A cukorbetegségben szenvedőknél legalább kétszer nagyobb az új típusú koronavírus okozta Covid-19-cel összefüggő halálozás kockázata egy friss tanulmány szerint.
Szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy sajtótájékoztatón az ATV beszámolója szerint. Összesen hat busz indul útnak, csak olyan embereket vizsgálnak, ahol a vizsgálat szükségességét elrendelte a háziorvos.
2021. májusban lehet a tudományos sztenderdek alapján elfogadott, hatékony oltóanyag - mondta a Spirit FM műsorában Lisziewicz Julianna neves magyar immunológus, a DermaVir nevű AIDS-ellenes gyógytapasz kifejlesztője.
A Corteva Agriscience (NYSE: CTVA) növelte árbevételét és eredményét az év első kilenc hónapjában az előző év hasonló időszakához képest, és megerősítette a 2020-ra vonatkozó előrejelzését. A Corteva globális és helyi szintű éves teljesítményének összefoglalóját a társaság vezetői a november 12-én megrendezett online Média Klub keretében ismertetté
A Kúria mindenben jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint egymilliárd forintos, rekordösszegű bírságot kiszabó határozatát, így jogerőssé vált, hogy az Auchan visszaélt jelentős piaci erejével - tudatta a versenyhivatal közleményében.
Számos településen növekedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közülte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken a koronavirus.gov.hu oldalon.
A koronavírus-járvány az agrár-szaktanácsadást is kihívások elé állította, azonban ezekre sikerült megfelelő válaszokat találni – hangzott el a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság ülésén. Az eseményen beszámoltak a szaktanácsadás helyzetéről és a fejlesztéseket szolgáló pályázatokról is.
Egységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.
A jövő héten első európai országként Magyarországra érkezhet az orosz oltóanyagminta - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A Volkswagen konszern járműeladásai a szeptemberi szerény emelkedés után októberben ismét csökkentek a cég honlapján pénteken publikált beszámoló alapján.
Egységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.
Számos településen növekedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közülte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken a koronavirus.gov.hu oldalon.
2026-ra összesen 180 töltőre és 360 töltőpontra tett vállalást az ALDI, a teljes kiépítés után így országosan 79 településen lesz töltési lehetőség az áruházlánc parkolóiban. Ezennel újabb 18 üzletnél adtak át e-töltőket, amik idén áprilistól az ingyenesen letölthető drivE.ON mobilapplikációval vehetők igénybe- áll a két együttműködő vállalat közl
A Corteva Agriscience növelte árbevételét és eredményét az év első kilenc hónapjában az előző év hasonló időszakához képest, és megerősítette a 2020-ra vonatkozó előrejelzését. A Corteva globális és helyi szintű éves teljesítményének összefoglalóját a társaság vezetői a november 12-én megrendezett online Média Klub keretében ismertették a résztvevő
A globális médiában kitárgyalatlan fejlemény, hogy több, befolyásos ország kormányzata még mindig Trumpnak drukkol. Peking megítélése szerint a Pentagonban végrehajtott váratlan vezetői cserék „drámaian növelik az esélyét a véletlenszerű konfliktusnak”. Káncz Csaba jegyzete.
Év végi hatállyal lemondott az MKB Banknál betöltött igazgatósági tagságáról és igazgatósági elnöki tisztségéről Balog Ádám, a bank vezérigazgatója. December 14-én új vezérigazgatót választhat a bank közgyűlése.
A kornavírus miatt az utazási szokásaik alaposan megváltoztak. Nem csupán a külföldi utak száma csappant meg, hanem átalakult a belföldi vakációzás rendszere is. Ez a kiválasztott szálláshelyek típusain látszik leginkább. Honfitársaink felfedezték hazánk szépségét, leginkább a panziókat, kempingeket látogatták a nyáron. Ám lényeges, hogy belföldön
Moszkvában a koronavírus-járvány miatt az éttermek és szórakozóhelyek péntektől kezdődően január 15-ig éjjel 11-től reggel hatig nem szolgálhatnak ki vendégeket.
