Csökkenéssel nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei. A koronavírus-járvány erős terjedése mellett rontja a hangulatot az is, hogy két hónapja először, a múlt héten már emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, ami a gazdaság lendületének megtörését jelezheti.
Ötmilliárd eurós élénkítő csomagot állított össze Németország a bajban lévő német autóipar megmentésére. A szektor a német GDP közel 5 százalékát adja, és közvetlenül 830 ezer embert foglalkoztat.
Az amerikai vezető részvényindexek hétfői csúcsaik óta folyamatos esésben vannak, bár még nem kerültek azoktól túlságosan messze. A mostani kisebb korrekció oka elsősorban az, hogy hiába jött több kedvező hatékony koronavírus elleni oltóanyaggal kapcsolatos hír, de megbetegedések közben tovább emelkednek és világszerte már 56 millió felett jár ez a
Szerdán 289 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megsértése miatt, de a szankciók száma folyamatosan csökken, egyre többen tartják be a szabályokat - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
A vezető brexit-ügyi tárgyalók felfüggesztették a közvetlen tárgyalásokat, miután az EU tárgyalódelegációjának egy tagja megfertőződött a koronavírussal, de a tisztviselők folytatják a munkát - számol be a Reuters.
A Budapesti Corvinus Egyetem az egyedüli magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült a nagy presztízsű, üzleti iskolákat besoroló Eduniversal kelet-európai rangsorába. Az egyetem már negyedik éve szerepel dobogósként a neves rangsoron, idén 21 ország 86 iskolája közül lett a második.
Az MNB új ajánlása szigorú elvárásokat fogalmaz meg a pénzügyi intézmények és - a járvány miatt egyre nagyobb számú - távmunkázó munkavállalóik, illetve szerződéses partnereik közti digitális kommunikáció kialakítására, hitelesítésére
Rendhagyó formában, online közönség előtt zajlott idén a Portfolio által megrendezett Property Investment Forum, a hagyományoknak megfelelően azonban nem maradhatott el az idei év legjobb projektjeinek a díjazása. Tizenegyedik alkalommal osztottuk ki a Portfolio Property Awards díjait, 2020-ban összesen 13 kategóriában, melyből 12-t a nyolc főből á
A maszkviselés és a társadalmi kapcsolatok csökkentése szükséges a Covid–19 terjedésének modellezését végző csoport szerint ahhoz, hogy mielőbb megfékezzük a koronavírust.
Megszavazta csütörtökön a lengyel parlamenti alsóház, a szejm az Európai Unió költségvetési csomagjáról szóló, az uniós tárgyalások során a varsói kormány álláspontját támogató határozatot.
Továbbra is az európai élvonal markáns tagja a hazai ingatlanpiaci árszint, de a második negyedévben az előző negyedévhez képest csökkenés volt tapasztalható.
A Pfizer a hatósági engedélyezés után néhány órával megkezdheti az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását - mondta csütörtökön a gyógyszeripari óriásvállalat vezérigazgatója. Albert Bourla a Sky
Ma megérkezett az első 10 ampulla orosz vakcina Magyarországra. Ez pedig ráirányítja a figyelmet arra, amire a szakemberek régóta figyelmeztetnek, miszerint a vakcinák feltalálása és legyártása után legalább ekkora, ha nem nagyobb kihívás lesz az oltóanyagok szállítása és hűtése. Itt lehet az orosz vakcina előnye a többivel szemben.
Bár a napokban még rekordot döntöttek, mára kifulladt a tőzsdék emelkedése, a befektetők számára súlyosabb a rövidtávon romló járványhelyzet, mint az oltások jelentette távolabbi ígéret. Ismét veszik a “maradjotthon–részvényeket”, az online és technológiai ászokat. A BUX is süllyedt, viszont a forint erősödni tudott. Ritkán látni akkora kamatemelés
A 2021. január elsejétől használt lakásokra felhasználható otthonfelújítási támogatás a hitelpiacon is növekedést jelenthet, hiszen utólagos elszámolása miatt várhatóan sokan hitelből fogják elkezdeni a felújítási munkálatokat. A Duna House Pénzügyek szakemberei kiszámolták, hogy a teljes támogatási összeg hitelből történő előfinanszírozása esetén
Az amerikai gazdaság ugyan a vártnál nagyobb visszapattanást mutatott a harmadik negyedévben, de a koronavírus-esetszámok növekedése aggasztó, a vállalatok és a háztartások számára újabb költségvetési támogatást kéne nyújtani - mondta a clevelandi Fed igazgatója, Loretta Mester.
A 29 ezer hektáron termelt kukorica csaknem 80 százalékát betakarították Zala megyében, a hektáronkénti termésátlag 8,6 tonna - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
A maszkviselésre vonatkozó ajánlások újragondolását javasolja a Nobel-díjakat odaítélő svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését a járvány második hullámában - jelentette be csütörtökön a tudományos testület. A svéd járványügyi hatóságok továbbra sem támogatják a maszkviselést - és a svéd akadémikusok ezt nem t
Londonban, Párizsban és Berlinben éles politikai viták robbantak ki Joe Biden várható kurzusa kapcsán. Budapest mintha nem érzékelné, hogy egy új Washington-Berlin tengely jelentősen szűkítheti a kormány politikai mozgásterét. Káncz Csaba jegyzete.
