbak közé tartozott, de szinte csak az OTP öt százalékos ugrásának köszönheti ezt. A forint meglepően stabil volt. A nap nagy nyertesei az elektromos autókat gyártó, főleg kínai vállalatok
nov. 2
19:18
Novák Katalin a koronavírusról: Visszatérhetnek a tavaszi intézkedések Magyarországra (Portfolio)
A kormány minden olyan intézkedés ismételt bevezetésének a lehetőségét mérlegeli a koronavírus-járvány elleni védekezésben, amellyel tavasszal már élt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, az Idősek Tanácsának ülésén.
nov. 2
19:30
Az őszi lezárás kisebb gazdasági kárt okoz az Egyesült Királyságban, mint az első (Portfolio)
Londoni makrogazdasági elemzők várakozása szerint a brit gazdaság nem sínyli meg olyan súlyosan a koronavírus-járvány megfékezését célzó, e héten kezdődő újabb korlátozó intézkedéseket, mint a tavasszal életbe léptetett zárlatot.
nov. 2
19:36
Nagy nyereségbe fordultak az európai tőzsdék is (ProfitLine)
Vegyes kezdésből nagy nyereségbe fordultak zárásra hétfőn a főbb európai tőzsdeindexek, kompenzálva kissé az előző heti, március óta legnagyobb veszteségüket.
nov. 2
20:06
A Kata sikere után 2021-ben a Kiva adózás lehet a divat (ProfitLine)
Jelentősen megnőhet azon vállalkozások száma, amelyek adónemet váltanak és a kisvállalkozási adót (Kiva) választják az októberben benyújtott adócsomag könnyítései révén. Kiknek lehet előnyös a Kiva és ki választhatja?
nov. 2
20:06
Bejelentették: ezzel a három országgal is tárgyalunk koronavírus-vakcinák vásárlásáról (Pénzcentrum)
Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet Magyarország koronavírus-vakcina vásárlásról - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy az oltás áttörést jelenthet a védekezésben. A világ több pontján
nov. 2
20:36
Így teljesített ma a forint! (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn a főbb devizákkal szemben.
nov. 2
20:48
Új energiával hajtott járművek teszik ki Kína új autóértékesítésének 20 százalékát 2025-re (NRGreport)
Előrejelzések szerint az elektromos, a Plug-in hybrid és a hidrogénüzemű járművek értékesítése a világ legnagyobb autópiacán az összes új autó értékesítésének 20 százalékára nő 2025-re, a mostani mindössze 5 százalékról – jelentette be a Kínai Köztársaság Állami Tanácsa.
nov. 2
21:06
Kezd magához térni a lízingpiac (ProfitLine)
A harmadik negyedévben elindult a javulás a tavasszal a koronavírus-járvány miatt mélypontra került lízingpiacon - közölte a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-vel.

Keresés