November 9-én megszületett az előzetes megállapodás a vidékfejlesztést érintő Next Generation EU források felhasználásáról: a következő két évben 90 milliárdos keret áll rendelkezésre a magyar agrárium számára.
Magas szintű Európai Uniós szakpolitikai fórum alakuló ülésén mutatta be Magyarország a hazai Bioeast kezdeményezés eredményeit. A fórum célja a biomassza alapú gazdaság fejlesztéséhez kapcsolódó tagállami tapasztalatcsere, melynek jelentősége az Európai Zöld Megállapodás miatt egyre inkább felértékelődik - fogalmazott Juhász Anikó helyettes államt
A rendszeres, kellő mennyiségű és minőségű alvás az egyik legfontosabb eszközünk arra, hogy szembeszálljunk az élet kihívásaival. Segíti a jobb tanulást és az immunrendszerünket is karban tartja, de a mai világban egyre nehezebb hozzájutni az igazán kielégítő alváshoz. Az alábbi cikkben ezért összegyűjtöttünk számos olyan ajánlást, amik követésével
A jövő héten első európai országként Magyarországra érkezhet az orosz oltóanyagminta - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
Az már korábban biztos volt, hogy elmaradnak a karácsonyi vásárok, de mi a helyzet a termelői piacokkal, kézműves vásárokkal az általános rendezvénytilalom, idején?
A cukorbetegségben szenvedőknél legalább kétszer nagyobb az új típusú koronavírus okozta Covid-19-cel összefüggő halálozás kockázata egy friss tanulmány szerint. A Lancet brit orvosi szaklap csütörtökön közölte a kutatás
Az Európai Bizottság a mai napon jóváhagyta, hogy a „Soltvadkerti” pezsgő, a „Soltvadkerti” fehér bor és a töppedt szőlőből készült „Soltvadkerti” bor felkerüljön az oltalom alatt álló eredetmegjelölések listájára, vagyis azoknak a termékeknek a jegyzékére, amelyeknek a neve védelemben részesül az Európai Unióban – áll a Bizottság pénteki közlemény
A KSH adatai szerint év első kilenc hónapjában vidéken 42, míg Budapesten 77 százalékos bevételkiesést szenvedtek el a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatói. Pozitív forgatókönyv, vagyis a most bevezetett zárás december közepi feloldása is elsősorban a belföldi keresletet jobban kihasználni képes vidéki szálláshelyeknek kedvez majd, és egy év vég
Moszkvában a koronavírus-járvány miatt az éttermek és szórakozóhelyek péntektől kezdődően január 15-ig éjjel 11-től reggel hatig nem szolgálhatnak ki vendégeket.
A november 11-én hatályba lépett járványügyi intézkedésekkel összefüggésben a MÁV-Start, a MÁV-Hév és a Volánbusz a novemberben érvényes dolgozói és diákbérletek visszaváltásakor nem számítanak fel kezelési költséget - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
Naponta fordul elő, hogy a beteg a saját lábán besétál a kórházba, majd 1-2 órán belül lélegeztetőgépre kerül. Ezek a történetek mindennaposak, mondta Zacher Gábor toxikológus az RTL Híradónak.
Jobban mondva (hullám)besszen, azaz esésen, miután a brit és a magyar tőzsde indexe pénteken egyaránt csökkent, miközben a többi vezető nyugat-európai börzebarométer magasabban zárt, mint tegnap és az amerikai tőzsdék mutatói is bőven a pozitív tartományban tanyáztak nem sokkal este 7 előtt.
A tavaszinál is nagyobb próbatétel előtt áll a magyar társadalom: a téli napfordulóhoz közeledve ért minket a járványügyi szigorítások újabb hulláma, amikor a napos órák száma amúgy is kritikus szintre süllyed. Törvényszerű volt, hogy ez történik? A rövid válaszunk: igen. Már szeptember elején megmondtuk, hogy eljön még az az időszak, amikor bezárn