A koronavírus-járvány első hulláma jelentős visszaesést okozott az áramfogyasztásban, de a nyár folyamán a villamosenergia-felhasználás csökkenése mérséklődött, a szeptemberi fogyasztás pedig szinte azonos volt a 2019-es adattal - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI megkeresésére.
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költhetsz lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
Nincs semmilyen észszerű magyarázat arra, hogy Szlovákia számára miért lennének elfogadhatatlanok az uniós feltételek, amelyek a jogállamisághoz kötnék a támogatások lehívását - idézi a szlovák külügyminisztert az Új Szó.
A gazdasági visszaesés számtalan állástalant hagyott maga után, és most következik még csak a második hullám. A kkv-szektor valamekkora felszívóerővel bír, de a szakértők attól tartanak, hogy a nem megfelelő képzettségük miatt sokan állás-, a vállalkozások pedig képzett munkaerő nélkül maradnak. A közmunkával újra támad a kapun belüli munkanélkülis
Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén is, az év bankára elismerést pedig Becsei András, az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Lakástakarék Zrt. vezérigazgatója kapta - jelentették be a Mastercard Év Bankja 2020 Díjátadó online rendezvényén csütörtökön.
A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau legesélyesebb kihívója csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy keményebben fellépne Kínával szemben, akár egyes kínai termékek bojkottjával. A választásokat jövő évben tartják Kanadában.
Nap mint nap halljuk ezeket a mondatokat dohányzó ismerőseinktől, akik bár tisztában vannak a dohányzás egészségkárosító hatásaival, mégsem tudják letenni a cigarettát. Most itt az alkalom, hogy megpróbálják! Nemzetközi kezdeményezésre
A gazdaság felpattanása megakadhat a koronavírus esetszámok növekedése miatt a következő két negyedévben, a kibocsátás csökkenhet az év utolsó honapjaiban - mondta a Dallas Fed elnöke, Robert Kaplan.
A Ryanair egyelőre nem akar több Boeing 737 MAX típusú gépet rendelni - mondta Eddie Wilson, a Ryanair DAC vezérigazgatója csütörtökön a Skift Aviation Forumon egy kérdésre válaszolva.
Az európai országok többségében 2020. II. negyedévében is emelkedtek a használt és új lakások árai. Az Eurostat módszerével számolt, 2015-höz viszonyított árszint még mindig Magyarországon a legmagasabb, de 2020. I. negyedévével összevetve a visszaesés is hazánkban volt a legnagyobb – ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt ada
Az online időpontfoglalás egy kétoldalú dolog, hiszen ezzel a lehetőséggel nem csupán az ügyfél jár jól, hanem a vállalkozónak is hasznos. A mai világban mindenki rohan és mindenki számára igaz jelentése lett az idő pénz, kifejezésnek. Az elvesztegetett idő nem csak a családi élet rovására megy, de jelentős bevételkiesét is eredményez. Ráadásul a v
Az ázsiai-csendes-óceáni vezetők nyitott és multilaterális kereskedelmi együttműködést szorgalmaznak a globális gazdaság támogatásának érdekében, és többen az Egyesült Államok jelentősebb elköteleződését remélik Joe Biden megválasztása után.
Biztonsági aggályokat vetnek fel és rombolhatják a közbizalmat a koronavírus elleni orosz oltóanyag importjára és esetleges használatára vonatkozó magyar tervek, mivel azt még nem engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) - figyelmeztetett csütörtökön az Európai Bizottság.
Az EU vezetői folytatják az egyeztetést a helyreállítási alapról és a költségvetésről, amellyel szemben a magyar és a lengyel kormány politikai vétót emelt - mondta Angela Merkel német kancellár.
Magyarország soha nem engedi, hogy ideológiai alapon zsarolják - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) esti híradójában sugárzott interjúban az uniós költségvetési csomag lengyel és magyar vétójáról.
A gazdasági visszaesés számtalan állástalant hagyott maga után, és most következik még csak a második hullám. A kkv-szektor valamekkora felszívóerővel bír, de a szakértők attól tartanak, hogy a nem megfelelő képzettségük miatt sokan állás-, a vállalkozások pedig képzett munkaerő nélkül maradnak. A közmunkával újra támad a kapun belüli munkanélkülis
A tavaly még szárnyaló magyarországi hirdetési piac szereplői a koronavírus-járvány miatt idén komoly visszaeséssel néznek szembe - derül ki a kelet- és közép-európai reklámpiacok folyamatait összefoglaló kiadvány, a CANnual Report 2020-as, csütörtökön bemutatott kötetéből.
Az EU vezetői folytatják az egyeztetést a helyreállítási alapról és a költségvetésről, amellyel szemben a magyar és a lengyel kormány politikai vétót emelt - mondta Angela Merkel német kancellár az állam- és kormányfők csütörtök esti videókonferenciás ülését követően.
Válsághelyzetekben megszaporodik azok száma, akik üzleti megfontolásból vagy pánikkeltés céljából álinformációkat, álhíreket terjesztenek - mondta a Médianéző Központ elemzője csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
Az elmúlt napokban a családom tagjai közül többen is megfertőződtek az új típusú koronavírussal, és sajnos a hét elején az én PCR tesztem is pozitivitást mutatott, tegnap óta pedig már tüneteim is vannak - írta Facebook-posztjában a Semmelweis Egyetem rektora.