Kedden délelőtt tartotta szokásos napi tájékoztatóját az operatív törzs, mely a magyar járványhelyztetről és a védekezés aktualizásairól beszélt elsősorban.
Jövő évtől kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások, miután a Parlament 174 igen szavazattal, 6 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) által kezdeményezett törvénytervezetet.
Sokan azt gondolják, a kert csak tavasszal vagy nyáron tudja virágos arcát mutatni, pedig számos olyan őszi növény van, amelyet ha az első fagyok előtt elültetünk, alapjaiban tudják meghatározni téli kertünk, balkonunk, vagy erkélyünk hangulatát.
Kedvező adózási feltételeket, csökkenő adminisztrációs terheket és a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet biztosít az őstermelők számára az országgyűlés által kedden elfogadott családi gazdaságokról szóló jogszabály – jelentette ki a parlamenti szavazást követően Nagy István agrárminiszter.
Idén ismét elismerően értékelte a Mol tevékenységét a Dow Jones fenntarthatósági index, ez már az ötödik alkalom, hogy a vállalat bekerül a felsorolásba - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
Az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA) Országos Környezeti Információs Központjának (NCEI) híradása szerint az idei októbernél forróbb nem volt még Európában. A teljes 2020-as évet tekintve pedig a legmelegebb három év közé számít majd.
A hétfői szép emelkedést, új amerikai rekordokat szerény visszacsúszás követi Európában és Pesten is. Az OTP húzza le a BUX-ot, nagyot esett viszont a forint. Bekerül az indexbe a Tesla, a britek a Long Covid kárainak enyhítésére készülnek. Már nem is 2021, hanem 2022 a kérdés az Airbnb-t elemzők számára.
Októberben több mint 3 ezer cégalapítás történt Magyarországon, több mint 6 éve nem láttunk ilyen magas havi cégbejegyzési értéket. Közben a cégekre a kivárás a jellemző, miközben a végrehajtások száma tovább növekedhet.
A skandináv állam újabb szigorítást vezet be a koronavírus-fertőzések számának emelkedése miatt. Ugyanakkor az ottani korlátozások még így is jóval enyhébbek, mint Európa többi részén.
Újabb európai országokban tette elérhetővé a Mastercard kártyakibocsátó partnerei együttműködésével a Google Pay mobiltelefonos fizetési szolgáltatást, amely Magyarországon most a Revolut, a Curve, valamint a Monese szolgáltatóknál indult el - közölte a globális fizetéstechnológiai vállalat.
Jövő évtől kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások, miután a Parlament 174 igen szavazattal, 6 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett törvénytervezetet.
Az országos tisztifőorvos azt kéri: ha már ilyen sokan kigyógyultak a koronavírusból, az érintettek jelentkezzenek plazmaadónak. 24 óra alatt 3 helyet zártak be, közel 300 emberrel szemben intézkedtek hiányos maszkhordás miatt. Fáradnak az egészségügyi dolgozók, pedig tovább fog emelkedni a fertőzöttek száma; az optörzs megválaszolta, hogy kel
Az építőipar egy ötéves beruházási ciklus leszálló ágába került. Az Európai Unió hét éves ciklusának pénzügyi forrásaival finanszírozott létesítményei megvalósulnak, kifutnak, a 2021-2027-es időszak forrásaira pedig még várni kell. A hazai önkormányzati választásokat követően az önkormányzatok építési-beruházási célú megrendelései megtorpantak, ami
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága keddi ülésén elfogadta Gottfried Péter jelölését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsába, 10 igen és 1 tartózkodó szavazattal.
Az országos tisztifőorvos azt kéri: ha már ilyen sokan kigyógyultak a koronavírusból, az érintettek jelentkezzenek plazmaadónak. 24 óra alatt 3 helyet zártak be, közel 300 emberrel szemben intézkedtek hiányos maszkhordás miatt. A katonák az utcákon és a kórházakban is jelen vannak; fáradnak az egészségügyi dolgozók, pedig tovább fog emelkedni a fer
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma, de több tesztet is végeztek, mint a hétvégén - derült ki a válságstábok keddi jelentéséből.
Ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre megint csaknem 12 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt, a kormányfő pedig azt jósolta, hogy három hét múlva számuk akár húszezerre is felmehet.
Miközben a magyar tőzsdén sokan - a forgalom miatt nyilván jogosan - csak a nagypapírokat figyelik, a surranópályán több kispapírban is nagy a sztori, meredeken emelkednek az árfolyamok. Összefoglaltuk a történetüket.
Az easyJet bevételei több mint 50 százalékkal csökkentek a szeptemberben záruló üzleti évükben, derül ki a társaság ma közzétett jelentéséből. A vállalat közölte, hogy az év utolsó 3 hónapjában előreláthatólag a kapacitásai csak mintegy 20% százalékát használja ki.
Az Európa Tanács üdvözli az Országgyűlésről szóló törvénynek az összeférhetetlenség esetére egyértelműbb következményeket kilátásba helyező módosításait, azonban a korrupció elleni küzdelemre vonatkozó nemzetközi ajánlások magyarországi betartását összességében továbbra sem tartja kielégítőnek - közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács korrupc
Ma a Monetáris Tanács ülésezik, arról dönt, hogy hozzányúljon-e a 0,6 százalékos jegybanki alapkamathoz. Úgy véljük, sem az októberi fogyasztóiár-index, sem a forint árfolyama nem ad most okot a változtatásra. A következő, december közepén esedékes összejövetelen már más lehet a helyzet, akkor publikálják a jegybank legfrissebb gazdasági prognózisa
Az InterContinental Hotels Group (IHG) belépteti a magyar piacra a Crowne Plaza hotelmárkáját. Az új egység a budapesti Westendben 1999-ben átadott Hilton helyén nyílik jövő nyáron.
Újabb európai országokban tette elérhetővé a Mastercard kártyakibocsátó partnerei együttműködésével a Google Pay mobiltelefonos fizetési szolgáltatást, amely Magyarországon most a Revolut, a Curve, valamint a Monese szolgáltatóknál indult el - közölte a globális fizetéstechnológiai vállalat.
Az eddig megszokott rendben 40 milliárd forintnyi államkötvényt vásárolt keddi aukcióján az MNB – derül ki a jegybank honlapjáról. Így összesen már több mint 760 milliárdnál jár az eszközvásárlási program.
Csökkent Lengyelországban az utóbbi napokban az új koronavírus-fertőzöttek száma, többen szorulnak viszont kórházi kezelésre - derül ki a lengyel egészségügyi tárca keddi közleményeiből. A kormány egyelőre nem tervez újabb járványügyi szigorításokat.
A következő hónapokban közel 90 ezer, hosszú futamidejű, változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkező ügyfél kap ismét tájékoztató levelet a hitelkamata fixálásának lehetőségéről hitelintézetétől. Érdemes megfontolni a váltást
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta Gottfried Péter jelölését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsába, 10 igen és 1 tartózkodó szavazattal.
Az InterContinental Hotels Group (IHG) belépteti a magyar piacra a Crowne Plaza hotelmárkáját. Az új egység a budapesti Westendben 1999-ben átadott Hilton helyén nyílik jövő nyáron.
„Nincs B-terv, jó nagy pácban vagyunk” és nincs olyan varázsmegoldás, ami már a csütörtöki videókonferenciás EU-csúcson kezelni tudná a magyar és lengyel vétó miatt kialakult helyzetet – így gondolkodik jelenleg egy magas rangú uniós illetékes. Közben a jelek szerint a lengyel és a magyar kormány éppen valamiféle engedményeket vár Brüsszeltől a jog
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott - közölte az MNB.
Új piacra lépett be idén ősszel a Telenor: már korlátlan adatforgalmú vezetékes internet-hozzáférés is elérhető a szolgáltatónál, a közép- és nagyvállalati ügyfelek számára. A mobilszolgáltatások mellett három típusú vezetékes adat-hozzáférés közül is választhatnak az üzleti ügyfelek, akár kiegészítő, akár önálló szolgáltatásként. A Telenor ezzel g
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon kedden az MNB Monetáris Tanácsa, így az alapkamat továbbra is 0,6%, míg a kamatfolyosó két széle mínusz 0,05% és 1,85%. Hamarosan érkezik a jegybank közleménye az indoklással, majd decemberben egy izgalmasabb döntés jöhet.